2021. október 12. kedd

okt. 12
11:45
Giovinazzi engedetlensége miatt Räikkönen járt pórul (Magyar Nemzet)
Pont nélkül távozott az Alfa Romeo mindkét pilótája a vasárnapi Török Nagydíjról.
okt. 12
11:48
Az mRNS-technológia nem ért Nobel-díjat, de ez nem azt jelenti, hogy nem is fog (Infostart)
A számtalan életet megmentő mRNS-vakcinák Nobel-díjára rengetegen számítottak titokban, de olyanok kapták végül az elismerést, akiket évek óta emlegetnek az esélyesek között, és ebben végső soron nincs is meglepetés.
okt. 12
11:48
Felismeri őket? Egy társasház garázsából lopott autót a nyíregyházi páros (BorsOnline)
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
okt. 12
11:48
A Pedagógusok Szakszervezete megrázó számokat közölt: több mint 140 pedagógus halt meg koronavírusban (Blikk)
A PSZ alelnöke szerint a járvány elmúlt másfél évében az egészségügy után az oktatás területén haltak meg a legtöbben. És ebben a számban még nincsenek benne a második félév, azaz a második hullám vége és a harmadik hullám adatai.
okt. 12
11:48
Közel tíz százalékkal nőtt a magyarországi áramfogyasztás júliusban (Portfolio)
A hazai villamosenergia-felhasználás 4195 gigawattóra (GWh) volt júliusban, 9,5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-vel, legújabb energiastatisztikai riportja alapján.
okt. 12
11:48
Két évig élt egy gumiabronccsal a nyakán egy szarvas – Megmentették! (Agroinform)
Az erdőkben szétszórt szemét csapdába ejti a vadállatokat.
okt. 12
11:48
Szakszervezeti alelnök: A "rabszolgatörvény" most kezdi kitermelni a rabszolgákat (ATV)
Több cég is visszafizettetné a dolgozókkal a munkaidőkeretben le nem dolgozott időre jutó bért. A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint mindez törvénytelen, ráadásul a „rabszolgatörvény” nemcsak a munkavállalóknak, a gazdaságnak is fáj. A szakszervezet alelnöke tárgyalást sürget.
okt. 12
11:48
Megerőszakoltak egy nőt a templomkertben (hirado.hu)
Keresik az elkövetőt, aki megerőszakolt egy nőt Anglia egyik templomkertjében.
okt. 12
11:48
A földre rogyott Krausz Gábor a TV2 stúdiójában (Ripost)
A Séfek séfe legutóbbi adásában nem várt fordulatok vártak a versenyzőkre és sztárséfekre.
okt. 12
11:48
Tovább emelkedtek a nagykereskedelmi árak Németországban (vg.hu)
Németországban a nagykereskedelmi árak szeptemberben 13,2 százalékkal emelkedtek éves szinten.
okt. 12
11:50
A Dal 2022: indul a jelentkezés, már élő zenével hangzanak majd el a dalok (Blikk)
November 15-ig lehet jelentkezni A Dalba, a köztelevízió zenés produkciójába. Az immár tizenegyedik évadjához ért dalválasztó válogatóiba ismét negyven dal jut, 2022-ben először lesz élő a zenei kíséret.
okt. 12
11:50
Már három héten belül háromszor mulasztott el kötvénykifizetést az Evergrande (Portfolio)
A China Evergrande Group kedden három héten belül harmadszor nem teljesítette kötvénykifizetéseit, ami fokozza a piac félelmét a más ingatlanfejlesztőket érintő átterjedéssel kapcsolatban, mivel a közeljövőben adósságfizetési kötelezettségek sora válik esedékessé.
okt. 12
11:50
Nem láttuk jönni: a lila brokkoli Európa meghódítására készül (Agroinform)
A holland nemesítésű, lila brokkoli Spanyolországban és az Egyesült Királyságban már igen népszerű.
