2021. február 15. hétfő

febr. 15
10:00
Folyamatos a vakcinaellátás Szerbiában (Demokrata)
Szerbiába folyamatosan érkeznek a különböző oltóanyagok – közölte Ana Brnabić miniszterelnök.
febr. 15
10:00
Egy magyar laborban bevezették a PCR vizsgálatot, amely képes kimutatni a koronavírus különböző variánsait (Növekedés)
A Neumann Labs laboratórium által frissen vizsgált koronavírusos betegek felét már a brit mutáns fertőzte meg.
febr. 15
10:06
Már százezren elmondták, mit gondolnak az állatvédelemről (Infostart)
Egy hét alatt már több mint százezren töltötték ki a kormány állatvédelemről szóló online kérdőívét – közölte közösségi oldalán Ovádi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
febr. 15
10:06
Vajon jól jártak azok, akik 10 éve a magánnyugdíjpénztárban maradtak? (Pénzcentrum)
Az a nem egészen 55 ezer magánnyugdíj-pénztártag tehát, aki kitartott a tíz évvel ezelőtti államosítás óta is a tagsága mellett, lelkesen fizeti a tagdíjakat.  Az eddigi hozamok alapján pedig busásan meg is térült a bátorságuk
febr. 15
10:06
Michael Schumacherről posztolt a politikus - botrány lett belőle (ATV)
Óriási vihart kavart egy spanyol város polgármesterének Twitter-bejegyzése.
febr. 15
10:06
Megháromszorozza a kormány az eddigi vidékfejlesztési forrásokat (Demokrata)
Megháromszorozzuk a jelenlegi Vidékfejlesztési program forrásainak nagyságát, és megújítjuk a vidéki Magyarországot – mondta Nagy István.
febr. 15
10:12
Koronavírus: új, egészen más képet mutató adat jött a brit-variáns magyarországi jelenlétéről (Portfolio)
A magyar járványügyi adatok utóbbi napokban tapasztalható stagnálását, romlását a szakemberek szerint a koronavírus brit mutációjának hazai terjedése okozza. A Neumann Labs PCR vizsgálatai (amelyek képesek kimutatni a koronavírus újonnan megjelent variánsait) azt mutatják, hogy a koronavírus-pozitív esetek felét már a brit mutáns okozza. Dél-afrika
febr. 15
10:14
Mi látszik a számokból? - 700 ezer számlán tartanak lakossági állampapírt a magyarok (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által rendszeresen közölt adatok mögött milyen lakossági állampapír-folyamatok húzódnak meg? Miért nem érdemes csak az értékesítés számait vizsgálni? Hogyan befolyásolják a lejáró lakossági állampapírok vagy éppen a visszavásárlások az államadósság alakulását? Hogyan értelmezzük a számokat? Az alábbiakban az ÁKK
febr. 15
10:18
Orbán Viktor levelet írt a kinevezett olasz miniszterelnöknek (Infostart)
Biztosította, hogy a magyar kormány továbbra is elkötelezett a kölcsönös tiszteleten alapuló európai együttműködés megerősítése mellett.
febr. 15
10:18
Fejlesztési lázban égnek a gyümölcstermesztők: ezekre a pályázatokra várnak a legjobban (Agroinform)
A gyümölcstermelők nagy hányada elindulna egy ültetvénytelepítési és -korszerűsítési pályázaton.
febr. 15
10:18
786 százalékkal nőtt a parlamenti képviselők vagyona 2010 óta (SzMo)
Egy honatya átlagosan 28 millió forintból gazdálkodhatott a 2020-as évben, 10 éve még alig 3 millióból.
febr. 15
10:18
Megtámadták az Exatlon Hungary versenyzőjét, komoly sérülést szenvedett (Promotions)
Virág Andrást, az Exatlon Hungary Bajnokát a nyílt utcán támadták meg.
febr. 15
10:18
Ha nem látod az ellenfelet, védekezni is nehezebb (Bitport)
Minél szélesebb látószögű optikával nézi az IT-infrastruktúrát a biztonsági csapat, annál gyorsabban veszi észre a fenyegetéseket, és tud azokra reagálni. Ebben segítik az XDR-platformok.
