A Megafon célja, hogy összeadódjon azok hangja, akik nem kirekesztők – mondja a központ vezetője. Szerinte önbizalmat kell adni a közösségi térben a jobboldali gondolkodású embereknek. Interjú.
Ártánd Közúti Határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2021. november 10-én 23 órakor egy román állampolgárságú férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel, amivel három gépkocsit szállított. Fotó: police.hu A Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai ellenőrzés alá vonták a szerelvényt és megállapították, hogy annak súlya 1140 kil
Petra Hůlová Apatolvaj című regénye, miközben megpróbál választ találni a kérdésre: mit is jelent pontosan a boldogsághoz való jog, a gyerekek szemszögéből ad megalkuvás nélküli képet a szülők válása utáni közös felügyeleti jogról. Mutatunk belőle egy részletet.
Zökkenőmentesen indult a tanév a 21 modellt váltott egyetemen 180 ezer hallgató számára, 6 intézmény maradt állami fenntartásban, köztük az ELTE, a BME, az NKE, illetve művészeti egyetemek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hankó Balázs.
Az autósok klubja 38 éve választja ki Ausztria legnépszerűbb járműveit a szakértőkből és hírességekből álló zsűri, valamint a „Freie Fahr” klublap olvasói. A nyertes járműveket a 100 tagú zsűri három kategóriában (Start, Médium és Prémium) pontozva határozza meg. Idén 36 új autó közül lehetett választani, amelyek 2020. november 1. és 2021. október
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke egy pénteki interjúban kijelentette, 2025-ig biztosan Marco Rossi marad a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Németország a világ második legnagyobb piaca idén az elektromos autók számára: szeptember végéig félmillió konnektoros hibridet és teljesen elektromos autót regisztráltak itt, annyit, mint Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban együttvéve. Mercedes EQS Fotó: Daimler Kínában 2,07 millió, Európában összesen 1,58 millió, az USA-ban ped
Franciaország felszólította pénteken Oroszországot: járjon közben Fehéroroszországnál annak érdekében, hogy vessenek véget a volt szovjet köztársaságból az Európai Unióba irányuló menekültáradatnak.
A Sajószentpéteri Rendőrőrs egyenruhásai november 11-én 6 óra 30 perckor Sajószentpéteren, a Kossuth utcán állítottak le egy járművet. Az autó pont előttük haladt az úton és folyamatosan imbolygott a hátsó része, erre figyeltek fel a rendőrök. Fotó: police.hu Az ellenőrzés során a járőrök megállapították, hogy a tulajdonos gépjárművével úgy vett r
Korábbi és ma is aktív versenyzők, edzők, versenybírók, színészek, más sportágak képviselői – az öttusa hívei – gyűltek össze pénteken a Nemzeti Lovardában, hogy kifejezzék kiállásukat a lovas szám mellett, és a lovaglás megmentéséért kiáltványt írtak alá, amelyet Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének juttatnak el.
Márkánként tekintve a legnagyobb zuhanást a Škoda modelljei szenvedték el, szemben a vállalatcsoport luxusmárkai, a Bentley, a Lamborghini és a Bugatti is növekedést értek el.
Irak azon munkálkodik, hogy hazatelepítse a lengyel-fehérorosz határ térségéből azokat az iraki bevándorlókat, akik hajlandóak visszatérni - közölte a bagdadi külügyminisztérium szóvivője.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) az „Ezt tanultam a biztonságos közlekedésről” című videópályázata keretében arra kérte a gyerekeket, mutassák meg, mit jelent számukra a biztonságos közlekedés, mit tanultak a témában a szüleiktől, az iskolában, vagy akár a saját tapasztalataikból. A pályázók október végéig küldhették be a 15-60
Több órával a péntek esti határidő után sem született még meg a végleges megállapodás az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26).
