Az új német politikai irányvonal szemben áll nemcsak a magyar kormány politikájával, hanem a közép-európai társadalmak meggyőződésével, mindazzal, amit értékről, családról, integrációról és migrációról gondolnak – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten.
Tizenévesen sokan „túl akarnak esni” rajta, huszonévesen a mennyiségre mennek, a harmincas éveikben különböző okokból megváltozik a viszonyuk hozzá, és azt mondják, hogy negyven felett jön az igazi élvezet Tényleg így van? Szakértőt és különböző korú nőket kérdeztünk arról, hogyan viszonyulnak a szexhez az egyes életszakaszaikban.
Sorozatban 26 hete nem volt telitalálatos szelvény a Hatoslottó sorsolásán, így vasárnap 2,616 milliárd forint várja a hazai szerencsevadászokat. A hétvégi lottósorsoláson dől el, hogy újabb milliárdos kerül ki a hazai játékközösségből vagy a főnyeremény összege tovább menetel a mindenkori rekord felé.
Jackie Chan a világ egyik legfoglalkoztatottabb filmsztárja, de ismert tény, hogy a színészkedésen kívül a harcművészetekhez is jól ért – sőt, maga végzi a kaszkadőrmutatványok többségét. Ám azt tudtad-e róla, hogy sötét családi titkot is őriz?
Nagyon kiborította Gáspár Győzőt egy kommentelő, aki lánya, Virág képe alá írt ízléstelen hozzászólást. A botrányhős édesapa keményen kiosztotta a férfit.
Az új koronavírus megjelentével drámaian megugrott azoknak a száma, akiknek extrém fáradékonysággal, légszomjjal, koncentrációs problémákkal vagy más, Covid-maradványtünetekkel van szükségük neurológiai rehabilitációra.
Kásler Miklós a Facebookon ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ harmadik oltással kapcsolatos eljárásrendjét csütörtökön.
Az amerikai kisfiú a 23. hétre született. Az orvosok hiába mondták a szülőknek, hogy búcsúzzanak el tőle, bennük fel sem merült, hogy elveszíthetik a gyereküket.
Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány - jelentette be Andrej Babis miniszterelnök csütörtökön a kormányülés szünetében.
A legjobb és a legrosszabb gumik fékútja között száraz és nedves úton, 60 km/óráról több mint 3, jeges karakterisztikájú úton pedig már 40 km/órás tempóról is akár 60 méteres lehet a különbség. A Használtautó.hu autós magazinja a Nonstopgumi csapatával a Hungaroring területén működő Groupama Tanpályán immár tizedszer bonyolította le nagyszabású tél
Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány – jelentette be Andrej Babis ügyvezető miniszterelnök csütörtökön a kormányülés szünetében.
Sziasztok! Nagy Martina vagyok a MOSCAN BUDAPEST megálmodója. Instagramon @martinanagy_ néven találtok meg.Divat-és Stílustervezőként végeztem, és jövőhéten lesz pont egy éve, hogy megalakult az első saját márkám. Fenntartható, környezetbarát saját tervezésű ruhákat és kézzel készült szójagyertyákat és lakáskiegészítőket forgalmazok. Megmutatom nek
A napokban ítélték oda az és Év Pickupja 2022/2023 díjat a Toyota legendás pickupja a Hilux legújabb generációjának. A kiváló terepképességeiről és elnyűhetetlenségéről ismert modell 2019-ben már meghódította a Dakart, 2020-ban és 2021-ben pedig a győzelemről éppen csak lemaradva végzett a második helyen, 2022-ben azonban a Toyota a díjnyertes új g
Csehországban csütörtök éjféltől 30 napos szükségállapotot hirdetett ki a kormány – jelentette be Andrej Babis ügyvezető miniszterelnök csütörtökön a kormányülés szünetében.
Óriási botrányt kavart néhány hónapja, amikor Kőszeg városvezetése fel akarta jelenteni lelkes önkéntesek egy csapatát, akik – meglepetésként – kifestették a gyermekorvosi rendelőt. Az ügyben belsővizsgálatot indítottak, amelynek most került nyilvánosságra az eredménye.
A Coinbase megvette a BRD-t, egy kriptós startupot, aminek legfőbb terméke a 10 millió felhasználóval bíró BRD tárca. Egyelőre úgy tűnik, hogy a BRD csapata zavartalanul folytathatja a munkáját – immár a Coinbase berkein belül. Az alapítók is megerősítették, hogy…
Közel 31 ezer iparjogvédelmi bejelentés kapcsolódik a legnagyobb magyar vállalatokhoz, de közülük mindössze 5 céghez kötődik ezek 97 százaléka - mutat rá a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) friss tanulmánya. Ezeknek a cégeknek a gazdasági érdekeltsége meglehetősen széles földrajzi területet fed le, 114 országban kimutatható. Ebben a kör
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-t jelölte ki 2021. december 1-jétől a JAS Budapest Zrt. egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználói villamosenergia ellátására - közölte az MEKH és az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szerdán az MTI-vel.