febr. 15
10:18
Influencer tévét indít a Post For Rent (MMonline)
Elindul a Creator TV, Magyarország első, kizárólag saját influenszer tartalmakat sugárzó televíziós csatornája. A csatorna produkcióit a Post For Rent talent bázisa szolgáltatja, folyamatosan frissülő online műsorkínálatot biztosítva az influenszertartalmakra éhes Y és Z generáció tagjainak. Az utóbbi években jelentős átalakuláson ment keresztül a
febr. 15
10:18
Képet küldött az Egyesült Arab Emírségek űrszondája a napsütötte Marsról (Hamu és Gyémánt)
Pár nappal azután, hogy kedden bolygó körüli pályára állt az Egyesült Arab Emírségek első marsszondája, az Amal (Remény), az ország közzétette a szonda által készített első képet is. A szerdán, pirkadatkor készült felvételen jól kivehető a bolygó északi sarkvidéke, valamint a Naprendszer legnagyobb vulkánja, az Olympus Mons is. A fényképet
febr. 15
10:24
Több ezermilliárd – nagy pénzeket vár a miniszter a mezőgazdaságba (Piac és Profit)
A kormány az elkövetkező hét évben 4265 milliárd forintot fordít a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére.
febr. 15
10:24
Orbán Viktor évadnyitó beszéde a parlamentben – élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
Az Országgyűlés tavaszi ülésszaka 11 órakor kezdődik.
febr. 15
10:24
Elon Musk most eladási hullámot indított el egy mondatával (Portfolio)
Elon Musk, aki az elmúlt hetekben alaposan megtámogatta Twitteren keresztül a Dogecoint, most áldását adta arra, hogy az azt nagy arányban tartók eladják a viccnek szánt kriptodevizát. A tegnap közzétett bejegyzés után alaposan beszakadt az árfolyam, ahogyan az várható volt.
febr. 15
10:26
Uzsorázó fintech appok ellen indult hadjárat Ázsiában (Portfolio)
Délkelet-Ázsiában lecsapnak a hatóságok a digitális hitelezőkre, akik a laza szabályozási környezetet kihasználva magas kamatok mellett nyújtanak hitelt, majd nem túl szabályos körülmények között hajtják be a tartozást - írja a Financial Times.
febr. 15
10:30
Szedi áldozatait a hideg: 15-en fagytak halálra az elmúlt két hétben Magyarországon (Pénzcentrum)
Október óta 104 ember fagyott halálra agyarországon, az elmúlt két hétben 15-en hunytak el a hideg miatt. A Magyar Szociális Fórum szerint a legtöbben nem az utcán, hanem saját, fűtetlen otthonukban fagytak meg. Tavaly október óta
febr. 15
10:30
Komoly kihívások várnak az információbiztonsági vezetőkre (autopro)
A szakma egyre kiemeltebb szereppel bír a koronavírus-járvány és a gyors technológiai változások fényében.
febr. 15
10:30
Vanessa Hudgens közös képpel tette hivatalossá, hogy többé már nem szingli (Joy)
Vanessa Hudgens hivatalosan is foglalt!
febr. 15
10:36
Decemberben csökkent az építőipar termelése (ProfitLine)
Tavaly decemberben az építőipari termelés a nyers adatok szerint 0,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az előző havi 4,0 százalékos növekedés után. 2020-ban az építőipar termelése 9,1 százalékkal elmaradt az előző évitől, amikor 20,4 százalékos növekedést mért a KSH. Tavaly az épületek építése 5,7, az egyéb építményeké 13,1 százalékkal c
febr. 15
10:36
Dübörög a bika, a magyar tőzsde felülteljesít (Portfolio)
A korábbi remek teljesítmény után mérsékelt mozgásokat láthattunk a múlt héten a vezető tőzsdéken, Európában inkább lejjebb kerültek az indexek, míg a tengerentúlon enyhe emelkedés volt a jellemző – Amerikában végül új csúcson fejezte be a hetet a Dow Jones és a Nasdaq is, az emelkedés részben az újabb körös mentőcsomaggal kapcsolatos várakozásokna
febr. 15
10:36
Ennyi nyugdíjat kap a Fonográf legendás zenésze, Németh Oszkár: éhen halni is kevés (Pénzcentrum)
Németh Oszkár a Fonográf és a Tolcsvay-trió dobosaként sikert sikerre halmozott, ma már igazi legendának számít. Ám ez kevés ahhoz, hogy megéljen 2021-ben. A zenész nem pihenhet hetven fölött sem. Mindössze 60 ezer forintos nyugdíja
febr. 15
10:36
Három ruhadarab, ami Jennifer Aniston kapszula gardróbjából nem hiányozhat (Femcafe)
A csinos színésznő mindig tudja, mit mivel kell viselni, ezért érdemes megfogadni azokat a stílus- és divattanácsokat, amikkel ő szolgál. Legutóbb például elárulta, melyek azok a kötelező alapdarabok, amelyek az ő ruhatárából biztosan nem hiányozhatnak.
