Egyre kelendőbbek az úszóházak Magyarországon, és már idehaza is van olyan cég, amely néhány hét alatt megvalósítja a tervrajzon megálmodott úszó otthonokat. Az úszóházak már régóta léteznek, az egész a lakóhajók elképzeléséből indult. Volt egy kutatásunk is a koncepció eredetét illetően. Ebből az derült ki, hogy bizonyos hosszú távú szállítások al
Vannak olyan emberek, akiket senki sem tántoríthat el a céljaik elérésétől. Egyes csillagjegyek szülöttei körében pedig különösen gyakori tulajdonság az akadályt nem ismerő elszántság. Vajon melyek a hihetetlenül elszánt csillagjegyek?
Bár elsőre aranyosnak tűnhetnek ezek a rágcsálók, mindenki szeretné az otthonán kívül tudni őket. Ahogy hűl le az idő, igyekeznek bejutni a fűtött helyekre; mutatjuk, hogyan védekezz ellenük.
2000 méter felett igazi tél uralkodik az osztrák hegyekben, különösen a Dachsteintől nyugatra esett sok hó. A mostani havazásból a gleccserek átlagosan 30-60 cm friss havat kaptak, a legtöbb hó a Zillervölgyi-Alpokban (Hintertux) és a Magas-Tauernben (Kaprun) esett.
A MODY, a monogénes diabétesz leggyakoribb formája, számos alcsoporttal rendelkezik a genetikai károsodástól függően. Többsége 25 éves kor előtt jelentkezik. Azért fontos, hogy kiderüljön ez a fajta betegség, mert akkor kialakítható az egyénre szabott terápia. Erről beszélgettünk dr. Bibok Györggyel, a Cukorbetegközpont belgyógyász-diabetológusával
Míg a magas vérnyomás gyakran nem, vagy csak nagyon későn okoz panaszt, számos szerven belül már korán kimutathatók a következtében kialakuló károsodások. Az egyik ilyen jelentős szervünk az ér legbelső rétege, melynek nem megfelelő működése esetén az erek tágulékonysága csökken, könnyebben alakulnak ki meszes plakkok, megváltozik a véralvadás.
Azt tudjuk, hogy az igénytelen étkezés hosszú távon okozhat problémákat. De vajon bizonyos ételek fogyasztása tényleg okosabbá vagy stressztűrőbbé tesz bennünket?
Ismerd meg a fő trendek mellett azokat is, amikre az igazi fashionisták is esküsznek. Tömegeken nem biztos, de a divatrajongó rétegen biztosan viszontlátod majd ezeket a darabokat.
Mi kell ahhoz, hogy a világ leghíresebb múzeumai kölcsönadják műtárgyaikat? Hogyan zajlik ezek szállítása? Milyen mondanivalójuk van a XXI. században az absztraktoknak? És egyáltalán, hogyan érdemes kortárs alkotásokat nézni?
A baktövis vagy kínai csüdfű Mongólia egy igen kedvelt gyógynövénye, sárga virágai és édeskés illata könnyen felismerhetővé teszik ezt az alig negyven centiméteresre megnövő többéves, télálló növényt. A kínai gyógyászatban már a második századtól használják, nemcsak betegségeket gyógyítottak vele, hanem úgy vélték, hogy az ember életenergiáját is e
2021. október 18-án elstartol az első szezon a Normafa Síiskolában. A TandT cégcsoport legfiatalabb egységének megépítése egy nagy volumenű, többlépcsős projekt része volt.
Az építőiparban világszerte tapasztalható építőanyag-drágulási hullám Horvátország legnagyobb infrastrukturális projektjét, a Pelješac-hidat sem kerülte el. Az ország két részét összekötő, 2404 méter hosszú és 55 méter magas átkelőt a kínai China Road and Bridge Corporation (Crbc) építi, mintegy 2,1 milliárd kunáért (100 milliárd forint), amit 85 s
Magyarországon a gépjárművek száma folyamatosan emelkedik, míg a közterületi parkolóhelyek száma csökken, ezért a garázsok és kocsibeállók ingatlanbefektetés szempontjából hosszú távon is ideális megoldásként jöhetnek szóba azok számára is, akik szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkeznek
Hetedik alkalommal gyűltek össze egy közös gondolkodásra az iskolakert-fejlesztési hálózatban közreműködő pedagógusok és szervezők, az ország legkülönbözőbb pontjainak iskoláiból és óvodáiból. Az esemény vendégei első kézből ismerhették meg egymás jó gyakorlatait és közös műhelymunkákon cserélhettek tapasztalatokat.
