2021. november 28. vasárnap

nov. 28
6:42
A britek betiltják a legbénább jelszavakat (Hamu és Gyémánt)
Egyre nagyobb gondot okoznak a gyönge jelszavak. Az Egyesült Királyságban ezt most a vállalatokon keresztül változtatnák meg. A hét elején mutattuk be, hogy a magyarok sem járnak élen a bonyolult jelszavak kitalálásában. Az itthon használt leggyakoribb jelszavak közé tartozik az „123456", az „12345", az „123456789", a „qwerty", az „1234567
nov. 28
6:42
Tudta, hogy a belsőégésű autó kifejlesztése évtizedekig tartott? (Növekedés)
Lassan véget ér a belsőégésű, környezet-, és klímakárosító gépjárművek kora, főleg a személyautók esetében. A megalkotás azonban rendkívül nehezen ment: az első próbák után évtizedek teltek el, mire megfelelő sebességgel közlekedő jármű állt rendelkezésre, amelybe még az esővíz sem folyt be.
nov. 28
6:42
Így festenek az őszi vetések nálunk és a versenytársainknál (Mezőhír)
Most nem magyar mezőgazdaság van a legrosszabb helyzetben.
nov. 28
6:44
Románia csak európaiakat enged be a dél-afrikai térségből (Növekedés)
Románia a dél-afrikai térségből érkezők közül kizárólag az Európai Unió, az Európai Gazdasági Közösség és Svájc állampolgárait engedi be területére, számukra pedig tesztelési és 14 napos karantén-kötelezettséget írt elő, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva a koronavírus ellen. Erről szombaton döntött a járványügyi operatív törzs (CNSU) a koro
nov. 28
6:45
Ennek a csillagjegynek ma senki nem tud ellenállni, így tud hódítani az Oroszlán (Metropol)
Különös kisugárzással csábíthatsz vasárnap.
nov. 28
6:48
Sok eső után jöhet egy kis hó (Háziállat)
Egy mediterrán ciklon alakítja hazánk időjárását, amelyből vasárnap sokfelé kell esőre számítani, majd estétől a Dunántúlon az esőt egyre több helyen havazás váltja fel.
nov. 28
6:48
Megérkezett az ingyenes napelemes program részletei (Tiszta Jövő)
Néhány nap és kezdetét veszi az eddigi legnagyobb állami napelemes program.
nov. 28
6:48
Ami nyugat felől érkezik az országba, abban nem lesz köszönet (BorsOnline)
Ilyen időjárást jósolnak vasárnapra.
nov. 28
6:48
Fűszersók készítése egyszerűen (Agrofórum)
Ha már előzőekben is gasztroajándék ötletet hoztam, akkor most egy más jellegűt hozok, de szintén az ehető kategóriából. A fűszersókat akár még gyerekkel közösen is elkészíthetjük, jó móka lesz számukra is.
nov. 28
6:48
A PROGmasters ingyenes it-képzése sem fogja megoldani a magyarországi informatikushiányt (Mínuszos)
December elsejéig lehet jelentkezni a PROGmasters ingyenes, kéthónapos képzésére, a végzettek garantáltan álláshoz jutnak alkalmazás üzemeltetőként – közölte a cég. A PROGmasters a partnercégei által ösztöndíjas finanszírozási formában támogatott, így a résztvevők számára díjmentes alkalmazás üzemeltető képzést indít húsz fő számára. A 2022. január
nov. 28
6:48
A műanyag hulladék nem szemét! (newtechnology.hu)
Ha szétnézünk a háztartásunkban, szinte nem tudunk olyan területre pillantani, ahol a szemünk ne akadna meg műanyag terméken. Az ajtó, az ablak, a berendezési tárgyak, az elektronikus eszközök, a konyhai kellékek… a mindennapi életünk lényeges részei a legkülönbözőbb színekben, állagban és formában. Manapság divatos a műanyagokat úgy összességében
nov. 28
6:51
Hétfő reggelre mindent beboríthat a hó! Itt kell számítani havazásra (Blikk)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat közleménye alapján továbbra is lehet hóra számítani a hétvégén.
