Az iskolázatlanság kiszolgáltatta tesz a téveszmékkel és az átverésekkel szemben - mondta Boldogkői Zsolt virológus, aki szerint nem teljes igaz az a kijelentés, hogy óriási különbség van az iskolázott és az iskolázatlanok között az oltási hajlandóság szempontjából, mivel részleteiben vizsgálva bonyolultabb a helyzet.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a héten 52 306,67 ponton, a múlt hetinél 2793,21 ponttal, vagyis 5,07 százalékkal alacsonyabb értéken zárt. A részvénypiac forgalma heti összevetésben 52,625 milliárd forintról 72,394 milliárd forintra nőtt. Valamennyi vezető részvény gyengült.
A glasgow-i klímacsúcson született megállapodás annyit ér, amennyire meg tudja változtatni az életünket. A BBC elemzője, Helen Briggs arról írt, mik azok a területek, amelyeken megérezhetjük a klímacsúcs döntéseit – már ha megérezzük.
Az emberiség számára teljesen idegen hogyan tudunk alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, például a kommunikáció területén. Most itt vannak a legfrissebb tanulmányok a témában.
Január 16-án népszavazást tartanak Szerbiában az alkotmány igazságügyre vonatkozó részének a módosításáról - jelentette be Ivica Dacic házelnök pénteken Belgrádban, majd hozzátette, ezen a referendumon már nem lesz érvényességi küszöb.
Mint minden díjátadón, úgy itt sem volt hiány az extrém szerelésekből, ami a sztárokat illeti, akik ezúttal is kitettek magukért, és minden tekintet rájuk szegeződött.
“To make your manufacturing lines more efficient and to extract labor, you have to move towards an automated solution. This makes manufacturing competitive in high-cost areas like America. It is one of the critical underpinnings of reshoring and looking at where in the world you should be manufacturing.” – Rosemary Coates, founder and Executive Dir
A brit celeb először beszél a Mirrorban megrázó neveltetéséről, kilenc éves korától elszenvedett bántalmazásáról, az anorexiával és az alkohollal folytatott küzdelméről - mielőtt megtalálta a boldogságot.
Tartható az államadósság-mutató idei évre tervezett mértéke a január és szeptember közötti időszaki adatok alapján - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapjára pénteken felkerült elemzésében.
Hazánk legnagyobb vármegyéje volt a maga közel tizenháromezer négyzetkilométerével, lakossága 1891-ben a főváros nélkül is megközelítette a hétszázötvenezer főt.
Véget értek a mentorházas részek. A zsűrinek sikerült kiválasztania a kategóriájukból azt a három személyt, akit az élő show-ba visznek. Drámai fordulatokon vannak túl az X-Faktor versenyzői a mentorokkal együtt. A kiválasztás folyamata bőven tartogatott könnyeket, de sokkoló pillanatokat is.
Az évtized közepére új üzemet akar építeni Európában a Volvo Cars, hogy teljesíteni tudja az évi 1,2 millió jármű gyártására vonatkozó célját - közölte Björn Annwall, a svédországi autógyártó vállalat pénzügyi igazgatója az Automobilwoche című német szaklapban vasárnap megjelent interjúban.
A brit miniszterelnök szerint a glasgow-i klímaértekezleten elért megállapodás sorsfordító jelentőségű, elsősorban azért, mert véget vet a szénből nyert energia termelésének és felhasználásának.
New York - Az emberkereskedelemmel és kiskorúak elleni szexuális visszaéléssel vádolt Ghislaine Maxwell 16 hónapja magáncellában tölti a büntetését. A cellájából üzent a külvilágnak.
– Izzasztó magasság, páratlan panoráma, elképesztő belső enteriőr, csigalépcsők végtelensége. Lakott már víztoronyban? Ha nem, könnyen lehet, hogy már nem is fog, ugyanis egész Európában nincs két tucat hasonló építmény. A legszebben felújított pedig itt áll Ferencváros közepén, mint egy távoli kis sziget magasodik a város fölé. S ha szerencsénk va
Milyen pénzbeli ellátásra számíthat a gyeden levő kismama, aki második babáját várja, ha a munkáltató felszámolás alá került? Olvasói kérdésre Czeglédi Bernadett munkajogi és társadalombiztosítási szakértő válaszolt.
Hétfő helyett keddtől teszik kötelezővé a koronavírus elleni védettségi igazolást az állami szférában Horvátországban, hogy azok, akik nem kaptak oltást, és nem estek át a fertőzésen, teszteltethessék magukat - közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.
Néhol - jellemzően az északkeleti határnál - hószállingózás is lehet a jövő héten. Emellett folytatódik ködös hűvös idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
2022-ben újra Európa védőbástyáján állva, negyedszer is győzni fogunk - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Fidesz 29., tisztújító kongresszusán tartott beszédében vasárnap.
Szerző: Heimer György Az erősebb, L7e típus motorja 14 kW-os, végsebessége 90 km/óra, a kocsiban két akkumulátor dolgozik 11,2 kWh kapacitással, a hatótávolságra pedig 149 kilométert ígérnek. A gyengébb, L6e jelű változat motorja 6 kW teljesítményű, óránkénti sebessége legfeljebb 45 kilométer. Ilyen formán ez a modellváltozat – uniós szabályok szer