A szárnyaló benzinárak várhatóan visszafogják az autóforgalmat, sok autónak kell majd biztonságos tárolási lehetőséget keresni. Budapest egyes körzeteiben ma csillagászati árakon lehet garázst venni, de ha valaki jól választ, kellemes hozamot érhet el egy ilyen ingatlan megvételével.
Idén két és félszer annyi kormányzati támogatást kapnak a családok, mint tavaly – mondta Menczer Tamás államtitkár Zsámbékon, a Csillagvilág református óvoda alapkőletételi ünnepségén.
Mérlegelők, versenyzők, szervezők, Balatonakali polgármestere és járókelők jelenlétében fotózták a IX. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny, illetve az NBBH-k történetének eddigi legnagyobb pontyát.
Budakeszi Város Önkormányzata a Dózsa György téri piac fejlesztésére a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtandó célzott pénzügyi támogatásból 114 990 000 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert. A kivitelezés elérte az 50%-os készültségi fokot.
Egy KDNP-s minisztert anonim módon melegnek nevezett Márki-Zay Péter egyórás, Juhász Péternek adott interjújában, amelynek teljes második felét egyébként a homoszexualitás témájának szentelték.
Egy fellebbviteli bíróság döntése értelmében ismét hatályba lépett péntek este az amerikai Texas államban egy hónapja bevezetett szigorú abortusztilalom.
Rengeteg óvodás és iskolás gyerek viselt fehér pólót pénteken az országban, hogy így tiltakozzanak az iskolai bántalmazások ellen. A felhívás Salgótarjánból indult.
Bár sok ember rosszul bír bizonyos ételeket, a valódi ételallergia (amely az immunrendszer túlérzékenységét jelenti bizonyos anyagokra) nem olyan gyakori, mint ahogy azt gondolnánk.
Az elmúlt hetekben új mélypontra ért az első oltások beadásának tempója, naponta alig 2200-2300 fő veszi fel újonnan a koronavírus elleni vakcinát Magyarországon. Ez kifejezetten kedvezőtlen trend egy olyan helyzetben, amikor a kormány csak a vakcinára építi a vírus elleni védekezést.
A vita ugyanis nem arról szól, hogy az európai uniós jognak van-e elsőbbsége a nemzeti joggal szemben, hanem arról, hogy hol van elsőbbsége – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter
A múlt héten Hevesi Kriszta és partnere is a veszélyzónába került a Dancing with the Stars műsorában. Végül nem nekik, hanem Demcsák Zsuzsáéknak kellett távozniuk, ám a szexuálpszichológusnak így is nagyon rossz élmény volt a kiesés szélére kerülni.
Emberöléssé minősítették a Hős utcai esetet. Mint arról a Bors beszámolt, a rendőrség még júliusban halált okozó testi sértésért kezdett nyomozni, amikor Attila annyira megverte volt élettársát, hogy a mentősök már nem tudták megmenteni az életét. Levente, az elhunyt nő gyermeke most exkluzív interjút adott lapunknak.