Az emberek visszatérése a Holdra – amelyet a Nasa a múlt héten már elhalasztott 2024-ről 2025-re–, úgy néz ki még egy évet csúszni fog, és legkorábban 2026-ban fog megtörténni.
A felelőtlen erdőgazdálkodás miatt teljesen letarolt dombok már nem tudták megtartani a lezúduló vizet, a földcsuszamlások autópályákat temettek maguk alá, és embereket sodortak el. Pedig a kutatók évekkel ezelőtt szóltak, hogy baj lehet a túlzásba vitt tarvágásokból.
A Kpmg 2021 Global Construction Survey adatai szerint a világ építőipara jól vészelte át a Covid-19 krízist – mondta Dános Pál, a magyar Kpmg ingatlan tanácsadásért felelős vezetője, Associate partner, a cég 2021. november 17-i sajtóbeszélgetésén. A globális kutatásban résztvevő magyar építőipari vállalatok ugyancsak sikeresnek értékelték az alkalm
A Jobbik elnök Facebook-oldalán azt nehezményezte, hogy egy év alatt 10 százalékkal lett drágább a kenyér, és a kormány még „erre is rápakolja az áfát”.
Az üres polcok látványa márpedig pszichológiai hatással van a fogyasztóra, ugyanis pánikvásárlást okoz. A brit élelmiszerüzletek régi, de hatékony trükkök bevetésével próbálják meg túlélni az egyre nyomasztóbb ellátási káoszt.
Az üres polcok látványa márpedig pszichológiai hatással van a fogyasztóra, ugyanis pánikvásárlást okoz. A brit élelmiszerüzletek régi, de hatékony trükkök bevetésével próbálják meg túlélni az egyre nyomasztóbb ellátási káoszt.
6,5%-kal gyarapodott eddig idén a magyar háztartások pénzügyi vagyona, de reálértékét tekintve ennek a növekedésnek a négyötödét sajnos elvitte az infláció. Nagy újdonság, hogy több friss megtakarítás áramlott befektetési jegybe, mint készpénzbe, de a dobogó első két fokán változatlanul a folyószámlabetét és az állampapír áll. A kockázatvállalás eg
Telis-tele van az élete izgalmas fordulatokkal és merész váltásokkal, amelyekről üdítő nyíltsággal mesél. Arról is, ami nem sikerült, és arról is, ami fájt. Ha egy jelzővel kellene őt illetnünk, mégis azt mondanánk: derűs. Az Elviszlek magammal e heti vendége Ungár Anikó bűvész, nézzétek:
Csütörtökön egy érkező gyenge hidegfront hatására szakadozik a felhőzet, de a Tiszántúlon és a délnyugati határszélen maradhatnak tartósabban borús tájak
Egy milánói csapat fog elindulni a képeken látható összkerekes Porsche 911-essel (964) a Szaúd-Arábiában rendezendő Dakar-rali Classic kategóriájában. Agostino és Alberto Vassallo a versenyautót egy 1991-es utcai autóból építette meg, számos módosítást hajtottak végre, hogy a sivatagban is megbízhatóan üzemeljen a kocsi. A több mint 300 lóerős boxe
Az állatvédelem és az állatjólét területén korszakváltás zajlik. A törvényi szabályozás az elmúlt 10 évben folyamatosan fejlődött. Ezen felül szervezetek, társadalmi csoportok, gazdálkodók köteleződnek el a humánus állattartás mellett. Ebben a kérdésben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a haszonállattartókat képviseli.
– Könnyen lehet, eltaktikázta magát Sidi Péter azzal, hogy román színekben akar versenyezni. A Magyar Sportlövők Szövetsége még májusban függesztette fel az egyszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok magyar klasszis versenyengedélyét, miután társa, Péni István feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Ugyanis kiderült, azért lett pozitív a doppin
A Védő és a Kihívó kihirdette a 37. America’s Cupot alapjaiban meghatározó dokumentumot. Helyszín nincs, az Ac75-ös hajó marad, hízik a médiafolyam. A Védő Emirates Team New Zealand képviseletében Grant Dalton elmondta: „Ahogy az a 36. Kupa során is látható volt, az America’s Cupnak meg kell találnia az egyensúlyt a hagyományok őrzése és a technoló
Dobó Kata új filmjével akár a Disney nyomdokaiba is léphetne. December 9-én debütál a mozikban az El a kezekkel a papámtól! című, élőszereplős mesefilm.
A magyarok többsége számára az elmúlt években már világossá vált, hogy nyugdíjasként kevés lesz az államtól kapott ellátás a megszokott életszínvonala fenntartására.
Ridley Scott egy középkorban dokumentált lovagi összecsapás kapcsán értekezett a nők még mindig aktuális társadalmi elnyomásáról a nemrég bemutatott Az utolsó párbaj háromnézőpontú történetében. A tabudöntögető stílusáról ismert Paul Verhoeven ehhez képest teljesen más formában tárja elénk Scott-éhoz hasonló tanmeséjét.A valós alapokra építkező tör
Wolfgang Schäuble szerint helyes volt, hogy 2015-ben befogadtak harmincezer menekültet Budapestről, de nem sikerült szembeszállniuk azzal a hamis üzenettel, hogy bárki jöhet Németországba.
Megújult, digitális formában a jövő év elejétől újra elérhető lesz Magyarországon a Ticket Restaurant béren kívüli juttatás lehetősége Szép-kártyán – mondta Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-nek.
Megújult, digitális formában a jövő év elejétől újra elérhető lesz Magyarországon a Ticket Restaurant béren kívüli juttatás lehetősége Szép-kártyán - mondta Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-nek.
Az énekesnő Facebook-oldalán közölte a szomorú hírt, miszerint 10 év után elhunyt cicájuk, Cili. „Nagyon fogsz hiányozni Cilike!” – írta bejegyzésében Balázs Klári.