2021. november 8. hétfő

nov. 8
12:30
Az emberek döntöttek: Elon Musknak el kell adnia részvényeit (Hamu és Gyémánt)
Egyúttal a világ leggazdagabb embere azt is elkotyogta véletlenül, hogy a részvényekbe fektetés egyfajta adóelkerülés is a leggazdagabbaknak.
nov. 8
12:30
Kortárs építésziroda nyerte a Média Építészeti Díját (Mandiner)
Immár 17. alkalommal ismerték el az idei év legkiemelkedőbb alkotásait a Média Építészeti Díja gála keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban, november 6-án.
nov. 8
12:32
A DK-s szóvivő szerint a negyedik hullám rárúgta az ajtót „Orbán felelőtlen járványkezelésére” (Mandiner)
Varga Zoltán szerint totálisan összeomlott a magyar egészségügy.
nov. 8
12:33
Dj. Tiësto új klipjében a Coinbase, a kripto már a mainstream része (Kripto Akadémia)
A Crypto.com idén nagyszabású marketingkampányt kezdett a Forma 1 felületein, és a UFC-ben is viszontláthattuk a brandet. Pár éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy a kriptopénz piac céges szereplői a mainstream médiában megjelenjenek, mostanra azonban már egyre megszokottabb, hogy akár…
nov. 8
12:34
Ifjúságkutatók: csökkenőben a fiatalok kivándorlási kedve (Mandiner)
Aki kiment, miért ment, aki visszajött, miért jött? Valóban a politika elől menekültek Nyugatra a fiatalok? Milyenek a politikai nézetei a fiataloknak így a választási év előtt, miért izgalmas téma a klímavédelem, és miért kell foglalkozni a Greta-jelenséggel? Az MCC keretein belül működő Ifjúságkutató Intézetet és a főleg oktatással foglalkozó Szo
nov. 8
12:36
Magabiztosak lehetnek az MKB Bank vállalati ügyfelei (Menedzsment Fórum)
Az MKB Bank működésének alapját az ügyféllel kialakítandó személyes kapcsolat és bizalmi viszony jelenti. A kapcsolatok személyes jellege – természetesen - némileg akadályoztatva volt a COVID okozta pandémia hatásainak következtében. Azonban a nyár hangulata és az átoltottság erősödése javított ezen és ez a felszabadultság érezhető volt a KKV szekt
nov. 8
12:36
A vízben felhalmozódott hulladék hajthatná az óceánok szemétgyűjtő hajóit (Tiszta Jövő)
A vízben felhalmozódott hulladék hajthatná az óceánok szemétgyűjtő hajóit a Worcesteri Politechnikai Intézet, a Woods Hole Oceanográfiai Intézet és a Harvard Egyetem kutatói szerint.
nov. 8
12:36
GVH: Nem ok a pszichés nyomás, tisztességtelen az automatikus borravaló, büntetés jár érte (Forbes)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttvéve közel hétmillió forintyni bírságot rótt ki a hazai fesztiválok legnagyobb fizetőterminál-szolgáltatóira.
nov. 8
12:39
A jövő megoldásába fektetett az Enterprise Group (ProfitLine)
Lokációanalitikában is érdekelt cég csatlakozott az egyik legismertebb hazai üzleti infokommunikációval, mérnöki tervezés és életciklus-menedzsmenttel, valamint integrált medikai szoftverfejlesztéssel és bioinformatikával foglalkozó technológiai vállalathoz, az Enterprise Grouphoz. A hazai piac széles vertikumán tevékenykedő vállalat; lefedve az ál
nov. 8
12:39
Hatalmas tranzakciót ütöttek nyélbe a budapesti ingatlanpiacon (Portfolio)
A Cushman & Wakefield lezárta az eddigi legnagyobb bérleti tranzakcióját a budapesti piacon, melynek eredményeként a Boxy Logisztika Zrt. a VGP-hez tartozó Aerozone Parkban 62 ezer négyzetméterre írt alá bérleti szerződést - derül ki az ügynökség LinkedIn oldaláról.
