Elpárologhat a légszennyező magyarországi vállalkozások profitja a szén-dioxid-kvóták megállíthatatlannak tűnő áremelkedése miatt – hívja fel a figyelmet az EY. A fenntartható működéshez kulcsfontosságú, hogy a cégek a megfelelő fejlesztésekkel mielőbb átálljanak a környezetbarát működésre. A szintlépéshez Magyarországon számos támogatás és adókedv
Hogyan terjed a madárinfluenza? Milyen tünetek jelennek meg a megfertőzött madarakon? Ismerjük meg közelebbről a betegséget, hogy időben megakadályozzuk a továbbterjedését!
Három hallgatói informatikai labort adtak át a Debreceni Egyetemen (DE). Veszprém után Debrecenben adták át a második hallgatói informatikai laboratóriumot. A DE-n kialakított három hallgatói labor mintegy 60 millió forintba került. Az elsősorban a mérnök-informatikai képzést támogató Cisco hallgatói laborokban olyan tantárgyak oktatására nyílik le
A Samsung legújabb hajlítható kijelzős készülékei, hatalmas népszerűségnek örvendenek világszerte, csupán egyetlen gond van velük. Mutatjuk, hogy mi. A dél-koreai vállalat augusztus 11-én mutatta be a Samsung Galaxy Z Flip 3 és Samsung Galaxy z Fold 3 készüléket, amik azóta nem látott töretlen népszerűséggel bírnak, hiszen a jelentések szerint, csa
A munkahelyi egészség a teljesítmény és a motiváció legfontosabb tényezői közé tartozik, amiben jelentős szerepe van a levegő páratartalmának. A túl száraz, 40 %-os relatív páratartalom alatti levegő nem csak kellemetlen, de valószínűbbé teszi a testi panaszokat és megbetegedéseket is. Tegyen ellene! A száraz levegő nemcsak kellemetlen, de veszélye
Elindult a zöld ügyekről szóló konzultációval kapcsolatos országos előadássorozat, amelynek első állomása a győri Széchenyi István Egyetemen volt kedden.
A magyar labdarúgó-válogatottnak igazán már számolgatni sincs esélye: nemzeti csapatunk októberre elvesztette vb-kvalifikációs esélyeit, valószínűleg csak San Marinót és Andorrát előzi majd meg selejtezőcsoportjában. Az együttes jó napjain az európai elittel is felveszi a versenyt és bravúrokra képes, rossz napjain Albániával szemben is alulmarad,
Örömteli hír, hogy némi makacskodás után a magyar kormány belátta, hogy összességében jól jár, így elfogadta a multik minimumadóját. Ennek köszönhetően sikerült elválnunk Nigériától és Pakisztántól. Bod Péter Ákos elemzése.
November 5-ig lehet kitölteni a kérdőívet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közúti megközelítésének javításáról, a Gyömrői út fejlesztéséről – közölte Vitézy Dávid.
Nemzeti megbékélést szorgalmazott Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője szerdán, miután a kikötőkben és az országúti áruszállításban dolgozók a forgalom megbénítását helyezték kilátásba a védettségi igazolás küszöbönálló bevezetése miatt, amit újabb kormányellenes demonstrációk és sztrájkok követhetnek. Mario Draghi miniszterelnök több
Mi köze egy banki jelzáloghitelnek a környezetvédelemhez, és mitől lesz egy lakáskölcsön zöld? Összeszedtünk mindent, amit az új, 2,5%-os Zöld Hitel-konstrukcióról tudni lehet. Illetve megvizsgáltuk azt is, hogy hat mindez majd a jelenlegi hitel- és ingatlanpiacra: várhatóan tovább drágulnak a kivitelezési költségek, és így a lakásárak Magyarország
A hatósági ár megvédi a nagy áringadozásoktól a lakosságot, de valakinek ezt a különbözetet a végén ki kell fizetni. A vállalatok megemelkedett költségeit pedig infláció és egyéb áremelkedés formájában a fogyasztók is érzékelni fogják.
Ausztrál kutatóknak egy hatalmas rádióteleszkóp segítségével sikerült rábukkanni négy bolygóra, amelyek közelében csillagok keringenek. Az említett teleszkóp a Hollandiában található Lofar (Low Frequency Aray) volt, amely a világ legnagyobb rádióteleszkópja: mintegy 300 ezer négyzetmétert képes lefedni.A teleszkópnak és a tudósoknak sikerü
Oroszország dühösen visszautasította a brit vádat, hogy egy kém útján ellopta volna a brit AstraZeneca Covid-vakcina receptjét. Az állítás a The Sun című brit bulvárlapban jelent meg, és az alapja az, hogy az orosz és a brit vakcina is ugyanazt az adenovírus technológiát használja.
Emelkedő bevétel mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a harmadik negyedévben a JP Morgan Chase, amely az amerikai nagyvállalatok közül elsőként hozta nyilvánosságra gyorsjelentését.
Egyre összetettebb megoldásokat kínálnak a modern mosógépek és szárítógépek, ezért nem csoda, ha a vásárlók elvesznek a funkciók, programok és méretek széles választékában. Ahhoz, hogy olyan döntést hozzunk, ami hosszú távon is kiszolgálja majd az igényeinket, számos szempontot kell figyelembe vennünk. A téma kapcsán az Euronics nemrégiben egy bels
A cégvezetők számára a cash-flow management az egyik legnagyobb kihívást jelentő feladat. A lassan fizető ügyfelek miatt előálló pénzhiány akár a napi működési költségek finanszírozásában is gondot okozhat, ami lassítja a folyamatokat, vagy akár arra sarkallja őket, hogy külső finanszírozási segítséget kérjenek.
