2021. október 18. hétfő

okt. 18
14:46
Új lendületet kaphat a gazdaság újraindítása (TőzsdeFórum)
A megújult Széchenyi Kártya Program magasabb sebességfokozatba kapcsolja a gazdaság talpra állítását azzal, hogy még kedvezményesebb finanszírozáshoz juthatnak a cégek. A K&H is bővíti portfólióját rövid és hosszú távú Széchenyi GO! hitelekkel.
okt. 18
14:47
Régen történt ilyen a magyar tőzsdén, új részvények érkeznek! (Portfolio)
Nyilvános részvénykibocsátást hajt végre az AutoWallis, a tőzsde autós cége részben a növekedési tervek finanszírozásához vonna be friss forrást. A részvénykibocsátás már csak azért is érdekes, mert régen volt ilyen a magyar tőzsdén, utoljára 2017-ben a Waberer’s hajtott végre nyilvános forrásbevonást, vagyis az elmúlt közel négy évben nem volt pél
okt. 18
14:48
Folytatódik az oldalazás az Intel részvényeinek az árfolyamában (TőzsdeFórum)
NAPI Folytatódik az oldalazás az Intel részvényeinek az árfolyamában, amit jól mutat, hogy az 52.50 dolláros támaszszintről felfelé pattant a grafikon. Az EMA(50)-es mozgóátlag azonban úgy tűnik, hogy megállíthatja az utóbbi napok emelkedését, így nem lenne meglepő, ha ismét lefelé fordulna részvény jegyzése. Egyelőre nem látszik olyan lendület, am
okt. 18
14:48
Meghalt Colin Powell (vg.hu)
Az egykori külügyminiszter koronavírusban vesztette életét.
okt. 18
14:48
Jön a területalapú: kicsit kevesebb, mint tavaly (Mezőhír)
Pár százalékkal erősebb most a forint, mint tavaly volt.
okt. 18
14:48
Magyarország jogszerűen járt el a gázvásárlási szerződés megkötésekor (Magyar Nemzet)
Szijjártó Péter szerint az ukrán hecckampány kudarcot vallott, az Európai Bizottság is a magyar álláspontot karolta fel.
okt. 18
14:48
Hargitai Miklós: Csodavárás (Mandiner)
A párton kívüli jelölt győzelmébe az egész magyar pártrendszer belerendül.
okt. 18
14:48
Az infláció elérte a Netflixet: árat emeltek Magyarországon is (Forbes)
Háromból két csomagjuk árát is megemelte a streaming-platform, azok a magyar fogyasztók, akik október 7-e után regisztrálnak, már a megemelt összeget fizetik.  A Sorozatwiki írta meg, hogy október 7-től két
okt. 18
14:49
Napokon belül keményen lecsaphat az Európai Bizottság Lengyelországra - nekünk is fájhat a lépés (Portfolio)
Az Európai Bizottság még ezen a héten aktiválhatja a jogállamisági mechanizmust, amellyel vissza lehet tartani az EU-s pénzek kifizetését, ha egy tagállamban azok felhasználásához jogállamisági aggályok kötődnek. Ezt Didier Reynders igazságügyi biztos jelentette be a Bloombergnek adott interjújában.
okt. 18
14:50
Bombaformában a Tesla (TőzsdeFórum)
NAPI A 775.00 dolláron helyezkedő támaszról komoly lendületet kapott a Tesla árfolyama az utóbbi napokban, és egyelőre úgy tűnik, hogy van területe a további emelkedésre. A következő ellenállás 880.00 dollárnál helyezkedik el, és bár a felső Bollinger-szalag lassíthat a trend sebességén, fordulatot semmiképpen sem várnék. Támasz: 775.00 dolláros sz
okt. 18
14:50
Folytatja a kötvénykibocsátást az Eximbank (vg.hu)
A pénzintézet 20 milliárd forintnyi forrást tervez bevonni a jövő hétfőre meghirdetett nyilvános aukción.
okt. 18
14:51
A Széchenyi Alapok lett a Euroventures új alapjának legnagyobb befektetője (Piac és Profit)
A Széchenyi Alapok 5,6 milliárd forintot fektet a Euroventures legújabb alapjába, amivel annak mérete 16,7 milliárd forintra nő. Ezzel a Széchenyi Alapok lett a legnagyobb befektető, többek között olyanok mellett, mint az EIB tulajdonú EIF, az EBRD, és egy nagy hazai nyugdíjpénztár. A Euroventures az egyik legnagyobb múltú és legsikeresebb hazai ko
okt. 18
14:51
Elfajult a helyzet Olaszországban a kötelező védettségi igazolás miatt, vízágyúkat vetettek be a tüntetők ellen (Blikk)
Vízágyúkat és könnygázt is bevetettek az olasz hatóságok a trieszti kikötő bejáratát elfoglaló tüntetők oszlatására hétfőn, miután az egyik legnagyobb európai áruforgalmi csomópontot napok óta a koronavírus elleni kötelező védettségi igazolás bevezetése ellen tiltakozó dolgozók bénították meg.
