2021. október 18. hétfő

okt. 18
15:15
A köztévé nem kereste Márki-Zay Pétert és a róla forgatott anyagokat se adták le (SzMo)
Stábjuk ott volt a miniszterelnök-jelölt eredményváróján, de az ott készített anyagokat nem mutatták be a győzelméről szóló híradásban.
okt. 18
15:15
Húsz éves a Café Csoport (MMonline)
Idén ünnepli huszadik születésnapját a hazai piac egyik első és egyik legnagyobb magyar tulajdonú integrált kommunikációs ügynökségcsoportja, a Café. A 2001-ben, pár tucat budapesti kollégával indult ügynökség mára regionális hálózattá bővült, és leányvállalataival, partnerügynökségeivel Közép-Kelet Európa minden országában támogatja ügyfeleit. A C
okt. 18
15:15
Szabó Tímea: jövőre átvesszük a kormányt és felszabadítjuk az országot (Demokrata)
Szabó Tímea megint a vudu babák szurkálását emlegette napirend előtti felszólalásában.
okt. 18
15:17
Rétvári Bence eligazította Keresztes László Lórántot (Demokrata)
Keresztes László Lóránt szerint az előválasztás ad reményt arra, hogy változás lesz az országban.
okt. 18
15:18
Szándékos gyújtogatás miatt égett le 600 szalmabála (Agroinform)
Elfogtak és gyújtogatással gyanúsítanak a rendőrök egy férfit, aki miatt hatszáz szalmabála égett le október 15-én a 8-as főút mellett Duka község közelében – közölte a rendőrség honlapján a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
okt. 18
15:18
TB-szakértő: Kivételes emelést kérhetnek az alacsony összegű nyugdíjra jogosultak – részletek (ATV)
A nyugdíjtörvényben meghatározottak szerint kérelemre van lehetőség az alacsony összegű nyugellátások összegének kivételes méltányosságból történő emelésére.
okt. 18
15:18
Második hazai futamára készül a Williams (m4sport.hu)
Az új tulajdonossal már Austinra is otthonukként tekintenek.
okt. 18
15:18
Eurómilliárdokkal támogatják az európai fogyasztókat (vg.hu)
Az Európai Unió eheti csúcstalálkozóján foglalkoznak az energiaválsággal, a tagállamok addig maguk próbálnak megoldást keresni, például áfacsökkentéssel.
okt. 18
15:18
3 610 120 000 forintot fizetett Cristiano Ronaldo ezért az autóért (Femcafe)
8 és fél millió fontot utalt át egy olyan autóért, amiből mindösszesen tíz darab készült. Ilyet még nem láttál.
okt. 18
15:18
Hasznos tippek a száraz, töredezett hajra (Magyar Nemzet)
A száraz, töredezett haj nagyon sok nő számára problémát jelent, amit nem lehet csak azzal megoldani, hogy egy-két havonta vágatunk a hajunkból.
okt. 18
15:20
Közel 40 százalékkal lőtt ki a vakcinafejlesztő árfolyama (vg.hu)
A vizsgálati eredmények szerint jobb a Valneva oltóanyaga, mint az AstraZenecáé.
okt. 18
15:21
Matolcsy György: új európai mag formálódik (Privátbankár)
Magyarország térségének jövője, hogy az európai jövő térsége legyen - állítja a jegybank elnöke a Magyar Nemzet online kiadásában hétfőn megjelent írásában.
okt. 18
15:21
Alonso: Russell kemény dió lesz Hamilton számára (F1világ)
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso szerint George Russell keményebb dió lesz Lewis Hamilton számár a Mercedesnél, mint jelenlegi csapattársa, Valtteri Bottas.
okt. 18
15:21
Orbán Viktor: Nem az a kérdés, hogy Szerbia kész-e az EU-s csatlakozásra, hanem hogy akar-e, vagy lesz-e mihez csatlakoznia (Portfolio)
A magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek és ennek a jövőnek a magyarok és szerbek együtt lesznek a nyertesei - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Horgoson, a Szeged-Szabadka vasútvonal felújításindító ünnepségén. A miniszterelnök közölte: Szerbia évek óta készen áll a csatlakozásra, a kérdés lassan az, hogy akar-e még c
okt. 18
15:21
Elhunyt Colin Powell egykori amerikai külügyminiszter (hirado.hu)
A 84 éves korában meghalt Colin Powell, volt külügyminiszter, a fegyveres erők egykori vezérkari főnöke és nemzetbiztonsági főtanácsadó, aki katonai pályafutása alatt négy elnököt szolgált ki.
okt. 18
15:21
Curtis egy posztban méltatta szerelme teljesítményét, amit kisfiának édesanyja sem hagyhatott szó nélkül (Life)
A sérülését követően a napokban ismét pályára lépett Curtis szerelme, Barnai Judit kosárlabdázó, aki rendkívüli teljesítményényt nyújtott.
