Nem fejleszti tovább a koronavírus elleni oltóanyagát a Curevac német biotechnológiai cég, már az Európai Gyógyszerügynökséghez beadott engedélykérelmét is visszavonták
Azt követően, hogy egy brit parlamenti jelentés súlyosan elmarasztalta a kormányt a pandémiát kísérő intézkedései miatt, a meghalt betegek rokonai bocsánatkérést követelnek. Emellett azt akarják, hogy gyorsítsák fel a Boris Johnson miniszterelnök által jövő tavaszra ígért nyilvános vizsgálatot.
A magyar labdarúgó-válogatott bravúros döntetlent ért el a világbajnoki selejtezőn Angliában kedd este. A nemzetközi lapok kitérnek a magyar szurkolók viselkedésére, már a FIFA kedd esti meccselemzését firtatják, és olykor a mutatott játékkal is foglalkoznak.
Nem közeledtek az álláspontok Bukarestben a tavaly decemberben megalakult, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kilépése nyomán felbomlott jobbközép koalíció pártvezetőinek szerda esti találkozóján, ahol a kormányalakítással megbízott Dacian Ciolos USR-elnök a koalíció újjáépítésére tett kísérletet.
Íjjal elkövetett támadás történt szerda este a dél-norvégiai Kongsberg kisvárosában, többen meghaltak és megsebesültek, a gyanúsítottat őrizetbe vették – közölte a norvég rendőrség.
A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója Facebook-oldalán arra kéri az út mentén élőket és az utat rendszeresen használókat, mondják el véleményüket a megújuló gyorsforgalmiról és lehetséges terveiről.
A brit kormány szerda esti állásfoglalása szerint csak a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll jelentős és mélyreható módosításával lehet rendezni a protokoll ügyében az Európai Unióval kialakult vitát.
Balogh Levente, a Szentkirályi elnöke szerint Magyarország Európa ásványvíz-nagyhatalma lehet. Az egy főre jutó ásványvíz-fogyasztás nő, cége pedig folyamatos fejlesztésekkel követi ezt le. Ma újabb alapkövet tettek le.
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Viktor Brjuhanov, a csernobili atomerőművet az 1986-os katasztrófa idején vezető igazgató - közölte szerdán az atomerőmű sajtószolgálata.
A Revolutot egyre többen használják elsődleges számlaként, de túlzás lenne azt mondani, hogy a magyar bankok már retteghetnek. Kihívóként már foglalkozniuk kell a tőzsdére készülő és globális szuperalkalmazást építő neobankkal.
A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja kiáll a nemzeti alkotmányok védelmében, és aggodalommal tekint arra, hogy az európai intézmények politikai támadást indítottak Lengyelország alkotmánybíróságának múlt heti döntésével kapcsolatosan – jelentette ki Trócsányi László, a Fidesz EP-képviselője szerdán.
Nem közeledtek az álláspontok Bukarestben a tavaly decemberben megalakult, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kilépése nyomán felbomlott jobbközép koalíció pártvezetőinek szerda esti találkozóján, ahol a kormányalakítással megbízott Dacian Ciolos USR-elnök a koalíció újjáépítésére tett kísérletet.
A családterápia a fiatal evészavaros betegek kezelésében a legfontosabb módszer a nemzetközi vizsgálatok tükrében. Az anorexia kialakulásához több - biológiai, egyéni és családi - tényező együttes jelenléte járul hozzá. A család sokat segíthet ennek a közösen megfejtendő rejtélynek a megoldásában.
A mélyen fekvő vénákban, leggyakrabban a lábszár, comb és medence vénáiban kialakuló vérrög esetén beszélünk mélyvénás trombózisról. Melyek a betegség okai és kockázati tényezői?
Bármilyen betegséggel, ha akár a legenyhébbről is van szó, nem könnyű dolog szembesülni, hát még akkor, ha egy olyan súlyos pszichiátriai betegségről beszélünk, mint a skizofrénia. Ez a mentális betegség teljesen nem gyógyítható, ugyanakkor ma már korszerű gyógyszerekkel kellően kiegyensúlyozott, jó életminőség biztosítható.
Jól haladnak a paksi atomerőmű bővítésének előkészítő munkálatai, és a következő időszakban a kivitelező tíz újabb tervet és engedélykérelmet fog benyújtani az illetékes hatóságoknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.
Ha az elmúlt hetekben neked is csak a Netflix új sorozatán, a Nyerd meg az életeden járt az eszed, akkor nem vagy vele egyedül. A nemrég megjelent televíziós dráma már most fantasztikus nézettségi adatokkal büszkélkedhet. A rendező, Hwang Dong-hyuk elárulta, hogy már 2008 óta dolgozik a projekten, és forgatókönyve többször is változott, amíg a vilá
A szülés egy természetes, több fázisból álló folyamat, amelyet a terhesség végén a megrepedt magzatburokból elfolyó magzatvíz, valamint a rendszeres méhösszehúzódások jeleznek.
