A párt Facebook-oldalán azt írja, egy olyan nehéz évben, mint amilyen a tavalyi volt, elvárható lett volna, hogy a kormány minden intézkedésével az emberek megsegítésén legyen.
A Fővárosi Állat- és Növénykert friss "népszámlálása" szerint 881 állatfaj 10 528 egyede él az intézményben. Ezzel a fővárosi a legtöbb fajt felvonultató állatkert Magyarországon, a gyűjtemény változatossága pedig nemzetközi összehasonlításban is kimagaslónak számít - hangsúlyozzák az állatkert vasárnapi közleményében.
Igencsak jó évet zárt tavaly Elon Musk cége, a Tesla. A most publikált adatok szerint az előző évinél harmadával több, közel félmillió autót értékesítettek tavaly. A cég részvénye pedig tavaly 700 százalékkal emelkedet. A
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint megvan a remény arra, hogy a következő hónapokban több tízmillió adagot sikerül beadni a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinákból.
A párt szerint miközben Európa legtöbb országában már elindult a tömeges oltás vagy legalábbis a küszöbön van, az Európai Unió pedig elvégezte a munka oroszlánrészét, a vakcina bevizsgálását, engedélyezését, berendelését és szállítását, a magyar kormány "szokás szerint nem csinál semmit".
Több spanyol tartomány szigorított a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó óvintézkedéseken egy illegális barcelonai partit követően - jelentette az RTVE spanyol állami televízió vasárnap.
Több spanyol tartomány szigorított a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó óvintézkedéseken egy illegális barcelonai partit követően - jelentette az RTVE spanyol állami televízió vasárnap.
A szlovén kormány január 7-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozásokat az országban - írta a helyi sajtó vasárnap. A kabinet már december 30-án kiterjesztette január 7-ig az üzletek zárva tartására vonatkozó rendeletét, később pedig a lakhelyelhagyási és az éjszakai kijárási tilalmat is meghosszabbította.
A Jobbik elnöke szerint vagy egy másikban, mint mi, vagy "valami más miatt mondott ma olyanokat a rádióban, hogy az utóbbi 10 év volt az elmúlt 100 év legsikeresebb évtizede".
November 19-én jelentette be a közösségi oldalán, hogy az ötödik kisbabájával várandós. Férjével óriási öröm közepette hozták nyilvánosságra a hírt, azóta viszont tragédiába fulladt a család élete.
Julian Nagelsmann vezetőedző a kapus Gulácsi Pétert és csapata egész védelmét dicsérte azt követően, hogy az RB Leipzig 1–0-ra nyert a VfB Stuttgart otthonában és ezzel a német labdarúgó-bajnokság tabellájának élére ugrott.
A szűk farmert és a lepattanó inggombokat sokan az adventi időszak számlájára írják, pedig ilyenkor felmérések szerint átlagosan csupán 370 gramm súlyfelesleget halmozunk fel. A fölösleges kilók valójában nem karácsony és újév között, hanem újév és karácsony között rakódnak le.
A legtöbb tőkepiaci termékkel ellentétben a bitcoinnal hétvégén is lehet kereskedni, a befektetők ki is használták a lehetőséget, és zsákolják a kriptodevizát.
Az elmúlt egy hónapban már több száz szürkemarhaborjú született a hortobágyi téli szállásokon. Negyven borjú születését különösen nagy várakozás övezi, egy eddig példátlan tenyésztési program utódai ők, amelyek a legendás 60-as évek szürkemarha vérvonalát vihetik tovább.
A párt a Demokratikus Koalíció védőoltással kapcsolatos közleményére reagált, amelyben azt állították: egyelőre nem tudni, hogy kik, mikor, hol és kit fognak oltani a koronavírus elleni vakcinával.
Egy édesanya arról számolt be, hogy 11 éves fia novemberben elkapta a koronavírust, majd ritka tünet jelentkezett nála. A kis Joshua lábujjai megduzzadtak és viszketni kezdtek, olyan kínokat élt át, hogy járni sem tudott és átsírta az éjszakákat.
Egy oltóanyag nem attól lesz jó vagy rossz, hogy a világ melyik részéről származik, mondta el Szlávik János, a a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa a HírTV-nek.
Ausztria heti 60 ezer adag koronavírus elleni oltóanyaggal számol januárban - adta hírül az osztrák Kurier című napilap vasárnap. Az idős- és az ápolási otthonokban országszerte január 12-én kezdődnek az oltások a BioNTech-Pfizer vakcina megnövelt, immár heti 60 ezres adagjával - írta a lap.
Fanni egy olyan genetikai rendellenességben szenved, aminek a világon csak 29 érintettje van vele együtt, és ő az egyetlen nyilvántartott beteg Magyarországon. Az adománygyűjtésnek köszönhetően most egész évre biztosított az a pénz, amit a szülei a fejlesztésére fordíthatnak.