Újbuda DK-s polgármestere teljes mértékben az egészségügyi szakvélemény mellett áll: „Ne a politika vezesse a szakmát, hanem a politika hajtsa végre azt, amit a szakma a tudása alapján igényelne” – hangsúlyozta.
Több független és kis benzinkút is fontolgatja, hogy időlegesen bezár - ezt mondta Híradónknak a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, miután tegnap Gulyás Gergely bejelentette, 480 forintban maximálják a 95 ös benzin és a gázolaj literenkénti árát. Az energetikai szakértő szerint az intézkedés egy átlagos család esetében nagyjából 1000 forint meg
Sok kicsi sokra megy, tartja a mondás, és ezt bizony minden magyar érzi a hónap végén, amikor a sok apró kiadás miatt bizony gyorsabban kiürül a pénztárcánk. Egy reggeli kávé, vagy a folyamatos ételrendelés mind összeadódikm a hónap végére, arról nem is beszélve, hogy gyakran meg sem nézzük a számlát, amikor fizettünk. Mennyibe kerül a figyelmetlen
Nem unatkoznak a befektetők a Budapesti Értéktőzsdén, van olyan részvény, amelyek a kormányzat lépései erősen sújtanak, míg más papírok éppen a közbeszerzések sikere miatt vannak komoly vételi nyomás alatt. A jó hírek azonban nem mindig elegek ahhoz, hogy tartós emelkedő trend alakuljon ki bennük, és a hirtelen felfutás óta inkább már egy kipukkadt
Egyre bővülő kapcsolatok, a gazdasági teljesítmény emelkedése jellemzik a magyar-német gazdasági együttműködést, amely egyaránt előnyös a magyar és a német gazdaság számára - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2021. évi Konjunktúrafórumán.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke egy pénteki interjúban kijelentette, 2025-ig biztosan Marco Rossi marad a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
A VKAPU-szolgáltatások 2021. november 14-én 14 óra és 23 óra 59 perc között karbantartás miatt nem lesznek elérhetőek – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Csökkent a Magyarországon a K&H-ban érdekelt KBC belga biztosító és bankcsoport adózott eredménye az idei harmadik negyedévben az előző negyedévhez és az egy évvel korábbihoz mérve is.
Cikkünk hősei egytől-egyik olyan királyi leszármazottak, akik a szerelem nevében képesek voltak mindent hátrahagyni, búcsút inteni az előkelő rangoknak és anyagi biztonságnak, hogy végül szívük választottja mellett kezdjék újra az életüket.
Anne Hathaway korunk egyik legkedveltebb színésznőjének számít, aki nemcsak lélegzetelállító szépségével, hanem utánozhatatlan tehetségével is milliókat bűvölt már el. A filmsztár a mai napon töltötte be 39. életévét, ennek apropóján pedig felelevenítettük, minek köszönhette annak idején, hogy világhírnévre tett szert.
A nyugtalan láb szindróma (szakirodalomban RLS (restless legs)) az alvászavarok egyik jellegzetes, gyakori formája. A lakosság 2-5 százalékának, az idősebb korosztály 10 százalékának az éjszakai nyugalmát teszi tönkre ez a tünetegyüttes.
Mesés volt: lassan kúszott be a pára a szentenderi Dunakorzóra. Betakarta a folyót, elrejtette a kikötőt, a kishajót, majd felkapaszkodott a sétányig. A napsugarak előbb narancsos, majd rózsaszín festménnyé változtatták a partot.
Az Európai Unió erőfeszítései a lengyel-fehérorosz határon kialakult migránsválság megoldására sikerrel járnak, minden fronton előrelépést lehet tapasztalni – jelentette ki Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság alelnöke a libanoni fővárosban, Bejrútban adott sajtónyilatkozatában.
Mind gyakoribb a napégés a hazai gyümölcsösökben és szőlőkben, ami a klímaváltozás egyik következménye. Amikor nagy a meleg és erősen tűz a nap, a gyümölcs felszíne hihetetlenül fölmelegszik, ami szövetelhaláshoz vezet. Amerikai vizsgálatok kimutatták, hogy kémiai változások is bekövetkeznek, ezért az épnek látszó almán a tárolás során alakulnak ki
A Magreb térség megvizsgált három országának fő sérülékenységét a gabonafélék importjának magas függősége okozza. Tunéziában és Algériában az egyre kiterjedtebb szárazság drámai csökkenést idéz elő a víztározókban. Káncz Csaba jegyzete
A Magyarországon üzemelő webáruházak 43 százalékának növekedett a forgalma a koronavírus-járvány kirobbanása óta - derül ki a 14. Nagy Webáruház Felmérés adataiból. Az egyik legmeglepőbb eredmény az volt, hogy a megkérdezett webshopok közel fele idén vagy tavaly indult. Ebből egyértelműen leszűrhető, hogy a piac elképesztő ütemben fejlődik.
Egyre bővülő kapcsolatok, a gazdasági teljesítmény emelkedése jellemzik a magyar-német gazdasági együttműködést - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2021. évi Konjunktúrafórumán.
A lyukat a Ross selfjégen át fúrják, a cél pedig kideríteni, vajon az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése segíthet-e elkerülni a kontinensen lévő jég drámai mértékű olvadását.
Kásler Miklós korábban azt mondta, „az AstraZeneca második oltása után az ellenanyag szint nem ismert okok miatt csökken. Ebből az következik, hogy az AstraZenecával további oltásokat elvégezni nem célszerű”.
A döntő kapujához érkezett a Sztárban sztár leszek! idei évada. A TV2 tehetségkutatójában ezen a héten már csak hatan állnak színpadra, a jövő héten pedig kiderül, ki lesz az év legsokoldalúbb művésze.
Alaposan levált a magyar tőzsde a nemzetközi folyamatokról, mert míg a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tovább kapaszkodtak ma felfelé, addig a hazai tőzsdén esés volt a jellemző, a 4 blue chipből háromnak, ráadásul a nagy index-súlyúaknak, az OTP-nek, a Molnak és a Richternek is esett az árfolyama.
Sajnos a jelenlegi helyzet mindenkit megvisel lelkileg, és sokkal stresszesebbek vagyunk, mint eddig. Ez pedig hosszú távon nem eredményez jót. Ezért is fontos, hogy mentális egészségünkre is fektessünk hangsúlyt a testi mellett. Most pedig a Mélylevegő Projekt grafikái mentén mutatunk ehhez néhány nagyon jó módszert!
A kínai diéta nemcsak a zsírégetést serkenti, hanem az egészségünkre is kedvező hatással van, ugyanis helyreállítja a bélflóra egyensúlyát, támogatja az emésztést és a vércukorszintet is szabályozza.