Csütörtökön a hosszabb napos időszakok mellett időnként több lesz ugyan a felhő, de csak elvétve lehet jelentéktelen zápor. Általában gyenge, vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb néha élénkül meg az északi szél. A hideg, néhol fagyos éjszaka után az ország nagy részén 10 és 13 fok között alakul a hőmérséklet csúcsértéke, de keleten ennél is
– Akár homokvárat is építhettek volna együtt kisgyerekként, egymás közelében nőttek fel, s mint kiderült, rokoni vér is csörgedezik az ereikben, ám mégis csak már befutott politikusként találkozott egymással személyesen Márki-Zay Péter (49), az ellenzéki előválasztás egyik kormányfőjelöltje és Hadházy Ákos (47) független parlamenti képviselő, aki Z
Augusztusi mélypontja felé halad az Appeninn grafikonja és nincs különösebb erő a grafikonban már negyedik hete. Szeptemberben úgy tűnt képes lesz átugrani a 300-as ellenállást, ám újra lefordult róla a jegyzés és az eladók vették át a gyeplőt. A mai napon folytatódhat az amerikai gyorsjelentési szezon, amely kissé felemás képet rajzolt eddig a bör
Vesztegetés miatt őrizetbe vettek egy zalai orvost, aki a magánbetegeit állami kórházban, pénzért látta el – közölte a rendőrség szerdán a police.hu oldalon.
Toporgással telt a keddi nap, ahogy az a gazdasági naptárban hiányzó adatok miatt várható volt, ma azonban már az amerikai CPI értékre figyelhetnek a befektetők és leginkább ez mozathatja meg a parkettet. Az OTP számára nem változott a technikai kép, még mindig a 19 000 forintos szintre hajthatnak a bikák és ehhez biztos erőt ad az, hogy messze a 1
Elindult az amerikai gyorsjelentési szezon és eddig felülteljesítőek voltak a bankszektor szereplői és bár emelkedés indult meg a tengerentúlon végül bizonytalankodást láthattunk. Az amerikai inflációs mutató is emelkedett, ami a Fed szigorítása felé terelte újból a piaci szereplőket, itthon azonban a hazai börze összességében stabilan 0-ban zárta
Közel 6 milliárd forintos forgalommal tegnap a MOL részvényei átvették a BÉT volumen lista első helyét és elég sokan kereskedtek a papírral. Már a 2700 forintos szint felett jár a grafikon, amely arról árulkodik, hogy háttérbe szorultak a koronavírus miatti félelmek és az olajpiac is élvezheti a hetek óta menetelő árak adta lehetőségeket. A grafiko
Néhány vagány srác úgy döntött, hogy megveszik a legolcsóbb autót, amit az interneten találnak. Hogy mi lett a vége? Abból szerencsére készítettek egy videófilmet, így Te is meg tudod nézni a történetet.
Lúzer tolvajt fogott a rendőrség. A nagykanizsai férfi ellopott egy Suzukit, de rövid idő múlva letért az útról és elakadt. Ekkor segítséget kért: éppen az autó tulajdonosától.
A Gebrüder Weiss teszi lehetővé a csúcstechnológiás fúrórobot szállítását Svájcból Las Vegasba. Az eszköz a hyperloop megvalósításában játszhat kulcsszerepet, és olyan megoldást ígér, amely a holnap mobilitási igényét elégíti ki. A Gebrüder Weiss hivatalos logisztikai partnerként nyújt támogatást a svájci Eidgenössische Technische Hochschule (ETH)
Szinte sokkolta Mátét a Guazabara Törzsi Tanácsának végeredménye, mivel Rózsa lépésére egyáltalán nem számított, így a Holtak szigetére kellett távoznia, ahol szintén viharosak voltak az események: Dani és Alex döntése értelmében Nilton számára véget ért a Survivor. Csütörtöki előzetes: Szeretteik lepik meg a játékosokat a szigeten! (10.14.) A Gu
A napraforgó az idei évben a szélsőséges időjárás miatt meglehetősen nagy kihívás elé állította a termesztésével foglalkozó gazdálkodókat. Az időjárási körülmények ugyanakkor a napraforgóra veszélyes károsítók és kórokozók életére is hatással voltak, amelynek jeleivel szinte a teljes tenyészidőszak folyamán találkozni lehetett. Új kártevők kerültek
A Mastercard a kisvállalkozások digitális átállásának segítésére elindított egy globális kezdeményezést, a Strive-ot, amely a kisvállalkozások pénzügyi ellenálló képességének erősítésére, valamint talpra állásuk és növekedésük támogatására összpontosít. A Mastercard Impact Fund 25 millió dolláros kezdeti filantróp befektetésével a Strive világszert
Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot mutatott be szerdán a megemelkedett energiaárak okozta rendkívüli helyzet rövid és középtávú tagállami kezelésére, a javaslatok között jövedelemtámogatás, számlafizetések ideiglenes halasztása, valamint ideiglenes, célzott adócsökkentés biztosítása szerepel a kiszolgáltatott háztartások és vállalkozások számá
A fenti témát Horváth Krisztina, az ELMÜ-ÉMÁSZ pénzügyi igazgatója, igazgatósági tagja, Lantos Judit, a Danubia Legal partnereként dolgozó ügyvéd, coach, Liptay Gabriella, a KPMG marketing- és kommunikációs igazgatója, Óhidi Zsuzsanna, a Marquard Media ügyvezető igazgatója és Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatója járta
A szemhéj remegése kellemetlen tünet, mely mögött általában kimerültség, stressz vagy a szem megerőltetése áll. Előfordulhat azonban az is, hogy neurológiai betegség áll a hátterében.
Hihetetlen, de Alan Alexander Milne gyermekkönyve, a Micimackó 1926. október 14-én, 95 évvel ezelőtt jelent meg – ennek örömére összeszedtünk pár érdekességet mindenki kedvenc medvéjéről!
A gyerekek méltóságát és jogait tisztelni kell. Az, hogy hatékony mozgósítóerejük van, könnyebben hozzáférhetők és befolyásolhatók, nem teszi elfogadhatóvá a használatukat. Pszichológus-gyerekjogi szakember szerzőnk írása: