Oroszlánfókák ugráltak fel egy ausztrál hajó vízből kilógó orr-részére. A tengerből mindössze egy méterre kimagasló hullámtörőn az esetről készült videó tanúsága szerint hat emlős hevert. A hajón dolgozó egyik tengerész szerint az állatok az úszás fáradalmait akarták elkerülni és kilométereken át velük maradtak útjuk során. Az oroszlánfókák veszély
Dani reggelivel kedveskedett szerelmének születésnapja alkalmából, Virág pedig hangüzenetet is kapott az édesanyjától, aki burkoltan közölte a véleményét Daniról. Az évad utolsó lila kendőjéhez hosszú ideig nem mert hozzáérni senki, de a Kihívás előtt ez megváltozott. Aztán a villalakók két csapatra szakadtak: kiderült, hogy ki áll Merci és ki Virá
A hongkongi közszolgálati hírcsatorna bejelentette pénteken, hogy megszünteti a BBC globális hírcsatorna rádiós műsorának sugárzását a városban, miután az előző nap Kínában is letiltották a szolgáltató adását arra hivatkozva, hogy megsértette a külföldi tudósítókra vonatkozó szabályokat.
A nemzeti konzultáció döntheti el, hogy aki megkapja a vakcinaokmányt, annak nagyobb szabadságot lehet-e biztosítani – erről Orbán Viktor beszélt az állami rádióban. Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint: egyes területeket jogszabállyal kellene rendezni, például, hogy a munkáltató kérheti-e az igazolást. Péterfalvi Attila szerint a védettségi igazo
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/02/12/3318/
Már Magyarországon is elkezdődött a koronavírus brit mutációjának közösségi terjedése, ezért is fontos a védőoltás - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online
Michelle Obama is szerepet kapott a Netflix gyerekeknek szóló új, Waffles+Mochi című bábfilmsorozatában, melynek célja, hogy megismertesse a gyerekekkel az otthoni főzés örömeit a készételek fogyasztásával szemben. Michelle Obama egy bolttulajdonost alakít a "fagyott ételek országából" származó Waffles és Mochi mellett. Az egykori amerikai
A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének egyértelmű lassulását mutatja a terjedés dinamikáját mérő R reprodukciós mutató pénteken ismertetett új becslési sávja. A brit statisztikai hivatal ugyancsak pénteken közzétett felmérése is a járvány visszavonulására vall.
Az EXIM finanszírozásával két éven belül magyar technológia fogja tisztítani a szennyvizet két ghánai régióban - közölte az EXIM az MTI-vel csütörtökön.
A szabadba és az online térbe helyezte át a borturizmus eseményeit a koronavírus okozta járványhelyzet, amely tartós trendnek bizonyulhat – véli Schieber Anita, a Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője. A kirándulással, gasztronómiai élményekkel és programokkal egybekötött borkóstolók új, egyre terjedő koncepciót jelentenek a borturizmusban, am
Stock Picking rovatunkban az MFC Equity nemzetközi befektetési klub olyan növekedésorientált cégeket keres, amelyek részvényeinek ára nem tükrözi valódi értéküket. A sorozat következő részében a Sea Limited cégről fogunk írni, amely a digitális termékei és szolgáltatásai révén nagyot kaszált 2020-ban és egy növekedésorientált üzleti modell segítség
A falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a Magyar falu program idén induló negyedik pillére. A támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Az emelkedett húgysavszint számos betegség (pl. ízületi problémák, köszvény) kialakulásához vezethet. Ön tudja, hogy mi befolyásolja a szervezetünk húgysavszintjét? Tisztában van vele, hogy miért kell kezelni, ha túl magas? Cikkünkből megtudhatja.
Vakcina-nacionalizmustól a neten terjedő összeesküvéselméletekből táplálkozó idegengyűlöleten és a vakcinációs hajlandóságban mutatkozó különbségeken át a politikával szembeni bizalmi deficitig – a társadalomtudomány eltérő területeiről érkezett szakértők osztották meg friss kutatási eredményeiket a Milton Friedman Egyetem pandémiával foglalkozó ko
Szombaton ugyan nem érvényesül fronthatás, de nagyon mélyre süllyed hajnalban a hőmérő higanyszála. Egész nap a hideg idő határozza meg az élettani helyzetet.
Országszerte és a határon túl is forgatnak televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokat a színházi és filmes szakma összefogásával. A tervek szerint március 15-én lesz látható az Ítélet és kegyelem című alkotás, amely az 1848–49-es szabadságharc leverésének időszakában játszódik – mondta az InfoRádiónak a magyar mozgóképipar fejlesztéséé
Leicesteri Egyetem klinikai virológusa, Julian Tange úgy véli, így tudnánk igazán megvédeni az időseket, hiszen a fiatalok több kontaktusba lépnek egymással.
Csütörtökön elsőként Budapesten kezdődött meg az oltás a Szputnyik-vakcinával - írja a koronavírus.gov.hu. A kormányzati portál beszámolója szerint ezen a héten 2800 idős embert oltanak be vele négy budapesti kórházi oltóponton.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésük szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére - ahol mínusz 20 Celsius-foknál is hidegebb lehet - másodfokú figyelmeztetést adtak ki szombatra.
Egyre több szakértő figyelmeztet rá, hogy akkor sem szabad hátradőlnünk, ha esetleg legyőzzük a koronavírust. A következő világjárvány ugyanis közelebb lehet, mint gondolnánk, így hát nem árt jó előre felkészülni rá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 287,36 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 43 389,33 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A BUX alulteljesítő volt más európai tőzsdékhez képest.
A Szlovákiából érkező forgalmat is korlátozzák Németországban az új típusú koronavírus fokozottan fertőző mutációi miatt - közölte pénteken a szövetségi belügyminisztérium.
Pénteken az Európai Parlamentben ünnepélyes keretek között aláírták a 750 milliárd eurós leendő újrakezdési alap létrehozásáról intézkedő EU-rendeletet. Magyarország összesen 6,2 milliárd euróval részesülhet, a kedvezményes hitelkerete 10 milliárd euró.
Megdőlt Magyarország mindenkori áramfogyasztási rekordja a csütörtökön kezdődött markáns lehűlés miatt - tájékoztatta a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. pénteken az MTI-t.
Február 12-én digitálisan debütált Nicolas Cage legújabb trash-filmje, a Willy's Wonderland, ami annyira rossz, hogy már szórakoztató; de ettől még rossz. Kritika.
Elkezdődött a 60 évnél fiatalabb, krónikus betegek oltása az Atra Zeneca vakcinájával. Egy Down-szindrómás gyermek édesanyja azt mondta az ATV Híradójának: csaknem egy éve vannak önkéntes karanténban, mert a gyerekük a vírus által leginkább veszélyeztetett csoportba tartozik. A család abban bízik, hogy az oltás után már kimozdulhatnak a lakásból. K