Ezzel számol jelenleg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége - azok után, hogy a minap nyilvánosságra került egy belső levelezés, amely pünkösdről értekezett, de nem az alig ismerhető tények, csak a számolgatás szintjén.
A globális felmelegedésről mindenkinek megvan a maga véleménye, ám a tudományos ábrák sosem hazudnak: a 19. század közepe óta folytatott éves mérések szerint 2020 a három, ezidáig legmelegebb év egyike volt, és ha ez így folytatódik, annak katasztrofális vége lesz. ????️2020 was one of the 3 warmest years on record, with 2016 and 2019. Warmes
A tervek pontosítását, több konkrétumot és a pénzfelhasználás ellenőrzésének egyértelműbb leírását kéri Brüsszel a leendő 750 milliárd eurós EU helyreállítási alap felhasználásának tagállami tervezésénél.
Az elmúlt évtizedek legerősebb utánpótlás-sportegyesületéről írt könyvet Csodás évek címmel Fehér Ferenc, a klub kosárlabda-szakosztályának korábbi vezetője.
Nem kevesebb, mint 6 és félmilliárd forintért vásárolták meg Michael Jackson egykori birtokát, Neverlandet. Sohaországot 29 és félmilliárd forintért kezdték árusítani 2015-ben. TopTenRealEstateDealsMintha csak egy mesében járnánk. A kaliforniai Los Olivoson található birtokra először 1983-ban tévedt Jackson, amikor meglátogatta az
Mintegy 5,7 milliárd forint értékben megkezdődik két 45 méteres komp és két 35 méter hosszú katamarán gyártása a Balatonra, miután eredményesen zárult a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt tavaly novemberben indított nyílt, európai uniós közbeszerzési eljárása – közölte a társaság.
Letette hivatali esküjét Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke Washingtonban. Beiktatási beszédében hangsúlyozta, hogy minden erejével azon lesz, hogy egyesítse a nemzetet. Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója az Inforádiónak arról beszélt, hogy a legnagyobb kihívás az új elnök számára az lesz, hogy miként tudja képvisel
A színésznő megjelenését a korszak egyik legnagyobb modellje ihlette, aki nem más, mint Cindy Crawford. Gal Gadot egy korábbi interjújában beismerte, hogy a Wonder Woman 1984 című filmben a ruhaválasztásai nem igazán tükrözték a hamisítatlan '80-as évek hangulatát, utólag úgy véli sokkal többet ki lehetett volna hozni a jelmezekből. Sminkj
Világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei péntek éjjel Budapest VIII. kerületében, a Kerepesi úton. Emiatt péntek este 8 órától lezárásokra kell készülni, amelyek a Keleti pályaudvar forgalmát is érintik.
Először sikerült megszámolni állatokat mesterséges intelligenciával összekapcsolt műholdkamerákkal nagy kiterjedésű földrajzi térségében, ami fontos lépés a veszélyeztetett fajok populációinak megfigyelése terén. A kutatók a 2014-ben felbocsátott Worldview 3 műhold nagy felbontású kameráit használták, hogy afrikai elefántok vándorlását figyeljék me
A megszorítások és a koronavírus okozta válság miatt a fővárosi önkormányzat 8,2 milliárd forint értékben 72 ingatlant szeretne értékesíteni, ezek között olyanok is vannak, amelyeket már korábban is árult a főváros – erősítette meg a sajtóhíreket az InfoRádiónak Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes.
A hamarosan piacra kerülő nemzetközi kriptovaluták ellensúlyozására törekszik az EU - így áll most a világszintű harc, amiben közösségi óriások és Kína egyaránt ádázul küzd.
Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. (cérnaszigetek) Csuklanak takarónkon a tócsák. Össze-össze rándul izgalmában a rongytükör, mikor lábadtól indul a cérnahullám, tudom, mikor lábaddal fe
Egészségügyi mérnök képzés indul szeptemberben a Pécsi Tudományegyetemen (PTE), a program a műszaki és informatikai megoldások orvostudományi alkalmazási lehetőségeinek keresésére épül - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
Az Európai Parlament európai alapjoggá tenné a megfelelő lakhatást, és annak költségeit a törvény erejével korlátoznák; emellett uniós célként határoznák meg a hajléktalanság felszámolását 2030-ra minden tagállamban.
„Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka" – tartja a híres mondás, amit legtöbbször az élet is igazolni tud. A közmondás egy kiváló mintapéldája történt a világhírű kínai elektronikai vállalattal, a Xiaomival is. A pekingi székhelyű cég nagyon sietett, ugyanis ők akarták legelőször piacra dobni Snapdragon 888 rendszerchippel rendelkező mo
Megkezdődött az Európai Unió tagállamai vezetőinek videokonferenciája, melynek középpontjában a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések koordinálása, valamint a beoltás felgyorsításának szükségessége áll.
