A szerelmi háromszög az egyik legsikeresebb irodalmi toposz – és ezt Miranda Cowley Heller nagyon jól tudja. Első regényét lehetne családregénynek is hívni, románc-központúnak vagy akár talányos kriminek, de a végeredmény nem változik: egy abszolút letehetetlen könyv és felejthetetlen történet. A Papírpalotában összemosódik a múlt a jelennel, az ár
Fesztiváldíjas alkotások premier előtti vetítéseivel várja a filmrajongókat az Európai Art Mozi Nap, amelyet Európa-szerte több száz filmszínházban rendeznek meg november 14-én. A határokon átívelő eseményhez 25 magyarországi művészmozi is csatlakozott öt új európai és három magyar filmmel.
Nem rég mutatta be a Netflix a Michael Schumacherről készült filmjét. Híreket a nyolc évvel ezelőtt súlyos sí balesetet szenvedett, egykori Forma-1-es sztárral akkor hallhatunk, amikor a Ferrari F1-es csapatának korábbi főnöke, Jean Todt meglátogatja az egykori pilótát.
Támogatni kell európai uniós forrásokkal a közösség területére Fehéroroszország felől érkező illegális migráció feltartóztatását szolgáló lengyelországi határkerítés megépítését Manfred Weber szerint.
Európában szigorú védelmi intézkedések mellett kezdődik a síszezon, azonban több magyar gondba kerülhet, akit Szputnyikkal oltottak, ezért érdemes a legfrissebb utazási szabályokat figyelni. Egy négy fős család számára idén 600-900 ezer forintba kerülhet egy egyhetes kikapcsolódás, és sok korlátozás vátható. Mi vár idén a síelőkre?
2021 közepén 12,7 millió helyben összeszerelt külföldi autó volt Oroszországban, ami az ország teljes személygépkocsi-állományának körülbelül 27%-a. Közülük a leggyakoribb a Kia Rio család (Rio, Rio X, Rio X-Line) - összesen 939 ezer darab. A második helyet a Hyundai Solaris szedán foglalja el. Ebből 873 ezer darab került orosz tulajdonoshoz. Ez u
Tóth Andi és párja, Andrei Mangra hétről hétre elkápráztatja a zsűrit a Dancing with the Stars színpadán. Az énekesnő azonban nem csak a műsorban mutatja meg bájait, az Instagramra is tölt fel szexi fotókat.
Az óceán mélyének hideg vizével hűtenek egy kórházat Francia Polinézián, a világ legnagyobb ilyen jellegű klimatizáló berendezése szombaton készült el Tahiti szigetén.
A 72 éves férfinak szombaton veszett nyoma és a rendőrség jelenleg is keresi. Aki tudja a lehetséges tartózkodási helyét, az jelezze ezt a rendőrség felé.
A fekete bőrdzsekikhez, a bézs ballonkabátokhoz és a steppelt mellényekhez hasonlóan ezeket a "színblokkos" ruhadarabokat is egyaránt tudják a nők is és a férfiak is viselni.
Novothny Soma csupán két perccel azután, hogy becserélték, egy bravúros góllal szerzett vezetést a Bochumnak a Hoffenheim elleni meccsen, a csapat 2-0-ra meg is nyerte a mérkőzést.
Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozott gondot egy magáról teljesen megfeledkező autós, aki az M30-as autópályán haladt a forgalommal szemben. Nagy szerencse, hogy nem történt baleset.
2024-ben újra magyar űrhajós mehet a világűrbe és léphet a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére – mondta az InfoRádióban Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa.
Lezárultak a dávodi Földvári-tó és a karapancsai erdei tavak rehabilitációjának kivitelezési munkái Bács-Kiskun megyében, amelyek eredményeként védett madaraknak otthont adó vizes élőhelyek újultak meg a Duna egykori árterén - tájékoztatta Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (Ddnpi) az MTI-t.
A koleszterin minden emberi és állati sejtben megtalálható vegyület. Kisebb részét táplálékkal vesszük magunkhoz, a másik, nagyobb hányada a májban képződik (szintetizálódik). Részt vesz a sejtmembránok felépítésében, az epesavak egyik alkotója, számtalan hormon előállításának kiindulási anyaga, szerepe nélkülözhetetlen az emberi szervezetben.
Az egészségügy már régóta kiemelt terepe a mesterséges intelligenciának, a rohamos ütemben fejlődő technológia úgy tűnik be is váltja a hozzá fűzött reményeket. Nincs olyan területe az egészségügynek, amit az AI ne lenne képes alapjaiban megváltoztatni. A következőkben végigvesszük, hogy hogyan járulhat hozzá napjaink legdinamikusabban fejlődő tech
Jóval a becsült leütési ár fölött keltek el a fiatalon elhunyt Grammy-díjas brit énekesnő, Amy Winehouse (1983-2011) személyes tárgyai a Julien's aukciósház Beverly Hills-i árverésén szombaton.
Nem kispályás munkába kezd ez a három csillagjegy, de most a párkapcsolatukért tesznek meg mindent. A Vénusz, ha a Bakban áll, nagy esély van arra, hogy sikerülnek a dolgok.
A 28 éves kanadai művész, Kimberley, akkor kezdett gyönyörű sminkekekkel kísérletezni, amikor endometriózist diagnosztizáltak nála, és betegsége miatt nem tudott bejárni a munkahelyére.
Rendkívül izgatottan várjuk a Netflix sikerszériájának, A Koronának a következő évadját, hiszen itt érkezünk el talán a modern brit történelem legizgalmasabb periódusához, Diana és Károly herceg házasságának botrányos felbomlásához, ami a hercegné tragikus halálában csúcsosodott ki.
Havasi Katalin szerint nagy szükség volt a kiskorúak augusztusban kezdődött oltási kampányára. Tapasztalatai szerint, bár az előző hullámok alatt gyakori volt, hogy a covidos szülők gyerekei nem mutattak tüneteket, vagy csak egészen enyhéket, mostanra sokan jelentkeznek náluk tünetekkel.
Miközben Hódi Pamela Berki Mazsi miatt dühöngött, csalással vádolták meg az RTL Klub műsorát. Ráadásul Baukó Éva A Konyhafőnök VIP győztesét is elárulta, és komoly változás történt a Gmail-nél is.
Január elsejétől Belgiumban eltilthatják hivatásuk gyakorlásától azokat az egészségügyi alkalmazottakat, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen; a továbbra is emelkedő fertőzési adatok mellett több mint egy hete hétezer felett van a napi fertőzésszám az országban - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétvégi kiadás
Több tesztnek is alávetették a nemrég bemutatott Google Pixel 6 Pro mobilt, melynek köszönhetően több érdekesség is kiderült róla. A Google október 19-én leplezte le a Pixel 6 sorozatot, ami az elmúlt évek tendenciájához hasonlóan két készüléket foglal magában. Majd bő egy héttel később kezdték meg a készülékek kiszállítását az előrendelők részére,
A Dancing with the Stars hetedik élő show-jában Gabriela Spanic is csatlakozott Tóth Andi és Andrei Mangra párosához egy tánc erejéig. A színésznőt teljesen elkápráztatta, hogy a maximális 40 pontot kapták, hiszen az első évadban sosem sikerült elérniük ezt.