nov. 8
12:39
Hiller: A nagy keleti nyitás lassan már nyugati zárást jelent (ATV)
Az MSZP országgyűlési képviselője szerint a külföldi egyetemek betelepítése, és az alapítványi kiszervezés nem feltétlenül szolgálja a magyar felsőoktatási színvonal emelését, holott az országnak ebben kellene gondolkodnia. Pártja közös listájáról annyit árult el, hogy karácsonyig el fog készülni.
nov. 8
12:42
Egekben az energiaárak Nyugat-Európában (HírTV)
Egekben az energiaárak – a nyugat-európai országok vezetése egymás után vezetik be az intézkedéseket az energiaválság kezelésére.
nov. 8
12:42
Lapos járványhullámot ígér a járványügyi osztályvezető: itt nem lesz az, mint Romániában (Pénzcentrum)
Az átoltottság valószínűleg befolyásolja az esetszámok dinamikáját, így a korábbiaknál laposabb járványhullámra lehet számítani - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője hétfőn az M1-en.
nov. 8
12:42
A korábbiaknál laposabb járványhullámra számít az NNK (Demokrata)
Az átoltottság valószínűleg befolyásolja az esetszámok dinamikáját – mondta Galgóczi Ágnes.
nov. 8
12:42
Előkerült Galgóczi Ágnes: Megszólalt az NNK a negyedik hullámmal kapcsolatban (Nyugati Fény)
Mindenki nyugodjon le.
nov. 8
12:42
Máthé Zsuzsa: A gyerekeinkre szexuális tárgyként eszetekbe ne jusson még csak gondolni se! (Mandiner)
A kislánynak a bácsi csak örömet szerzett… Hogy mi van???
nov. 8
12:42
Ráfordult az UNICEF a karácsonyra, webshopot indít a Matyódesignnal, a Pagonnyal és a Street Kitchennel (Forbes)
Új platformot indít az adománygyűjtésre az UNICEF Magyarország, a webshop célja a jótékonykodás mellett adománygyűjtés mellett a hazai tervezők és gyártók támogatása.
nov. 8
12:45
Csapdába esett, majd a falból kellett kibontani a beszorult meztelen férfit (Blikk)
Csapdába esett egy színházban egy amerikai férfi, akit két-három nap raboskodás után szabadítottak ki a helyi tűzoltók.
nov. 8
12:45
Kötelező koronavírus elleni oltás az állami, önkormányzati szférában (Adózóna)
A koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről szóló 599/2021. kormányrendelet az említett területen védőoltási kötelezettséget vezet be. Ennek részleteit mutatjuk be az alábbiakban.
nov. 8
12:48
Szijjártó Péter szerint a kormány minden pénzügyi forrást a munkanélküliség megelőzésére fordított (Menedzsment Fórum)
A miniszter akkor mondta ezt, amikor bejelentették a Nestlé büki gyárának bővítését. A fejlesztés egyébként 35 milliárd forintból valósul meg, 120 új munkahelyet teremtenek vele.
nov. 8
12:48
Világklasszis futballista, de újonc klubedző került a kilencszeres olasz bajnok élére (Infostart)
Az európai futball topligáiban akadt néhány meglepő edzőváltás a hétvégén, de mindegyiken túltett Andrij Sevcsenko visszatérése az olasz élvonalba.
nov. 8
12:48
Vastag Tamás: Na látjátok, erről beszéltem! (Mandiner)
Több millióan elolvashatták a tegnapi álhírt, azonban aligha százezrekhez jut majd el a cáfolat.
nov. 8
12:51
Itt a nagy hír az elszálló áramárak miatt: bemenekülnek a magyar önkormányzatok a rezsicsökkentés ernyője alá (Portfolio)
Az elszálló áramárak láttán pénzhiány miatt sorozatosan eredménytelennek nyilvánítják a magyar önkormányzatok 2022-es áramvásárlási közbeszerzéseiket, de nem kell aggódni, hogy áram nélkül maradnának az újév kezdetétől. Egy régóta meglévő, de mostanában nem használt jogszabályi lehetőséggel ugyanis gyakorlatilag a teljes magyar önkormányzati szféra
nov. 8
12:54
Visszatér Kim Cattrall: ebben a szerepben tűnik fel a Szex és New York sztárja (Femcafe)
A mostanra kultikussá vált Szex és New York című sorozat tehetsége vadonatúj szerepben tér vissza a képernyőre.
