A magyarok többsége a védőoltástól várja a koronavírus-járvány megfékezését, a decemberi 24 százalékról ugyanis 34 százalékra nőtt azoknak a száma, akik biztosan élnek majd az oltás lehetőségével - derült ki egy friss felmérésből.
Zsarolással és zaklatással próbálják visszaszerezni a kölcsön adott pénzt a tisztességtelen fintech hitelezők. Az indiai kormány és a Google most végre lépett ellenük.
Bánszky Noémi, pszichopedagógus cicákkal is foglalkozik. Kurzust tart szakembereknek és olyan laikusoknak is, akik többet szeretnének tudni arról, miben segíthet egy macska, és hogyan kell őket kiképezni.
Összesen 125 pályázat érkezett a Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével elnevezésű országos marketingpályázatra. Idén első alkalommal olyan cég is volt, amely a verseny történetében először mind a 11 kategóriában nyújtott be anyagot. Emellett a most először nevezők száma is meglepetést okozott.
A naptár szerint még messze van a tavaszi/nyári szezon, de mi már úgy várjuk, hogy muszáj volt utánanéznünk a divatelőrejelzésnek. 2021-ben is merészek maradunk a trendeket illetően, mutatjuk, mely darabok és stílusok hódítanak majd a következő hónapokban.
Sokan hosszú távon is felhagynának a tömegközlekedéssel a koronavírus-járvány miatt – derül ki az EY 3300 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A hirtelen megváltozó keresletre a járműiparnak is fel kell készülnie. A tömegközlekedők közel harmada fél éven belül beszerezne egy autót, aminek elsődleges oka a koronavírus-fertőzéstől v
A foglalkoztatottak 6,2 százalékát támogatná Orbán Viktor a személyi jövedelemadó most belengetett elengedésével, ami rengeteg pénzt hagyna a fiatal dolgozóknál.
A magyar kormány azt várja el a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) következő főtitkárától, hogy a nemzetközi szervezet segítse, és ne kioktassa a tagországait - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
A Mark Rutte kormányfő vezette holland koalíciós kormány bejelentette lemondását a hónapok óta nagy port kavaró családtámogatási botrány miatt. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat - jelentette be a kormány a miniszteri tanács pénteki ülését követően.
Nagy-Britanniában már több mint 80 ezer halottja van a koronavírus-járványnak. Naponta 50-60 000 új esetet regisztrálnak, a kórházi ellátórendszer a végsőkig túlterhelt. Egy Angliában élő, COVID-betegeket ellátó intenzív terápiás szakorvossal, dr. Geller Tamással beszélgettünk az ottani helyzetről, az új vírusmutációról, oltásról, a magyar és brit
A járványügyi korlátozások megszűntetése után gyorsan élénkülhet a turizmus belföldön az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatairól kiemelték: számítani lehetett a vendégéjszakák számának ilyen mértékű visszaesésére.
A Pfizer átmenetileg csökkenti a Európába tartó vakcinaszállítmányok mennyiségét, de ezzel párhuzamosan növeli a vakcinagyártó kapacitását – írja a The Guardian a cég közleményére hivatkozva.
Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, Clarice címmel sorozat készül Jonathan Demme ikonikus filmjéből, melyhez most megérkezett az első előzetes is. Az 1991-ben bemutatott Oscar-díjas horror sorozatadaptációja február 11-én debütál a CBS csatornáján. Központi karaktere Clarice Starling lesz, akit az eredeti filmben Jodie Foster olyan
A járványügyi korlátozások megszűntetése után gyorsan élénkülhet a turizmus belföldön az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatairól kiemelték: számítani lehetett a vendégéjszakák számának ilyen mértékű visszaesésére.
Néha olyan, mintha kettőt látnál valamelyik sztárból? Nem véletlen! Hollywoodban is simán előfordul, hogy valakit olyan, mintha klónoztak volna. Most megmutatjuk, kiket cserélne el még az anyukájuk is az oviban!
Péntek éjfélig nyújthatók be a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek az Oktatási Hivatalhoz (OH).