Megtörhet az amerikai kötvényhozamok csökkenő trendje. A megugró infláció az Egyesült Államokban a Fed-et a havi 120 milliárd dolláros kötvényvásárlási programjának kivezetésére sarkallja. A magasabb inflációs várakozások a tengerentúlon és mellesleg hazánkban is beépülhetnek a kötvénypiaci hozamokba, melyek a Fed közelgő szigorítása mellett még er
Közvetett jelek utalnak arra, hogy a tőzsdefelügyelet napokon belül engedélyezheti az első amerikai bitcoin ETF indulását. Az ügy előzményéről alábbi cikkünből tudhattok meg többet: ETF várakozások fűthetik a bitcoin emelkedését A napokban elbírálásra kerülő ETF-ek közül az egyik kibocsátója tegnap…
2022-től az átalányadózó egyéni vállalkozók bevételi értékhatára – az őstermelőkhöz hasonlóan – az éves minimálbértől függ. Az adott évi vállalkozói bevételnél – a választott adózási módtól függetlenül – minden olyan bevételt figyelembe kell venni, amelyet a magánszemély az egyéni vállalkozói tevékenységére tekintettel szerez, így beleértendő a kat
Hűvös, őszi időjárással kell számolnunk a hét további részében. Szerdán az esti órákban az Északi-középhegység térségében havas eső, jégdara és zápor is lehet.
Az osztály 2017-ben jelent meg a színen, észszerű költségek mellett fenntartható egyszemélyes foilos hajót mutatva be a közönségnek. A fiatalok odavannak érte. Az európai szezon lassan a végéhez közeledik, így megvonható a 2021-es évad mérlege. Ebből most a hölgyeket emeljük ki. Mathilde Robertstad (Nor) lett az első női Wszp-os, aki Európa-kupa-ál
Alaposan felforgatta a privátbanki szegmens állóvizét a K&H idei limitmódosítása. Azzal, hogy a szolgáltató a kisebb vagyonnal bírókat is beemelte a privátbanki ügyfelei közé, az öt legnagyobb hazai szolgáltató közé került nemcsak a kezelt vagyon, hanem az ügyfélszámlák tekintetében is. A megugró számok a piac egészének is jót tettek, a hazai szolg
Rekordütemben emelkedtek a termelői árak Kínában szeptemberben, miután az ipari vállalatokra jelentős nyomást gyakoroltak az egekbe szökött szénárak, illetve a szénhiány miatt az ország több részén alkalmazott energiahasználati korlátozások.
Maróy Krisztinát, a Glamour magazin főszerkesztőjét leginkább az a kérdés foglalkoztatja, hogyan lehet ma egy nő elégedett? Mik azok a témák, ügyek, amelyek az elmúlt években kidomborodtak a nők életében, és neki mint főszerkesztőnek mivel érdemes, fontos foglalkozni? Ezekről beszélget a Mi a Femme podcast két vezetőjével főszerkesztőnk.
Hiába kötelezte neve, elvesztette szerencséjét a feketék Szerencsés Jozefe a Séfek Séfe 18. adásában! ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Hiába kötelezte neve, elvesztette szerencséjét a feketék Szerencsés Jozefe ADÁSRÉSZLETEK Sokkoló feladat: Kettévágott malacfej bukkant fel a konyhában Újra röpült egy kuka a konyhában: Most Krausz Gábornál történt az incidens
Igen szerencsésnek mondható az utóbbi időben a lakossági szféra, hiszen napelemes terveik megvalósításához igen széles paletta áll rendelkezésre a támogatások terén. Most sorra vesszük a elérhető támogatásokat, hiteleket, és bemutatjuk, hogy melyik program kiknek is nyújthat segítséget a napelemes beruházáshoz.
A Samsung egy hivatalos beharangozó videót tett közzé az interneten, miszerint napokon belül valami újdonságot mutathat be. Mutatjuk a részleteket. A dél-koreai cég legutóbb augusztus 11-én tartott nagy bemutatót, amikor megmutatták a világnak a Samsung Galaxy Z Fold 3, Samsung Galaxy Z Flip 3, Samsung Galaxy Buds2 és Samsung Galaxy Watch 3 készülé
A harmadik negyedévi pc-eladásokban továbbra is toronymagasan vezet a kínai Lenovo, valamint az amerikai HP és a Dell. A piacvezető a harmadik negyedévben is a Lenovo volt 19,94 millió, az egy évvel korábbinál 1,8 százalékkal több személyi számítógép értékesítésével. Piaci részesedését 23,7 százalékra növelte 23,5 százalékról. A második helyezett H
Az idén 30 éves Fémépszer Kft. lehetőségei jelentősen bővültek a mostani beruházással, így a megvalósuló technológiai fejlesztéseken túl a munkavállalói bázisukat is növelni szeretnék. A szegedi székhelyű, vegyipari, illetve gumiipari gépkarbantartással és felújítással foglalkozó Fémépszer Kft. idén befejezett fejlesztései egyszerre több célt szolg
Szeptemberben jelentősen emelkedtek a hozamok a magyar állampapírpiacon, így a hazai hosszú kötvényekbe fektető alapok árfolyama csökkent, az éves hozamok pedig egyre nagyobb veszteséget mutatnak. A rövid kötvényekbe fektető alapok pozitív éves hozamot tudnak felmutatni.
Balázs fiunk első éveiben megküzdöttünk a folyékony orvosságokkal. Nem volt olyan szirup, kivonat, csepp, amit tartósan elfogadott volna; ha véletlenül sikerült is belecsempészni a gyümölcslébe, pár pillanat, és már kint is volt. Egyetlen egy olyan gyógyír akadt, ami jól vette az akadályokat, és nagy örömömre a család egyik kedvence lett: a jó öreg
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/14/5508/