okt. 18
14:51
Itt az első ország, ahol megálljt parancsolnak a részletfizetéses őrületnek (Portfolio)
A svéd Klarna úgy döntött, szigorúbb hitelképességvizsgálatot és azonnali fizetési lehetőséget vezet be az Egyesült Királyságban. A cég a legnagyobb BNPL-szolgáltató, amely havi ütemezésű részletfizetéses lehetőséget nyújt a vásárlóknak.
okt. 18
14:51
Több mint 1900 koronavírusos beteg várja Romániában, hogy kórházi ágy szabaduljon fel számára (SzMo)
A kórházakban várakozó betegek közül mintegy háromszáznak intenzív terápiás ágyra lenne szüksége.
okt. 18
14:51
Cooky nem értett egyet Bereczki Zoltán véleményével: szerinte a színész össze-vissza beszélt (Life)
Cooky és felesége, Debóra estek ki a legutóbbi Dancing with the Stars adásából.
okt. 18
14:51
Online hívásokra is sokan használják a netet (MMonline)
A magyar internetezők 64 százaléka használ valamilyen netes hang- vagy videóhívás-szolgáltatást, de a cégek is előszeretettel alkalmazzák a technikát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásai alapján. A 2020 második felében készült felmérések szerint nem feltétlenül telefonál kevesebbet mobilról az, aki online indít hívást. A 15 évesn
okt. 18
14:51
Gyurcsány: Először többség, aztán majd kormányfő, ez a sorrend (Demokrata)
Gyurcsány Ferenc szerint „a DK tovább erősödött, a legnagyobb, legerősebb ellenzéki párt, az egyetlen, ami kompromisszumok nélkül maradt, ami volt: progresszív baloldali párt.”
okt. 18
14:52
Készen áll az autóipar meghódítására a Foxconn (vg.hu)
Évi 35 milliárd dolláros forgalmat remél a gyorsan terjeszkedő tajvani óriáscég.
okt. 18
14:54
Orbán Viktor: az új jövő nyertesei a magyarok és a szerbek együtt lesznek (ATV)
A miniszterelnök a szerbiai Horgoson, a Szeged-Szabadka vasútvonal felújításindító ünnepségén mondott beszédet.
okt. 18
14:54
Ez az ősz legelegánsabb ruhája - ilyen sikkes változatokat még soha nem láttunk belőle (Femcafe)
Mindenki ilyen ruhát akar októberben - mi pedig ezen nem is csodálkozunk, mert a sztárok és a trendiktáló stylistok is odáig vannak érte! Mutatjuk belőle a legszexisebb darabokat a hazai kínálatból, melyeknek tényleg senki sem tud ellenállni...
okt. 18
14:54
Mínuszos nyitás után tovább csökkent a BUX (vg.hu)
A BUX 14.30 órakor 54 631,33 ponton állt.
okt. 18
14:54
Szilvay Gergely: A baloldal békét mond, de háborút hirdet a jobboldal ellen (Mandiner)
Karácsony Gergely kijelentése elképesztő és vállalhatatlan. A toleranciának és elfogadásnak például a nyoma sincs benne.
okt. 18
14:54
Márki-Zay leváltotta Dobrevet, majd összefogott vele (Magyar Nemzet)
Még nagyjából fél év van a választásokig, ami elég idő arra, hogy kiderüljön: a „leváltott ellenzék” csak nem akart leváltódni.
okt. 18
14:54
Anonim bejelentések: élesíti a vállalati bűnözés elleni fegyverét decemberben az EU (Forbes)
Ha házon belül sikerül kiszűrni a korrupciót, nem csak a büntetőügyeket kerülheti el a vállalat, hanem jelentős bevételkiesést is megelőzhet.
okt. 18
14:56
Most már arcfelismeréssel is metrózhatnak a moszkvaiak, aggódnak is a jogvédők (Forbes)
Csak egy pillantás, a metrókapu pedig már át is enged Moszkvában. Emberijog- és digitálisjog-védők nyilván kevésbé lelkesednek az ötletért.
okt. 18
14:57
Orbán Viktor Horgoson: a magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek (Infostart)
A miniszterelnök a Szeged-Szabadka felújítandó vasútvonal alapkőletételén járt.
okt. 18
14:57
Covid-klinikákat nyithatnak a 12-15 éves gyerekeknek Angliában (ATV)
Pár héten belül járóbeteg-rendelőket nyithat Anglia, hogy felgyorsítsa az oltás menetét a középiskolások körében az emelkedő fertőzöttségi szint mellett.
okt. 18
14:57
Schobert Lara 18 évesen műmelleket csináltatott? (Promotions)
Valami nagyon furcsa Schobert Lara melleivel.
okt. 18
15:00
Orbán Viktor: A magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök a szerbiai Horgoson mondott beszédet, a Szeged-Szabadka vasútvonal felújításindító ünnepségén.
