2021. október 8. péntek

okt. 8
6:24
18 fok napközben, hajnalban jöhet a fagy (Háziállat)
Az ország déli felén továbbra is erősen felhős vagy borult lesz az ég, ott csak délutántól kezd lassanként csökkenni a felhőzet.
okt. 8
6:24
Mintegy 600 milliárd forint adóvisszatérítés jár a szülőknek (Demokrata)
A visszatérítésben gyakorlatilag minden szülő részesül, akinek kiskorú gyermeke van – mondta Izer Norbert.
okt. 8
6:24
Neoretro stílus, innovatív megoldások az új traktorban (Agrárágazat)
A korábbi külső jegyek visszaköszönnek ebben a modern, korszerű technológiákkal szerelt erőgépben.
okt. 8
6:24
Súlyos balesettel kezdődött a péntek, mentők a helyszínen (Autószektor)
- Embercsempészt fogtak el a rendőrök Gönyűnél péntek hajnalban - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon. A szerb sofőr megcsúszott gépkocsijával, majd egy oszlopnak hajtott, a járműben szállított migránsok közül hárman megsérültek. A közlés szerint a rendőrök az M1-es autópályán egy osztrák rendszámú gépkocsit
okt. 8
6:30
Az Echo TV-s Farkas Boglárka is 70 milliós állami támogatást kapott balatoni házára (444.hu)
Meg van támogatva a turizmus.
okt. 8
6:30
Napelemes járművet mutatott be a Sono és az Ari Motors (autopro)
Az elektromos jármű prototípusa napi húsz kilométert tud megtenni a napenergiából származó árammal.
okt. 8
6:30
Atv.hu: Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter megfelezné a miniszterelnöki ciklust (SzMo)
Akár ezt az ötletet is bejelenthetik a délelőtt 10 órára tervezett közös sajtótájékoztatójukon.
okt. 8
6:30
Összhang nélkül drágulás, bizonytalanság vár ránk (Mezőhír)
Komoly kihívások előtt a mezőgazdaság egyik húzóágazata, a kukorica
okt. 8
6:30
Fotóval: Mick Jagger állítólag Karácsony Gergelyt támogatja (Nyugati Fény)
Mármint Szabó Tímea szerint.
okt. 8
6:36
Brüsszel: az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben (Infostart)
Reagáltak a lengyelországi döntésre.
okt. 8
6:36
Népszerű a szállásadók körében az okmányolvasási kötelezettség teljesítésére kifejlesztett furfangos magyar szoftver (ProfitLine)
Nincs több haladék - szeptember elsejétől minden magyarországi szálláshelyre érvényes az új adatszolgáltatási kötelezettség. A kormányrendelet újabb kihívásokat és költségeket jelent a pandémia miatt nehéz helyzetbe került turizmus vállalkozásai számára. A problémára a GoodID készített költséghatékony és szakszerű megoldást, így eszközberuházás hel
okt. 8
6:36
Drágulás jön Horvátországban (AQUA)
Az építőiparban világszerte tapasztalható építőanyag-drágulási hullám Horvátország legnagyobb infrastrukturális projektjét, a Pelješac-hidat sem kerülte el. Az ország két részét összekötő, 2404 méter hosszú és 55 méter magas átkelőt a kínai China Road and Bridge Corporation (Crbc) építi, mintegy 2,1 milliárd kunáért (100 milliárd forint), amit 85 s
okt. 8
6:42
Megvan a döntés, nem lesz fizetésképtelen az Egyesült Államok (Infostart)
Megszavazták az adósságplafon ideiglenes felfüggesztését.
okt. 8
6:42
Ismét jelentősen drágult a benzin magyar kutatokon, itt az új csúcs (Portfolio)
Pénteken változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is 9 forinttal emelkedett. Ez egyrészt új csúcsot jelent mindkét üzemanyagtípus számára, másrészt ezzel a benzin egy héten belül 17 forinttal, a gázolaj pedig 15 forinttal drágult.
okt. 8
6:42
Most kell lépniük a moratóriumban maradóknak (Azenpenzem)
Október végén lejár az eddig mindenki számára igénybe vehető hitelmoratórium. A hónap végéig nyilatkozniuk kell azoknak, akik maradnának, és megfelelnek az ehhez szükséges feltételeknek. Aki elmulasztja, automatikusan kikerül a moratóriumból, és később sem vehet részt benne.