febr. 15
10:36
Tolvai Reni saját magát sminkelte új spanyol nyelvű dalának klipjébe (Glamour)
Vadító új szerzeménnyel jelentkezik az énekesnő, aki ezúttal rendhagyó módon spanyolul csábít.
febr. 15
10:36
Ungváry Krisztián virtuális emléktúrát tart a kitörésről (Könyves Magazin)
Politikai helyett történelmi kontextusba helyezné a budavári kitörést – röviden így lehetne összefoglalni Ungváry Krisztián legújabb kezdeményezését: a történész ugyanis egy új honlapot indított a kitoresnapja.hu címmel, a leírás szerint pedig a cél nem más, minthogy a kitörési kísérlettel kapcsolatos érdekes tartalmakat osszanak meg az olvasókkal,
febr. 15
10:36
Annyira hideg volt, hogy röptében fagyott meg a víz a Bükk-fennsíkon (SzMo)
Lenyűgöző fotók készültek a ritkán tapasztalható természeti jelenségről.
febr. 15
10:38
Remek a hangulat a magyar tőzsdén, tépik a Molt és a Richtert (Portfolio)
Kimondottan jól kezdte a mai kereskedést a magyar tőzsde, a BUX jelenleg 1,5 százalékos pluszban tartózkodik. Kiemelkedik a blue chipek közül a Mol és a Richter, komoly emelkedést láthatunk mindkét nagyvállalat papírjánál.
febr. 15
10:38
10 vegán szépségápolási mítosz, aminek nem érdemes bedőlnöd (Glamour)
Ha áttérsz a vegán szépségápolási termékekre, akkor ezekkel tisztában kell lenned
febr. 15
10:42
Tépik a Mol és a Richter részvényét (Portfolio)
Kimondottan jól kezdte a mai kereskedést a magyar tőzsde, a BUX jelenleg 1,5 százalékos pluszban tartózkodik. Kiemelkedik a blue chipek közül a Mol és a Richter, komoly emelkedést láthatunk mindkét nagyvállalat papírjánál.
febr. 15
10:42
Újabb vakcinaszállítmány érkezett Budapestre (ATV)
Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű, koronavírus elleni vakcináinak újabb szállítmánya érkezett a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztályának épületéhez hétfő reggel.
febr. 15
10:48
Gyászos évet zárt az építőipar, idén jöhet a kilábalás (Menedzsment Fórum)
Hajrázott tavaly év végén az építőipar, de csak kis szépítésre futotta. Idén tovább faraghat a lemaradásból, a korábbi lendület viszont csak jövőre térhet vissza.
febr. 15
10:48
Lesz idén olimpia? A japán cégek fele szerint nem kéne megrendezni (Portfolio)
A japán vállalatok több mint fele nem törölné vagy elhalasztaná az idei olimpiát a Tokyo Shoko Research felmérése szerint - írja a Reuters.
febr. 15
10:48
Árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tisza-tónál (ATV)
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tisza-tónál.
febr. 15
10:48
Orbán Viktor: Magyarország erősebb lesz a járvány után, mint előtte volt (HírTV)
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt felszólalt a Gazdaság újraindításáról címmel az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, majd a kormányfő reagált az őt ért ellenzéki kritikákra is.
