Ki más írna cikket e témában, mint az a kolléganőnk, aki télen-nyáron viseli a kiegészítőt, amiért pár évtizede még ölni tudtak volna a nők – de legalább a heti fizetésüket odaadták érte.
A forgatókönyv egyik azoknak, amik a legendás rendező halála után kerültek elő az archívumából. Két producer a Stanley Kubrick hagyatékát gondozó alaptól engedélyt kapott rá, hogy megfilmesítse a rendezőlegenda egyik forgatókönyvét, ami a rendező halála után került elő hatalmas könyvtárából számtalan egyéb fejegyzett, de meg nem valósított
Már Budapesten az RB Leipzig és a Liverpool FC csapata, semmi akadálya annak, hogy a Puskás Aréna történetében először, két külföldi csapat szereplésével bár, de mérkőzést rendezzenek a legnagyobb magyar arénában, a BL egyenes kieséses szakaszában. Különleges meccs lesz ez Gulácsi Péter számára.
A cholecystitis az epehólyag falának heveny gyulladása, mely általában epekövesség talaján alakul ki. Létrejöttében a kő okozta epeelfolyási zavar és epepangás áll.
A 2010-es évek legnépszerűbb könyvei és a legizgalmasabb gyerekirodalmi kötetek után ezen a héten a világirodalmi könyveket szedtük listába. Az elmúlt évtizedben ma már meghatározó szerzők bukkantak fel, nagy villanásoknak lehettünk szemtanúi, új irodalmi trendek bontakoztak ki. Megszámlálhatatlanul sok megjelenés volt, mi most a legemlékezetesebb,
Elvileg még sürgősségi oltások vannak. Az kap, akinek nagyobb szüksége van védelemre a koronavírus ellen. Több emberről tudunk, akik – feltehetően véletlenül - felkerültek a listára.
Pert indított Donald Trump ellen Bennie Thompson demokrata politikus, a Képviselőház nemzetbiztonsági testületének elnöke. A polgári bíróságon benyújtott keresetben azzal vádolta meg Donald Trumpot, hogy szélsőséges szervezetek segítségével, előre megfontoltan felkelést szított január 6-án, amikor támogatói megostromolták a Capitoliumot.
Az utóbbi időben újra a TIGÁZ Zrt. nevével visszaélve próbálják csalók meglopni a társaság ügyfeleit - hívta fel a figyelmet a társaság. Ilyen esetekben a bűnözők a TIGÁZ Zrt. megbízottjainak adva ki magukat, gázmérőóra-csere
Még egy hónapig kérhető, akár telefonos üzenetben (sms) is, az szja-bevallás postázása – tette közzé az adóhatóság. Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen április 30-áig küldi el postán az azt igénylőknek.
Jelenleg az adóhivatal a járulék számla-adatokat vizsgálja, a több mint 6 havi TB-járulék tartozás ezért még most is rendezhető - tudatta a Pénzügyminisztérium az atv.hu kérdésére. Az, aki egy összegben nem tudja megfizetni, kérhet fizetés könnyítést, pótlékmentes részletfizetést, vagy akár teljes tartozás elengedését is, a NAV-tól - írták.
Tizenöt évig tartó próbálkozás után megválik az Adidas az amerikai testvérmárkájától, a Reeboktól - jelentette be a német sportszergyártó társaság kedden.
Németországban is ingyenes lehet az új típusú koronavírus jelenlétét vizsgáló úgynevezett antigén gyorsteszt, és bevezetnek önállóan használható gyorstesztelő termékeket is kedden ismertetett kormányzati tervek szerint.
A keddi Barcelona–PSG mérkőzés előtérbe helyezte a két klub közötti nem igazán szívélyes viszonyt. S az csak tovább romolhat, ha Lionel Messi esetleg a nyáron a PSG-t választja – erre pedig megvan a párizsiak terve.
Többszáz magyar neve maradt fenn, aki életét sem féltve óvta zsidó barátait, vagy akár idegeneket is. A Világ Igazai közül nem egy köthető a XII. kerülethez, köztük volt a hírhedt nyilas vezető, Kun Páter közvetlen szomszédja is.
A menstruációs ciklus az egész életünket meghatározza, nem csak a vérzés napjain! Ahhoz pedig, hogy nagyobb összhangban éljünk önmagunkkal, nem árt megismerni a ciklusunk szakaszait, és az azok során megélt érzések, érzetek jelentését. Ebben sokat segít ez a cikk!
Elárulja nekünk, hogy egy társadalomban élünk. Zack Snyder 4 órás saját verziója újabb kedvcsinálót kapott! A rajongók agresszív kampányának köszönhetően a Warner Bros. úgy döntött, hogy megdobja még vagy 70 millióval Zack Snydert, hogy fejezze be a filmjét, amit családi tragédia miatt nem tudott. Mint ismert, produkció közben távozott, áta
Az ellenzéki oldalon egyelőre úgy tűnik, a szavazók számára mindegy, ki lesz a miniszterelnök-jelölt, csak olyan személy legyen, aki le tudja győzni Orbán Viktort – vélik az InfoRádió Aréna című műsorában nyilatkozó szakértők.
Egy 91 éves debreceni asszony pedig mozgásképtelensége miatt nem tudja beadatni magának az oltást. Közben megérkezett az első adag kínai szállítmány Magyarországra, amivel a vizsgálatok után 275 ezer embert tudnak beoltani. Az elmúlt 24 órában 823 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 85 beteg, így az áldozatok száma 13 837-re
Várakozásaik szerint a hazai használtautó-piac mérsékelt, 2-3 százalékos ütemben bővülhet, ami mintegy 800 ezer gazdát cserélő személyautót jelent – derül ki a JóAutók.hu február első felében végzett felméréséből. A használtautó-importot illetően borúsabbak a piaci kilátások: a tavaly elszenvedett 17 százalékos visszaesést idén stagnálás vagy továb
Leállították a kiskörei duzzasztógátat a Tisza áradása miatt. A szakemberek most az árvízzel érkezett több tonna hasadéktól és szeméttől tisztítják meg a vízlépcső rácsait. A Tisza-tavon másodfokú riasztás rendeltek el a megemelkedett vízszint miatt. Az ATV Híradó riportja.
A tavalyi év a feje tetejére állította a világot. Hirtelen olyan kihívások elé állított mindannyiunkat, amikre korábban senki nem számíthatott. A járvány kezdetén kirobbant pánikhangulat kiemelt szerepbe helyezte a hazai üzletláncokat, amelyek megoldásait, eredményeit és reakcióit előszeretettel vitattuk meg az interneten.