okt. 8
6:42
Új startupot darált be a Twitter (FinTechRadar)
Bezárja a Twitter a kevesebb, mint egy éve vásárolt Scroll nevű szolgáltatást.
okt. 8
6:42
Elképesztő csavarral folytatódik a Séfek Séfe (Márkamonitor)
Drámai pillanatokban és hatalmas fordulatokban az aktuális rész sem szűkölködött. Az eredményhirdetést követően azonban nem várt meglepetés várt a versenyzőkre.   ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Erre senki sem számított: Elképesztő csavarral folytatódik a Séfek Séfe   ADÁSRÉSZLETEK Ilyen még nem volt: Történelmi csavar következett be a Séfek Séfében Krausz Gábor
okt. 8
6:42
Drágult a szójabab és olcsóbb lett a búza (Agrofórum)
Vevői fölény mutatkozott az agrárpiacokon a csütörtöki kereskedési napon. Chicagóban a búza ára ugyan 0,7 százalékkal csökkent, de a kukorica 0,3 százalékkal, a szójabab 0,4 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal drágult. Európában is inkább pluszokat lehetett látni, a repce, a malmi búza és a kukorica is többe került, mint előző nap. A takarmá
okt. 8
6:42
Kvíz: a 8 legnehezebb földrajzi kérdés egy magyarnak! - Vajon eltalálod, hogy az egyes városok mely megyéknek voltak a székhelyei? (Promotions)
Visszamegyünk a múltba, és onnan teszünk fel kérdéseket.
okt. 8
6:42
Indul az Nhp Zöld Otthon Program a Magyar Bankholdingnál (KKV Magazin)
A Magyar Bankholdinghoz tartozó hitelintézeteknél is igényelhetők 2021. október 4-től az új Nhp Zöld Otthon Program hiteltermékei. A program kedvező feltételekkel biztosít kölcsönt a Magyarország területén fekvő, energiahatékony, új lakóingatlan vásárlása, illetve építése céljából.
okt. 8
6:42
Újra támad egy SMS-es vírus, mutatjuk mire kell figyelni (GSMring)
Újra akcióban a vírus, ami többeket milliókkal károsított meg még az év elején. Mutatjuk melyik az SMS üzenetekre lesz ezentúl érdemes odafigyelni. Valószínűleg sokaknak ismerős még tavaszról a csomagküldős SMS-es vírus. A FluBot néven elhíresült kártevő májusi felbukkanását követően több hónapra eltűnt, de most újra előkertült, de már nem csomagot
okt. 8
6:42
A Magyar Telekom 2022 második félévétől leállítja a 3G hálózatát (Mínuszos)
A Magyar Telekom szeptember végén jelentette be: 2022 második félévétől nem tartja fent tovább 3G hálózatát; a 3G technológia kivezetése a korlátos frekvenciakészlet szempontjából hatékonyabb kihasználást jelent, hiszen a felszabaduló sávokat hosszabb távon 4G-re, 5G-re lehet majd használni. A 3G lekapcsolása mellett szóló döntésben környezetvédelm
okt. 8
6:42
Kolbus Autobox hullámkarton doboz gyártó rendszer beruházás a Greenpackaging Kft-nél (newtechnology.hu)
A több, mint 12 éves Green Packaging Kft. kezdetekben főleg hullámpapírlemez alapú dobozok gyártásával és értékesítésével foglalkozott. 2011-ben jelentek meg az első komplex csomagolási megoldásaik, többféle anyag kombinációjával. A piaci igényekhez igazodva átstrukturálták piaci stratégiájukat, és csomagolásfejlesztésre, valamint áttervezésre hely
okt. 8
6:42
Farkas Boglárka Vászolyban építhet közpénzből - Friss hírek 2021. október 08. 06:34 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/08/5460/
okt. 8
6:48
Kiderült, hogy nem csak a normál munkaviszonyra jár az szja-kedvezmény (ATV)
Nem csak a normál munkaviszonyra, hanem a diákmunkára és a gyakornoki állásokra is vonatkozik a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-kedvezménye - derül ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőnek a közösségi oldalára feltöltött videójából.
