2021. február 16. kedd

febr. 16
11:00
Télikert: citrusfélék felkészítése a tavaszra (Agrofórum)
Lassan itt a tavasz és a télikertben vagy teleltetésben lévő citrusféléket már el kell kezdeni felkészíteni a költözésre. Vegyük is sorra, milyen feladatok vannak ezeknél a mediterrán növényeknél, hogy ne stresszként éljék meg hirtelen változásokat!
febr. 16
11:00
Megújulnak az érettségi vizsgakövetelményei: előtérbe kerül a kreativitás (Demokrata)
2023-tól még nagyobb szerepe lehet a vizsgákon a tanulói kreativitásnak, problémamegoldó készségnek – közölte az Emmi.
febr. 16
11:06
Váratlanul jól teljesített a román gazdaság (ProfitLine)
Váratlanul jól teljesített a román gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben, amikor a harmadik negyedévhez mérten 5,3 százalékkal gyorsult, így tavaly egész évben a román bruttó hazai termék (GDP) csak 3,9 százalékkal esett vissza, ami jobb a román kormány és elemzők valamennyi korábbi várakozásánál.
febr. 16
11:06
Új koronavírus-mutációra bukkantak az Egyesült Királyságban (ATV)
A B1525-ös mutáció hasonlít a korábbi kenti, B117-esre.
febr. 16
11:06
Magyar furmintünnep Angliában (Agrofórum)
Idén már harmadik alkalommal rendezték meg a Furmint February eseményt, melyen most 21 magyar bor online mesterkurzus keretében mutatkozott be az Agrármarketing Centrum és a Wines of Hungary Uk kommunikációs ügynökség közös szervezésében. A borkóstolóként, üzletfejlesztési találkozóként és borpromóciós rendezvényként szolgáló esemény célja a furmin
febr. 16
11:06
NAV: SMS-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása (Növekedés)
Még egy hónapig, március 16-áig akár SMS-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményében.
febr. 16
11:12
Közmunkaprogram: mi lesz azokkal, akiknél lejár a tízéves időkorlát? (Infostart)
A nyáron először jár le a közmunkaprogramban meghatározott tízéves határidő. Az időkorlát miatt kiesők semmiféle külön támogatásra nem számíthatnak, márpedig az, hogy ennyi ideje a rendszerben vannak, arra utal, hogy a munkaerőpiacon aligha rúgnak labdába.
febr. 16
11:12
Az elemzők is nagyon meglepődtek, Magyarország elkerülte a W alakú visszaesést (Portfolio)
A hazai makrogazdasági elemzők körében is nagy meglepetést keltett a negyedik negyedéves GDP-adat. A részletes adatok hiányában egyelőre csak feltételezések vannak arra vonatkozóan, hogy mi okozta a váratlan fordulatot, de a szolgáltatószektor egyes ágazatai lehetnek a háttérben.
febr. 16
11:12
Új helyettes államtitkára van az agrárminisztériumnak (Agroinform)
Az Agrárminisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki dr. Bencsik Dávidot.
febr. 16
11:12
Új híd építését készítik elő (Demokrata)
A kormány döntése nyomán megkezdődhet a szentesi Kurca-híd és a kapcsolódó létesítmények megépítésének előkészítése.
febr. 16
11:14
Emmi: 2023-tól megújul az érettségi (Portfolio)
Megújulnak az érettségi általános vizsgakövetelményei 2023-tól: még nagyobb szerepe lehet a vizsgákon a tanulói kreativitásnak, problémamegoldó készségnek - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-t.
febr. 16
11:18
Ne menjünk lépre jégre lépve (Infostart)
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai óvatosságra intenek a jégen tartózkodással kapcsolatban.