nov. 28
6:51
Nőnek a terményárak, újabb megyékben jelent meg a madárinfluenza, így termelj a támogatásokért (Agroinform)
Környezetbarát módon kell termelni, ha támogatást szeretnének a gazdák; tovább nőnek a terményárak; a termelők nagyon megszenvedték az idei aszályt; erre figyelj, hogy jövőre jobb legyen a termés. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
nov. 28
6:54
Szituációs teszt – Kinek segítenél először az alábbi helyzetben? (Joy)
A képen egy élethelyzetet láthatsz, neked pedig rögtön rá kell vágnod, kin segítenél először!
nov. 28
7:00
Mire elég 30 millió forint ma Budapesten? (Piac és Profit)
Használt téglalakás, kertes ház, esetleg panel? Elkészült az Otthon Centrum elemzőinek 2021-es kimutatása, amely az összes ingatlantípus esetében elemzi a fővárosi lehetőségeket.
nov. 28
7:00
Nekik veszi fel a telefont II. Erzsébet, csak ketten vannak (Ripost)
Egyikőjükre biztos nem gondolnánk...
nov. 28
7:00
Hogyan szaporíthatom a rózsát? (Agrofórum)
A rózsa egy sokak által kedvelt, ezáltal számos kertben megtalálható dísznövényünk. Nemesítésükkel több ezer éve foglalkoznak már, mely napjainkban is folyamatos, így számtalan fajta áll rendelkezésre, melyek különböző formával és színnel gazdagítják a választékot.
nov. 28
7:00
Rejtett vízszennyezést is kimutat a veszprémi kutatók új fejlesztése (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 28
7:00
Magyar mintára lassítaná a népességfogyást Szerbia (Magyar Nemzet)
Jelentősen megemelik a gyermekek után járó anyagi támogatást. Borúlátásra adnak okot a statisztikák.
nov. 28
7:02
Fűszerolajok készítése egyenesen a fűszerkertből (Agrofórum)
Ha már az édességeket sorra vettük, akkor itt az ideje, hogy a nyáron megtermelt és leszárított fűszernövényeket is elkezdjük igazán használni. Erre valók a házi fűszerolajok, egyenesen a fűszerkertünkből.
nov. 28
7:06
Hogyan védekezzünk a házatlan csigák ellen? (Agrofórum)
A kertben nagyon sok házatlan csiga él, még most is aktívak, amiket találok. Vannak-e hatásos módszerek ellenük, elsősorban a vegyszermentesek érdekelnének?
nov. 28
7:12
Ingyenes parkolás a karácsonyi ajándék egy magyar városban (Infostart)
Egészen január 2-ig tart az akció.
nov. 28
7:12
Egy napod maradt arra, hogy élj a kedvezményes előfizetéssel (Kripto Akadémia)
Lezárult a Black Friday akciónk, bezártuk a kapukat a VIP részen és tegnap este lenyomtuk az utolsó streamet is. Ha tetszett amit láttál és a jövőben is szeretnél a közösség VIP tagja maradni, még mindig előfizethetsz Black Friday kedvezménnyel. Használd…
nov. 28
7:12
Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat (ProfitLine)
Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat pénteken a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány szervezésében Budapesten.
nov. 28
7:12
Zavargásokba torkollott tüntetések után most már helyreállt a nyugalom a Salamon-szigeteken (hirado.hu)
Honiara kínai negyede tüntetések, fosztogatások és gyújtogatások helyszíne volt az utóbbi napokban.
nov. 28
7:12
Oltóponton dolgozó bérlőt lakoltatnak ki Niedermüller Péterék (Magyar Nemzet)
Baloldalról támadják a DK-s polgármester által vezetett önkormányzatot, amiért a járvány idején felmondták egy kórházi dolgozó bérleti szerződését.
