Az izomba adott oltásnál nem szabadna összecsípni a bőrt, ám az orvos szerint számos helyen alkalmazzák mégis ezt a technikát. Mint kiderült, nem csak hazánkban.
Szent István király tiszteletére 500 ezer forint névértékű arany, illetve 15 ezer forint névértékű ezüst és 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérméket bocsát ki január 11-én, hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
„Elcsalták az amerikai elnökválasztást" – ilyen és az ezekhez hasonló mondatokat kerüljük, ha esetleg tartalmat töltenénk fel a világ legnagyobb videómegosztójára. A Youtube a héten jelentette be, hogy minden olyan felhasználójának fiókját felfüggeszti, akik hamis állításokat terjesztenek a választásokról. A büntetés első körben egy hétig t
A macskák fogékonyabbak az új típusú koronavírusra, mint a kutyák, de egyik állatnál sem okoz súlyos tüneteket a betegség – hangsúlyozta Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai Kutatóközpontjának munkatársa.
A dél-koreai Hyundai Motor Co bejelentette: együttműködési tárgyalásokat kezdett az Apple-lel, olvasható a reuters.com hírportálon. Az együttműködés célja elektromos autók és akkumulátorok közös gyártása. A hírre a Hyundai részvényeinek árfolyama 25 százalékkal emelkedett.
Sok országban ismét csúcsot dönt a napi megbetegedések száma, és ami még szomorúbb, hogy a koronavírus miatti elhalálozások sem csökkennek. Jó hír, hogy számos országban elkezdődött a vírus elleni oltás, igaz, ez még a kapacitások szűkössége miatt nagyon lassan halad. Nem meglepő, hogy sorra jelentik be az országok a korlátozó intézkedések fenntart
Gazdag a szombati kínálat. Játszik a Real, a Barcelona, a Milan, a Manchester United. Nagy meccsek lesznek a kézilabda BL-ben, és indul az NFL rájátszása.
Az éjszaka képződött (zúzmarás) köd, illetve rétegfelhőzet helyenként tartósan megmaradhat, az ország többi részén viszont több órára kisüt a nap - derül ki az Agrárszektor szombati (2021.01.09.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a
A szakemberek szerint a 70 millió évvel ezelőtt elpusztult, 2 méter hosszú dinoszaurusz – csak úgy, mint a mai madarak – testével betakarva próbálta kikölteni tojásait. Az őshüllő kövületét a kelet-kínai Csianghszi tartományban, Csucseng közelében tárták fel. Pi Sun-tung, a Jünnani Egyetem munkatársa úgy véli, a lelet azt mutatja meg, hogy
A CureVac német biotechnológiai vállalat szövetséget kötött a Bayer gyógyszergyárral, olvasható a reuters.com hírportálon. A Bayer segítséget nyújt ahhoz, hogy a CureVac kísérleti Covid-19 vakcinája megkapja a forgalomba hozatalhoz szükséges a hatósági jóváhagyást, majd ezt követően részt vesz annak szétosztásában.
Szilveszterkor a korábbinál lényegesen kevesebben petárdáztak és tűzijátékoztak, de még így is országszerte 58 elkóborolt kutyát vittek be a Mol töltőállomásaira, hogy az ingyenes mikrochip-leolvasó segítségével hazajuttassák az állatokat.
Szombaton (ma) ünnepli 100. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka.
A hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása a 150-nél nagyobb létszámmal működő idősotthonokban - közölte a Koronavírus Sajtóközpont szombaton az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/09/2964/
A hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása a 150-nél nagyobb létszámmal működő idősotthonokban - közölte a Koronavírus Sajtóközpont.
A tavalyi negyedik negyedévben az ipar teljesítménye stabilizálódni látszik és fékezhette a GDP visszaesését, bár a decemberi leállások hatása még kérdéses - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a tavaly novemberi ipari termelésre vonatkozó pénteken megjelent első becslését az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
A francia filozófusnő élete két regényén keresztül. Egy sírig tartó barátság története, és egy olyan gyászfolyamat leírása, ami elkerülhetetlenül ott áll sokunk előtt.
A Szegedi, a Debreceni és Pécsi Egyetem is modellváltásban gondolkodik, nem elképzelhetetlen, hogy a három nagy egyetem a jövőben alapítványi formában működik tovább – írja az Index.
A 2021. januári hétvégéken az M3 metró a vonalon zajló felújítási munkák miatt csak az északi szakaszon jár, a vonal belvárosi és déli részén metrópótló autóbusszal lehet utazni. Január 9-10-én a metró Újpest és a Göncz Árpád