nov. 8
12:54
A próféta nevében támadt rendőrökre egy férfi, lelőtték (Demokrata)
Késsel támadt rendőrökre egy férfi Cannes egyik rendőrőrse előtt, azt állítva, hogy a próféta nevében cselekszik.
nov. 8
12:54
Matolcsy György: szakítani kell a Budapest-központú politikával (Növekedés)
Eljött az idő, hogy kimondjuk: változtatni szükséges a magyar felzárkózás térszerkezeti felfogásán – szögezi le Magyar Nemzetben megjelent írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Az elmúlt 150 év döntően Budapest-központú politikájával már nem lehetséges Magyarország gazdasági felzárkózása Nyugat-Európához, vagy a sikeres kelet-ázsi
nov. 8
12:54
Szijjártó Péter úgy tudja, Európában lenézik a magyarokat és a lengyeleket (Nyugati Fény)
Szerinte úgy kezelnek minket, mint akik csak haszonélvezői az EU-nak.
nov. 8
13:00
Matolcsy György: óriási akadálya van az ország felzárkózásának (Infostart)
Mint írta, változtatni szükséges a magyar felzárkózás térszerkezeti felfogásán, mert a magyar főváros globálisan összeszűkült.
nov. 8
13:00
Az autósok egy részének lesz miért örülnie szerdán (Piac és Profit)
A benzin ára nem változik, viszont a dízelesek örülhetnek.
nov. 8
13:00
Egyre több a koronavírusos gyerek, már ők sem ússzák meg tünetmentesen (Femcafe)
A járvány 4. hullámában egyre több az olyan gyermekbeteg, aki ellátásra szorul.
nov. 8
13:00
Lesöpörte magáról az izraeli kormány az NSO-ügyet (Bitport)
Először szólalt meg hivatalosan az ország vezetése, amióta a Biden-adminisztráció feketelistára tette az NSO Groupot.
nov. 8
13:00
Kiröhögték Orbánék rettegős migránsvideóját a mórahalmiak: Egy szó sem igaz az egészből (Nyugati Fény)
Félrement a propaganda.
nov. 8
13:02
Mi a jó munkaerő megőrzésének kulcsa? Erre vágynak a dolgozók (Piac és Profit)
A pandémia a munka világát nem csupán a munkavégzés helyének függvényében változtatta meg, hanem a munkavállalóknak nyújtott juttatások tekintetében is. Egy munkahely kiválasztásának ill. megtartásának talán legfontosabb szempontja lett az, hogy mit nyújt egy cég. Utazást, otthoni vagy irodai munkavégzést támogató, well-being juttatások: ezek az el
nov. 8
13:06
Megszólalt az orosz karanténba zárt koronavírusos magyar úszónő (Infostart)
Burián Kata pénteki PCR-tesztje lett pozitív a kazanyi rövidpályás úszó Eb-n, most két hétig az oroszországi szállodájában rekedt.
nov. 8
13:06
Gépfegyverekkel körhintáznak a tálib katonák (HírTV)
Gépkarabélyokkal a vállukon, önfeledten lazítanak a tálib harcosok a vidámparkban.
nov. 8
13:06
12 éve román nemzeti bajnok a fogathajó Rákóczi Gergő (HírTV)
Tizenkét éve tartja román nemzeti bajnoki címét Rákóczi Gergő partiumi fogathajtó.
nov. 8
13:06
Szívbemarkoló világvége, kutyával - Tom Hanks újra igazi Tom Hanks-filmben (SzMo)
A Finch egyszerre vicces, félelmetes és szomorú.