okt. 12
11:51
Szörnyűség történt: Holtan találták otthonában a világbajnok sportolót – 18+ (BorsOnline)
Öngyilkos lett a kenyai mezeifutó-világbajnok.
okt. 12
11:51
Curtis bejelentette, hogy visszavonul – Ez áll a döntés hátterében! (Promotions)
Curtis az összes idei fellépését lemondta, egy jó időre el kell búcsúznunk tőle.
okt. 12
11:51
A 11. leggyorsabb a magyar net, 168 országot előzünk a világon (Mandiner)
A Speedtest Global Index friss adatai alapján Magyarország a vezetékes internet gyorsaságával a 11-ik helyet foglalja el, míg a mobilinternet esetében a 38-ik helyezettek vagyunk.
okt. 12
11:51
Tovább nőtt a zöldáram aránya Magyarországon (Magyar Nemzet)
Az idén júliusban 38 százalékkal több villamos energiát termeltek a megújuló alapú erőművek, mint egy évvel korábban.
okt. 12
11:51
Zacher Gábor elmondta, amiről Orbánék nem beszélnek: Ezt tapasztalja az intenzív osztályon az orvos (Nyugati Fény)
Elmondta, mit lát a hatvani kórházban.
okt. 12
11:53
Bayer Zsolt: Már hetek óta zajlik ez az előválasztásnak nevezett bohóckodás (Mandiner)
Még mindig nem adott iránymutatást Lewis Hamilton.
okt. 12
11:54
Megint egy új koronavírus-gyógyszer nevét kell megtanulnunk (Menedzsment Fórum)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) extra gyorsan, két hónapon belül megadhatja a forgalombahozatali engedélyt a Ronapreve-ra, az első semlegesítő antitest-gyógyszerre, amelyet kifejezetten a COVID-19 kezelésére terveztek. Angliában már engedélyezték, és hamarosan élesben is bevetik.
okt. 12
11:54
Ezért lenne fontos a kkv-k nemzetközi piaci tevékenységének támogatása (Piac és Profit)
Komoly szerepe van a legkisebb cégeknek az ország exportteljesítményében.
okt. 12
11:54
Kitört a texasi vakcinaháború, a kormányzó beintett Biden elnöknek (Blikk)
A közelmúltban Joe Biden, az USA elnöke kötelezővé tette a 100 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégek számára a COVID-oltást az Egyesült Államokban, ám Texas állam kormányzója, Greg Abbott rendelettel tiltotta ezt meg.
okt. 12
11:54
Koronavírus: megugrott a halálesetek száma, magas kockázatúnak minősítettek minket (Portfolio)
238,3 millió fertőzéses esetet, 4,86 millió halálesetet és 6,50 milliárd beadott vakcinaadagot tartanak nyilván a világon a koronavírus-járvánnyal összefüggésben – mutatják a Johns Hopkins Egyetem reggeli adatai. Keddi járványhíreink ebben a cikkben követhetők nyomon a nap folyamán.
okt. 12
11:54
Ezrek rohamozták meg a koreai édességboltot a Squid Game-ből ismert cukorka miatt (hirado.hu)
A sokak által istenített koreai sorozat, a Squid Game óriási sikereket hozott egy helyi édességkereskedőnek, miután ő szállította a film egyik jelenetéhez szükséges törökmézet.
okt. 12
11:54
Öngyilkos lett a kenyai mezeifutó-világbajnok (m4sport.hu)
A sportoló nemrégiben újrakezdte pályafutását, megint edzésbe állt és „nagy visszatérésre készült”.
okt. 12
11:54
Világítsd be a lakást - Ezek az idei szezon legnépszerűbb lámpa trendjei (Femcafe)
Házat vagy lakást újítasz fel, vagy csak szeretnéd feldobni az otthonodat egy új lámpával? Ha az alábbi összeállításunkból választasz, igazán egyedivé teheted a teret. Vess egy pillantást az idei trendekre, meríts inspirációt a Bonami szakértőinek tippjeiből és kezdődhet a felújítás.
