Minimális erősödéssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, de továbbra is 361 felett jár a jegyzés. Egyelőre az euró-dollár árfolyamban sem látszik nagy elmozdulás, nagyrészt az mozgatja most a forintot is. A befektetők továbbra is elsősorban a koronavírussal kapcsolatos hírekre figyelnek, emellett Joe Biden közelgő beiktatása mozgatja
A Samanthát játszó Kim Cattrall semmilyen formában nem kíván részt venni a projektben. Ahogy arról már beszámoltunk, HBO sikersorozata, a Szex és New York hat évadot és két mozifilmet ért meg. A készitők négy éve tervezik a folytatást, most pedig hivatalosan is bejelentették: a történet folytatódik. Ám lesz egy kis változás. Az er
A 2011 óta működő ViVeTech Zrt. 2021 második felében tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdén. Ehhez most 40 millió forint, 50 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatást nyert el a BÉT Mentoring Programjától, a BÉT és a Pénzügyminisztérium közös, kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését, felkészülését elősegítő pá
Az elmúlt hetek egyik nagy sztárja a frankfurti tőzsdén a házhozszállítással foglalkozó Delivery Hero. A cég részvényeinek árfolyama az elmúlt hónapban 21 százalékkal emelkedett úgy, hogy már elindult a korrekció, ugyanis az elmúlt héten 3 százalékkal csökkent a kurzus.
Újabb vakcinaszállítmányok érkeznek kedden. A Pfizer-vakcinából a negyedik szállítmány, összesen 81 tálca oltóanyag érkezése várható, amely 47 385 személy oltását teszi lehetővé - jelentette a kormányzati koronavírus-portál. Továbbá megérkezik az első Moderna-vakcina szállítmány is, ebből 7200 adag érkezik, amely 3600 ember oltását teszi lehetővé.
A kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
A Momentum a következő hónapokban fog előállni a miniszterelnök-jelöltjével. Fekete-Győr András szerint a közös miniszterelnök-jelölt feladata lesz csatarendbe állítani az ellenzéki pártokat, biztosítani az összefogást a kormányzásban.
Egyszerűbbé és hatékonyabbá válik a halálozás anyakönyvezéséhez szükséges adatok továbbítása 2021 februárjától - jelezte az Országos Kórházi Főigazgatóság hétfőn az MTI-nek.
696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 344 352 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 128 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 853 főre emelkedett. 5 005 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 356-an vannak lélegeztetőgépen.
Az Országos Vérellátó Szolgálat fejlesztésének köszönhetően jelentősen megnövekszik a koronavírus-fertőzöttek gyógyításához szükséges plazmagyűjtési pontok száma és kapacitása Magyarországon.
696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 344 352 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 128 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 853 főre emelkedett.
Jelentősen nő a koronavírus-fertőzöttek gyógyításához szükséges plazmagyűjtési pontok száma és kapacitása Magyarországon - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat az MTI-vel.
Újabb vakcinaszállítmányok érkeznek kedden. A Pfizer-vakcinából a negyedik szállítmány, összesen 81 tálca oltóanyag érkezése várható, amely 47 385 személy oltását teszi lehetővé. Továbbá megérkezik az első Moderna-vakcina szállítmány is, ebből 7200 adag érkezik, amely 3600 ember oltását teszi lehetővé.
Nehézséget okozhat Joe Biden amerikai elnöknek, hogy Donald Trump az elmúlt években részben feladva az "egy Kína" elvét jelentős mértékben nyitott Tajvan felé. A sziget kényes kérdésnek számít a kínai felső vezetés számára, az amerikai nyitás nagyon zavarja őket.
696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Elhunyt 128 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 853 főre emelkedett. 696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést
696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 344 352 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 128 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 853 főre emelkedett.
696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 344 352 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A Revolut Európában rendelkezik banki licenccel, melyet Litvániában szereztek meg, Nagy-Britanniában azonban csak e-money szolgáltatóként működtek. A társaság azonban most a szigetországban is beadta a banki licenc iránti kérelmét – írja a Finextra.com.
A Pest Megyei Kormányhivatal a független képviselő által posztolt videó alapján indított vizsgálatot, mely során kiderült, hogy több dolog is szabálytalanul működött a szentendrei temetőben.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve péntektől vasárnapig szervezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását.
A Procter & Gamble 2021 jótettre kötelezte el magát a 2021-es évre. Lead with Love elnevezésű nemzetközi kampánya során idén a vállalat és márkái további adományokkal, azaz egészségügyi, higiéniai termékekkel és tisztítószerekkel, személyi védőeszközök biztosításával és több tízmillió dolláros pénzügyi támogatással segíti a COVID-19 elleni küzdelme
Dollármilliárdokat érő befektetéseket kell a BlackRocknak és a Vanguardnak átsúlyoznia annak érdekében, hogy megfeleljenek az új amerikai döntésnek, miszerint kivonják az amerikai indexekből azokat a kínai cégeket, amelyeknek hadiipari kapcsolata van – írja a Financial Times. Csakhogy a világ két legnagyobb alapkezelőjének jelentős kitettsége van a
Eddig sem azt kapta a fiatal magyar labdarúgó a portugál elitklubtól, mint amire vágyott, most még a B csapat keretéből is kikerült. A szerződése a nyáron lejár.
Eséssel zárták a hétfői kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután többek között politikai feszültségek is rányomták a bélyegüket a hangulatra. Ezzel szemben Ázsiában javarészt emelkedtek a fontosabb indexek, valamint az európai piacokon is mérsékelt emelkedést látunk a keddi kereskedésben, viszont a magyar tőzsde alulteljesítő ma.
Az együttes énekese korábban még azt hangoztatta, az Omegát végleg megölte a koronavírus, most viszont már azt mondta: nem akarják cserben hagyni a közönséget.