febr. 15
10:48
Durván megdrágultak a laptopok, eltűntek az olcsó márkák (Növekedés)
Nagyjából kétszeresére nőttek a laptop-árak, miközben az online áruházak kínálatából egyszerűen felszívódott az „alsópolcos” kínálat. A járványhelyzet miatt világszerte hiánycikk lett a processzor és a videókártya, de hová tűntek az ismeretlen gyártók no name termékei? Szakemberekkel beszélgettünk arról, mi a helyzet a laptoppiacon.
febr. 15
10:50
Bemondta a szenátor: felelősségre-vonási eljárás indulhat az amerikai alelnök ellen (Portfolio)
Lindsey Graham republikánus szenátor arra figyelmeztetett, hogy alkotmányos felelősségre-vonási eljárást (impeachment) indíthatnak Kamala Harris alelnök ellen, ha a republikánusok megszerzik a jövőre esedékes kongresszusi választásokon a Képviselőház fölötti irányítást.
febr. 15
10:54
8 altcoin kilövés előtt (Kripto Akadémia)
Bizony elindult az altcoinok szezonja, ahogy a tavaszt régóta várjuk, úgy ezt az időszakot is, csak most nem a nap simogatja a hosszú tél során elfáradt arcunkat, inkább az árfolyamok okoznak örömet. De még nincs késő, hiszen sok alt rakétái…
febr. 15
10:54
Dübörög a bika, a magyar tőzsde a legjobbak között (Portfolio)
A korábbi remek teljesítmény után mérsékelt mozgásokat láthattunk a múlt héten a vezető tőzsdéken, Európában inkább lejjebb kerültek az indexek, míg a tengerentúlon enyhe emelkedés volt a jellemző – Amerikában végül új csúcson fejezte be a hetet a Dow Jones és a Nasdaq is, az emelkedés részben az újabb körös mentőcsomaggal kapcsolatos várakozásokna
febr. 15
10:54
Új pályákat nyitnak meg hétfőtől Eplényben (Síelők)
Az elmúlt napok előkészületei után ma megnyithatják az A4 és a Q2 jelű pályákat, valamint a Nitro Snowparkot.
febr. 15
10:54
Az egységpárti győzelem ellenére maradhat a szeparatista kormány Katalóniában (444.hu)
Ha sikeresek lesznek a koalíciós tárgyalások.
febr. 15
10:54
Óriási baklövés a lottósorsoláson: a férfi rossz számot húzott be, mégis nyert, nem is keveset (Promotions)
Milliókat vihettek haza az óriási baki miatt.
febr. 15
10:56
Közel megduplázódott, 92,8 százalékkal nőtt a mobiltelefonok kiszállítása januárban Kínában (Portfolio)
A kínai ipari és információtechnológiai minisztérium tudományos központja, az informatikai és kommunikációs kutatóintézet (CAICT) azt közölte hétfőn, hogy januárban 40 millió 120 ezer készüléket szállítottak ki, 92,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, miután decemberben az éves szintű adat még 12,6 százalékos csökkenést jelzett.
febr. 15
11:00
Koronavírus: rugalmasabb határátkelést kér Ausztriától Szijjártó (Portfolio)
Az osztrák határszigorítást követően a határátkelés gyorsabbá és rugalmasabbá tételét kéri Magyarország Ausztriától - ismertette a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-vel, miután határmenti választókerületek országgyűlési képviselőivel egyeztetett.
febr. 15
11:00
Tovább emelkedik a gázolaj ára (ATV)
Szerdán várható a drágulás.
febr. 15
11:00
Szerdától ismét drágábban tankolhatunk, legalábbis dízelt (Autónavigátor)
Múlt héten kétszer is emelkedtek az üzemanyagárak, a gázolaj literenkénti ára kereken 10, a benziné 8 forinttal került feljebb. E
febr. 15
11:00
Koronavírus: tizennégy napos szükségállapotot vezetnek be Csehországban (SzMo)
„A szükségállapot kihirdetése összhangban van az alkotmánnyal, mert más alapon hirdették ki, mint az eddigi szükségállapot” - közölte Alena Schillerová, a kormány alelnöke.
febr. 15
11:00
A kormány megteremtette a lehetőséget a családoknak a talpra álláshoz (Demokrata)
Videó! A kormány hihetetlen munkát végezve igyekezett megteremteni a lehetőségét annak, hogy a családok is talpra tudjanak állni – mondta Ékes Ilona.

Keresés