Vannak élethelyzetek, amikor azonnal szükséged lehet egy megbízható, többfunkciós zsebkésre. El kell vágni egy kötelet, ki kell nyitni egy konzervet, meg kell húzni egy csavart. De hogy még az életedet is megmentheti, biztos te sem gondoltad volna…
Megkaphatja-e az ötéves gyermek a Zolgensma kezeléshez szükséges állami támogatást?" A Jobbik elnöke ezzel a címmel intézett levelet Kásler Miklóshoz, amellyel kapcsolatban sürgős választ, illetve döntést vár a minisztertől.
Nemrég robbant a hír, hogy Micheal Boris távozik az MTK-tól. A csapat pénteki közleményében írta meg, hogy új vezető edzőt választottak, a korábban "új impulzusként" jellemzett edzőt Márton Gábor személyében találták meg.
Még szinte ki sem bújt a tojásból, és máris hatalmas sikerekkel büszkélkedhet. Alekszandr Lukasenko maga védte meg a terroristáktól és tüntette ki bátorságáért.
Felső-Ausztriában a legalacsonyabb az átoltottság az egész országban, és itt regisztrálták a múlt héten a legtöbb új fertőzöttet is, erre hivatkozva korlátozzák az egyik tartományban az állampolgárok szabad mozgását.
Lettországban a parlament pénteken megszavazta, hogy a koronavírus ellen be nem oltott képviselők a jövőben ne vehessenek részt a vitákon és szavazásokon, és javadalmazásukat is csökkentik - adta hírül a Reuters hírügynökség.
Meghalt Jevgenyij Csazov kardiológus akadémikus, aki 1967 óta a szovjet egészségügyi tárca 4. főosztályának vezetőjeként csaknem két évtizeden át volt "a Kreml főorvosa".
– „Vigyázat, csalok!” – ez az a mondat, amelyről mindenkinek azonnal beugrik Rodolfo. Bámulatos kézügyességgel és megfejthetetlen trükkökkel kápráztatta el a közönséget. Óvta is azokat az ördöngös arany kezeket, például autót vezetni sem volt hajlandó, nehogy elmerevedjenek az ujjai.
Marco Rossi jövőjéről a válogatott élén, a futballakadémiákon folyó munkáról, a Bige Lászlóval való viszonyáról, az egyetemi átalakításokban játszott szerepéről és agrárpiaci kihívóiról is beszélt egy interjúban az OTP első embere, az MLSZ elnöke.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítményeket, élőflórás probiotikumokat ellenőriztek, összesen negyvenegyfélét. A tárca élelmiszer- és vegyipari laboratóriuma a termékek tényleges összetételét vetette egybe az előírásokkal és a csomagoláson, címkén feltüntet
Hazánk többek között Ausztriát, Lengyelországot, Németországot és az Egyesült Királyságot is megelőzi az OECD-országok adórendszerének vonzerejét vizsgáló Tax Competitiveness Index idei rangsorában. A kedvező adózási feltételek hazánk gazdasági teljesítőképességében is megmutatkoznak – hívták fel a figyelmet egy friss felmérésben.
Csörgits Kinga szexuálterapeuta saját tapasztalataira is alapozva azt állítja, a BDSM mint szexuális viselkedésforma segíthet bizonyos traumák feldolgozásában.
Fejleszteni akarják azt a kilátót, amit valójában újjáépíteni kellene, mivel alig 9 év alatt életveszélyessé vált. A város hallgat, a turisztikai ügynökség ellentmond önmagának. Fonyód Város Önkormányzata a Szaplonczay sétány átfogó felújítását valósítja meg, továbbá kiszolgálóépület létesítését, illetve a Sipos-hegyi és a Várhegy-kilátó fejlesztés
Rengeteg nő küzd valamilyen menstruációhoz köthető nehézséggel. Sokunknak hosszú időszakot elvesz minden hónapjából egy belső folyamat, ami bizony akár egy hétig-tíz napig is velünk van. Én, ahogy a menstruáló nők nyolc százaléka, évek óta küzdök a Pms, azaz a premenstruációs (menstruációt megelőző napok) diszfóriás rendellenesség tüneteivel. Mivel
Szlovákiában pénteken már 9 ezer közelében volt az új fertőzöttek száma, illetve csaknem 2600-an fekszenek kórházban koronavírus miatt az 5 és fél millió lakost számláló északi szomszédunknál.
Faix Csaba, a Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója beszélt arról az InfoRádiónak, hogy bár megrendezik és november 19-től lehet látogatni a Vörösmarty téren a karácsonyi vásárt, a járványhelyzet miatt előírás lesz a védettségi igazolvány.
Teltházzal zajlott a 20., jubileumi alkalommal megrendezett, kétnapos BrandFestival. Az eseményt egy teljesen új és szokatlan helyszínen, az Etele Pláza mozitermében, a Cinext Etelében rendezték meg. A Lounge Group Munkadinamika projektjének kontrollszimulátorát itt is nagy érdeklődés övezte: több mint 50 marketinges és márkakommunikációs szakember
A vállalkozásunk már-már meseszerűen indult, mesélte tudósítónknak Reicz Attila. Megtakarított pénzéből először tyúkokat vett, a tojásukat pedig évekig eladta, aztán huszonhét kecskét vásárolt belőle. Napjainkra mintegy 170 egyedből áll az állomány, a tejből sajtot készít. Ennyi állat tejéből már meglehetősen sokat tud készíteni, és a végeredmény i
– Az emberi hiszékenység úgy tűnik határtalan. Főként, ha egy férfi a lovagiasságát, a segítőkészségét szeretné előtérbe helyezni... ilyenkor képesek megfeledkezni a legalapvetőbb óvatosságról is. Vélhetően ennek köszönheti egy társkereső oldal álprofillal regisztráló szexfantomja, hogy milliókat sikerült kicsalnia az ismerkedni vágyó, feltehetően
Több mint egy hónapja zászlónkra tűztük az állatvédelem ügyét, és bízunk benne, hogy ennek is hatása volt arra, hogy most a politikusok döntöttek. Az állatvédelem mögött óriási a társadalmi támogatottság, a jogi lehetőségek azonban hiányoztak Épp ezért indítottunk cikksorozatot, hogy bemutassuk, pénzért vagy aberráció miatt micsoda kegyetlenkedések
Dublin – Cristiano Ronaldónak a futballpályán sincs nyugta a drukkerektől. A portugál rendelkezik az egyik legnagyobb rajongótáborral a világon, és az utóbbi hetekben még a korábbihoz képest is többen próbáltak hozzá berohanni a gyepre, hogy megöleljék.
Az Európai Bizottság az uniós bíróság elé idézi Magyarországot és átalányösszegű pénzügyi szankció, valamint napi kényszerítő bírság kiszabását kéri, amiért Magyarország nem tartotta be a menekültügyre és a visszatérésre vonatkozó uniós szabályokkal kapcsolatos tavaly decemberi bírósági ítéletet - tájékoztatott a brüsszeli testület pénteken sajtókö
Jevgenyij Csazov kardiológus akadémikus 1967 óta a szovjet egészségügyi tárca 4. főosztályának vezetőjeként csaknem két évtizeden át volt „a Kreml főorvosa.”
Sok nő és férfi szenved attól, hogy arcbőre nem olyan, mint amit mindig is elképzelt magának. Életünk során többféle bőrhibával találkozhatunk. Van, aki hajlamosabb ezekre, van, aki kevésbé, de sajnos senki sem annyira szerencsés, hogy ezeket teljesen elkerülje.