febr. 16
11:18
Rohamtempóban digitalizál a NAV, de közben éppen a lényeg sikkadhat el (Portfolio)
Január elejétől bekerültek az online adatszolgáltatási rendszerbe a cégek közötti számlákon túl a magánszemélyeknek és a külföldi vállalkozásoknak kiállított számlák is, amivel gyakorlatilag teljeskörűvé vált az online számla rendszere. Ráadásul – alig fél évvel a 2.0 séma július bevezetése után – már a legújabb, 3.0 séma szerint kéri az adatokat a
febr. 16
11:18
Ausztriában továbbra is zárva maradnak a szálláshelyek (Síelők)
A koronavírus terjedését gátolni hivatott korlátozások további enyhítésére valószínűleg csak húsvét körül kerülhet sor - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár a szakértőkkel, az ellenzékkel és a tartományfőnökökkel tartott több órás tanácskozása után.
febr. 16
11:18
Dermesztő hidegben, tíz napon át játszották folyamatosan minden idők leghosszabb hokimeccsét (ATV)
Több mint tíz napon át játszották folyamatosan minden idők leghosszabb jégkorongmérkőzését, amely megdöntötte a Guinness-világrekordot.
febr. 16
11:18
500 év szerelem - Fél évezredes a Magyar Nemzeti Múzeum legkorábbi esküvői ruhája (Glamour)
Ennek apropóján az intézmény felhívást intéz közönségéhez!
febr. 16
11:18
Megújult a dm karrieroldala – Éld meg másképp a munkát! (Márkamonitor)
Február 11-én debütált a dm új karrieroldala, a www.dm-jobs.hu. A nemzetközi koncepció alapján kidolgozott weboldal letisztult megjelenésével, és extra funkcióival hűen tükrözi a szintén idén megújult munkáltatói szlogent: „Éld meg másképp a munkát.” A szektorban újdonságként, az oldalon a dm konszern többi országában meghirdetett pozíciók is elérh
febr. 16
11:18
Salma Hayek elárulta a Desperado szexjelenetéről: nagyon felkavarta, bár egy törölköző volt köztük Banderasszal (SzMo)
Annak ellenére traumatikus élményként mesélt róla, hogy Robert Rodriguez rendező és a férfi főszereplő, Antonio Banderas is tisztelettel fordultak felé.
febr. 16
11:18
Szél esete a Fehérorosz Atomerőművel (Demokrata)
Szél Bernadett az uniós parlament semmire nem kötelező politikai állásfoglalását lobogtatva kezdett agitálni Paks II. ellen.
febr. 16
11:20
Köezel a határidő: még egy hónapig kérhető SMS-ben az adóbevallási tervezet postázása (Portfolio)
Még egy hónapig, március 16-áig akár SMS-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményében.
febr. 16
11:20
Elképzelés vs valóság: Mitől lesz Tényleg jó a szex 20, 30 évesen vagy 35 felett? (Glamour)
Eláruljuk, mitől jó a szex neked, és mitől a szerelmednek
febr. 16
11:22
Nőtt az ukrán GDP is a negyedik negyedévben (Portfolio)
Jelentősen lassult az ukrán gazdaság teljesítménycsökkenése a negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest éves összevetésben.
febr. 16
11:24
Gáz van: visszaélnek egy szolgáltató nevével (Piac és Profit)
Az utóbbi időben újra a TIGÁZ Zrt. nevével visszaélve próbálják csalók meglopni a társaság ügyfeleit - hívta fel a figyelmet a társaság keddi közleményében.
febr. 16
11:24
Közeleg a határidő: még egy hónapig kérhető SMS-ben az adóbevallási tervezet postázása (Portfolio)
Még egy hónapig, március 16-áig akár SMS-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményében.
febr. 16
11:24
Komoly veszteséggel zárta 2020-at a ZF (autopro)
Nettó árbevételét tekintve is egyértelműen mínuszos éve volt a ZF-nek tavaly.
febr. 16
11:24
Mellár: az Orbán-kormány egy letűnt kor relikviája, süllyesztőbe küldjük (Demokrata)
A mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd frakciójában ülő képviselő fröcsögésére Orbán Balázs államtitkár reagált.
febr. 16
11:30
Megérkezett a kínai vakcina, a háziorvosok adják majd be (Infostart)
Kedden újabb vakcinaszállítmányok érkeztek, a Pfizer 102 ezer adagot küldött, míg a kínai Sinopharmból 550 ezer dózis jött, a Nemzeti Népegészségügyi Központ azonnal megkezdi a vizsgálatát – derült ki az operatív törzs keddi tájékoztatóján.
