Esőben kezdték végül száraz pályán fejezték be az időmérőt a Török Nagydíj versenyzői. A Mercedes motorcseréje miatt már korábban eldőlt, hogy a pontversenyt két pontos előnnyel vezető Lewis Hamilton tízhelyes rajtbüntetést fog kapni, így számára fontos volt a jó szereplés már szombaton is.
A Republikon Intézet azt vizsgálta meg, hogy milyen hatékonysággal tudott mozgósítani az ellenzék az előválasztás során az országos egyéni választókerületekben (OEVK) – írja a hvg.hu.
Romániában zöld rendszámtáblával látják el a környezetbarát autókat, és bevezetik a visszaváltható csomagolások betétdíjas rendszerét. Erről hétfő esti ülésén döntött a bukaresti kormány.
A legtöbb baleset a vadon élő állatokkal ősszel történik, amikor szarvasok vagy nyulak futnak át az úton – írja az orf.at A közlekedésbiztonsági kuratórium szerint Ausztriában évente körülbelül 80.000 vadbaleset történik. Minden ötödik Felső -Ausztriában, de óvatosságra van szükség a Alsó -Ausztriában is. A kuratórium szerint a járművezetők többny
A DK miniszterelnökjelölt-jelöltje Budapesten tartotta az ellenzéki előválasztás második fordulójára készülő kampányrendezvényét. Beszélt az előválasztási üzengetésről és kiemelt néhány ígéretet a programjából.
A 36 éves Hamiltonnak ez lett volna az idei negyedik, és pályafutása 102. pole pozíciója, de a büntetés miatt finn márkatársa indulhat az élről az idén először, karrierje során 18. alkalommal. Fotó: MTI archív Az időmérőt Hamilton legnagyobb riválisa, az összetettben kétpontos hátránnyal mögötte második Max Verstappen (Red Bull) zárta harmadikként
Hálózati áramellátás nélkül maradt Libanon, miután üzemanyaghiány miatt leállt az ország két legnagyobb erőműve - közölte szombaton a Reuters hírügynökséggel egy kormányzati tisztségviselő.
Csak egy 14. hely, a Haas számára viszont egy győzelem: Mick Schumacher erőből jutott a Q2-be, és ezzel végre tényleg elérte az egyik szezonbeli nagy célját.
Észak-Macedóniában a kórházban kezelt, súlyos tünetekkel rendelkező koronavírus-fertőzöttek 81 százaléka nem volt beoltva - közölte az ország közegészségügyi intézete a szkopjei sajtó szombati jelentése szerint.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/10/09/5472/
Magyarország kormánya biztosítja az állami fenntartású, közfinanszírozott kórházak felújításával kapcsolatos beruházások második üteméhez a szükséges forrást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.
A szeptember 2-i, angolok elleni mérkőzésen tapasztalt rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a FIFA úgy döntött, a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak.
A világon 237 227 117 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 842 478 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 236 748 936 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 834 268 volt.
Lakóautó a Hymer-től: A lakóautó-gyártónak rekord megrendelése van, de hiányzó alkatrészekkel küzd. (Fotó: Hymer) Hymer Group lakóautó-gyártó rekordévre tekinthet vissza - az értékesítés és az árbevétel is jelentősen megnőtt. Rekord eladások, minden eddiginél több jármű és több alkalmazott, mint valaha: Sok német megváltozott utazási magatartása
„A vita ugyanis nem arról szól, hogy az európai uniós jognak van-e elsőbbsége a nemzeti joggal szemben, hanem arról, hogy hol van elsőbbsége” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az angol labdarúgó élvonal klubjai válságértekezletet kezdeményeztek azok után, hogy a Newcastle United egyesülete csütörtökön egy szaúd-arábiai hátterű konzorcium kezébe került.
Sok mindent köszönhetünk a TikToknak, például szépségtippeket, hétköznapi trükköket, amikről korábban még csak nem is hallottunk és most már egy jóképű herceget is.
Egy vezető tudományos lap foglalkozik azzal, mi lehet az oka annak, hogy a koronavírus elleni vakcinákat megalapozó kutatások nem kaptak Nobel-díjat idén.
„Akkor most, ha jól látom, egy bírákat listázó, ellenfeleit lebuzizó ember az aktuális messiás, aki helyreállítja jogállamot és mindeközben az egykulcsos adórendszer megtartásával igazságot is tesz” – írja közösségi oldalán az LMP volt társelnöke.