Kedd reggel Elvis Presley gondolatait tolmácsoljuk, aki határok megtartására emlékeztet minket. Ne kritizálj, ha nem érted! Hamu és GyémántA nap idézete Elvis Presleytől From Elvis in Memphis 1969-ben érte e karrierje csúcsát, ekkor adta ki From Elvis in Memphis címet viselő stúdióalbumát. A Billboard 200 listán a 13. helyet szerezt
2020 sok szempontból nem volt szokásos év a koronavírus-járvány miatt, meglepetésre elmaradt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves konzultációja is Magyarországon. Eddig megszokott volt, hogy a szervezet szakértői évente egyszer ellátogattak Budapestre és egyeztettek a gazdaságpolitika főbb szereplőivel, majd egy hosszú jelentést publikáltak
Életbe lépett az a rendelkezés, amely alapján a külföldről az Egyesült Királyságba utazóknak az érkezésük utáni tíznapos karantén alatt kötelezően két koronavírus-tesztet kell elvégeztetniük. A teszteket még az utazás előtt meg kell rendelni, azokért összesen 210 fontot, azaz átszámítva 86 ezer forintot kell fizetni. A londoni magyar nagykövet azt
A tavalyi, 10 százalékosra becsült visszaesést követően a hazai építőipar idén 5, jövőre pedig 9 százalékkal bővülhet a független Építési Piaci Prognózis 2021-2024 elnevezésű kutatás szerint. Az év elején elindított állami otthonteremtési, felújítási programok várhatóan felpörgetik az ágazat teljesítményét, a jól képzett szakemberek hiánya azonban
Eddig kizárt családok számára válik elérhetővé a babaváró hitel egy jogszabály-változásnak köszönhetően. A legfeljebb 10 millió forint hitel vissza nem térítendő támogatássá is alakítható.
Ideiglenes befogadó lett Eke Angéla! A színésznő és kedvese, Budavári Balázs együtt határozták el, hogy a szintén mentett kutyájuk, Bambi és cicájuk, Titusz mellé ideiglenesen új taggal bővítik a családot.
A Microsoft milliárdos társalapítója szerint a koronavírus elvonultával sem dőlhetünk hátra. Fejlesztenünk és kutatnunk kell, máskülönben baj lesz – fogalmazott.
Az altcoin piac 2020 novembere óta folyamatos növekedésben van és a napokban átlépett egy fontos határvonalat. A mérföldkő elérése ugyan rendkívül kedvező előjelnek tekinthető, de újabb próba elé is állíthatja a hodlereket. Az altcoinok piaci kapitalizációja a napokban elérte a…
Az árak emelkedését hozta a hét első napja az európai agrárpiacokon. Mind a négy kiemelten fontos termék piacán a vevők domináltak. Párizsban a malmi búza 2,1 százalékkal, a kukorica 0,6 százalékkal a repce pedig 1 százalékkal drágult. Londonban is pluszt hozott a takarmánybúza kereskedése. Az Egyesült Államokban az Elnökök napja miatt nem nyitotta
Erős visszaesés látszik az offshore tulajdonosi körhöz köthető hazai cégek számában, a tendencia biztató, ugyanakkor továbbra is sok lehetőség van a rejtőzködni vágyó tulajdonosok számára.
A texasi hideg miatt kártyavárként omlott össze az energiaellátás az amerikai tagállammal szomszédos Mexikó északi részén, ahol ötmillió ember maradt ellátatlanul, mert a földgázhiány miatt nincs áramtermelés.
Pablo Haselt 9 hónapra ítélték felségsértő, és a terrorizmust éltető szavai miatt. Börtön helyett egy egyetemre vonult be. Almodovar és Bardem is támogatják.
Többen eljárást sürgetnek Elon Musk ellen, mert manipulálhatta a bitcoin árfolyamát, amikor a Tesla bevásárolt. A nagyok beszállása a bitcoin üzletbe felverheti az árfolyamot, hosszabb távon viszont összeomlással is fenyegethet a társaságok tartalékolási szabályainak szigorítása.