febr. 16
11:30
Hatalmas lakófejlesztés indul a XI. kerületben (Portfolio)
Egy több mint 82 ezer négyzetméteres telek megvásárlására írt alá szerződést az eddig főként irodaházfejlesztéseiről ismert Atenor. A XI. kerületben található területre nyolc ütemben, összesen 1326 lakást tervez felépíteni, 92 ezer négyzetméter alapterülettel - derül ki a cégcsoport közleményéből.
febr. 16
11:30
Drogbotrányban keveredett az olimpikon: gyertyákba rejtették a metamfetamint (ATV)
Újabb olimpikon keveredett drogbotrányba – számolt be a Blikk.
febr. 16
11:30
Észak-Korea hekkeléssel akart fontos információkat lopni a Pfizer koronavírus-vakcinájáról (SzMo)
Egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan mikor történt. De nem ez az első alkalom, hogy Kim Dzsongun országa adatokat próbál lopni saját vakcinájuk kifejlesztéséhez.
febr. 16
11:30
Márkanagykövet lett Istenes Bence (MMonline)
Februártól egy Audi Q5-tel utazik Istenes Bence, a sportos műsorvezető márkanagykövetként népszerűsítheti az Audit a továbbiakban. Az együttműködés keretében számos izgalmas tartalom készülhet, amelyek az autózással, közlekedéssel kapcsolatos szemléletformálásban is fontos szerepet játszhatnak majd. Futball nyelvvel élve: a téli időszak egyik legna
febr. 16
11:32
Koronavírus Magyarországon: élőben beszél az operatív törzs (Portfolio)
A sajtótájékoztatóról élőben tudósítunk.
febr. 16
11:36
Miért vásárolj online ajándékot? (ProfitLine)
A tavalyi év főleg a webáruházaknak kedvezett, hiszen rengetegen kezdték el online beszerezni a különböző termékeket. Legyen szó ételhez szánt alapanyagról, esetleg valamilyen ovis vagy sulis cuccról, de akár ajándékok tekintetében is kiváló elképzelés.
febr. 16
11:36
Nehezen áll talpra a használtautó-piac: a forintárfolyam is betett az áraknak (Pénzcentrum)
A használtautó-kereskedők várakozása szerint a hazai használtautó-piac mérsékelt, 2-3 százalékos ütemben bővülhet, ami mintegy 800 ezer gazdát cserélő személyautót jelent - derül ki a JóAutók.hu február első felében végzett felméréséből.
febr. 16
11:36
A japán cégek többsége sem szeretne olimpiát idén (444.hu)
A lakosság körében pedig 80 százalékos az idei rendezés elutasítottsága.
febr. 16
11:36
Salma Hayek elárulta a Desperado szexjelenetéről: nagyon felkavarta, bár egy törölköző volt köztük Banderasszal (SzMo)
Annak ellenére traumatikus élményként mesélt róla, hogy Robert Rodriguez rendező és a férfi főszereplő, Antonio Banderas is tisztelettel fordultak felé.
febr. 16
11:36
Élősködők rendezője egy sorozaton és két filmen is dolgozik már (Hamu és Gyémánt)
A sorozat ráadásul az Élősködőkön alapul és az HBO-nál készül. Bong Joon-ho nem tétlenkedett sokat azután, hogy megnyerte tavaly az Oscart az Élősködőkért. Már 2019-ben is arról beszélt, hogy két projektet is tervez következőnek.Az egyik koreai nyelven készülne, a másik angol nyelven. Egyik projekt sem nagy költségvetésű. Nagyjából az Élősk
febr. 16
11:36
A Jobbik képviselője nemzeti egységkormányt vizionált 2022-re (Demokrata)
Az álmodozó Brenner Kolomant Schanda Tamás államtitkár szembesítette a valósággal.
febr. 16
11:42
Operatív törzs: mindenki éljen az oltás lehetőségével (Portfolio)
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője beszélt a héten érkező vakcinaadagokról, és arra kérte a lakosságot, hogy csak hiteles forrásokból tájékozódjanak a vakcinákról, és mindenki éljen az oltás lehetőségével.