okt. 12
11:54
Parlagfű-bejelentés: pörög az applikáció (vg.hu)
A parlagfűvel kapcsolatos bejelentések 90 százaléka a mobilapplikáción érkezik.
okt. 12
11:54
"Egyre kevesebb és kevesebb akartam lenni" - Súlyos betegségéről vallott Hevesi Kriszta (Life)
Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus évek óta nem tart otthon mérleget, ugyanis évekkel ezelőtt pszichés alapú táplálkozási zavarral küzdött.
okt. 12
11:56
Szja-visszatérítés: nagy dolgokra készül a NAV (Portfolio)
Az a fő szabály, hogy ahol a NAV nem tudja, hogy kinek jár családi szja-visszatérítés, ott nem fog automatikusan ez megtörténni, de aki kimarad az idei adatszolgáltatásból, valójában semmilyen jogot nem veszít el – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkár az InfoRádióban az Infostart összefoglalója szerint. A NAV v
okt. 12
11:56
Újabb helyeken vált kötelezővé a maszkviselés hazánkban: itt szigorítottak a szabályokon (Life)
Felívelő szakaszban van a koronavírus negyedik hulláma. Több általános és középiskola diákjai már a tanteremben is maszkot kell, mogy viseljenek, egyes intézményekben pedig a tanárok döntenek arról, hogy kérik-e a maszkviselést az órájukon.
okt. 12
11:57
Fekete-Győr: Bízom benne, hogy listán bekerülök a parlamentbe (Mandiner)
Nem pozíciókat keresünk a Momentumban, ez nem a Fidesz – tette hozzá a volt pártelnök.
okt. 12
11:57
“Aki szétveri az összefogást, az feladja a 2022-es kormányváltást” - Dobrev Klára kemény üzenetben reagált Márki-Zay hazaárulózására (Nyugati Fény)
Kijelentette: mindentől és mindenkitől megvédi az ellenzéki összefogást, amely nélkül biztosan nem lesz kormányváltás jövőre.
okt. 12
12:00
Pocsék hír a német árakról, érthetetlenül magára maradt a bitcoin (Privátbankár)
Az inflációs félelmeket fűti a német nagykerárak elszállásáról szóló hír, amelyek 47 éve nem látott ugrást produkáltak. A OTP újabb bankot vehet Oroszországban, de a BUX nemcsak miatta dacol a rossz európai tőzsdeklímával. Az euró/forint megint a 360-at ostromolja, a bitcoin emelkedését nem követi a többi kriptó.
okt. 12
12:00
Megrázó részletek a Széll Kálmán téri metrógázolásról: Nekifutásból ugrott a 16 éves lány (BorsOnline)
Tudatosan készült a halálra az a fiatal, aki hétfő délután a Széll Kálmán téren vetett véget az életének. A szemtanúkat borzasztóan megvislete az eset.
okt. 12
12:00
Van, ahol januártól kötelező lesz a maszk az autóban (Infostart)
Németországban januártól minden autó elsősegély dobozában ott kell lennie két szájat és orrot eltakaró maszknak, függetlenül a koronavírus helyzettől.
okt. 12
12:00
Adok-kapok Dobrev Klára és Márki-Zay között: egymást vádolják gyűlöletkampánnyal és azzal, hogy veszélybe sodorják az összefogást (Blikk)
Folytatódik a harc Orbán Viktor két lehetséges jövő évi ellenfele között. Az előválasztás második fordulójában október 16-ig lehet szavazni személyesen, illetve online is.
okt. 12
12:00
Magyar fejlesztéstől lesz egészségesebb a kenőmájas (Agroinform)
Kendermagfehérje tartalmú húskészítményeket fejlesztett egy magyar vágóhíd.