okt. 18
15:21
Orbán Balázs gratulált Varju Lászlónak: ez a népi demokrácia (Demokrata)
Az előválasztásról zengett dicshimnuszt Varju László, de Orbán Balázs válaszát nem tette zsebre,
okt. 18
15:24
Bezár a NATO-nál fenntartott orosz követség (vg.hu)
Oroszország cserébe megszünteti a Moszkvába delegált NATO-tisztségviselők akkreditációját.
okt. 18
15:27
Az elszálló gázárak még sok gondot okozhatnak (Menedzsment Fórum)
Noha a magyar lakosság közvetlenül nem érzi a világpiacon elképesztő mértékben dráguló hatását, áttételesen így is visszaüthet rá. A vállalatok ugyanis nem fogják tudni lenyelni a növekvő energiaköltségeket, ráadásul már fontos termékek hiánya is felmerült.
okt. 18
15:27
Koronavírusban meghalt Colin Powell, az Egyesült Államok első fekete külügyminisztere (Blikk)
Elhunyt Colin Powell, az Egyesült Államok első afroamerikai külügyminisztere. Halálát koronavírus-fertőzés okozta, 85 éves volt. Családja elmondása szerint Powell be volt oltva koronavírus ellen.
okt. 18
15:27
Erőteljes lehűlés érkezik: a hét második felétől nagyot változik az időjárásunk (Háziállat)
A hét elején még élvezhetjük az indián nyarat, de csütörtöktől már érkeznek a fagyosabb idők.
okt. 18
15:27
Visszatérne a Hókusz Pókusz gyerekszínésze a folytatásban (hirado.hu)
Az Allison karakterét alakító Vinessa Shaw szívesen forgatna ismét a régi stábbal.
okt. 18
15:27
Az ellátási láncokat javító szoftvert mutatott be az IBM (autopro)
A szoftver mesterséges intelligenciát használ, és használatával fenntarthatóbbá tehetők az ellátási láncok.
okt. 18
15:30
Dúró Dóra: „Márki-Zay Péter jobboldalinak hazudja magát” (ATV)
Eközben a Mi Hazánk politikusa szerint Márki-Zay „a DK szövetségese, saját maga által lehazaárulózott jelölteket is támogat, nagyjából olyan országot akar, mint Dobrev Klára, és a Párbeszéd frakciójába fog beülni.”
okt. 18
15:30
Új világot épít a Facebook (hirado.hu)
Az Európai Unión belül tízezer, magasan képzett ember felvételét tervezi a következő öt évben a Facebook az úgynevezett metaverzum kiépítéséhez – jelentette be a cég hétfőn.
okt. 18
15:30
A magyarok közel kétharmada használja a netet online hívásokra (Magyar Nemzet)
Egy újabb kutatás alapján nem feltétlenül telefonál kevesebbet mobilról az, aki online indít hívást.
okt. 18
15:30
Egy helyett két lépésben valósulhat meg a Gyurcsány-terv – elemzők a Mandinernek (Mandiner)
Nem lepődtek meg különösebben az általunk megkérdezett politikai elemzők az ellenzéki miniszterelnök-jelölti verseny végeredményén. Boros Bánk Levente szerint ugyanakkor az eddigi történéseket figyelembe véve nincs garancia arra, hogy holnap már ne más legyen a helyzet a baloldali térfélen. Nagy Attila Tibor figyelmeztet: Márki-Zay és hat párt közö
okt. 18
15:33
Matolcsy György: "a V4-ek politikai szövetsége egy új európai magot formál" (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy látja, a térségünkből néhány ország gyorsan fel fog zárkózni a nyugat-európai fejlettségi szintre.
okt. 18
15:33
Ennek a férfinak a karjaiban zokogott, amikor elbukta a döntőt a Survivorben (Blikk)
Ő volt a legjobb tűzgyújtó, mégis kikapott és nem nyerhette meg a 20 milliót
okt. 18
15:33
Orbán Viktornak nagy sikere volt Szerbiában, lerohanták a nyugdíjasok (Blikk)
A magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek és ennek a jövőnek a magyarok és szerbek együtt lesznek a nyertesei - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Horgoson, a Szeged-Szabadka vasútvonal felújításindító ünnepségén.
okt. 18
15:33
Tippelj, hány paprika tesz ki negyed kilót? Segítünk: egy! (ProfitLine)
Nem ritkaság, hogy azokban a kertekben, gazdaságokban, ahol évtizedek óta egy fajta paprikát, dinnyét, tököt ültetnek, a magok újraültetésével a sokadik generáció ellenállóbbá válik a kártevőkkel vagy környezeti tényezőkkel szemben, hiszen ezek az úgynevezett helyi fajták vagy tájfajták.
okt. 18
15:33
Előtte állt az egész élet: brutális autóbalesetben életét vesztette a 25 éves sportoló (BorsOnline)
A csapata teljesen összetört a váratlan halála miatt.
okt. 18
15:33
Gyurcsány az előválasztásról: „Pokoli jól teljesített Klára is, és pokoli jól teljesített a DK is” (SzMo)
A Demokratikus Koalíció elnöke videóban értékelte az előválasztás eredményét. Szerinte pártja megerősödve jött ki ebből a versenyből.
