A Harry Potter-filmek kétségtelenül generációnk egyik legemlékezetesebb alkotásai voltak. Gyerekek, tinik és felnőttek milliói temették arcukat a könyvekbe, és bámulták a képernyőn a varázslatot, hitetlenkedve, s ábrándozva azon, vajon melyik roxforti házba kerülnének? A film legelső része a Bölcsek köve idén 20 éves, így ennek apropóján érdemes me
Orbán Viktor lett újra a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke, a párt XXIX. tisztújító kongresszusán szavazattal egyhangúlag a Fidesz elnökének választották.
Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszusán bejelentette a teljes 13. havi nyugdíj kifizetését, és azt is leszögezte: az Európai Unió reformra szorul. „Mi itt nem fogunk megfagyni télen, ők meg ott szülhetnek férfiként, kinek mit intézett a kormánya” - mondta az Unióban zajló küzdelmekről a miniszterelnök.
Hat nagyváros 173 művésze zenél, énekel Fitos Viktor és Valla Attila nagyszabású produkciójában. Többek között Dunai Tamás, Koós Réka, Csonka András, Polyák Lilla, Peller Anna, Tunyogi Bernadett, Miller Zoltánt, Vágó Bernadett is vállalta a részvételt.
Kihúzták a Hatoslottó 2021/45. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 46. héten 2,5 milliárd forintért játszhatnak majd a hatos lottó játékosai.
Élesben működik januártól az élelmiszerhamisítások gyors azonosítása a Halker Kft.-nél, a módszertant a cég által vezetett konzorcium fejlesztette ki egy 1,46 milliárd forintos projekt részeként, 912,8 millió forint európai uniós támogatással - hangzott el a héten a projektzáró rendezvényen, a cég balatonboglári üzemében.
Egy felmérés szerint Ukrajnában akár 800 ezer hamis Covid-igazolás is lehet, és a számuk néhány hónap alatt meghaladhatja az egymilliót - jelentette ki Vadim Deniszenko, az Ukrán Jövő Intézet (UIF) igazgatója.
A következő hónapokban a nyugdíjasoknak kifizetett 80 ezer forintos nyugdíjprémium után februárban a teljes a 13. havi nyugdíjat kifizetik - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz 29., tisztújító kongresszusán tartott beszédében vasárnap.
A Fidesz újraválasztott elnöke szerint az első 33 év csak bemelegítés volt. Szerinte Magyarország 10 év múlva csatlakozhat a fejlett országok táborához – feltéve, hogy pártja marad hatalmon.
Ha folytatódik a polgári kereszténydemokrata kormányzás, akkor tíz év alatt újra hatalmas utat tehet meg Magyarország, és felléphet a fejlett országok közé - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz újraválasztott elnöke, a párt vasárnapi, tisztújító kongresszusán.
Ha folytatódik a polgári kereszténydemokrata kormányzás, akkor tíz év alatt újra hatalmas utat tehet meg Magyarország, és felléphet a fejlett országok közé - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz újraválasztott elnöke, a párt vasárnapi, tisztújító kongresszusán.
A Fidesz elnöki posztjára egyetlen jelölt volt, a jelenlegi miniszterelnök, akit az újraválasztása után hosszasan állva tapsolták. Ezután Orbán Viktor egy rövid beszédet is tartott.
Llíria – A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) döntése értelmében a decemberi női kézilabda-világbajnokságon és a januári magyar-szlovák közös rendezésű férfi Európa-bajnokságon is csak beoltott vagy a koronavírus-fertőzésen átesett játékosok szerepelhetnek. Ez vonatkozik a teljes küldöttségre, beleértve az edzőket, a többi stábtagot, és a játékve
A következő hónapokban a nyugdíjasoknak kifizetett 80 ezer forintos nyugdíjprémium után jövőre a teljes a 13. havi nyugdíjat kifizetik - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz 29., tisztújító kongresszusán tartott beszédében vasárnap.
Szigorú kijárási korlátozásokat vezetnek be Ausztriában azok számára, akik mindeddig nem vették fel a koronavírus elleni oltást - jelentette be vasárnap Alexander Schallenberg osztrák kancellár. Mintegy kétmillió oltatlan ember hétfőtől csak nyomós indokkal - mint például munkába járás vagy bevásárlás miatt - hagyhatja el otthonát. A rájuk vonatkoz
Pihenőt kapott a szakvezetéstől, így Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel válogatott sztárfutballistája hétfőn nem lép pályára a magyarok elleni világbajnoki selejtezőn, a sorozat utolsó mérkőzésén.
A csaknem kétheti tárgyalássorozat után, a tervezett péntek esti határidőnél egy nappal később, komoly kompromisszumokkal jóváhagyott megállapodás a Glasgow-i Klímaegyezmény (Glasgow Climate Pact) címet viseli.
A jövő heti statisztikai tájékoztatási naptárban megkülönböztetett figyelemre a monetáris tanács novemberi kamatdöntő ülése tarthat számot, emellett a bruttó hazai termék (GDP), 2021. III. negyedévi első becslését közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden, más statisztikai adat nem jelenik meg jövő héten.