Bűnismétlés veszélye miatt tartotta fenn a négy évvel ezelőtti két halálos áldozattal járó Dózsa György úti közlekedési baleset vádlottja, M. Richárd letartóztatását a Fővárosi Ítélőtábla.
A vöröstarkójú lórik Slash-t megszégyenítően játszanak az aprócska gitárjaikon, persze ez csak vicc. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a humoros felvétel iskolapéldája annak, amikor valakinek valóban rengeteg felesleges ideje van. A videót még csak pár nappal ezelőtt töltötték fel az internetre, de már így is több száz ezer ember tekintette meg.
A Media1 értesülése szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa két nappal a Klubrádió elnémítása után úgy határozott, folytatja a Klubrádió vasárnap éjjelig használt Budapest FM 92,9 MHz frekvenciájának pályáztatását, miután az LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. is visszavonta jogorvoslatát a pályázatból való kizárása miatt.
Vörös színű hamu és kisebb lávarögök hullottak a környéken. Az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet szerint évek óta nem volt tapasztalható ekkora erejű kitörés.
Nagy robajjal és régóta nem látott lávafolyammal kitört az Etna szicíliai vulkán, ami miatt lezárták a közeli Catania repülőterét kedd este, károkról vagy sérülésről egyelőre nincs hír.
Védelmet nyújt a Covid-19 brit mutációja ellen az orosz Szputnyik V és EpiVacCorona vakcina - közölte kedden a novoszibirszki székhelyű Vektor Állami Virológiai és Biotechnológiai Intézet.
Az Európai Bizottság korábban 400 millió adag vakcina beszerzéséről szóló szerződést kötött a Johnson & Johnsonnal, ebből Magyarországra 4,36 millió juthat majd.
Az Afrikai Uniónak ajánlja fel az AstraZeneca/Oxford által kifejlesztett koronavírus-oltóanyagból már leszállított egymillió adagot a Dél-afrikai Köztársaság, amely felfüggesztette az eredetileg ezzel a vakcinával tervezett oltási kampányát.
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője Facebook-oldalán azt írja, az elmúlt napokban még a szokásosnál is több levelet kapott nyugdíjasoktól, szerinte nem véletlenül.
Nagy robajjal és régóta nem látott lávafolyammal kitört az Etna szicíliai vulkán, ami miatt lezárták a közeli Catania repülőterét kedd este, károkról vagy sérülésről egyelőre nincs hír.
2020-ban a magyar gazdaság teljesítménye 5,1 százalékkal maradt el az előző évitől, amely jóval kedvezőbb az uniós országok mínusz 6,4 százalékos átlagánál. A Központi Statisztikai Hivatal adatai azt mutatják, hogy a gazdaságvédelmi lépések eredményesek voltak, a magyar gazdaság ellenálló-képessége jelentősen nőtt az elmúlt évtizedben - kommentálta
Ez az első film a rapperről, amit a hagyatékának gondozói is jóvá hagytak. Még 2017-ben született meg az ötlet The Notorious B.I.G. édesanyjának, Violetta Wallace-nak, és az egykori rapper hagyatékát gondozó egykori menedzserének, Wayne Barrow-nak a fejében, hogy gyárthatnának ők maguk is egy dokumentumfilmet a legendáról, hisz ők maguk ism
A republikánusok háromnegyede azt szeretné, hogy Donald Trump volt amerikai elnök komoly szerepet töltsön be a pártban - derül ki a Quinnipiac Egyetem frissen közzétett országos közvélemény-kutatásából.
Walter Ricciardi orvosprofesszor, az olasz egészségügyi tárca tanácsadója megerősítette, hogy újabb és komolyabb szigorításra van szükség, mivel továbbra sem lassul a járvány.
Valóságos gyűlöletáradat zúdult a Megasztár első szériájának hajdani győztesére, miután kitudódott, hogy egy szépségápolási márka arca lett. Tóth Vera egy smink nélküli fotóval "vágott vissza" megátalkotott ellendrukkereinek.