A csütörtöki emelkedés ugyan megakadt a tőzsdéken, de az esés mérsékelt, és Kína hosszú szünet után jól indított. A forint megint gyengécske, vélhetően a rekord inflációs adat és a lengyel helyzet miatt. Visszábbvett egy elnök a szélsőbalos retorikából, egyből hat-hét százalékkal ment fel a részvénypiaca.
Péntek délelőtt a főpolgármester bejelentette, hogy befejezi miniszterelnök-jelölti kampányát és ezentúl Márki-Zay Pétert támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában.
Az idei évre 6,8%-os növekedést vár a Kopint-Tárki, részben a bázishatásból kifolyólag, részben a járványügyi korlátozások oldásából adódó élénkülésnek köszönhetően.
Az Orosz Nagydíjon a Mercedes még kivárt, de az elmúlt napokban kulcskérdésnek tűnt, hogy az istálló meglépi-e a motorcserét. Max Verstappennek és a Red Bullnak ez Oroszországban bejött, hiszen az utolsó helyről végül a második helyen értek célba.
Kiadta a KSH a legfrissebb, 2021. április-június közötti időszakra vonatkozó lakásárindexet. Bár még nem érkezett be az összes adásvétel, így előzetes számokat láthatunk csak, az már szembetűnő, hogy az egy negyedévvel korábbi, és az egy évvel korábbi árakhoz képest is tovább drágultak a használt lakások. Korábban a negyedéves statisztikák felváltv
Egy kissé szokatlan, de alapvetően nem meglepő irányból, Ausztrália felől érkeznek a következő Ford Rangerrel kapcsolatos legújabb fejlemények. Az autót ugyanis tőlünk távol, de globális modellként tervezték. Az aktuális videón szereplő pickup álcáját az anyacég melbourne-i formatervező központja készítette el. A hegyvidékek által inspirált, kék, f
Az év első kilenc hónapját az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2292,0 milliárd forintos hiánnyal zárta - közölte kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Az Eurostat friss jelentése szerint az Európai Unióban 0,6 százalékponttal nőtt a munkaerőköltség az idei második negyedévben, ami szinte stagnálásnak tűnik. Magyarországon viszont a támogató gazdaságpolitikának és az adózási környezetnek köszönhetően a bérek 4,4 százalékponttal nőttek az időszakban, miközben a nem bérjellegű költségek 9,5 százalék
Fontos változások jönnek a svájci Roche-csoport magyar leányvállalata életében: új ügyvezető igazgató érkezett a vállalat élére, amely a Budapest One irodaházban folytatja működését. A költözéssel párhuzamosan agilis szervezeti modellre áll át a gyógyszeripari vállalat.
Az ellenzéki előválasztás második fordulójának október 10-i kezdete előtt Karácsony Gergely bejelentette, hogy nem folytatja miniszterelnök-jelölti kampányát és visszalép Márki-Zay Péter javára.
Egyharmaddal fogják növelni fotoszintézisük mértékét az idős tölgyfák válaszul a légköri szén-dioxid 2050-re várható átlagos növekedésére - derítették ki a Birminghami Egyetem kutatói.
Ősszel nyílik meg a lakosságnak szóló uniós napelemes pályázat, de mivel a keretösszeg várhatóan órák alatt el fog fogyni és a legjobb esetben is csak pár ezer család kapja majd meg, nem feltétlen érdemes az utolsó utáni pillanatokig kivárni a fűtés korszerűsítésével. Az utolsó negyedévben kilőhet az infrafűtések iránti kereslet, és aki időben lép,
Az ipari forradalom kezdete óta kibocsátott szén-dioxid teljes mennyiségének átfogó elemzése megmutatja, mely országok felelősek a legnagyobb mértékben a klímaváltozásért.
Nagyon sok mindent tudunk már a legújabb Samsung Galaxy csúcskészülékekről, viszont még mindig csörgedeznek az információk. Mutatjuk, hogy most mi derült ki. A dél-koreai gyártó valószínűleg a következő év elején mutathatja be a Samsung Galaxy S22 sorozatot, amiről a szivárgások miatt elég sok információ derült ki. Már tudjuk, hogy az Exynos 2200-a
Itt az ősz, esik az eső, mi pedig bent kuckózunk a családdal a jó meleg otthonunkban. Na de mit is kezdjünk a szabadidőnkkel? Én a férjemmel és a gyerekekkel gyakran társasjátékozom! Sokan játszanak, de tudom, hogy egyesek gyerekes vagy unalmas időtöltésnek gondolják. Most szeretném meghozni mindenki kedvét egy kis játékhoz, ehhez olyan, jól bevált
A debreceni állatkert ismét különleges, korábban sosem tartott faj érkezéséről adott hírt, miután egy Salamon-szigeteki kakadupárt fogadott a Szegedi Vadasparkból.
Korszakváltás zajlik a magyar agráriumban és a magyar vidéken - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár megnyitóján.
A Kopint-Tárki nyáron jelzett 5-5,5 százalék helyett jóval nagyobb, 6,8 százalékos GDP-növekedést vár az idén - ismertette Palócz Éva vezérigazgató a kutatóintézet legfrissebb konjunktúrajelentését.
A korábbi évekhez képest az agrárágazatban összehasonlíthatatlanul felerősödött a hatékonysági és árverseny, a megoldásokhoz a tudománynak éppúgy, mint a szabályozói oldalnak segítséget kell adnia a termelőknek, kereskedőknek – fogalmazott Feldman Zsolt Keszthelyen, a Lxiii. Georgikon Napok plenáris ülésén, „Az Élelmiszer-előállítás jövőjét formáló
Jelentős kínálati változást hozott a kereskedelmi törvény, a vendéglátóhelyek és a multik között idén augusztus 1-től életbe lépett kizárólagossági szerződések tilalma viszont még csak most kezdi éreztetni hatását a kisüzemi sörfőzdék forgalmában. Erről a tegnap nyílt Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (Omék) Kisüzemi Sörf
Az Azonnalinak küldött közleményükben azt írják, meggyőződésük volt, hogy a szűken vett pártérdeknél fontosabb annak az esélynek a megragadása, hogy az ellenzéknek zöld miniszterelnök-jelöltje, az országnak pedig zöld miniszterelnöke legyen.
Szeptembertől Tüttő László vette át a Business Lease Hungary kereskedelmi igazgatói pozícióját. A szakember több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik az autókereskedelemben, korábban az Opel magyarországi szervezetében töltött be vezető tisztséget, mint flotta értékesítési igazgató, majd kereskedelmi igazgató.
Egyidejűleg senki sem lehet covidos és influenzás, de egymás után el lehet kapni a két betegséget, ez pedig már komoly kockázatot jelent a szervezetünkre nézve. Szerencsére azonban van megoldás.
Bár a paradicsom szezonjának vége, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (Ömki) tájfajta öko paradicsompalántái mégis újra reflektorfénybe kerültek: az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (Omék) megkapták a „Hagyomány és Innováció Díj az Agrárgazdaságban” elismerést. Az öko tájfajta paradicsompalánták olyan hagyomány