Világbajnoki pontokat mentett meg Hamiltonnak a piros zászló Silverstone-ban, amikor a megsérült autók biztonságos eltakarítása miatt leállították a F1-es Brit Nagydíjat. Nemcsak autóversenyeken szolgál piros zászló, évtizedeken át használtak a magyar mentőautókon, sőt, segélyhívásra középületeken is. Az automobilizmus kezdetén ennél komolyabb szer
Az Európai Bizottság az uniós bíróság elé idézi Magyarországot és átalányösszegű pénzügyi szankció, valamint napi kényszerítő bírság kiszabását kéri, amiért Magyarország nem tartotta be a menekültügyre és a visszatérésre vonatkozó uniós szabályokkal kapcsolatos tavaly decemberi bírósági ítéletet – tájékoztatott a brüsszeli testület pénteken sajtókö
Másodikként csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett, a harmadik-negyedik helyen pedig a Ferrari párosa, Carlos Sainz Jr. és Charles Leclerc osztozott. A világbajnoki pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) hatodik lett. A pénteki időmérő eredménye a módosított lebonyolítás miatt nem számít bele a hivatalos statisztikába. Az idei
A héten újabb, több mint 240 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra, ezzel az országba szállított oltóanyag mennyisége megközelíti a 10,4 millió adagot - tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. pénteken az MTI-t.
A hazai szerencsejátékok közül a lottók között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni a főnyereményt. A legkisebb esély természetesen az 5-ös lottón van, ahol 90 számból kell 5-öt eltalálni, melynek mintegy 44 millió féle kombinációja létezik. A 6-os lottón ellenben ahol 45 számból kell 6-ot helyesen beikszelni már jóva
A darkneten árulják több mint félmillió, a koronavírus elleni hamis oltottsági igazolást és PCR-teszteredményt szerzett moszkvai lakos személyi adatait - közölte pénteken a Kommerszant című napilap.
A hideg vízben és jeges szélben zajló drámai küzdelemben Molnár Guszti és párja, Vivi engedték el egymás kezét leghamarabb, így Kamarás Norbi és Odett, valamint Pataki Zita és Ati jutott a Nyerő Páros fináléjába. A már kiesett párok 4:2 arányban Norbira és Odettre szavaztak, így ők lettek a 2021-es év Nyerő Párosa! „Nem kapok
A vállalat 25 éves jubileumi évének kezdete alkalmából átadták Törökszentmiklóson a 2020-ban elindított, 3,4 millió euró értékű fejlesztési projekt keretében létrehozott fejlesztéseket, amelyek eredményeként átstrukturálták és optimalizálták a teljes termelést.
A Siemens Zrt a jelenlegi munkavégzési gyakorlatokról indított felmérést, bízva abban, hogy ennek eredményei hasznos információval szolgálnak majd mindazon cégeknek, amelyek a koronavírus-válság elmúltával az új normarendszer kialakításán dolgoznak. A felmérés nem reprezentatív ugyan, de jól tükrözi az elmúlt másfél évben a munka világában bekövetk
Az Alstom, Nagy-Britannia piacvezető vasútijármű gyártó- és karbantartó vállalata, valamint az Eversholt Rail, a legnagyobb brit vasútijármű-flotta tulajdonos és finanszírozó vállalat bejelentették, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá az Egyesült Királyság legelső hidrogénüzemű vasúti flottájának szállítására vonatkozóan. A két cég az együttműködés
Horgászati korlátozások lesznek hétfőtől a Tiszán és a Tisza-tavon, november 15-től február 28-ig a Tisza-tó teljes területén tilos a harcsa horgászata, kifogása (megtartása) és a vízből történő kiemelése, valamint a vermelő halállományok védelme érdekében a szonár használata is – olvasható a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. tájékoz
Ismét könnyítést kapnak a Szép kártya birtokosok: az idei év vége helyett ugyanis 2022. szeptember 30-ig marad az alszámlák közötti átjárhatóság. Idén várhatóan a 25 milliárd forintot is meg fogja haladni a K&H Szép kártyával fizetett szolgáltatások összértéke.
A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 4-0-s győzelmet aratott a pont nélkül sereghajtó San Marinó-i csapat felett a világbajnoki selejtezősorozat pénteki játéknapján.
A Levegő Munkacsoport is csatlakozott ahhoz a nyílt levélhez, amelyben több mint 250 szervezet arra szólítja fel a Glasgow-i éghajlatváltozási ENSZ-konferencián (COP26) részt vevő kormányokat, hogy jelentősen növeljék országukban a kerékpározók számát a globális éghajlati célok gyors és hatékony elérése érdekében. Minden lehetőséget meg kell raga