"Levettem a kabátomat, a pólómat felhúztam, hogy lássák, hol van rajtam a sérülés. Akkor jöttek a mentősök és a parancsnokom is, aki megtiltotta nekem, hogy meghaljak" – megrázó beszámoló.
A fürge cselle és az angolna is az esélyesek között volt, de végül Magyarország hala 2021-ben a jászkeszeg lett. A Magyar Haltani Társaság honlapján már hagyományosan megrendezett közönségszavazásra december 31-én, délig 7683 szavazat érkezett be. Ezek alapján alakult ki a végeredmény.
"Hogy érem el Győrfi Pált? Valóban a gólya hozott? Mit csináljak, ha légvonalból bőgnek a tehenek?" – ilyen kérdéseket is kapnak a segélyhívó diszpécserei.
Észak-Korea leiskolázta a világot, ellopta a show-t és 2021 legnagyobb újévi ünnepségét rendezte meg. Az alábbi videós közvetítésben visszanézhetjük a különleges ország szilveszteri pillanatait. Phenjan főtere megtelt szilveszter alkalmából, tömegek…
Az optimális levegőminőség más a nappaliban, illetve a hálószobában, valamint egy idősebb és egy fiatalabb családtag esetén. Sem a túl alacsony, sem a túl magas páratartalom nem egészséges. Tudnivalók a fűtési szezonra.
A decemberi 28-29-i horvátországi földrengések Magyarországon is okoztak anyagi károkat. Két nap alatt több száz bejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyek arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban ezek száma még nőni fog, állapítja
Üdvözöllek 2021-ben! Az újévi fogadalmad az volt, hogy idén testedet szentélyként fogod kezelni? A testmozgás mellett ugye nem felejtetted el, hogy az étkezésre is kellő figyelmet kell szentelned? Egészen biztosan idén is sok szuper diétás ötlettel fogunk szolgálni, de addig is nézzük meg, milyen tippeket adtunk 2020-ban!
Rachel Roddy receptje tökéletesen illik az újév első menüjéhez – mármint, ha nem vagy másnapos. Rachel Roddy receptjének elkészítéséhez 45 perc előkészületre lesz szükségünk. A főzés körülbelül két és fél órát vesz igénybe, a recept pedig 4-5 főre szól, és a következő hozzávalókat kell beszereznünk hozzá: 20 darab borókabogyó 20 g szárí
A koronavírusról elhíresült 2020-as év utolsó napján sem álltak meg az egészségügyi dolgozók, s jóval többen ’szilvesztereztek’ a kórházakban, mint tavaly ilyenkor. Ha közülük bárki úgy érezte, lelki támaszra lenne szüksége, akár tegnap éjjel is időpontot kérhetett a Mental For Doctors segítőitől. Egyik önkéntesükkel beszélgettünk a háborúhoz hason
Az emberek és nemzetek közötti békét és kölcsönös törődést nevezte az új koronavírus teremtette járványhelyzet tanításának Ferenc pápa újévi beszédében, amelyet a Vatikán interneten közvetített péntek délben.
Szilveszter éjjel sokan sokféle ígéretet teszünk magunknak és másoknak, melyek jegyében az újévben többek és jobbak szeretnénk lenni. Nézzünk most 5 olyan fogadalmat, melyet otthonodnak tehetsz, hogy a következő 365 nap minél zökkenőmentesebb legyen.
Curtis életében 2020 hatalmas változásokat hozott: feleségével, Krisztivel úgy döntöttek, elválnak, majd hirtelen a rapper életébe belépett egy új szerelem.
Hódi Pamela mozgalmas éven van túl, ami főként magánéletét érintette.Szakítás, házasság, terehsség, legutóbb pedig arról számolt be, hogy vettek egy családi házat. Pamin látszik, hoy majd kicsattan a boldogságtól, így érthető, hogy nem egy, hanem egyszerre három családi képet is megosztott, óév búcsúztató posztjához
Úgy tűnik, hogy nem igazán hozza azokat a számokat az LG Wing amit a gyártó várt tőle. Tavaly szeptemberben mutatta be az LG az Explorer Projektjének első készülékét a Wing-et. Már a bemutatón tudatosult bennünk, hogy az LG-nél valami változott, de ezt később az Explorer projekt bejelentésével is elárulták. Elmondták, hogy szeretnék újra nyereséges
A Moderna mRNS alapú vakcinája már Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban engedélyezésre került. December 30-án jelent meg a klinikai hármas tesztfázist értékelő tudományos publikáció, a New England Journal of Medicine tudományos lapban, ennek fényében mutatják be a pécsi virológusok a vakcinát legújabb Facebook-posztjukban.
Több országban is hetente változnak a dolgok mostanában. Szlovéniában nagyon kell követnie a fejleményeket annak, aki síelni szeretne. A karácsonykor bevezetett zárás után január 1-től ismét kinyithatnak a szlovén síterepek, igaz csak negatív teszt eredmény bemutatásával lehet használni a lifteket.
Visszafogottan búcsúztatta a világ az óévet a koronavírus-járvány miatt, de jobb új évet remél. Európában sok helyen volt szilveszterkor is éjszakai kijárási tilalom. A hagyományos tűzijátékot hol megtartották, hol nem de ha megtartották, akkor is a közönség jelenléte nélkül. Voltak országok azonban, ahol változatlanul megrendezték az újévi ünnepek
A The Times of Israel című angol nyelvű hírportál pénteki jelentése szerint mindez a hatékonyan szervezett közösségi rendelőintézet-hálózatnak, a politikusok ösztönzésének és a lakosság együttműködésének köszönhető.
Egyidőben két baba is született elsőként 2021-ben Magyarországon. Egyikük a fővárosban, másikuk vidéken jött világra éjfél után 1 perccel. Budapesten kisfiú lett az első újszülött, aki a Hunor Pál nevet kapta. A kisfiú
Az epekő gyakori jelenség, az európai népesség 15 százalékát érinti. Az esetek háromnegyed részében az epekövek évekig nem okoznak panaszokat (néma epekövek), ám komplikáció esetén gyorsan kialakulhat epegörcs.
Óriási dolog, hogy egy év alatt két koronavírus-vakcina is megkapta az amerikai engedélyeket, ezt egy évvel ezelőtt senki sem gondolta volna – mondta el a Richter vezérigazgatója, Orbán Gábor az Indexnek adott interjúban. 2021-től azt várja a Richter vezetője, hogy tavasszal visszatérhetünk egy normálisabb, de a korábbival nem teljesen azonos kerék
Többen meghaltak szilveszteri tűzijáték-balesetekben Európában. Egy felrobbanó szerkezet leszakította egy 25 éves férfi fejét a franciaországi Boofzheim településen, Strasbourgtól mintegy 30 kilométerre délre - közölték a helyi hatóságok.
Facebook-oldalán osztotta meg a BRFK azt a videót, melyet az Újpesten, szenteste napján megkéselt rendőrnél tett december 31-ei látogatásukon készítettek.