Mindenki elkalandozott már a gondolattal, hogy maga mögött hagy mindent, és egy egész évben meleg, idilli dél-olasz faluban nyit egy kávézót vagy egy kisboltot. Ráadásul mindezért még fizetnének is. A legutóbbi cikkünkben bemutattunk öt olyan országot, ahol fizetnek azért, hogy odaköltözzünk, most viszont kicsit specifikusabban mutatjuk be a helysz
Ma ünnepli a születésnapját Sigourney Weaver, aki állítja, sok színésznővel szemben neki a magassága miatt sohasem kellett búcsút intenie a szexuális énjének, ahogy idősödött. Most pedig egy különösen izgalmas szerepre készül, ahol (ahogy tőle azt már megszokhattuk) újra bebizonyítja, számára semmi nem jelent akadályt.
Egy nemrég napvilágra került cikk szerint a tetovált emberek jelentős részének mentális problémái vannak. A szerző egy amerikai egyetem kutatásával igyekszik alátámasztani állítását.
Mi az angiográfiás vizsgálat? Milyen esetekben ajánlott elvégezni? Lehetnek-e mellékhatásai? Hogyan zajlik a vizsgálat? Mire kell figyelni a vizsgálat előtt és után?
Idén novemberben egy nagyon komoly védelmi tesztet fog végrehajtani a Nasa, amely során egy űrhajót szándékosan össze fognak ütköztetni egy aszteroidával.
Aki bemegy oda, többé nem jön ki élve. – így szól a helyi legenda. A gyakran „Halottak városaként” emlegetett Dargavs falut Oroszország egyik legtitokzatosabb helyének tekintik. Az Észak-Oszétia hegyei között fekvő „város” valójában egy ősi nekropolisz, amely tele van sírokkal és kriptákkal.
Egy fel nem derített bűnesetek megoldására specializálódott, független nyomozókból álló csoport azt állítja, sikerült fényt deríteniük a Zodiákus néven hírhedtté vált rém kilétére.
Végre fellélegezhet a telefonszám tulajdonosa. A múlt héten mi is beszámoltunk arról, miszerint egy A-ként emlegetett, meg nem nevezett tulajdonos azt állította, hogy a sorozat Netflixen való megjelenése óta folyamatosan zaklatják. Ez pedig nem kis mennyiségű bejövő hívást jelenthet, hisz a Squid Game az idei év egyik legnagyobb sikere a
A vöröshagyma állandó eleme egy átlagos háztartásnak. Főzéshez napi szinten használjuk, pedig a vöröshagymát, illetve annak héját még ezerféleképpen használhatjuk fel a hétköznapokban. Mutatjuk, hogyan.
Talán te is láttál már olyan sportolókat, akik színes szalagcsíkokat viseltek. Ezek a kineziológiai tapaszok másnéven kineziotape-k. A kineziológiai tapasz segítséget jelent ízületi és izomfájdalmak esetén, de számos egyéb területen is alkalmazható. Vajon úgyis ér valamit, ha nincs benne hatóanyag?
A legfiatalabb és a legidősebb generáció számára jelentették a legnagyobb kapaszkodót a dalok, a zeneművek a koronavírus-járvány idején. Az Artisjusnak a Dalszerzők Napja alkalmából készített felmérése szerint a magyarok 64 százalékának segített a muzsika.
Hope kőkemény munkával és vasakarattal érte el régi, hőn áhított célját - csaknem félszáz kilótól szabadult meg -, a közösségi média népe azonban nem egészen úgy reagált a nagyszerű hírre, ahogy az ifjú lány várta volna.
Elhunyt 16 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 275 főre emelkedett. 774 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel tovább emelkedett, 9121 főre nőtt az aktív fertőzöttek száma is. A friss adatok szerint 650 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 100-an vannak lélegeztetőgépen.
Fontos DNS-maradványok rejtőzhetnek a Kínában talált 125 millió éves dinoszauruszkövületekben. Ha a mikroszkopikus struktúrák valóban DNS-ek, akkor ezek lennének a legrégebbi feljegyzett kromoszómaanyagok gerinces fosszíliákban.
Ha úgy érzed, valami nem stimmel a párkapcsolatodban, könnyen lehet, hogy a párod úgy vezet az orrodnál fogva, hogy észre se veszed. Ezek az apróságok biztosan mutatják, hogy manipulálnak téged...
Májusban kezdődött Loyolai Szent Ignác megtérésének jubileumi ünnepi éve. 1521-ben az akkor még katona életét egy ágyúgolyó okozta súlyos sebesülés gyökeresen megváltoztatta. Felépülése után zarándokútra indult. A jezsuita rend alapítójának állít emléket Tolvaly Ferenc legújabb dokumentumfilmje, a Szent Ignác útja.