Az emberek millióit vezető politikusoknak többnyire nem a saját gondolatait, írásait vagy beszédeit látjuk, halljuk, hanem nagyobbnál nagyobb stábok dolgoznak az imidzsükon, amelybe a beszéd és az írás is beletartozik. Cikkünkben azoknak a „ghostwriter”-eknek és beszédíróknak a munkájába tekintünk bele, akik úgy formálják a történelmet és alkotnak
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítményeket, élőflórás probiotikumokat ellenőrzött. Minden tízedik terméknél akadtak gondok.
Augusztusban az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoportban a behozatal 174,1 milliárd forintot, míg a kivitel 239,1 milliárd forintot tett ki folyó áron. Az egyenleg így 65 milliárd forint volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) Külkereskedelmi termékforgalmi gyorstájékoztatójából.
Az Európai Bizottság (EB) 1,98 milliárd eurós keretösszeget biztosít a 2022-es és 2023-as időszakban a digitális átállás előmozdítására, Európa technológiai szuverenitásának megerősítésére, illetve a digitális megoldások piaci bevezetésére – közölte a brüsszeli testület. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az EU 2022 végéig 1,38 milliárd euró
Adott egy család, két kisebb gyermekkel és három kutyával. Szokványos történetnek tűnik, pedig közel sem az: az egyik gyermek autizmus-spektrumzavarral él, a másik cöliákiával, a három eb pedig mind speciálisan képzett segítő-, illetve terápiás kutya. Történetükről az édesanya, Bengyel Nóra mesélt. Interjúnk.
Mennyibe kerül a 10 napos autópálya matrica Ausztriában 2022-ben? És hány euró az ára a 2 hónapos osztrák autópálya díjnak 2022-ben? Milyen hosszú autópályamatricák vannak Ausztriában? Mennyit kell fizetni 2022-ben az autópályák használatáért Ausztriában személygépkocsi és motorkerékpár esetén? Megjelentek az új, 2022 évi autópálya díjak Ausztriába
Eddig alig egy tucatszor osztott ki bírságot a BKK a kötelező maszkhasználat megszegése miatt. A budapestiek nagy része betartja az előírásokat, az viszont megosztja őket, hogy a köztereken is szükségesnek vélik-e az orr és száj eltakarását. Hétfőtől a Pécsi Egyházmegye alá tartozó templomokban is kötelező a maszkhasználat. A szakértő pedig azt mon
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint a baloldalon egyetértés van arról, hogy a határon túliak szavazhassanak a választásokon. A kommentelők háborognak.
Miközben nálunk Európában teljesen kiherélték a miniautók szegmensét a különböző károsanyag-kibocsátási normák, és mostanra nem éri meg egyetlen gyártónak sem ilyen méretben árusítani, addig Indiában köszönik szépen, boldogan várják az apró, minimális fogyasztással rendelkező, szögegyszerű városi autókat. Hamarosan például bemutatkozik a Suzuki Cel
Vasárnap tartja meg a Fidesz 29. tisztújító kongresszusát, amelyen szavaznak a pártelnökről, valamint a négy alelnök személyéről - közölte Hollik István, a párt kommunikációs vezetője.
Kőrösi Máté egész estés dokumentumfilmje sokkoló képet mutat a mai fiatalok világáról. A Szarajevói Filmfesztivált is megjárt Dívák hamarosan látható lesz az Hbo-n.
Hazánkban borult, felhős, elszórtan ködös az idő. A Dunántúl nagy részén esik az eső. Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Pest megyében ködfoltok nehezítik a közlekedést.
Idén 2,3 millióan ajánlották fel adójuk egy százalékát. Mintegy 140 ezerrel többen rendelkeztek személyi jövedelemadójukról, mint tavaly. A civil szervezetek és az egyházak jövőre még több pénzhez juthatnak, hiszen évről évre egyre több a felajánlás összege, és a családi adó-visszatérítés miatt kieső egy százalékokat is megkapják az érintettek – tá
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a héten 52 306,67 ponton, a múlt hetinél 2793,21 ponttal, vagyis 5,07 százalékkal alacsonyabb értéken zárt.
Egyes emberek T-sejtes immunválasszal miatt gyorsan semlegesítik a testükbe került vírust, így történhet meg, hogy bár ki voltak téve a fertőzésnek, mégis negatív teszteredményt produkálnak.
Idén 2,3 millióan ajánlották fel adójuk egy százalékát. Mintegy 140 ezerrel többen rendelkeztek személyi jövedelemadójukról, mint tavaly. A civilszervezetek és az egyházak jövőre még több pénzhez juthatnak, hiszen évről-évre egyre több a felajánlás összege, és a családi adóvisszatérítés miatt kieső egy százalékokat is megkapják az érintettek - tájé
Az energetikai szakértő az árbefagyasztást egy drasztikus intézkedésnek tartja. Úgy véli, nincs rendben az, hogy a Fidesz belenyúl a piaci folyamatokba.
Állítólag az emberek negyven százaléka mindenáron végigolvas egy könyvet, ha egyszer elkezdte, akkor is, ha nem tetszik neki. Mit gondol erről Spiró György, Benedek Ágota, Gerlóczy Márton, Szabados Ágnes és az irodalmi élet más fontos szereplői? Megkérdeztük:
Európában és a régiónk több országában továbbra is meredeken felfelé tart a járványgörbe, így van ez Magyarországon is. Ugyanakkor néhány nagy gócban, úgy tűnik, talán tetőzött, és már enyhülni látszik a vírus terjedése. A koronavírus-járványról szóló híreinket vasárnap ebben a cikkünkben gyűjtjük össze.
A 32 éves Bottas idén harmadszor, pályafutása során pedig már 20. alkalommal kezdhet futamot a pole pozícióból. A sprintfutamon Bottas mögött a világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen (Red Bull) ért célba másodikként, Carlos Sainz Jr. (Ferrari) pedig harmadikként, így övék lesz vasárnap a második és a harmadik rajtkocka. A szabálytalan háts
Uniós támogatással több mint 700 millió forintból épített új üzemet és bővítette termelőkapacitását a szegedi Florin Zrt. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.