Merkel már a vendégkarzatról szemléli az eseményeket, Kurz pedig ugyanazt éli át, amit 2019-ben szabadságpárti alkancellárja: lassan elfogy körülötte a levegő.
Több mint 1 százalékkal növelte a magyar GDP-t a követeléskezelési szektor, derült ki az Intrum követeléskezelő kutatásából. Az ágazat a gazdaság több szektora, köztük az export és a bankszektor jobb teljesítményéhez is hozzájárult, és a követeléskezelő cégek több mint 100 milliárd forinttal járultak hozzá a költségvetéshez.
Egész vasárnap szakadni fog az eső, és a jövő hétre sem ígérnek jobb időt. Az előrejelzés szerint vasárnap sokfelé esővel indul a nap, majd délutánra kelet, északkelet felé vonul el a csapadék. A kora esti órákban kicsit megnyugszik az időjárásunk, aztán éjjel megint felhőszakadás várható. Többnyire erősel felhős, borult lesz az ég, az északi megyé
Minden évben tartok egy-két hétvégét, amikor teljesen lekapcsolódom az elektronikai eszközökről – semmi közösségi média, semmi hírolvasás, semmi romantikus film. Csak maga a lassú, mezítelen élet.
A BKK közlése szerint jövő év elejére várható az összvonalas, időalapú mobiljegy bevezetése, a várható jegytípusokat illetően azonban még nem született döntés – írja a Telex.
2022-ben tovább nő majd a globális autógyártók száma. Köztük lesz az új Avatar márka is, amelyet a három kínai óriásvállalat, a Changan, a Huawei és a CATL alapított. Kínában már hivatalosan is bejegyezték az új márka logóit. A három cég képviselői már publikálták is az Avatar névtáblával ellátott közös elektromos autó bemutatkozó előzetesét. A fo
A világ egyik legnagyobb konténerhajóját senkinek nem kell bemutatni: az Ever Given idén márciusban azzal szerzett magának hírnevet, hogy keresztbe fordult a Szuezi-csatornában, és teljesen lebénította a globális kereskedelmet. A hajót nemrég kiemelték a vízből, és kiderült, milyen károkat okozott a hajótestben az incidens. A 220 ezer ton
Két év szünet után – új jogtulajdonos szervezésében – újra megrendezték a Miss Universe Hungaryt. A nemzetközi szépségverseny hazai döntőjének november 6-án a Gigi's Budapest adott otthont.
A misszió tudományos tartalmának jelentőségét jelzi, hogy abban valamennyi komoly űripari és űrkutatási tapasztalattal bíró magyar felsőoktatási intézmény, kutatócsoport és hazai cég érintett. A részletekről Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa beszélt az InfoRádiónak.
Sok a koronavírus fertőzött Vajdaságban. A Magyarkanizsai Egészségházban napi szinten mintegy 60 embert látnak el. Az elmúlt 14 nap adatai alapján több 300 covidost tartanak számon a Tisza-menti községben.
Néhány agilis magyar fiatal kifejlesztett egy e-roller-töltő és -dokkolóállomást a kapcsolódó szolgáltatásokkal az e-roller-flottákat üzemeltető cégek számára.