Egyetlen szenzációs mozdulata miatt szupersztár lett az interneten a 61 éves pedellus. Nagy dobása volt takarítás közben. Lebuktatta a biztonsági kamera.
Február 13-ára – ahogy azt a meteorológiai szolgálat előre jelezte – nulla fok alá csökkent a hőmérséklet a dalmát tengerparton és megérkezett a csapadék. A havazás Splitet valamint Brač, Hvar, Vis, Lastovo és Šolta szigetét érintette. Ezeken a részeken szombat délelőtt -1° Celsius-t mértek, ami ráadásul -8°-nak érződött. Az erős szél miatt az autó
A magyar járványügyi adatok utóbbi napokban tapasztalható stagnálását, romlását a szakemberek szerint a koronavírus brit mutációjának hazai terjedése okozza. Elsőként a Neumann Labs vezet be olyan PCR vizsgálatot, amely képes kimutatni a koronavírus újonnan megjelent variánsait – a brit, dél-afrikai/brazil és európai variánsokat. A magyar diagnoszt
Tízből kilencen terveznek vakációt az idei nyárra, ötödük már foglalt is – derül ki a Szallas.hu friss felméréséből. A válaszadók kétharmada csak belföldi úti célban gondolkodik. A Balaton térsége, Eger és környéke, az Őrség, a Mátra és a Tisza-tó is keresett célpontok lesznek.
A teherszállító iparág elkényeztetett helyzetbe kerül, ha kihasználja a technológia új vívmányait, és ezzel javít a menedzsmentjén, állítja cikkében az Industry Today. A flották kezelése és irányítása sokkal könnyebb, olcsóbb, biztonságosabb, hogyha fejlett technológiákkal történik; ehhez pedig csak a folyamat elején kell kicsivel több energiát moz
A fiatal, modellként dolgozó nőre vidám, pozitív jelenségként emlékeznek ismerősei. A tragédia ráadásul a kislányát is sújtja, aki így árván a sorsára maradt.
Matteo Salvini, az olasz kormányba belépett Liga párt vezetője tiltakozott amiatt, hogy az Ausztria határain a koronavírus-járvány miatt bevezetett ellenőrzés következtében a Brenner-hágónál majdnem negyven kilométer hosszú sorban álltak a kamionok hétfőn.
Nettó 14,8 milliárd forintos keretmegállapodás közbeszerzésén nyert a 4iG által vezetett konzorcium. A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt három különböző közös ajánlattevői konzorciumot hirdetett ki nyertesként. Ebből lett az egyik a 4iG vezette közös ajánlattevői konzorcium – írták. Az eljárás szoftverlicencek megújítását, bővítését, kiegészítésé
A kórházak már nem tudják ellátni a fertőzötteket, az otthon fekvő súlyos betegek élete pedig azon múlik, hozzájutnak-e az oxigénhez. Már a bűnbandák is beszálltak.
A jól-lét állapota, a testi, lelki, szellemi egyensúly megteremtésének eszköze, a wellness és a szolgálatába állított, magas minőséget képviselő SpaTrend termékek egyedi megközelítést kapnak Jaksa Szilvia Anita pályamunkájában, melyet az ürömi bemutatórem megújítására kiírt ötletpályázatra készített.
A bizottság feladata a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj, valamint a művészeti díjak adományozására vonatkozó javaslatok értékelése, a kitüntetésekre vonatkozó ajánlások megtétele.
A koronavírus terjedését gátolni hivatott korlátozások további enyhítésére valószínűleg csak húsvét körül kerülhet sor - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár szerda délután a szakértőkkel, az ellenzékkel és a tartományfőnökökkel tartott több órás tanácskozása után.
Még szinte meg se emésztette a nagyközönség az örömhírt, amit Meghan Markle és Harry herceg jelentett be vasárnap, máris sokan kíváncsiak, vajon milyen neme lesz a kisbabának...