2021. november 11. csütörtök

nov. 11
13:57
Az Európai Parlament felszólította Lengyelországot az abortusz kapcsán (Demokrata)
Az EP állásfoglalást fogadott el, amelyben felszólítja a lengyel kormányt a szigorú abortuszszabályok kapcsán.
nov. 11
13:57
MKT-beszélgetés: A mesterséges intelligencia szerepe a (makro)gazdasági előrejelzésben (Növekedés)
A mesterséges intelligencia szerepe a (makro)gazdasági előrejelzésben – ezzel a címmel szervez online szakmai kerekasztal-beszélgetést a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya 2021. november 29-én, hétfőn 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján.
nov. 11
13:57
Ambrose Evans-Pritchard: A zöld harcosok fegyverként használják az emberi jogokat a karbonsemlegesség megteremtéséhez (Mandiner)
Csapataik ezen a héten Glasgow-ban voltak a Népi Csúcson.
nov. 11
13:57
Több mint gyanús: Százmilliókat fizet a Roszatom a paksi fideszesnek egy titokzatos irodáért (Nyugati Fény)
Pedig a paksi bővítéshez szükséges legfontosabb engedélyt még ki sem adták.
nov. 11
13:59
Karrierépítés fiatal nőként: búcsúzzunk el az “így szoktuk”-tól! (Növekedés)
Óriásit változott egy évszázad alatt a társadalmi véleménye arról, mi a “normális” egy nő életében, azonban még ma is sok tudattalan előítélet, beidegződés nehezíti a nők karrierépítését. Mi kell ahhoz, hogy fiatal nőként önazonosan és környezetünkkel összhangban tudják ezt megvalósítani?
nov. 11
14:03
Elutasították a kolozsvári Marianum leányiskola visszaszolgáltatását (Demokrata)
A román legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította az egykori kolozsvári Marianum katolikus leánynevelő intézet épületeinek visszaszolgáltatását.
nov. 11
14:03
Fotóval: Németh Szilárd üdvözült mosollyal eszi a Márton napi ebédjét (Nyugati Fény)
Találj valakit, aki úgy néz rád, mint Sziló a libasültre!
nov. 11
14:09
Munkaidő után nem keresheti a főnök a dolgozót, a kisgyermekesek otthon dolgozhatnak Portugáliában (Adózóna)
A gyereket nevelők előzetes egyeztetés nélkül dolgozhatnak otthonról, a munkaidő után pedig a dolgozót nem keresheti a főnöke Portugáliában, idézi az Euronews-t a hvg.hu.
nov. 11
14:09
Nyugdíj: havi 269 ezer forintból már eltengődnének a magyarok (Portfolio)
Változás történt a magyarok megtakarítási céljait felsoroló toplistán - derül ki a K&H biztos jövő indexéhez készített reprezentatív felmérésből. Bár maradt az élen a biztonsági tartalék gyarapítása, a lakáscél feljött a második helyre, megelőzve a nyugdíjcélú megtakarításokat: előbbire 33 százalék, utóbbira 32 százalék takarékoskodik. A felmérés s
nov. 11
14:15
Döbbenetes támadás: egy hallgató óra közben vegyi anyaggal öntötte le a társát a Corvinus Egyetemen (Blikk)
Sajnálatos incidens történt a budapesti felsőoktatási intézményben. Az ügyben jelenleg is zajlik a rendőrségi vizsgálat, amelyhez a Corvinus Egyetem minden támogatást megad a hatóságoknak. Ezzel párhuzamosan az egyetem a szükséges belső eljárást elindítja.
nov. 11
14:15
Megeszi a kutak hasznát a hatósági árszabás? Legrosszabb esetben bezárások is jöhetnek (Pénzcentrum)
Nagy kihívást jelenthet a magyar kúthálózatoknak, hogy hétfőtől a kormány 480 forintban maximálja a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti árát. Ugyanis az átlagosan 26, illetve 32 forintos árcsökkentést a kereskedőknek kell kigazdálkodnia a saját hasznuk kárára - ez igen nagy hányda lehet az árrésnek. Gulyás Gergely arról beszélt, hogy "nem kötele
nov. 11
14:15
Hogyan védekezhetne hatékonyan az MNB az inflációval szemben? (Portfolio)
A világgazdaság újraindulása korántsem megy zökkenőmentesen. A lezárások során számos területen összeroppanó kereslet nagyon gyorsan magára talált, ezzel szemben a kínálati oldalon a helyreállás csak döcögősen halad. Az ebből következő súrlódások eredménye a világszerte elszálló infláció. Azonban az októberben 6,5%-ra szökő, majd novemberben várhat
nov. 11
14:15
Veszélyhelyzet, különadó, gazdasági erőfölény megakadályozása – a kormány válogathat a benzinár-maximálás lehetőségei közül (444.hu)
Ha a kavics, a homok és a koronavírus-teszt esetében működött, akkor most sem lehet törvényes akadálya a piacellenes intézkedésnek.