okt. 8
6:48
A garázs lehet az ingatlanpiac aduásza, csak jól kell választani (Igényesférfi.hu)
Magyarországon a gépjárművek száma folyamatosan emelkedik, míg a közterületi parkolóhelyek száma csökken, ezért a garázsok és kocsibeállók ingatlanbefektetés szempontjából hosszú távon is ideális megoldásként jöhetnek szóba azok számára is, akik szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkeznek
okt. 8
6:48
Mit kínál a természet a gyermeknek? – Zákányszéken találkoztak az Iskolakert program résztvevői (egy.hu)
Hetedik alkalommal gyűltek össze egy közös gondolkodásra az iskolakert-fejlesztési hálózatban közreműködő pedagógusok és szervezők, az ország legkülönbözőbb pontjainak iskoláiból és óvodáiból. Az esemény vendégei első kézből ismerhették meg egymás jó gyakorlatait és közös műhelymunkákon cserélhettek tapasztalatokat.
okt. 8
6:54
Minden eddiginél több pénzt, 621 milliárd forintot költött sportra a kormány a világjárvány évében (444.hu)
És ebben a TAO nincs is benne.
okt. 8
6:54
Az őszi árpa és a tritikálé őszi alaptrágyázásáról (Mezőhír)
Az őszi árpa és a tritikálé őszi alaptrágyázása Genezis termékekkel a megalapozott terméseredményért.
okt. 8
7:00
Diákmunkás és gyakornok is kap szja-kedvezményt (Infostart)
Az árvaellátást kapók is megkapják a nyugdíjprémiumot - mondta a kormányszóvivő.
okt. 8
7:00
Több hetes vita után a szenátus elfogadta az amerikai adósságplafon felfüggesztését (Portfolio)
Hetekig tartó vita után, amerikai idő szerint csütörtök este megszavazta az amerikai törvényhozás felsőháza az Egyesült Államok jelenleg 28 400 milliárd dollárban meghatározott adósságplafonjának ideiglenes felfüggesztését.
okt. 8
7:00
A magyar laskások drágulása a harmadik helyen az EU-ban (ATV)
Az Európai Unióban egyharmaddal kerülnek többe a lakások átlagosan, mint 2010-ben, Magyarországon 100 százaléknál is nagyobb a drágulás.
okt. 8
7:03
Megkönnyíti a magyar kormány az izraeliek beutazását (Privátbankár)
Új miniszteri rendelet jelent meg, amely a védettségi igazolások egyoldalú elismeréséről szól. Ebben több miniállam mellett ott szerepel Izrael is.
okt. 8
7:06
Útinform: péntek reggel sem ússzuk meg a torlódásokat – Mutatjuk, mi a helyzet az utakon (Blikk)
Jó, ha tudja, mire számítson péntek reggel az utakon!
okt. 8
7:06
Olaszországban leállt egy üzem termelése az energia drágulása miatt (ProfitLine)
Legalább másfél hónapra felfüggesztették egy olaszországi gyárban a termelést a megemelkedett energiaköltségek miatt, miközben az olaszországi acéltermelők szövetsége az ipari ágazat megbénulásának veszélyére hívta fel a figyelmet csütörtökön.
okt. 8
7:06
Valaminek nekiment egy amerikai tengeralattjáró a Dél-kínai-tengeren (444.hu)
Nem tudják, minek, de a helyzet feszült, úgyhogy inkább Guam felé veszik az irányt.
okt. 8
7:06
Csak baloldali önkormányzatokkal szerződött a Transparency International (Mandiner)
Az elemző szerint rosszul érintette a Transparency Internationalt, hogy napvilágra került: úgy vizsgálták a Lánchíd felújítási tenderét, hogy nem volt akkreditált közbeszerzési tanácsadójuk. A budapesti Fidesz-KDNP azt írta: amikor a baloldal a hatalom közelébe kerül, először jön az ígéretcunami, majd a haverok, a háttéremberek kétes kifizetése.