nov. 8
13:06
Matolcsy György: folytatni kell a válság utolsó nyomainak eltüntetését (Demokrata)
A tavalyi év az 1920 utáni legjobb magyar gazdasági évtizedet zárta le – szögezte le a jegybankelnök.
nov. 8
13:08
Újranyitja határait az Egyesült Államok (HírTV)
Mától ismét megnyitja határait az oltottak előtt az Egyesült Államok.
nov. 8
13:08
Edzőképzést tartott Székelyudvarhelyen a Magyar Kézilabda Szövetség (HírTV)
Székelyföldön tartottak edzőképzést a Magyar Kézilabda Szövetség trénerei.
nov. 8
13:09
Meddig eshet a Tesla, ha Musk a piacra zúdítja a részvényeit? (Portfolio)
Elon Musk feltette a követőinek a kérdést, hogy eladja-e a részvényeinek a 10%-át, ezzel önkéntes adófizetési kötelezettséget gyakorolva segítsen a szövetségi költségvetésnek. A többség igennel szavazott, így valamikor a jövőben számíthatunk arra, hogy a Tesla feje rengeteg papírt fog eladni. Milyen hatással lehet az amúgy felfokozott hangulatú pia
nov. 8
13:10
Kínai asztronauták űrsétája (HírTV)
Harmadik űrsétájukat is sikeresen teljesítették a kínai űrhajósok.
nov. 8
13:12
A harmadik oltást sürgeti Nagy-Britannia (HírTV)
A 12 évnél idősebb brit lakosság 17 és fél százalékát már harmadszor is beoltották.
nov. 8
13:12
Kapkodnak az új zöldhitel után az élelmes magyarok: még nem késő megpályázni (Pénzcentrum)
Óriási az érdeklődés a zöld hitel iránt, négy hazai banknál a hiteligénylések összege már megközelítette a 20 milliárd forintot. Ez a teljes rendelkezésre álló keret tizede. Mivel az érdeklődés a többi pénzintézetnél is jelentős, a Bankmonitor szakértői szerint jövő nyáron akár el is fogyhat a rendelkezésre álló 200 milliárd forintos összeg.
nov. 8
13:12
Újra a dízelbotrányban a Mercedes a 2016-os E-osztály miatt (Autónavigátor)
Euro 6 dízelmotort gyártani nehéz, erős, nagy köbcentis Euro 6 dízelmotort pedig még nehezebb. A probléma az, hogy ez még
nov. 8
13:12
Hagymás vér, pálinka, tepertő: kóstolj bele a hagyományokba a bikácsi Zichy Park Hotelben! (Glamour)
Bár imádjuk a városi pörgést, azért sokszor fárasztó tud lenni a folytonos nyüzsgés. A faluturizmus egyre nagyobb méreteket ölt Magyarországon is, ami nem véletlen, hiszen az urbánus emberek szívesen szippantanak a vidék tiszta levegőjéből. Ha te is meguntad a város zaját, akkor pattanj kocsiba a barátaiddal, munkatársaiddal és eresszétek le a gőzt
nov. 8
13:12
Több mint 54 ezren kaptak tartózkodási engedélyt tavaly Magyarországon (SzMo)
Az engedélyek száma még 2016-ban sem érte el a 23 ezret, majd igencsak megugrott. Az elmúlt három évben 56 ezer, 62 ezer majd közel 55 ezer engedélyt adtak ki a magyar hatóságok. .
nov. 8
13:12
Will Collins: A posztkeresztény konzervativizmus kelet-európai felemelkedése (Mandiner)
Az Egyesült Államok továbbra is megelőzi a legtöbb kelet-európai országot vallásosság terén.
nov. 8
13:14
Szijjártó: Nem szabad engedni, hogy Európában továbbra is lenézzenek minket! (Mandiner)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Közép-Európa lehet az új világgazdasági korszak egyik legnagyobb nyertese.
nov. 8
13:15
Olcsóbb lesz a gázolaj (Adózóna)
Szerdától bruttó 5 forinttal csökkentik a gázolaj nagykereskedelmi árát, a benzin ára a hét közepén nem változik – írja a holtankoljak.hu.

Keresés