Olyan lejtőn indult el a költségvetési hiány, amelyen nagyon nehéz lesz megállni, állítja Bod Péter Ákos, az MNB egykori elnöke. A közgazdász egyetemi tanár szerint a december veszélyes hónap, de most különösen durva volt az év végi pénzszórás, mindezt tetézi, hogy a folyamatok jelenleg nem is átláthatóak.
A következő napokban északkelet felől elér bennünket a szibériai eredetű fagyos levegő, hatására az éjszakai órákban országszerte fagy várható, sőt a derült, szélvédett, hóval borított, keleti területeken akár -17 fokig is csökkenhet a hőmérséklet. Nem tart azonban sokáig a fagyos idő, hisz a jövő héten jön az enyhülés - írja az Országos Meteorológ
Joe Biden megválasztott elnök 1,9 billió dolláros gazdaságösztönző csomagot kezdeményez, amelynek keretében finanszíroznák a nemzeti oltási programot, valamint sok amerikai 1400 dolláros értékű csekket kapna.
A tavalyi év sztárpapírja volt a magyar tőzsdén a Masterplast. 2021 első napjaiban még történelmi csúcsot döntött az árfolyam, az elmúlt napokban azonban lejjebb került a részvény, annak ellenére, hogy a cég menedzsmentje a héten közzétett friss stratégiájában kifejezetten optimista jövőképet vázolt, dinamikus profitnövekedéssel a következő évekre.
A korlátozások miatt online platformra költözött a továbbtanulók nagyrendezvénye, ám mint azt a szervezők mondják, ez a kihívás egyben új lehetőségeket is hoz. A 21. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást 2021. január 21-23. között rendezik meg, a megvalósítás céljából egy úttörő, többnyelvű virtuális expo programot hoztak létre. Az eseményen
Közel félmillióan regisztráltak Lengyelországban a koronavírus elleni oltásra, miután csütörtök éjfélkor elindították az előjegyzési rendszert - közölte sajtóértekezletén Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője.
Több mint kétmillió dollárért kelt el egy amerikai árverésen az első, 1940-ben megjelent Batman-képregény egy jó állapotú példánya. A vásárló, aki nem fedte fel kilétét, 2,2 millió dollárt (651 millió forintot) fizetett
Közel félmillióan regisztráltak Lengyelországban a koronavírus elleni oltásra, miután csütörtök éjfélkor elindították az előjegyzési rendszert - közölte sajtóértekezletén Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője.
Egy rövid időre eltűnt, majd újra az élre tört a vírus, amely az ünnepek alatt szinte bárkihez észrevétlenül eljuthatott. A szünidőben egy elemzés szerint napi 100 ezer embert célzott meg. Az Emotet nevű, számítógépes trójai vírus múlt év szeptemberében és októberében is kitartóan vezette a Global Threat Index (Globális Fenyegetettségi Inde
Catherine Wood, az ARK Investment alapítója és vezetője rendkívül sikeres évet tudhat maga mögött. Az általa irányított alapkezelő által kezelt vagyon a sokszorosára emelkedett néhány év alatt, a legnagyobb befektetési alapja pedig tavaly megháromszorozta a befektetők pénzét. Ez pedig már sokak figyelmét felkeltette, hiszen eddig minden arannyá vál
Az ágazati bértámogatási program a vendéglátásban, a turizmusban és a szolgáltató szektorban tevékenykedőknek nyújt célzott segítséget a koronavírus-járvány második hullámában. A támogatást eddig több mint 12 ezer munkáltató kérte összesen 90 ezer munkavállalójára közel 22 milliárd forint értékben. A kifizetések folyamatosak – közölte pénteken az I
Nyár vége-ősz eleje - csak ekkor lehetne feloldani a járvány miatti korlátozásokat, ha a brüsszeli beszerzések ütemében haladunk. De ha zöld utat kap a több mint egymillió kínai vakcína, akkor "jóval nyár előtt" - Orbán Viktor ezekkel a forgatókönyvekkel számol.