nov. 11
14:15
A kitaposott út biztonsága illúzió (MMonline)
Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   – Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? – A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg tapasztalást, és talán mondhatom, hogy a terület mély ismeretét hozt
nov. 11
14:15
Sárosdi Lilla ismét szürreális videóval jelentkezett (Mandiner)
No comment.
nov. 11
14:15
Több mint kétszeres túljegyzéssel zárult az AutoWallis részvénykibocsátása (Autószektor)
A tájékoztatás szerint az ársáv felső harmadában található 117 forintos kibocsátási áron jutnak a magyar tőzsde autós vállalatának részvényeihez a lakossági és az intézményi befektetők is. A lakossági jegyzők a részükre történt átcsoportosítás alapján 2,5 milliárd, míg az intézményi befektetők 7,5 milliárd forint összegben jutnak új kibocsátású rés
nov. 11
14:17
Kedvező adatok érkeztek Amerikából (Portfolio)
Jelentősen, 42 százalékkal csökkent az amerikai költségvetés hiánya októberben, a folyó költségvetési év első hónapjában éves összevetésben a mérséklődő kiadások és az emelkedő bevételek hatására.
nov. 11
14:21
Csalódást okozott a Disney negyedéves teljesítménye (ProfitLine)
Piaczárást követően tette közzé negyedik negyedéves számait a Disney, ami elmaradt a várakozásoktól.
nov. 11
14:21
Így fog kinézni a Bosnyák térre megálmodott új városközpont (Portfolio)
A Bosnyák tér és a Rákos-patak között, egy közel héthektáros területen épül Zugló új központja, aminek kivitelezését a magyarországi Bayer Construct csoport szakaszosan fejleszti. A többfunkciós kerületi központ építkezése jövő év elején kezdődik, és a tervek szerint 2029-ben fejeződik be, ezzel egy több mint 10 éves történetnek és tervezésnek kezd
nov. 11
14:21
Bige László annyi támogatást adna Márki-Zay Péternek, amennyit kér (ATV)
Annyit adok neki, amennyit kér – ezt válaszolta Bige László a hvg.hu-nak, arra kérdésre, hogy mennyit ér meg neki a kormányváltás, mennyi támogatást adna Márki-Zay Péternek.
nov. 11
14:21
Lukasenko a gázszállítás leállításával fenyegette meg Európát (ATV)
Minszk válaszolni fog az Európai Unió bármilyen új büntetőintézkedésére vele szemben, akár az Oroszországból az EU-ba tartó fehéroroszországi földgáztranzitot is leállíthatja - jelentette ki csütörtökön Aljakszandr Lukasenko fehérorosz elnök, akit a BelTA fehérorosz állami hírügynökség idézett.
nov. 11
14:21
Zendaya a legfiatalabb stílusikon, most már hivatalosan is (Glamour)
Az idei évben a CFDA alapítvány díjátadó gáláján Zendaya vehette át az év stílusikonja díjat, ami az egyik legrangosabb elismerés bárki számára a divatszakmában. Zendaya pedig ezennel a legfiatalabb díjazott.
nov. 11
14:21
Minden gyerek álma ez a játékkuckó, ami egy III. kerületi családnál épült (SzMo)
A nyolc négyzetméteres helység eleinte játszóhelyszín, de később lehet tanulószoba, dolgozószoba is.
nov. 11
14:21
Dobrev Klára: Orbánék beismerték, hogy az abortusz szigorítása mellett vannak (Nyugati Fény)
Nemrég egy lengyel anya halt bele Európa legszigorúbb abortusztörvényébe, a Fidesz szerint ez rendben van.
nov. 11
14:21
Juszt László: Látni kell azt a hihetetlen erőszakosságot, ahogyan meg akarják vásárolni a Ferihegyi repteret (Mandiner)
Hasonló módon szerették volna a Szerencsejáték RT-t is ellopni.
