Azt gondolod, hogy a Fűrész franchise filmjeivel már mindent láttál, és ennyi épp elég volt? Nos, akkor inkább még most fordulj vissza, ugyanis listánkban ez még a belépőszintet sem éri el. Vannak erőszos horrorok és thrillerek, melyeknek megvan a maguk közönségük. Szeretünk borzongani, szorítani a párunk kezét vagy belekapaszkodni a karfába, meg
2764 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 130 beteg - olvasható a kormányzati tájékoztatási portálon közzétett közleményben. 2764 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést
Változékony, de enyhe idő várható az új év első hétvégéjén. Napsütés is lehet, de borús égre, esőre is készülni kell. Egyelőre nem hűl a levegő, napközben többfelé 10 fok körül alakulnak a csúcsértékek - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében.
Hunor Pál császárral jött világra budapesti édesanyja első gyermekeként, Csóka Boglárka pedig második gyerekként érkezett a vidéki családban. Mindkét apróság és az édesanyák is egészségesek és jól vannak.
Nem titok többé, hogy Berki Mazsi és Berki Krisztián a Maldív szigeteken töltik téli többhetes vakációjukat. Ez a gyönyörű hely úgy tűnik, felidézte Mazsiban esküvőjüket, ami nem is csoda, hiszen a titkos ceremóniára 2018-ban épp itt került sor.
Egy hónapos mélyponton van az aktív fertőzöttek száma. Emellett az is örvendetes hír, hogy november elején volt ennél kevesebb kórházban ápolt koronavírusos.
Húzós év volt 2020, sok szempontból: gyakorlatilag az egész évet végigkísérte a koronavírus és ennek társadalmi, egészségügyi, gazdasági hatásai, a piacok ide-oda csapkodtak, eddig elképzelhetetlennek tűnő pénzeket öntöttek a jegybankok a gazdaságba, a technológiai részvények eszement emelkedést mutattak, volt egy zökkenőmentesnek korántsem mondhat
A hőmérsékleti mérések kezdete óta számon tartott rekordok listájára sokszorosan felkerült 2020. Az abszolút rekordok nem kerültek veszélybe, de összeszedtük, hogy mely napi rekordok lettek a múlté.
Többször kellett intézkedniük a rendőröknek szilveszter éjjel a kijárási tilalom megszegése, illetve pirotechnikai termékek használata miatt - közölte a rendőrség péntek reggel a honlapján. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint 2020. december 31. 20 óra és 2021. január 1. 5 óra között összesen 1028 emberrel
A világban 83 445 600-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 818 387-re a halálos áldozatok és 47 034 325-re a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 82 709 354 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 805 002, a gyógyultaké 46 731 540 v
Az ember általában a szüleitől, nagyszüleitől szokott tanácsokat megfogadni. Ám a brit királynő, II Erzsébet is remek útravalókkal tud szolgálni az újévre.
2020 különleges év volt, és talán ez a legkedvesebb jelző, ami erről a világjárvánnyal, gazdasági válsággal terhelt évről legtöbbünk eszébe juthat. Az éjjeli kijárási tilalmat az óév búcsúztatásának, az újév köszöntésének idején sem oldotta fel a kormány a járvány lassítása érdekében, megnéztük, hogyan telt a szilveszter Budapest belvárosának utcái
A hónapokig tartó tárgyalások után az Egyesült Királyság és az Európai Unió végül megállapodást kötött egymással, amely meghatározza jövőbeli kapcsolatukat. A megállapodás értelmében lehetőség van az áruk vám- és kvótamentes kereskedelmére.
Bár az idei szilveszter nem a hatalmas bulikról fog szólni, előfordulhat, hogy így is túl sok pezsgőt fogyasztunk. Azoknak, akik január 1-jén másnapossággal küzdenek, hoztunk néhány szuper hatásos trükköt, amivel enyhíteni lehet a tüneteken.
Mint a párt közleményében írja, Havasi Gábor, Budapest momentumos egészségügyi tanácsnoka civilként mentősként dolgozik, hivatását a járvány legnehezebb időszakaiban sem hagyta abba.
Többször kellett intézkedniük a rendőröknek szilveszter éjjel a kijárási tilalom megszegése, illetve pirotechnikai termékek használata miatt - közölte a rendőrség péntek reggel a honlapján.
Többször kellett intézkedniük a rendőröknek szilveszter éjjel a kijárási tilalom megszegése, illetve pirotechnikai termékek használata miatt - közölte a rendőrség péntek reggel a honlapján.
A Star Wars franchise filmjei és sorozatai tucatnál is több ikonikus karakterrel bővítették a 20. század popkultúráját. George Lucas messzi-messzi galaxisának hőseit, Darth Vadertől R2-D2-n át Kylo Renig a világ minden táján ismerik, de vajon hányan tudják közületek, hogy kik is rejtőznek valójában az ikonikus maszkok és jelmezek alatt? Nos, listán