Csütörtökön egy gyenge hidegfront vonul át fölöttünk. Számottevő csapadékot és lényeges lehűlést azonban nem hoz, sőt lehetnek olyan területek, ahol a feloszló köd és rétegfelhőzet miatt emelkedik, majd a hőmérséklet. Pénteken melegfront érkezik, de érdemi csapadékot ez sem hoz, majd egy anticiklon peremén helyezkedik el hazánk. Jelentős bizonytala
Az ügyvezető kancellár szerint „több mint időszerű”, hogy a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői ismét összegyűlnek egyeztetni a védekezésről.
Rekordáron, 34,9 millió dollárért (11,2 milliárd forint) kelt el Frida Kahlo mexikói művész egyik festménye a Sotheby's aukciósház New York-i árverésén.
Az ígéretek széles sorát vetik be az amerikai munkaadók, hogy sikerüljön betölteni a több millió üres álláshelyet az országban, de egyelőre sikertelenül. A tradicionális munkaerő-megtartó lépések, mint például a fizetésemelések, szintén nem működnek.
A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek adásában Bátorfi Botond és Machán-Csetvei Frigyes a NatWest Bank fenntarthatósági kezdeményezéseiről beszélgetnek.
Húzd ki magad! Ülj egyenesen! Ne legyen olyan görbe a hátad! - Valószínűleg sokunk fülében ismerősen csengenek ezek a mondatok, főleg nagymamáink szájából. És milyen igazuk volt! Gyerekként sokan sétáltunk babzsákkal, könyvvel a fejünkön, hogy szép legyen a tartásunk. Az a legjobb, ha az egyenes gerinccel való ülés már egészen kisiskolás korban bel
Új csúcsra, 7666 milliárd forintra emelkedett októberben a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon. Mindehhez egy 2019 decembere óta nem látott tőkebeáramlás is társult. Más miatt is érdekes volt a múlt hónap: már csak kicsi hiányzik ahhoz, hogy a vegyes alapoké legyen a legnagyobb kategória a hazai piacon.
Balázs Klári közösségi oldalán tudatta követőivel, milyen fájdalom érte őt. „Nagyon fogsz hiányozni Cilike! 10 év után itt hagyott minket” – írta szomorúan Klári, Facebook-oldalán lévő posztjában.
Most már tényleg nem kell sokat várni az év egyik legizgalmasabb divatfilmjére, A Gucci-házra, melyben kiemelt szerepet játszik nem más, mint Lady Gaga. A film vörös szőnyeges premierjein eddig fenomenálisan teljesített a díva, de persze nem is vártunk volna tőle kevesebbet, New Yorkban pedig sikerült még magasabbra tenni a mércét.
Nemcsak a PMS időszaka befolyásolja hangulatunkat. Egész ciklusunk alatt különféle hormonok termelődnek szervezetünkben, amik vagy jobb, vagy rosszabb irányba befolyásolják közérzetünket.
A vállalkozások versenyképességét növelő, az elmúlt évtizedben teremtett egymillió új munkahelyet megőrző felnőttképzéseket támogat a kormány – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Szegeden.
Egy nagyszabású nemzetközi kutatás eredményeként kifejlesztették a "tökéletes" csicseriborsó genetikai modelljét, amely akár 12 százalékkal is növelheti a terméshozamot.
Budapest a nemzet fővárosa, amelynek jövője nem múlhat pártszimpátián és önös hatalmi érdekeken – jelentette Karácsony Gergely főpolgármester, amikor a főváros napja alkalmából díszpolgári címeket és elismeréseket adott át.
A baloldal elvette és újra elvenné a tizenharmadik havi nyugdíjat - mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.
A koraszülött babák éretlenségükből adódóan a külvilághoz nehezebben alkalmazkodnak, amely aztán több betegség kialakulásának a veszélyével járhat. Figyelem! A megelőzésnek már a terhesség előtt el kell kezdődnie!
Travis Scott tragédiába torkollott koncertjén több száz ember sérüléseit kellett ellátni, 25-en kórházi kezelésre szorultak, a halálos áldozatok száma pedig a héten tíz főre növekedett.
Drámai a koronavírus-járvány negyedik hulláma alá került Németország helyzete, ezért a lehető leggyorsabban tenni kell az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének megakadályozásáért - mondta Angela Merkel ügyvezető kancellár szerdán.
A belarusz ellenzéki vezető szerint a lengyel határon kialakult humanitárius válság eltereli a figyelmet a belpolitikai krízisről, arról, hogy még mindig ezrek sínylődnek borzasztó körülmények között a belarusz börtönökben.
A Vidékfejlesztési Program keretében 5 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása című felhívásra november 17-től benyújthatók a pályázatok.
Ma átlépte a 10 ezret a napi új regisztrált fertőzöttek száma, ami a járvány 4. hullámában a legmagasabb adat, miközben a halálozásokban is rekordot láthattunk. Várhatóan a következő napok is kedvezőtlen számokat hoznak, hiszen semmi jele a trend megfordulásának. A romlás azért is valószínű, mert ha a kormány most jelentene be a járvány fékezését s
Újra egyre nagyobb vitákat vált ki az infláció Magyarországon: politikai viták tárgya lett, mi mennyire drágult vagy nem drágult. A Mandiner grafikonsorozatában megvizsgáljuk, hogy a családok által a legtöbbször vásárolt – mondhatni, az élethez elengedhetetlen – árucikkek közül melyikből mennyit vásárolhatunk most s mennyit vásárolhattunk 2010-ben.