nov. 11
14:21
Nagyon menő lesz a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa (Helló Magyar)
Nem csak az épületeket alakítják át, hanem egy zöldfelületekkel tagolt, szellős, közösségi térként is működő, lokális városközpont jön létre Józsefvárosban.
nov. 11
14:21
A nap, amikor már csak emlék lesz a csokoládé (Magyar Mezőgazdaság)
Az emelkedő hőmérséklet, a vízhiány az egész bolygó életére hatással lesz. Előrejelzések szerint pár évtizeden belül akár teljesen eltűnhetnek olyan termékek a polcokról, amelyek nélkül ma még el sem tudnánk képzelni a mindennapjainkat.
nov. 11
14:23
Effie 2021 - Értékelt a 120 fős szakmai zsűri: 59 pályamű került a döntőbe (Portfolio)
A Reklám Világszövetség (IAA) Magyarországi Tagozata és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) szervezésében – 20. alkalommal valósult meg idén a hatékony kampányok seregszemléje. A nemzetközi Effie standard szerinti kétfordulós, idén is online zsűrizés eredményeként ebben az évben 59 sikeres pályamű került döntőbe és küzd meg
nov. 11
14:27
1100 milliárd forintot öntenek a vidékre (Piac és Profit)
Az Agrárminisztérium Megújuló vidék, megújuló agrárium programjának keretében 2021-ben 1100 milliárd forintnyi pályázat jelenik meg, amelynek célja a vidéki gazdaságok megerősítése, a magyar mezőgazdaság és élelmiszertermelés modernizációja - jelentette be Feldman Zsolt.
nov. 11
14:27
Itt a bizonyíték: jobban tombol a járvány azokban a megyékben, ahol kevesebben kérték az oltást (Portfolio)
Elsősorban nem a megfertőződéstől, hanem a betegség súlyos lefolyásától óvnak minket a koronavírus elleni védőoltások. A ma közzétett megyénkénti oltottsági adatokon alapuló egyszerű korrelációszámításunk azonban azt is igazolja, hogy jellemzően azokban a megyékben terjed a leginkább a járvány (vagyis ott a legtöbb az új fertőzés népességarányosan)
nov. 11
14:27
34 évvel a premier után kiderült a teljes igazság a Dirty Dancing ikonikus táncjelenetéről (Femcafe)
A Baby-t alakító Jennifer Grey lerántotta a leplet a forgatást övező, soha nem hallott kulisszatitkokról.
nov. 11
14:27
Úgy néz ki tényleg magyar játékosa lesz a Chelsea-nek, aki horribilis pénzt fog keresni (Promotions)
Állítólag a Chelsea és a Fenerbahce mindenben meg tudott egyezni, így Szalai Attila télen már a Premier League csapatban játszhat.
nov. 11
14:27
Petíció indult a Wahorn-féle pedofilmosdatás miatt (Mandiner)
Az Index egyelőre nem vonta vissza a nagy port kavaró műsorát, amelyben Wahorn András a pedofíliát relativizáló megjegyzéseket tett. A Konyhanyelv friss adása a nézők és értékvédők körében is nagy megütközést okozott, petíció is indult az ügyben.
nov. 11
14:33
Marco Rossi: gyakorlatilag tét nélküli az utolsó két vb-selejtező, már a jövőre kell készülni (Blikk)
Az utolsó két, gyakorlatilag már tét nélküli világbajnoki selejtezőn - pénteken San Marino, majd hétfőn Lengyelország ellen - Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak a jövőre is készülnie kell.
nov. 11
14:33
Megújul a zuglói városháza: mutatjuk a terveket (Portfolio)
Másfél évtizedes huzavona, dátum-tologatás és tervezés után most úgy tűnik végre tényleg megújul a Bosnyák tér. A téren új piac, szakrendelő és városháza is épül - közölte a zuglo.hu. Zugló képviselő-testülete ma arról szavazott, hogy elviekben egyetért a koncepciótervvel és felkérte Horváth Csaba polgármestert a tervpályázati kiírás előkészítésére
nov. 11
14:33
Rengeteg autót hív vissza a Mercedes-Benz (autopro)
A probléma az EQC SUV elektromos kormányrásegítésével van.
nov. 11
14:33
Nagy Károly: Kedves Botond! Amit az alapítványunkról írsz, az nem igaz! (Mandiner)
Az Átlátszón megjelent cikk – amit Te jegyzel –, az valótlanságokat állít. Erről jogerős döntést hozott a bíróság.