okt. 18
15:33
Zord télre számíthatunk: a meteorológusok is aggódnak (Life)
Az elmúlt pár év enyhe telei helyett komoly fagyok várnak ránk.
okt. 18
15:33
A magyar háztartások számára nem érezhető az energiaárak emelkedése (Demokrata)
Palkovics László Kadri Simson energiaügyi biztossal folytatott megbeszélését.
okt. 18
15:35
Romániában négypercenként meghal valaki koronavírusban: egyre rosszabb a helyzet, sorban állnak a betegek a kórházi ágyakért (Blikk)
Naponta átlagosan 15 ezren fertőződnek meg, és 300-an halnak meg koronavírusban. Lucian Bode román belügyminiszter hétfőn tartott sajtótájékoztatóján jelentette be: a romániai egészségügy helyzete kritikus szintre fordult, több mint 1900 koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra.
okt. 18
15:36
Itt vehet legolcsóbban lakást ma Budapesten (ATV)
Nagy szélsőségek uralkodnak az árak tekintetében a főváros újlakás-piacán: több mint 900 millió forint különbség van a legolcsóbb és a legdrágább új lakások árai között. A Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisából kiderül, az átlag négyzetméterár elérte az egymillió forintot a fővárosban.
okt. 18
15:36
Matolcsy: Közép-Kelet-Európa a világ egyik növekedési motorja lehet (vg.hu)
Az MNB elnöke szerint a gazdasági dinamika térségünkben erősebb, mint az EU nálunk fejlettebb országaiban.
okt. 18
15:36
Oroszország felfüggeszti Nato-képviseletének tevékenységét (Magyar Nemzet)
„Oroszország nem fog többé úgy tenni, mintha a Nato-hoz fűződő kapcsolatokban rövid távon bármilyen változás lehetséges lenne.”
okt. 18
15:36
Mező Gábor: Tavaly 6,9 millió forintot keresett Antall Péter (Mandiner)
Csakhogy nem évente, hanem havonta keresett annyit.
okt. 18
15:39
Az erőszak ellen szólalt fel Ferenc pápa (HírTV)
Az erőszak ellen emelte fel szavát Ferenc pápa vasárnapi beszédében.
okt. 18
15:39
Gyász: meghalt Elvis Presley dobosa (Blikk)
Elvis Presley egykori dobosa, Ronnie Tutt 83 éves volt.
okt. 18
15:39
„Újabb családot tettél tönkre egy k****ért” – kifakadt a futballista megcsalt neje (Metropol)
Komoly vádat fogalmazott meg Wanda Nara.
okt. 18
15:39
Elemző: A DK érdeke, hogy Márki-Zay vigye el a balhét egy esetlegesen elbukott választás esetén (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció szóvivője, Barkóczi Balázs úgy nyilatkozott, hogy a DK megkerülhetetlen erő.
okt. 18
15:39
Itt a NAV személyi jövedelemadó visszatérítési kisokosa: mutatjuk, ki és hogyan igényelheti (Pénzcentrum)
Új tartalommal, szja-visszatérítési kisokossal bővült a NAV honlapján az SZJA-VISSZATÉRÍTÉS rovat – ami a gyermeket nevelő szülők adó-visszatérítéséről szól. Itt tájékoztat az adóhivatal: minden gyermekes szülőnek, aki családi kedvezményre jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekho, illetve katások esetében a 2021-es t
okt. 18
15:39
Keresztülhúzta a számításokat a chiphiány (TőzsdeFórum)
2021 elején úgy tűnt, hogy jó úton halad afelé az autóipar, hogy eladási számok tekintetében a gyártók új rekordokat állítsanak fel. A globális chiphiány súlyosbodását követően azonban úgy tűnik szerte foszlottak ezek az álmok.
okt. 18
15:39
Zord télre számíthatunk: a meteorológusok is aggódnak (Háziállat)
Az elmúlt pár év enyhe telei helyett komoly fagyok várnak ránk.
okt. 18
15:39
Külügyminiszter: Az uniónak kötelessége segíteni Líbiát a migráció megállításában (hirado.hu)
Szijjártó Péter Facebook-oldalán közzétett videójában fejtette ki, hogy az EU-nak segítenie kell Líbiát határai megvédésében.
okt. 18
15:39
Nagyon megváltozott, így néz ki most az Amerikai pite-filmek szexuális felvilágosítója, Jim faterja (Promotions)
A nagy szexuális orákulum filmről filmre csak bölcsebb lett.
okt. 18
15:39
Placido: Kisemberek gazdag házban (Mafab)
Spanyolország 1961-es, a legjobb idegen nyelvű kategóriában Oscar-díjra jelölt filmje nem hétköznapi karácsonyi történet. A Placido a szokásos szentimentalizmus helyett iróniával idézi meg a kereszténység legszentebb ünnepét. A történet egy spanyol kisváros szentestét megelőző napját mutatja be a díszes ünnepi felvonulás kavalkádjától a hasonlóan n

Keresés