Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden terjesztette be azt a salátatörvényt, amely június elejéig kiterjesztené a koronavírus miatti rendkívüli jogrendet.
A JP Morgan főnöke, Jamie Dimon bocsánatot kért, miután azt mondta, hogy a Wall Street-i bankja túlélné a Kínai Kommunista Pártot – adta hírül a Portfólió.
A Szovjetunióba hurcoltak emléknapja november 25. Emlékezzünk együtt arra a sok százezer magyarra, akik embertelen körülmények között lelték halálukat a szovjet munkatáborokban
Az ásatásokat vezető John Thomas régész szerint „ez minden bizonnyal az elmúlt évszázad legizgalmasabb római kori mozaiklelete az Egyesült Királyságban”.
Viharos évtizedeket élnek meg a soproni futballszurkolók: a csapatot nevezték már FC Sopronnak is, szponzora volt a Matáv, a GYSEV, 2004-ben a magyar gólkirályt adta, 2005-ben pedig a Ferencváros kiütésével a Magyar Kupát is elnyerték. Most a harmadosztályban szerepelnek, de az sem biztos, hogy a szezon végéig.
Lakásfelújítás, folyószámlán tartás és a hitel-előtörlesztés a legnépszerűbb célok, de lesz, aki kriptovalutába fekteti az szja-visszatérítést – derül ki a Grantis ügyfelei körében végzett felmérése alapján.
Az utóbbi időkben szemmel láthatólag megváltozott a NAV ellenőrzési gyakorlata. Míg korábban egy adóellenőrzés többnyire önmagában indult, addig mára már egyre többször kezd a NAV büntetőeljárást is az adóvizsgálat mellett. Különösen így van ez az áfát érintő fiktív számlás ügyletekben, a jövedéki ügyekben és egyes vámügyekben is. De mi áll e mögöt
Jelentősen emelkedett a 4iG bevétele és eredménye az idei harmadik negyedévben, a menedzsment várakozása alapján az év utolsó három hónapjában is tovább folytatódhat az erős növekedés a cégcsoportnál, amelyet a társaság akvizíciói és organikus növekedése támogathat.
A Budapesti Szent Ferenc Kórház "Gyökeresen megváltoztatjuk karácsonyát" szlogennel indított rendhagyó kampányt, mely a hazánkban jelenleg nem túlságosan magas oltási kedv növelését célozza.
Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány - jelentette be Andrej Babis miniszterelnök csütörtökön a kormányülés szünetében.
A legfrissebb adatok szerint a világ egyik legnépesebb országát is elérte az a fejlett országokra jellemző trend, hogy a teljes termékenységi arányszám nem éri el a reprodukcióhoz szükséges, 2,1-es szintet.
Az új német politikai irányvonal szemben áll nemcsak a magyar kormány politikájával, hanem a közép-európai társadalmak meggyőződésével, mindazzal, amit értékről, családról, integrációról és migrációról gondolnak - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az MTI szerint.
Hatszáztizenhét iraki migránst szállítanak vissza Irakba a fehérorosz fővárosból, Minszkből az Iraqi Airways légitársaság két járatán - közölte csütörtökön Irak moszkvai nagykövetsége.
Míg tavaly előfordult, hogy rövidebb-hosszabb időre bezárattak olyan helyeket, ahol nem tartották be a járványügyi szabályokat, például nem viseltek maszkot a vevők, most nem tudni ilyen súlyos büntetésekről. Úgy, hogy tavaly ilyenkor nagyjából harmadannyi volt a fertőzöttek száma, illetve kevesebben hunytak el.
Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben az MNB magasabb kamattal meghirdetett egyhetes betéti tenderét követően; az euró jegyzése csütörtökön a kora reggeli 368,74 forintról 365,91 forintra csökkent este hét órára.
Életveszélyesen megfenyegette és egy késsel megsebesítette menyasszonyát egy holland férfi Békéscsabán - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján az MTI szerint.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint nem politizált a találkozón Csányi Sándor, nem biztosította a támogatásáról. Márki-Zay azt is elárulta, hogy nem volt olyan kérése az OTP elnök-vezérigazgatójának, hogy ne adassák ki Hernádi Zsoltot.
A világ hat legtehetségesebb kutyája közé tartozik Max, a szótanuló kutya. A hároméves border collie fiatal kora ellenére már több mint száz játéknevet képes megjegyezni: nem okoz gondot neki megkülönböztetni a labdákat vagy épp plüssállatokat egymástól, de ha a gazdája, Gyenes Ildikó azt kéri, vigye oda neki a pénztárcát, biztosan nem a papír zseb
A külgazdasági és külügyminiszter valamint kínai kollégája megerősítették a két ország gazdasági együttműködését, és kölcsönösen felajánlották egymásnak a segítséget a Covid-elleni harcban.
Harmadik éve tart a Szegedi Tudományegyetem kutatása, amely a Tisza vízrendszerének mikroműanyagokkal való szennyezettségét vizsgálja. Megdöbbentő eredményeket hozott az eddigi minták elemzése. A kutatáshoz terepi és műholdas adatokat is használnak.
Tovább szogorítanak a járványvédelmi intézkedéseken Franciaországban. A második oltás után hét hónappal érvényét veszti az oltási igazolás, amennyiben a tulajdonosa nem igényelte a harmadik adagot. Új igazolványt már csak három oltással adnak ki.
Nyíregyházán, Sajószentpéteren, Kazincbarcikán és Putnokon veszélyes a levegőminőség. Miskolc és Várpalota levegőjét egészségtelennek minősítette az NNK.
Magyarország a korábbi 44. helyről az idén a 37. helyre lépett előre az EY kétévente megjelenő, az országok vonzerejét a megújuló energia alkalmazása szempontjából értékelő listáján - közölte a nemzetközi tanácsadó cég az MTI-vel kedden.
A Ferencváros 2-0-s vereséget szenvedett a spanyol bajnokságban az ötödik helyen álló Real Betis otthonában. A bravúrhoz valami extrát kellett volna nyújtania a magyar bajnoknak, amelytől ezen a meccsen messze volt.
Covid-19 antigén gyorsteszt gyártásába kezd a speciális tápszereket előállító Medifood Hungary Innovation Kft; a december elejére elkészülő gyártóhely havi 3 millió darab teszt előállítására lesz képes - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Magyarországon a lélegeztetőgépre kerülők halálozási aránya 90 százalék, míg Angliában ugyanez 50 százalék - írta közösségi oldalán Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, aki szerint emögött az egyik legfőbb ok az adatok kormány általi eltagadása.
Az Egészségügyi és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének tájékoztatása szerint kritikus helyzetbe kerültek a beszállítók a járványhullám közepén, ugyanis a magyar kórházak mintegy 45 milliárd forinttal tartoznak nekik.
Magyarországon a családi kézben lévő vállalatok generációkon átívelő stabilitásának és növekedésének egyik alappillére lehet egy jól átgondolt, előre felépített stratégia mentén megvalósított generációváltás. A hazai cégek egy jelentős részénél már most kihívást jelent a tulajdon, illetve a vezetés tervezett átörökítése. Az igazi kérdés: miként leh
Minél több választási lehetősége van a magyar társadalomnak, annál könnyebben tud dönteni, hiszen most az egyik múlt helyett csupán a másik múltat választhatja – véli a milliárdos.