okt. 8
7:06
A sprintkvalifikáció marad jövőre is - több versennyel! (Autószektor)
A Forma-1 vezetősége idén háromszor akarta kipróbálni az új formátumot, hogy éles körülmények között tesztelje, majd eldönthesse, folytatja-e vele a jövőben. Bár a három sprintből csak kettő ment le, Stefano Domenicali, a Forma-1 főnöke bejelentette, hogy 2022-ben több mint kétszer annyi sprintfutam várható. "A legtöbb visszajelzés kifejezetten po
okt. 8
7:12
Hetek óta tartó vita után döntésre jutott az amerikai szenátus az adósságplafon ideiglenes felfüggesztésével kapcsolatban (Blikk)
Hetekig tartó vita után, amerikai idő szerint csütörtök este megszavazta az amerikai törvényhozás felsőháza az Egyesült Államok jelenleg 28 400 milliárd dollárban meghatározott adósságplafonjának ideiglenes felfüggesztését.
okt. 8
7:12
Tombol a lakhatási válság a magyar egyetemisták körében - Mi lehet a megoldás? (Portfolio)
Drága albérletek, alacsony kezdőfizetések, kevés kollégiumi hely - csak néhány tényező, mely megnehezíti, akár egyenesen el is lehetetleníti az egyetemista hallgatók önálló lakhatását. Ennek következtében nem véletlen, hogy Magyarországon a fiatal felnőttek az EU-s átlaghoz mérten csak jóval később hagyják el a szülői fészket, míg a fejlettebb orsz
okt. 8
7:12
A mozgás, ami összeköt – Új imázsépítő kampányt indított a BioTechUSA (Márkamonitor)
A több mint 20 éves BioTechUSA legújabb kampányának célja, hogy megmutassa, nemcsak a konditermi edzés és az életmódváltás szakértője, hiszen termékei minden egészségtudatos és sportos életvitelt követő számára segítséget jelenthetnek: legyen szó amatőr, hobbi- vagy versenysportolóról, kezdőről, újrakezdőről, középhaladóról vagy haladóról, férfiről
okt. 8
7:12
„Amit az előválasztással felépített az ellenzék, azt most szépen rombolják lefelé bizonyos politikai szereplők” (SzMo)
A pártoknak be kell látniuk, hogy közös kommunikációra van szükség - véli Ember Zoltán politikai elemző, az Iránytű Intézet munkatársa, akivel az elmúlt napok tanulságairól beszélgettünk.
okt. 8
7:12
Az egyeurós házakon túl: 10 olasz falu, ahol fizetnek azért, hogy odaköltözzünk (Hamu és Gyémánt)
Mindenki elkalandozott már a gondolattal, hogy maga mögött hagy mindent, és egy egész évben meleg, idilli dél-olasz faluban nyit egy kávézót vagy egy kisboltot. Ráadásul mindezért még fizetnének is. A legutóbbi cikkünkben bemutattunk öt olyan országot, ahol fizetnek azért, hogy odaköltözzünk, most viszont kicsit specifikusabban mutatjuk be a helysz
okt. 8
7:12
„Márki-Zay és Karácsony elbújhatnak Jakab mögött”: Videón, ahogy a DK-s szavazók dicsérik Dobrevet és a Jobbik elnökét (Nyugati Fény)
Márki-Zay erőszakos, Karácsony gyengült, vélik a szavazók.
okt. 8
7:12
Hídépítés, ahogyan ritkán látod – képek! (Helló Magyar)
Ritkán látni, ahogy beemelik a kéregelemeket. De mik azok a kéregelemek?
okt. 8
7:18
Drónokat vetnek be a járványban (Infostart)
Egyszerre 900 adag védőoltást képesek célba juttatni. Indiában alkalmazzák a megoldást.
okt. 8
7:18
Filléres, házi csodaszerek az őszi nagytakarításhoz (Agroinform)
Az őszi nagytakarításhoz nem kell feltétlenül tisztítószereket vásárolnod. Könnyen megoldhatod az otthon fellelhető hozzávalók segítségével.
okt. 8
7:18
Időjárás: Visszatér a napsütés, de jönnek a hajnali fagyok is (Háziállat)
Jelentős csapadékra már nincs kilátás, de hűvösek lesznek a hajnalok.
okt. 8
7:18
Azt ígérte, forradalmasítani fogja az orvostudományt, most bíróság előtt áll Elizabeth Holmes – ez a Theranos-sztori (Igényesférfi.hu)
Szociopata átverőművész vagy meg nem értett zseni?
okt. 8
7:18
Filmes villantások: amikor Alexandra Daddario levetkőzött hófehér bikinire, akkor mindenki tátott szájjal állt a medence szélén (Promotions)
Minden idők egyik legjobb vízreszállása.

Keresés