nov. 28
7:12
Zöldpárti agrárminisztere lehet Németországnak (Magyar Mezőgazdaság)
Megállapodtak a pártok Németországban a kormányalakításról, a december 6-ával kezdődő héten megszavazhatják Olaf Scholzot kancellárrá. Az agrárminiszter a zöldpárti Cem Özdemir lehet.
nov. 28
7:14
Szabadságunk a magyarok és a lengyelek kezében van (Magyar Nemzet)
Lengyelország, Litvánia és Lettország olyan határvédelemre tért át, mint amilyennel 2015-ben Magyarország védte az Európai Uniót.
nov. 28
7:15
Épp hogy nem lehet belátni Nicki Minaj lábai közé (Metropol)
A rapper ritkán szokta visszafogni magát, és ez most sincsen másképp. Egy olyan fotót posztolt, amin még a követői is meglepődtek.
nov. 28
7:18
Vadonatúj hobbi terjed a pandémia utáni világban: erre tényleg nem sajnálják a pénzt a magyarok (Pénzcentrum)
A kijárási korlátozások hosszú hetei nyomot hagytak szokásainkon: egyre többen fordultak az otthoni kikapcsolódások felé – és ez meglátszik az ehhez kapcsolódó áruk, például a társasjátékok forgalmán is. Peregnek az eladások. Összeszedtük az idei év legmenőbb, legizgalmasabb gyerek és nagy gyerek társasait, hogy egyszerűbb legyen a választás.
nov. 28
7:18
Olyan döntést kellett meghoznia Győrfi Pálnak, mélypontra került kapcsolata Salgó Adriennel (BorsOnline)
Győrfi Pál és Salgó Adrienn egy hónap szünetet is tartott.
nov. 28
7:18
DxoMark teszten járt a Samsung Galaxy Z Fold 3 (GSMring)
Pár hónapja mutatták be az új Samsung Galaxy Z Fold 3 készüléket, ami most a DxoMark csapatánál járt és nagyon jó pontszámokat ért el. A Samsung augusztusban mutatta be a Samsung Galaxy Z Flip 3 és Samsung Galaxy Z Fold 3 készüléket, amik hatalmas népszerűségnek örvendenek világszerte, olyannyira, hogy a Samsung nem győzi növelni a
nov. 28
7:18
Növelnék a szülési kedvet Romániában (Magyar Nemzet)
Románia demográfiai katasztrófa előtt áll – közölte Gabriela Firea új családügyi miniszter.
nov. 28
7:18
Németország: ha lassú a neted, kedvezményt kapsz (Helló Magyar)
Ha a szolgáltató csak egész kis mértékben is, de eltér a szerződésben vállaltaktól az ügyfél visszatérítésre lesz jogosult
nov. 28
7:21
Öngyilkosság a ceglédi fogdán: Nem temették el Krisztiánt, ez történt holttestével (BorsOnline)
Továbbra sem tudja, felenie kell-e valaha valakinek fia haláláért az az édeasanya, akinek fia júliusban akasztotta fel magát a ceglédi kapitányság fogdájában.
nov. 28
7:21
Elmossa az eső és a havas eső a vasárnapunkat (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 14 fok között várható, de a naposabb a délkeleti tájakon 15 fok fölötti, míg északnyugaton, nyugaton 5 fok alatti értékek is előfordulhatnak.
nov. 28
7:24
Izrael lezárja határait a külföldiek előtt (HírTV)
Izrael lezárja határait a külföldiek előtt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult variánsa miatt - jelentette be szombat este Naftali Bennett izraeli miniszterelnök.
nov. 28
7:24
Újrahasznosított hullámtörők – Így küzd a kontinens a koronavírussal (Mandiner)
Változatos eszközökkel, de a korábbiaknál jóval nagyobb rutinnal veszi fel a harcot az elharapódzó járvánnyal szemben hazánk és egész Európa. Körképünk.