nov. 11
14:35
Bőtös Botond: A Transzparens Újságírásért Alapítványhoz (Mandiner)
Fiatal orbánisták által, a francia szélsőjobboldal egyik legendás médiaszemélyiségének együttműködésével elindított médiaprojekt.
nov. 11
14:39
Szijjártó: Segítünk a nehéz helyzetű afrikai országoknak (HírTV)
Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte Isztambulban, a Türk Tanács állam- és kormányfői csúcstalálkozóján.
nov. 11
14:39
Gulyás elismerte a Pegasus-botrányról: a megjelent ügyek között van olyan, aminek „van valóságalapja” (444.hu)
Ő az első kormányzati szereplő, akinek nyilatkozata arra utal: a magyar állam valóban használta a kiberfegyvert olyan magyar állampolgárok ellen, aki se nem bűnözők, se nem terroristák.
nov. 11
14:39
A Kínai Kommunista Párt még jobban bebetonozta Hszi Csin-ping hatalmát (444.hu)
A friss határozattal a kínai elnök és pártfőtitkár szimbolikusan Mao Ce-tung és Teng Hsziao-ping szintjére emelkedett.
nov. 11
14:39
Küszöbön a nyugdíjkrízis: rengeteg magyarnak kophat fel az álla idős korára (Pénzcentrum)
Változás történt a magyarok megtakarítási céljait felsoroló toplistán - derül ki a K&H biztos jövő indexéhez készített reprezentatív felmérésből. Bár maradt az élen a biztonsági tartalék gyarapítása, azaz a 30-59 évesek 40 százaléka erre gyűjt, a lakáscél feljött a második helyre, megelőzve a nyugdíjcélú megtakarításokat: előbbire 33 százalék,
nov. 11
14:45
Egy csapat turistával végeztek a hullámok Izlandon (Blikk)
A gyilkos partszakasz már több emberéletet követelt.
nov. 11
14:45
Növeli inflációs várakozását az Európai Bizottság (ProfitLine)
Jövő szeptembertől teljesen véget érhet az EKB eszközvásárlási programja Robert Holzmann, az EKB kormányzótanácsának tagja szerint.
nov. 11
14:45
Új városháza épül Zuglóban: mutatjuk a terveket (Portfolio)
Másfél évtizedes huzavona, dátum-tologatás és tervezés után most úgy tűnik végre tényleg megújul a Bosnyák tér. A téren új piac, szakrendelő és városháza is épül - közölte a zuglo.hu. Zugló képviselő-testülete ma arról szavazott, hogy elviekben egyetért a koncepciótervvel és felkérte Horváth Csaba polgármestert a tervpályázati kiírás előkészítésére
nov. 11
14:45
Turi György: volt bot, pálca, megütöttem lányt is (SzMo)
Cseh László beszélt először Turi György bántalmazó edzői munkájáról, most ő is megszólalt.
nov. 11
14:45
Tucatnyi díjjal ismerték el a hazai informatika kiválóságait (Bitport)
Idén rendhagyó körülmények között osztott ki összesen tizenkét elismerést a Neumann Társaság.
nov. 11
14:45
Az étterem, ahol a gulyáslevesfagyi és a művészet kiegészítik egymást (Hamu és Gyémánt)
Mi történik, ha ötvözünk egy kortárs művészeti galériát és egy éttermet? Az étkezések olyan élménnyé válnak, melyek minden érzékszervre hatással vannak. Ilyen hely lett a megújult Felix.
nov. 11
14:45
Kiderült, mennyit költenek a szülők karácsonyra (MMonline)
Indul a játékpiac legerősebb időszaka: a REGIO JÁTÉK adatai szerint a teljes éves forgalom 60 százaléka realizálódik az ünnepi időszakban. A vállalat becslése alapján idén az átlagos online kosárértékük 13.000 Ft, míg a hagyományos bolti beszerzés értéke 9.600 Ft lesz. Friss kutatásukból kiderült, hogy idén karácsonykor sokan döntenek az online és
nov. 11
14:45
Tizenkét évesek számára is elérhetővé tenné a „nemváltoztatást” a svéd kormány (Mandiner)
Csak a gondviselő hozzájárulása kell majd ahhoz, hogy a nyilvántartásokban más nemmel jelenjenek meg.

Keresés