Több tényezőtől is függ, hogy szigorodnak-e idehaza a korlátozások. Az esetszám ugrásszerűen nő, viszont jelentős az oltottság is, ezt kell még szélesebb körűvé tenni. Ha egy oltatlant korlátozunk az életvitelében, előbb-utóbb kénytelen felvenni az oltást azért, hogy ugyanúgy élhessen, mint korábban - fogalmazta meg a mostani helyzetben tennivalóka
Nemzetbiztonsági szempontból kiemelt terület lett a csipgyártás, ezért nemzetközi ipartámogatási szabályokat is felülírna egy új japán törvényjavaslat.
Kiemelten vizsgálja a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a villamos energia költségnövekedését és annak hatásait a víziközmű-szolgáltatók gazdálkodására – jelezte hétfői közleményében a MEKH.
Nagy Erzsébet, a szakszervezet országos választmányi tagja azt mondta, az oltatlan munkavállalók inkább elmennek fizetés nélküli szabadságra, vagy átmennek olyan intézményekbe, ahol nem teszik kötelezővé számukra az oltást. A PDSZ azt szeretné, ha a kormány inkább ösztönözne az oltásra, és tényleges járványügyi intézkedéseket vezetne be.
Sorozatban harmadszorra újította meg szponzorációs szerződését az Európai Kézilabda-szövetséggel (EHF) a Gorenje. A vállalat 2018 és 2020 után 2022-ben is támogatja a – január 13. és 30. között Budapest és Szlovákia megrendezésében zajló – férfi kézilabda-Európa-bajnokságot. A Hisense csoporthoz tartozó Gorenje több mint 30 éve aktív részese a kézi
Az Európai Bizottság 2021-es Öregedési Riportja alapján stabilabbak lesznek azok a nyugdíjrendszerek, amelyek az állami mellett erős egyéni pillérre is támaszkodhatnak. Összességében ugyanakkor így is közel 10 százalékkal csökkenhet a helyettesítési ráta 2070-re. Érdemes hosszú távon félretenni a nyugdíjas évekre, akár már a munkába állás kezdeteko
Tervpályázatot ír ki a Főváros a Városháza Park megújítására - írja Karácsony Gergely főpolgármester és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes bejelentése alapján az Építészfórum. A tervpályázatra olyan tervezőcsapatok jelentkezését várják, akik a komplex tervezési feladat valamennyi szakterületi tudásával rendelkeznek. A pályaművek beadásán
Elfogadott gyakorlattá vált kiposztolni a gyerekeket a közösségi médiaoldalakra, amit a rokonok és barátok lájk, illetve kommentáradattal díjaznak. Mennyire fair ez a gyerekekkel szemben, és mi lesz a „kiposztolt gyerekkorral” évek vagy évtizedek múlva?
„Way to ZERO”: Az új ID.5 nem egyszerűen csak bővíti a sikeres ID. családot, a Volkswagen újdonsága tovább és egyúttal egy új piaci szegmensbe vezeti a márka új járműflottájának elektromosítását. Az elegáns, kifejező E-SUV coupé a 3.0 verziószámú ID. szoftverrel érkezik, amellyel más funkciók mellett javul a töltési teljesítmény és elérhetővé válik
Rendkívüli keretemelésről döntött a Pénzügyminisztérium a kistelepüléseken működő vállalkozások pályázati kiírása kapcsán – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldalán a minisztérium mai hétindító ülését követően.
Bizonyos dolgokat korlátozni kellene, de ezeknek a bevezetését a napi számok fogják meghatározni – mondta a TV2 hétfő reggeli műsorában Szlávik János. A Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint egyelőre nehéz megmondani, milyen lehet a karácsonyunk járványszempontból, elképzelhető, hogy addigra enyhül a negyedik hullám.
Ha harmadik, emlékeztető oltásként kapja meg valaki a Pfizer-BioNTech vakcinát, akkor az minimum 9-10 hónapig védelmet biztosít a koronavírus súlyos szövődményei ellen – derül ki egy izraeli felmérésből.
Szerbia szerződést írt alá a Pfizer gyógyszergyártó céggel a vállalat koronavírus elleni gyógyszerének forgalmazásáról - közölte Zlatibor Loncar szerb egészségügyi miniszter hétfőn a szerbiai közszolgálati televízióban.
Lekörözte a befektetési alapokban lévő lakossági vagyon gyarapodása az állampapírokét a harmadik negyedévben, ebben több tényező is szerepet játszott. Nem lehetünk ugyanakkor büszkék: új csúcsra, 12 ezer milliárd forint fölé emelkedett a bankbetétekben elhelyezett megtakarítások állománya, ennek zöme azonban semmit sem kamatozik. Sőt, az emelkedő i
Szerbia szerződést írt alá a Pfizer gyógyszergyártó céggel a vállalat koronavírus elleni gyógyszerének forgalmazásáról - közölte Zlatibor Loncar szerb egészségügyi miniszter hétfőn a szerbiai közszolgálati televízióban.
A kiberbiztonsági cég egyik nyugdíjalap befektetője szerint nem tettek meg mindent az igazgatótanács tagjai, hogy megvédjék a céget. Nincsenek egyedül a véleményükkel.
Különleges szépség nyerte a két év után új jogtulajdonosra talált Miss Universe versenyét. Jázmin Viktória évek óta modellkedik, jelenleg Milánóban él és a kifutók világa mellett komoly zenei törekvései is vannak.
- A tömegközlekedést naponta használók aránya a járvány előtti 49 százalékról 37 százalékra csökkent, míg a tömegközlekedést teljesen elkerülők száma 5 százalékról 9 százalékra emelkedett - derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) legfrissebb, őszi kutatásából.
A nők és a férfiak egyenlő bérezést, bánásmódot, lehetőségeket érdemelnek, az egyenlőség, amely az Európai Unió egyik alapvető értéke, az emberek függetlenségének és szabadságának sarokköve is egyben - hívták fel a figyelmet Vera Jourová, Nicolas Schmit és Helena Dalli uniós biztosok hétfőn, az egyenlő bérezés európai napjának alkalmából közzétett
Ez a Popfilter olyan ember összeomlásáról, talpra állásáról és múlttal való szembenézéséről szól, aki maga a két lábon járó erő, vadság, féktelen energia. Aki az utóbbi két évben megjárta a poklot, de Jézusként tért vissza a színpadra. Tóth Attila sztrókról, testépítésről, férfiideálról és gyógyulásról.
Az Európai Bizottság 2021-es Öregedési Riportja alapján stabilabbak lesznek azok a nyugdíjrendszerek, amelyek az állami mellett erős egyéni pillérre is támaszkodhatnak. Összességében ugyanakkor így is közel 10 százalékkal csökkenhet a helyettesítési ráta 2070-re. Érdemes hosszú távon félretenni a nyugdíjas évekre, akár már a munkába állás kezdeteko