okt. 12
12:00
Koronavírus: lazítanak az ausztrálok, már akár öt vendéget is fogadni lehet majd (Portfolio)
Két hónap után feloldják a koronavírus-járvány miatti korlátozások egy részét péntek hajnaltól az Ausztrál Fővárosi Területen (ACT) - jelentette be kedden Andrew Barr főminiszter, az állam kormányfője.
okt. 12
12:00
A palaolaj reneszánszát hozza a magas olajár (vg.hu)
A Permi-medencében beindulhat a termelés, de egyelőre csak a nem tőzsdei cégek fokozzák a termelést.
okt. 12
12:02
Új felsővezető az Opusnál (Portfolio)
Az Opus igazgatósága Dr. Csapó Andrást 2021. október 1-jétől kezdődő hatállyal megválasztotta a vállalat stratégiáért és társaságirányításért felelős vezérigazgató-helyettesének.
okt. 12
12:03
Juszt László: Nem pontosan értem Márki-Zay úr ilyen erős nyomulását (Mandiner)
S az ennek következtében időről-időre beálló „fáradtságát”.
okt. 12
12:04
Botrány lett Szlovákiában a magyar földvásárlásokból, visszavonta döntését a magyar kormány (Portfolio)
A magyar kormány mégsem hozza létre azt a 400 millió eurós befektetési alapot, amely segítségével a határon túli régiókban akartak mezőgazdasági területeket venni, tájékoztatta a pozsonyi Új Szót a szlovák külügyminisztérium.
okt. 12
12:06
Óriási hírt jött Instagram-oldalán Tolvai Renitől. Annyira várt rá és rajongói máris többet akarnak tudni róla (Blikk)
Egy éve csak remélte, de...
okt. 12
12:06
Majka élő adás közben borospohárból iszogatott, most elárulta, mi volt benne (Metropol)
Fergeteges hangulatban zajlott vasárnap este a Sztárban sztár leszek! második élő show-ja. Majka is csak úgy szórta a poénokat, van rá egy magyarázat miért…
okt. 12
12:06
A száraz szem tünetei, okai és kivizsgálása (WebBeteg)
Kétrészes sorozatunkkal szeretnénk mindenki számára egy rövid, de átfogó tájékoztatást adni a száraz szem betegségéről és annak kezeléséről, kiemelt figyelmet fordítva a műkönnyekre mint a kezelés alapját jelentő, elterjedt készítményekre.
okt. 12
12:06
A 4iG tulajdonába kerülhet az izraeli space-communication (ProfitLine)
A 4iG Nyrt. (75%) és az Antenna Hungária Zrt. (25%) közös leányvállalata, a Hungaro DigiTel Kft. (HDT) végleges szerződést kötött a Space-Communication Ltd.-vel (SpaceCom), a társaság 51 százalékos részvénycsomagjának megszerzésére. A tel-avivi tőzsdén jegyzett SpaceCom négy geoszinkron műholdjával globális lefedettséggel rendelkező műhold-üzemelte
okt. 12
12:06
November végéig be kell oltatniuk magukat az Australian Openre érkező játékosoknak (m4sport.hu)
Csak a vakcinával rendelkező játékosok számára garantálják a részvételt.
okt. 12
12:06
Pluszban delel a pesti börze (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 83,82 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
okt. 12
12:06
Sokkoló betegség: faágak nőnek ki a férfi kezéből (Life)
A 34 éves bangladesi férfi, Mohammad Abul Bazadar mindig más volt, mint a többiek. Egy ritka betegség következtében a kezén furcsa kinövések találhatók, melyek faágakra hasonlítanak.
okt. 12
12:06
Ezt csináljuk valójában, amikor „méregtelenítünk” – A hangzatos tisztítókúrák és a valóság (WMN)
Léböjtkúra, béltisztítás, salakanyagok kiűzése Dietetikus vendégszerzőnk arról ír, érdemes-e belevágni (és beruházni) ezekre:

Keresés