nov. 28
7:24
A magyarok összefognak, ha baj van (Magyar Nemzet)
A Covid-árvákat támogatja idén a közmédia Jónak lenni jó! karitatív kampánya. Siklósi Beatrix szerint aki adakozik, saját magára is másként tekint.
nov. 28
7:30
Ujhelyi: Orbánék tudják, hogy következményekkel jár az, amit elkövettek (ATV)
Szijjártó Péter szerint az Egyesült Államok be akar avatkozni a 2022-es magyar választásokba. Magyarországot az Európai Unió tagjai közül egyedüliként nem hívták meg a decemberi úgynevezett demokráciai csúcstalálkozóra. Ezt Joe Biden elnök hívta össze, az eseményen 110 ország vesz részt. A külgazdasági és külügyminiszter úgy látja, az Orbán-kormány
nov. 28
7:30
A sok évszázados élő indiai hidak már a nyugati építészek figyelmét is felkeltették (444.hu)
A khászik évszázadok óta építenek eleven hidakat élő fák gyökereiből. Ami egykor egzotikus és idejétmúlt technikának tűnt, azt ma egyre többen ismerik fel olyan ősi tudásként, amit világszerte alkalmazni kellene.
nov. 28
7:30
Már a szomszédos Ausztriában is megjelent a koronavírus új variánsa (Life)
Olaszországban, Csehországban és feltehetőleg Dániában és Ausztriában is megjelent az új típusú koronavírus Dél-Afrikából indult variánsa - jelentették szombaton ezen országok egészségügyi hatóságai.
nov. 28
7:36
A sütid múlhat rajta! Ezzel az egyszerű trükkel kiderítheted, hogy jó-e még a sütőporod (Joy)
Egyáltalán nem mindegy, hogy működik-e a kémia a sütikeverék és a sütőpor között.
nov. 28
7:36
Németországban is felbukkant az omikron variáns (Demokrata)
A világjárványt okozó vírus legújabb változatát egy házaspárnál mutatták ki.
nov. 28
7:36
Négyéves átkot törne meg Tuchel vezetésével a Chelsea (Magyar Nemzet)
A listavezetőhöz látogat a gödörben lévő Manchester United a PL 13. fordulójának zárómeccsén.
nov. 28
7:42
Észak-Korea betilt egy ruhadarabot (Infostart)
Kim Dzsongun és testvére túl népszerűvé tette a bőrdzsekit.
nov. 28
7:42
Soha ne etesd ezzel a madarakat, rengeteget árt nekik (Ripost)
A fagyos időszak beköszöntével megkezdődik a madarak etetése. Szerencsére egyre többen tesznek ki nekik eleséget; ám nem mindegy, hogy mi kerül az etetőbe. Van ugyanis, ami akár a pusztulásukat is okozhatja.
nov. 28
7:48
Borzalmas idő lesz ma, a nagyobb havazás sem kizárt (Metropol)
Ha eddig az volt a baj, hogy kevés a csapadék, akkor most nem lesz okunk panaszra. Újabb csapadékzóna vonul át az ország fölött.
nov. 28
7:48
Túl cukrosak a babapiskóták, módosulnak a szabályok (Azenpenzem)
Minden harmadik, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta tesztjén vizsgált babapiskótánál találtak jelölési gondot. A babapiskóták egyébként – tette közzé a hatóság – túl cukrosak a csecsemőknek, kisgyerekeknek, ezért folyamatban van a szabályozás módosítása.
nov. 28
7:48
Heti holdnaptár (november 29 - december 5.): A hét első fele még az elcsendesedés idejét kínálja (Life)
A hét első fele még az elcsendesedés idejét kínálja számunkra, ám a hétvégén megjelenik a fény az alagút végén. Érkezik az Újhold, felemelő energiái segítik az új ötletek létrejöttét, friss kapcsolatok erőre kapását, a szellemi fejlődést, a logikus döntések meghozatalát. A hét második fele nagyon aktív, sok mozgékonysággal, a célok beteljesedésével

Keresés