Magyarország északnyugati határán fekvő vármegye a Duna bal partján, területe négyezerkétszáz négyzetkilométer volt, lakóinak száma 1891-ben Pozsony városéval együtt háromszázharmincezer lélek, amihez még ötezer katona járult.
A közkedvelt Kossuth-díjas zenész, Kovács Ákos Szilléry Évának adott interjút. Novelláskötetéről, filmjéről, hitről, politikáról, támadásokról és természetesen zenéről is szó esett a beszélgetés során.
A szőlőnek számos jótékony hatást tulajdonítunk, napjainkban pedig közvetlen bizonyítékokkal is alátámasztották ezt. Huzamos szőlőfogyasztás hatására változatosabb bélbaktérium-flórát mutattak ki amerikai kutatók.
Az innovációs és technológiai miniszter kész személyesen bemutatni Karácsony Gergelynek a budapesti közösségi közlekedés éves támogatásának kifizetéséről szóló szerződés tervezetét 2021. november 29-én, azaz hétfőn reggel 8 órakor. A meghívás elfogadása esetén a kormányzati oldalról véglegesnek tekinthető szövegváltozatot a felek akár azonnal alá i
Rendkívül sikeresnek értékelte az oltási akcióhetet a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, aki a koronavírus-járvány további hullámainak megelőzése érdekében újból arra sürgetett mindenkit, hogy vegye fel a vírus elleni vakcinát.
A dél-afrikai fertőzöttek között eddig egyetlen esetben sem okozott súlyos megbetegedést a koronavírus minap azonosított új, omikron nevű változata - mondta vasárnap Angelique Coetzee, a dél-afrikai orvosszövetség elnöke.
A „Bp-i autósok közössége” nevű oldalon tettek közzé egy videót, amin egy tehergépkocsi előz meg több kamiont is, amit a mögötte haladó személyautó nem nézett jó szemmel.
Felbecsülhetetlen kárt okozott a magyar gazdáknak és fogyasztóknak Bige László műtrágyakartellezése - jelentette ki az agrárminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Elemzők szerint az ENSZ Glasgow-ban megrendezett 26. klímacsúcsa nem volt kellően ambiciózus, néhányan "hatalmas kudarcnak" nevezték azt. Még a csúcstalálkozó házigazdája, Boris Johnson brit miniszterelnök is elismerte, hogy a csúcson elért megállapodást „csalódást keltő” részek árnyékolják be. Ez aligha meglepő: ha visszatekintünk az elmúlt évekre
A profi női teniszezőket összefogó WTA vezetője, Steve Simon változatlanul aggódik a kínai teniszezőnőért. Szerinte a pekingi ifjúsági tornán készült videofelvétel, amelyen a sportoló ismét megjelent a nyilvánosság előtt, „önmagában nem elégséges.”
A Black Friday már Magyarországon is nagyon jelentős eseménnyé nőtte ki magát, és lassan kezd mindenki hozzászokni kereskedők és vásárlók egyaránt, hogy az amerikai hálaadás napját követő pénteken hihetetlen akciókkal kell előrukkolni, illetve ezen a napon mindenképpen költeni kell.
Kerékpárján sietett a kórházba vasárnap reggel Julie Anne Genter új-zélandi parlamenti képviselő, akinél megindult a szülés, egy órával később világra hozta kislányát.
A baloldali milliárdos ellehetetleníti a magyar mezőgazdaságot, a Nitrogénművek Zrt. piaci helyzetét kihasználva mesterségesen tartotta drágán a műtrágya árát és most korlátozná a gazdákat a hozzáférésben – mondta Nagy István agrárminiszter közösségi oldalára feltöltött videóban.
Lakásfelújítás, folyószámlán tartás és a hitel-előtörlesztés a legnépszerűbb célok, de lesz, aki kriptoba fekteti az szja-visszatérítést - derül ki a Grantis ügyfelei körében végzett felmérése alapján.
Csupán a tizedik dal volt a Republic első albumán a Repül a bálna, amiről sokan azt tartották, politikai indíttatásból készült nóta. A banda akkori basszusgitárosa, Boros Csaba most tiszta vizet öntött a pohárba, és egy több évtizedes titkot is elárult arról, miért csúszott egy évet az első nagylemezük.
Megtaláltuk az idei ünnepi szezon legszebb pizsamáit - ha te is be szeretnéd vetni az összes csáberődet az ágyban, viseld ezeket a fantasztikus anyagú hálóingeket! Nemcsak te, hanem a párod is odáig lesz érte...
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfő reggelre egyeztetésre hívta Karácsony Gergely főpolgármestert a budapesti közösségi közlekedés ügyében – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-t.
Egy közlekedési rendőrt olyan csúnyán átvertek a saját kollégái, hogy azóta már fejek is hullnak az ügyben. A tréfás kedvű munkatársak meggyőzték az egyik naivabb társukat arról, hogy kérjen a feletteseitől egy disznót karácsonyra, mert egyrészt korábban ők is ezt tették, másrészt már rendelkezik négy év szolgálati idővel, úgyhogy simán megkaphatja
Az innovációs és technológiai miniszter kész személyesen bemutatni Karácsony Gergelynek a budapesti közösségi közlekedés éves támogatásának kifizetéséről szóló szerződés tervezetét 2021. november 29-én reggel 8 órakor. A meghívás elfogadása esetén a kormányzati oldalról véglegesnek tekinthető szövegváltozatot a felek akár azonnal alá is írhatják ma
Több 10 ezer forint értékű élelmiszer landol a kukában a karácsonyi időszakban egy átlagos négytagú család háztartásában – mondta Kasza Gyula, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának a vezetője érdeklődésünkre.
Újra nagy vihart kavar az infláció Magyarországon: politikai viták tárgya lett, mi mennyire drágult vagy nem drágult. A Mandiner grafikonsorozatában megvizsgáljuk, hogy a családok által legtöbbször vásárolt árucikkek közül melyikből mennyit vehetünk most, illetve mennyit szerezhettünk be 2010-ben. Lássuk a PB-gázt és a kávét!
Hogyha lábai fájnak, zsibbadnak, járáskor meg kell állnia, mert begörcsöl a vádlija, vagy a perifériás artériás betegség egyéb tüneteit észleli, akkor ne legyintsen, és ne írja ezeket a természetes öregedés számlájára! A korai diagnózis és kezelés ugyanis hozzájárul a szívbetegség és a stroke kialakulásának megelőzéséhez is.
Nagy István azt mondta: a nagyvállalkozó hét éven keresztül nemcsak a magyar gazdákat, hanem minden magyar kenyér-, gyümölcs- és zöldség vásárlót megkárosított, hogy extra profithoz juthasson.