A magyar kormány a következő évben is szeretné kiemelten támogatni a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket, a 2022-es költségvetésben 50,1 milliárd forint áll rendelkezésre kifejezetten megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató akkreditált cégek támogatására. Ezen felül a piaci cégek szövetségét és együttműködését keresik a jövő
Közép- és Kelet-Európa 500 legnagyobb vállalatának (CEE Top 500) árbevétele 2020-ban az előző évhez képest 3,3 százalékkal 667 milliárd euróra csökkent, az érintett cégek ezek szerint jól alkalmazkodtak a járványhelyzethez – állapította meg felmérésének eredményeit ismertetve csütörtökön a Coface hitelbiztosító.
Magyarország mára képessé vált maszkok, lélegeztetőgépek, orvosi eszközök, gyógyszerek gyártására, illetve saját teherszállító repülőgéppel is rendelkezik – számolt be a külgazdasági és külügyminiszter.
Csaknem 31 ezer iparjogvédelmi bejelentés kapcsolódik a legnagyobb magyar vállalatokhoz, de közülük mindössze 5 céghez kötődik ezek 97 százaléka – derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (Sztnh) friss tanulmányából. Ezeknek a cégeknek a gazdasági érdekeltsége 114 országban mutatható ki. A vegyipari, azon belül is a gyógyszeripari cégek a l
– Akár egy hirtelen bekövetkező terrortámadásra is fel kell készülniük, ezzel indokolja az országgyűlés, hogy miért vásárolt újabb halálos fegyvereket a parlamenti őrség.
Az ügyészség szerint a Belügyminisztérium nem vásárolt Pegasus néven szoftvert, így Kósa Lajos nem követett el bűncselekményt, amikor nyilvánosan erről beszélt.
Több mint 750 ellenőrzött vállalkozásból mindössze egynél talált az október közepén indult rendkívüli munkaügyi célvizsgálat tárgykörébe tartozó szabálytalanságot a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a munkaidőker
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség célja, hogy a jelenlegi 20 százalékról 30 százalék fölé emelje a kis- és középvállalkozások (kkv) részarányát a magyar exportban – mondta az ügynökség üzletfejlesztési és vállalati kapcsolatok igazgatóságának igazgatóhelyettese a Portfolio külföldi piacra lépésről szóló szerdai online szakmai konferenciáján
A Fekete-tenger partvidékén lévő amerikai katonai támaszpontról lopott üzemanyagot éveken keresztül egy román bűnszövetkezet. A mintegy kétmillió dolláros kárt okozó bandára és ötven további bűnszövetkezetre az utóbbi évek legnagyobb összehangolt rajtaütése keretében csaptak le a román hatóságok.
Kína saját szükségletei szerint szabadítja majd fel nyersolajtartalékait – közölte Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt öt évben csaknem 300 ezer külföldi szerezte meg a román állampolgárságot – idézte szerdai számában a Krónika a bukaresti igazságügyi minisztérium által közölt adatokat. A szaktárca egy liberális parlamenti képviselő interpellációja nyomán hozott nyilvánosságra összegző adatokat a román állampolgársággal kapcsolatban.
Fokozott készültséget szorgalmazott az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán Andrzej Duda lengyel elnök, miután a NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel tárgyalt Brüsszelben.
Jelentős állami beruházásokat, ugyanakkor nyugdíj- és béremeléseket is tervez Romániában a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) részvételével alakult kétharmados nagykoalíció – derült ki a közös kormányprogramból, amelyet szerdán tettek közzé a képviselőház honlapján.
A Collins, a közel kétszáz éves múltra visszatekintő szótárkiadó tegnapi blogbejegyzésében az év szavának nevezte az NFT-t, vagyis a non-fungible-tokent. „Az elmúlt egy évben újra és újra találkoztunk ezzel a hívószóval a hírekben és a közösségi médiában…” – írja a…
Budapesten 8,5 éves jutó átlagfizetésre volt szükség egy 50 négyzetméteres 35,9 millió forintos ingatlan vásárlásához a második negyedévben, ezzel a vizsgált időszakban a visegrádi országok fővárosai közül a magyar fővárosban lehetett a leggyorsabban lakáshoz jutni – közölte az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.
Pannonhalmi Főapátság Kezdjük is a sort a már bevezetőben említett apátsággal, ami kirándulásunk egyik megkerülhetetlen pontja Pannonhalmán. Már csak azért is, mert az épület a Szent Márton-hegy tetején áll, és hófehér falaival már messziről magára vonja minden arrajáró tekintetét. Az apátság története messzi időkre nyúlik vissza, egészen 996-ig. G
Teljes átalakulás vár a globális, ezen belül a magyar gazdaságra is - derül ki a K&H jövőkutatásból, amely bemutatja, hogy várhatóan melyek lesznek az elkövetkező 10 év legfontosabb változásai. Egyértelműen látszik, hogy az adat az egyik legnagyobb érték és erőforrás lesz, a mesterséges intelligencia az emberivel közösen lesz jelen az élet minden t
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán a hitelezési kockázatok kezelésére vonatkozó, a vállalatirányítási, az értékvesztés- és tőkekövetelmény-számítási, az informatikai, a betétbiztosítást érintő, illetve az adatszolgáltatási hiányosságok miatt 41,3 millió forint bírságot szabott ki a Sberbankra.