okt. 18
15:00
Újabb vasútvonalon közlekednek az új emeletes motorvonatok (Helló Magyar)
A váci és a ceglédi vonalakon már jól ismert emeletes vonatok újabb vasútvonalon is közlekedni fognak, részletek:
okt. 18
15:02
Rétvári Bence: A baloldal behódolt Gyurcsány Ferencnek (Magyar Nemzet)
Az államtitkár arra kérte az LMP-s politikust, hogy ne sértse azokat, akik aláírták a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! elnevezésű petíciót.
okt. 18
15:03
Agyonlőtte 15 éves nővérét egy fiatal fiú – 18+ (BorsOnline)
A 13 éves fiú édesapja fegyverével lőtte le testvérét.
okt. 18
15:03
Romániában sorban állnak a koronavírusos betegek a kórházi ágyakért (ProfitLine)
Romániában több mint 1900 koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra - nyilatkozta hétfőn a sajtónak Lucian Bode belügyminiszter, aki kritikusnak tartotta a romániai egészségügyi helyzetet.
okt. 18
15:03
Egyre csúnyább a forint mai esése, már 362 felett az euró (Portfolio)
Gyengüléssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, így rögtön a hét elején 360 felett jár az árfolyam. A befektetők elsősorban az MNB holnapi kamatdöntésére várhatnak, ami rövidtávon eldöntheti az irányt a magyar deviza piacán.
okt. 18
15:03
Először beszélt párjáról a különköltözés óta L.L. Junior: Jelenleg is válságban van a kapcsolatunk (BorsOnline)
Augusztus elején derült ki: Kinga és L.L. Junior már nem él együtt. A pár azóta először állt közösen kamerák elé.
okt. 18
15:05
Koronavírusban elhunyt Colin Powell, a volt amerikai külügyminiszter (Portfolio)
84 évesen elhunyt koronavírus-fertőzésben Colin Powell, az Egyesült Államok korábbi külügyminisztere – írja a CNBC.
okt. 18
15:06
Amatőr búvár bukkant a rejtélyes kardra a tenger mélyén (hirado.hu)
A kardot egy amatőr búvár találta meg Haifa tengerparti város közelében.
okt. 18
15:06
Drágítaná az autózást és növelné a rezsit az uniós klímaterv (vg.hu)
Kiterjesztik a közúti közlekedésre és az épületek energiaellátására a szén-dioxid-kvóta kereskedelmét.
okt. 18
15:06
Szijjártó Péter: Csúfos kudarccal végződött Ukrajna magyar energiabeszerzést érintő hazug kommunikációs kampánya (Magyar Nemzet)
Magyarország teljesen jogszerű módon kötött hosszú távú gázvásárlási megállapodást Oroszországgal.
okt. 18
15:06
Koronavírusban meghalt Colin Powell (Mandiner)
A hírt a politikus családja közölte a Facebookon.
okt. 18
15:07
Kövér László: Az Európai Uniót bővíteni kell (Portfolio)
Magyarország kiemelten fontosnak tartja az Európai Unió bővítésének folytatását és továbbra is elkötelezett támogatója a nyugat-balkáni térség mihamarabbi integrációjának - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Szarajevóban, a bosznia-hercegovinai parlamenti ikerintézményi program harmadik ütemének zárásán mondott beszédében, az
okt. 18
15:08
Szalma György: A DK megnyerte az előválasztást (Mandiner)
Márki-Zay ugyanannyira jó karakter a DK számára, mint Karácsony Gergely.
okt. 18
15:09
Oroszország felfüggeszti a NATO-val való kapcsolattartást (Infostart)
Ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelentette be Moszkvában. Sőt.
okt. 18
15:12
Horrorisztikus baleset, többször is átpördült egy autó az M7-esen (Metropol)
A megrendítő baleset történt az M1–M7 bevezető szakaszán, egy autó nagy erővel nekihajtott a szalagkorlátnak.
okt. 18
15:12
A V4-ek nem járulnak hozzá a rezsiárak növekedéséhez (hirado.hu)
Brüsszel meg akarja adóztatni egy bonyolult rendszer bevezetésével azokat az embereket és családokat, akiknek saját autójuk és lakásuk van. A visegrádi országok azonban ennek ellenállnak, és a héten esedékes, az elszabaduló európai energiaárak és a zöld átállás témáját kiemelten tárgyaló európai csúcstalálkozón semmiképpen nem járulnak hozzá olyan
okt. 18
15:12
Vas János szerződést bontott csapatával: Nem ezért jöttem ide (m4sport.hu)
A válogatott jégkorongozó hazatért családjával.
okt. 18
15:12
Gombás padlizsánkrém (egy.hu)
Segal Viktor receptje
okt. 18
15:15
Szennyvízadatok: egy városban már rossz a helyzet - térkép (Infostart)
A szennyvíz SARS-CoV-2 koncentrációja továbbra is lassú ütemben, de folyamatosan emelkedik - adta ki legújabb jelentését a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
okt. 18
15:15
Nem minden franchise, ami annak látszik (hirado.hu)
Fontos megalapozott döntést hozni, mielőtt bárki belevágna, mert a szerződések öt, tíz, de akár húsz évre is szólhatnak.

Keresés