febr. 16
11:42
Megérkezett a kínai vakcinaszállítmány Magyarországra (ATV)
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter reggel Facebook-oldalán kiemelte: a megbeszélteknél korábban és nagyobb mennyiségben érkezik a kínai oltóanyag az országba.
febr. 16
11:42
Rá lehet menni a befagyott Balatonra? Itt a válasz! (Promotions)
A kérdés az, hogy elég vastag-e a Balaton jege ahhoz, hogy biztonságosan rá lehessen menni.
febr. 16
11:44
MNB: nem drágák a magyar nyugdíjpénztárak, de versenyt futnak az idővel (Portfolio)
Bár olykor a közbeszédben vagy akár csak egy-egy mémben kritizálják őket, a magyar önkéntes nyugdíjpénztárak átlagos költségei nem magasak és – a tagok hosszú távú biztonságát szem előtt tartva – nem is konzervatív befektetők. Ehelyett inkább szép hozamot termelnek tagjaiknak, s ennek fejében általában kisebb költséget számítanak fel számos hasonló
febr. 16
11:48
Tegnap Zimbabwe kapott kínai vakcinát, ma mi vagyunk a soron (Menedzsment Fórum)
Ezúttal egy afrikai ország kapott belőle – az első szállítmány ingyenes. Magyarországra ma érkezett egy több mint félmilliós rakomány a koronavírus elleni kínai oltóanyagból.
febr. 16
11:48
Közös hiánypótló egészségügyi képzést indít a négy egyházi kórház (Infostart)
A nővér- és szakasszisztensképzést a Szent Ferenc-kórház, a Budai Irgalmasrendi Kórház, a Bethesda Gyermekkórház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének Szeretetkórháza indítja.
febr. 16
11:48
Meglepő fotót posztolt Palvin Barbi - nem hajlandó megfelelni senkinek (Femcafe)
Mivel Palvin Barbi mindenkit levesz a lábáról a szépségével és bájával, nem csoda, hogy sokszor előítéletesek vele. Nézd meg legújabb megszólalását, amellyel bebizonyította, hogy minden negatív feltételezésre képes rácáfolni.
febr. 16
11:48
Március 3-án indul a Nagy szám az RTL Klubon (Márkamonitor)
Az RTL Klub új, saját gyártású riportfilmsorozatában Kovács Patrícia műsorvezetésével népszerű sztárok mutatkoznak be eddig ismeretlen oldalukról, egy számukra fontos és meghatározó zeneszámon keresztül.   A március 3-án este az RTL Klubon, Kovács Patrícia műsorvezetésével induló Nagy szám riportfilmsorozatban a legnagyobb magyar sztárok, számos sz
febr. 16
11:50
RendkívülI: Megújul az érettségi Magyarországon (Femcafe)
Megújulnak az érettségi általános vizsgakövetelményei 2023-tól: még nagyobb szerepe lehet a vizsgákon a tanulói kreativitásnak, problémamegoldó készségnek - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az Mti-t.
febr. 16
11:54
Különleges SMS: új lehetőséget ajánl a NAV (Piac és Profit)
Még egy hónapig, március 16-áig akár SMS-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
febr. 16
11:54
Zombiórát is tartottak, hogy a koronavírusosok is szavazhassanak a katalóniai választásokon (Infostart)
A katalán szeparatista pártok első ízben a szavazatok több mint felét szerezték meg a regionális választásokon. A választást ugyanakkor a szocialisták nyerték, ami arra utalhat, hogy korai még a tartomány elszakadására számítani.
febr. 16
11:54
Az államtitkár szerint Magyarország az egyik legjobban átoltott EU-s országgá válhat (ATV)
Magyarország - a kínai és az orosz vakcina miatt - 3,5 millió emberrel többet tud beoltani május végéig annál, mint ha csak brüsszeli beszerzéssel számolhatna - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló kormányzati törvényjavaslat keddi vitájában, az Országgyűlésben.

Keresés