Bőrrákot diagnosztizáltak a ValóVilág korábbi évadának szereplőjénél, Könyves Tamásnál, azaz Tommyboynál, ami miatt műteni kellett. De ezzel még nincs vége.
A tavalyi év a hirtelen változásokról és az ahhoz való alkalmazkodásról szólt a cégek és a dolgozók számára. Idén már tudatosan érdemes készülni arra, hogy a változás lesz az állandó, így ehhez igazodóan kell újragondolni a HR folyamatokat és eszközöket. Az új munkahelyi gyakorlatok várhatóan a toborzás, a beléptetés, a teljesítményértékelés és az
Ám az ENSZ nukleáris fegyverek teljes betiltásáról szóló nemzetközi szerződéséhez (TPNW) nem csatlakoztak azok az országok, amelyek nyíltan vagy gyaníthatóan atomfegyverrel rendelkeznek.
Életbe lépett pénteken az ENSZ nukleáris fegyverek teljes betiltásáról szóló nemzetközi szerződése (TPNW), amelyhez azonban nem csatlakoztak azok az országok, amelyek nyíltan vagy gyaníthatóan atomfegyverrel rendelkeznek.
A Volkswagen Személyautók márka az előzetes számadatok alapján a 2020-as évre kitűzött ambiciózus európai szén-dioxid-kibocsátási flottacélokat teljesítette, és a törvényileg megadottnál körülbelül hatmillió grammal kevesebb szén-dioxidot okozott. Az új személyautók flottája az Európai Unióban 92 gramm/kilométer átlagos szén-dioxid-kibocsátási érté
Egymillió ember beoltásához elegendő, kétmillió koronavírus elleni adag vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter amikor pénteken Moszkvában kollégájával, Szergej Lavrovval találkozott.
A svájci központú és hazánkban is jelenlévő MET Csoport lezárta azt a tranzakciót, amelynek keretében az olasz Enel Green Powertől megvásárolta a 42 megawattos szélerőműpark 100 százalékos tulajdonrészét Bulgáriában.
A gendersemleges öltözködés nem új keletű dolog, a neves színésznők között is jó pár név van, aki a nyolcvanas-kilencvenes években ezt a trendet követte. Sőt, van, aki most is.
Több republikánus szenátor is kritizálni kezdte Joe Biden elnököt intézkedései miatt. Elsősorban a klímaváltozás elleni harcért tett lépéseit és az illegális bevándorlóknak adott tömeges állampolgárság tervét kifogásolják.
Meghökkentette a virológus szakértőket, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) engedélyt adott az orosz Szputnyik V és az AstraZeneca vakcinájának tömeges oltásra való használatára szerdán, miután a kormány tagjai többször is sürgették a jóváhagyást - írja a Népszava.
A Himnusz regényes története címmel készült dokumentumfilm a Budapesti Filharmóniai Társaság és az Erkel Ferenc Társaság együttműködésében. A 30 perces alkotást bárki ingyenesen megtekintheti.
A 2020-ashoz hasonló évre emberemlékezet óta nem volt példa. Bebizonyította, hogy a válságok a legváratlanabb pillanatban sújthatnak le, és hogy egyik sem olyan, mint az előző volt. Ezért most, 2021 elején meglehetős óvatossággal kezelik a Fidelity International szakértői a piacon az elmúlt időszakban jellemzővé vált optimizmust.
Hivatalosan is eldőlt a közel 100 éves stadion sorsa. Teljesen lebontják Milánó világhírű futballstadionját, a San Sirót, amelynek a helyén felépülő új létesítményben tartják majd meg a 2026-os téli olimpia nyitóünnepségét – írja az MTI. Építészek egy csoportja próbálta megóvni legalább részben a csaknem 83 ezer ember befogadására
A hónap végéig kell befizetni a 2020. évi bevalláshoz kapcsolódó élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét - hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Január 31-ig kell befizetni a 2020. évi bevalláshoz kapcsolódó élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A cseh parlament szerdán a megszavazta a „kettős minőségű” élelmiszerek árusításának tilalmát. Ami azonban sokkal érdekesebb, hogy a törvényhez egy olyan kiegészítést is fűztek, melyben előírják, mennyi hazai élelmiszernek kell lennie a polcokon.
A vártnál jóval több hazai lakóépületben végeztek energiahatékonysági felújítást az elmúlt öt évben, de ezek a beruházások jellemzően részlegesek voltak, energetikai tervezés nélkül történtek, valószínűleg ezért nem eredményeztek említésre méltó energiamegtakarítást a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) elemzése szerint igazgatója csütörtöki
Lengyelország jogi lépéseket vesz fontolóra, amennyiben a Covid-19 kór elleni egyik vakcina gyártója, a Pfizer nem pótolja az első negyedév folyamán a jelenleg csökkentett szállítmányait - közölte Piotr Müller kormányszóvivő egy pénteki interjúban.
Kétmillió adag koronavírus elleni vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól - jelentette be Szijjártó Péter Moszkvában, amikor talákozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.
Vádat emeltek egy járőröző rendőrségi helikoptert lámpával megzavaró férfi ellen - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.
Lengyelország jogi lépéseket vesz fontolóra, amennyiben a Covid-19 kór elleni egyik vakcina gyártója, a Pfizer nem pótolja az első negyedév folyamán a jelenleg csökkentett szállítmányait - közölte Piotr Müller kormányszóvivő egy pénteki interjúban.
A rendőrség korábban bűncselekmény hiányában már lezárta az ügyet, de Lázár János tavaly októberi, VálaszOnline-nak adott interjújával újból felélesztette az ügyet.
Vádat emeltek egy járőröző rendőrségi helikoptert lámpával megzavaró férfi ellen – tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.
Magyarország három ütemben nagy mennyiségű, koronavírus elleni oltóanyagot vásárol Oroszországtól - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután pénteken Moszkvában Mihail Murasko orosz egészségügyi tárcavezetővel tárgyalt.
A járvány kapcsán az egyik legnagyobb bizonytalanság az irodapiac jövőjét övezi. Vajon mikor és milyen formában fogunk visszatérni az irodákba? Hogyan fognak átalakulni az irodatereink? Milyen hatással lesz ez a piac alakulására, azon belül is a keresletre, kínálatra, fejlesztésekre és a befektetési volumenre nézve? Az előttünk álló évekről, a várh
Estére evakuálja a környéket a Magyar Honvédség. Ma éjjel hatástalanítják a tűzszerészek azt az ötven kilogrammos, világháborús bombát, amely egy építkezés során került elő a VIII. kerületben szerdán. Az 1938-ban Magyarországon gyártott légibombát a Kerepesi út 17. szám alatt, az egykori gumigyár területén találták. A ro
Jogi és pénzügyi leckét is kaptak az önkormányzatok a kormánytól az adóstop megkésett elrendelésével és az iparűzési adó megfelezésével. A kormányfő jóindulatában és a lokálpatrióta cégek adományaiban bízhatnak.