Akár egy negyven emeletes felhőkarcoló is elférne benne, akkora a világ leghatalmasabb barlangja. A Son Doong a közép-vietnámi Phong Nha – Ke Bang Nemzeti Park területén található. Az elképesztő látványt nyújtó barlangot egy helyi lakos fedezte fel 1991-ben, ám ő nem mert bemenni. A helyet végül 2010-ben tárták fel brit kutatók. Ekkor kider
Az Európai Parlament európai alapjoggá tenné a megfelelő lakhatást, és annak költségeit a törvény erejével korlátoznák; emellett uniós célként határoznák meg a hajléktalanság felszámolását 2030-ra minden tagállamban.
A lengyelországi minimálnyugdíj összegével egyenlő, vagyis 98,5 ezer forintnak megfelelő 14. havi nyugdíjról szóló törvényt szavazta meg csütörtökön a lengyel parlamenti alsóház, a szejm.
Míg a legtöbb anya-lánya program kimerül a közös vásárlásban vagy szépítkezésben, Dakota Johnson és Melanie Griffith családjában ez kicsit másként zajlott.
A globális járványhelyzet hatására átalakuló munkaerőpiacon minden eddiginél fontosabbá vált a munkahelyek biztonsága: ennek érdekében a magyar dolgozók is komoly áldozatokat hajlandóak vállalni. Ennél is fontosabbnak tartják azonban a hazai munkavállalók a jelenlegi bérszínvonaluk megőrzését – derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb felméréséb
Egész Európa társadalma öregszik, így szinte minden tagállamnak szembe kell néznie a nyugdíjasok számának növekedésével és ennek finanszírozási problémáival. A legtöbb európai országban a nyugdíj korhatár emeléséről határoztak az elmúlt években, így ne csodálkozzunk, hogy az öregségi nyugdíjbavonulás korhatára a magyarországi hatályos törvény (1997
Az élelmiszer-biztonság növekvő jelentősége és az egyre szigorúbb fogyasztói elvárások következtében egyre modernebb technológiai eljárások segítik az élelmiszerek minőség-ellenőrzését is. Az egyik ilyen fejlett módszer a hiperspektrális képalkotás, melynek alkalmazási lehetőségeit Parrag Viktória, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Doktori
Az ITM nevében Palkovics László miniszter, az MNB részéről Matolcsy György elnök, a GVH képviseletében pedig Rigó Csaba Balázs elnök írta alá Budapesten a három intézmény kibővített megállapodását a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok – például a megtévesztő vagy agresszív értékesítés – elleni összehangolt és hatékony eg
A Continental a járműbeszállító ipar egyik legátfogóbb fenntarthatósági ütemtervét tűzte ki maga elé, amivel egy új globális ipari értékrendszer alapjait fekteti le. Az ütemterv egy része az emissziómentes járművekkel foglalkozik: 2022-től kezdve a Continental az emissziómentes személygépkocsikkal, buszokkal, vonatokkal és egyéb járművekkel kapcsol
A legek Végjátékában mérték össze az erejüket a Bajnokok és a Kihívók, de csak egyik csapat kerülhetett ki győztesként! EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Hiába nyertek a Bajnokok, mégsem alhatnak nyugodtan a Végjáték után https://tv2.hu/exatlon/359753_hiaba-nyertek-a-bajnokok-megsem-.html EXATLON HUNGARY – ADÁSBÓL KIMARADT Kővári Viktor már
Az Európai Parlament csütörtöki jelentésében olyan jogszabály megalkotására szólította fel az Európai Bizottságot, amely biztosítja a megfelelő pihenőidőt a munkájukat otthonról, digitális eszközökkel végzőknek azzal, hogy a munkaidőn túl nem kell elérhetőnek maradniuk munkaadójuk számára, kijelentkezhetnek a munkahelyi hálózatokból.
Pénteken és szombaton tavaszias idő lesz, vasárnap gyors lehűlés kezdődik, az esőt havas eső, havazás váltja, hétfőre virradóan akár öt centi hó is hullhat.
Két hét szünet után ismét engedélyezik azoknak a szlovén síterepeknek a megnyitását, ahol a régióban javultak a koronavírus fertőzöttségi adatai. Hétvégétől nyithat Maribor-Pohorje, Kope, Vogel, Krvavec és Velika planina.
Az OMV több új, prémium minőségű, sajátmárkás autóipari terméket dobott piacra. A megújuló OMV motorolajok ennek a kategóriának az első tagjai , amelyek egyben a Bixxol márkát is felváltják. A gépkocsik, motorok és teherautók új kenőanyagai Magyarország már minden OMV töltőállomásán elérhető. E mellett megújul a csomagolása az autóápolási terméke