Decemberben már hetedik hónapja emelkedtek folyamatosan a világpiaci élelmiszerárak az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) számításai szerint.
Együttműködésről állapodott meg a CureVac és a Bayer német gyógyszergyártó vállalat az előbbi által az új típusú koronavírus elleni, jelenleg kísérleti fázisban lévő vakcinájának engedélyeztetése, illetve hatékony szétosztása érdekében.
László Imre információ szerint a vakcina-gyártó cégek kapacitása véges, tavasszal viszont több szereplő is beléphet a piacra, ezáltal a tömeges oltás már márciusban elindulhat. A polgármester szerint mindegy, hogy milyen eredetű vakcinát használunk, csak menjen át a megfelelő engedélyezési eljárásokon.
Trump-párti tüntetők ostromolták meg a szerdai napon az amerikai törvényhozás épületét, a Capitoliumot, amely példátlan az amerikai demokrácia történetében – mondta az InfoRádiónak Kaló Máté külpolitikai elemző, aki szerint Donald Trump a valóság tagadásával eljátszotta azt a politikai bizalmat, amivel négy év múlva bejelentkezhetett volna ismét az
Mint ismert novemberben Böjte Csaba ferences rendi szerzetes is elkapta a koronavírust. Egy darabig kórházban is kezelték, mostanra viszont már teljesen felépült – közölte az MTI.
Föld forgása és tempója az évtizedek során rengeteget változott. Napjainkban körülbelül 365-ször fordul meg saját tengelyén, míg megtesz egy kört a Nap körül. Ám a kutatók szerint ez nem mindig volt így. Az ősi korallok elemzése során rájöttek, hogy több száz millió éve például 420-szor fordult meg ugyanennyi idő alatt a Föld - számolt be r
Maruzsa Zoltán államtitkár tájékoztatása szerint a kormány holnap dönt a középiskolák digitális tanrendjéről. Az operatív törzs ennek fenntartására tesz javaslatot. Mindez azt is jelenti, hogy a kormány pénteken dönthet a többi, járvány fékezését célzó korlátozó intézkedés jövőjéről.
Ma is jó hangulatban vannak a tőzsdék, az amerikai megmozdulások szinte érintetlenül hagyták az árfolyamokat. A befektetők arra koncentrálnak, hogy milyen gazdaságélénkítő lépéseket lehet majd várni a túlsúlyba került demokratáktól. A Twitter és a Facebook egyaránt zárolta Trump elnök hozzáférését, egyelőre csak átmenetileg. Az egyik legnagyobb ame
Ami Amerikában történt, annak Trump nem okozója, csupán tünete – vélte egy szakértői vélemény, miközben az elítélők között volt a brit kormányfő és külügyminisztere, valamint Angela Merkel német kancellár is.
Maruzsa Zoltán államtitkár tájékoztatása szerint a kormány holnap dönt a középiskolák digitális tanrendjéről. Az operatív törzs ennek fenntartására tesz javaslatot. Mindez azt is jelenti, hogy a kormány pénteken dönthet a többi, járvány fékezését célzó korlátozó intézkedés jövőjéről.
Veszettség okozta egy férfi halálát Franciaországban, 35 év után először fordult elő a világon, hogy lyssavírus európai deneverék terjesztette változata (EBLV-1) okozta fertőzésben ember vesztette életét.
Az óvatosság mellett döntöttünk, az operatív törzs azt javasolta, hogy a kormány hosszabbítsa meg a digitális munkarendet január 11-e után is - mondta Maruzsa Zoltán államtitkár. A kormány dönt erről holnap - adta hírül a portfolio.hu.
Vészhelyzetet hirdetett a japán kormány csütörtökön a koronavírus-járvány miatt Tokióban és a szélesebb agglomerációban, miután újabb rekordot döntött meg a naponta diagnosztizált új fertőzöttek száma.
Egyik meglepetés jön a másik után. Azok után, hogy Georgia-ban a demokraták elhozták mind a két szenátori széket, jött a második meglepetés. Banánköztársaságra jellemző jeleneteket láthattunk a Capitoliumnál.
December végén megérkezett hazánkba az első adag vakcinaszállítmány. Az Európában elsőként engedélyezett Pfizer/BioNTech-oltóanyaggal megkezdődött az egészségügyben dolgozók oltása. Az első tapasztalatokról a WEBBeteg szakértőjét, Dr. Fáklya Mónika endokrinológus, gyermekgyógyászt kérdeztük.
Kevesebb, mint 3 milliárd dollár kell ahhoz, hogy a Tesla vezére, Elon Musk megelőzze vagyonával Jeff Bezost és ezzel ő legyen a világ leggazdagabb embere. Azzal, hogy szerdán 2,8 százalékot emelkedett a Tesla árfolyama, Elon Musk
Többen az amerikai demokrácia egyik legsötétebb napjaként jellemzik a tegnapi napot, amikor Donald Trump elnök támogatói több ezren a Capitolium köré vonultak, majd betörtek és összetűzésbe kerültek a rendőrökkel, valamint megrongálták az épületet. A kongresszus épp az elektori szavazatokat számolta össze az ülésteremben, melynek eredményeképpen Jo
Coderch és Malavia egy nem mindennapi szobrászpáros, négy kézzel készítik emberszobraikat. via egy nem mindennapi szobrászpáros, négy kézze A Coderch és Malavia (Coderch and Malavia) egy szobrászati projekt, melynek központi témája az emberi test. A műalkotásokban jelentőségteljes formák univerzuma találkozik az idealizált emberi testtel. A
Bács-Kiskun megyében élt albérletben a nő élettársával, ám kapcsolatuk megromlott, és az ingatlan miatt kezdtek vitázni. Ennek az lett a vége, hogy az asszony megölte élettársát és elásta a holttestet a kertben.
Eddig mintegy másfél millió látogatót vonzottak a Liget Budapest projektben megvalósult fejlesztések a Városligetben, ahol idén is folytatódnak az átadások, az év végén például megnyílik a Magyar Zene Háza is.
Rengeteg háziorvos kapott levelet a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi osztályától. Ebben az áll, hogy Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az oltási program felgyorsítása érdekében 5000 háziorvosi rendelőt
Tavaly birtokba vehette a közönség a Városligeti Sportcentrumot, a két kilométeres Futókört, a Mőcsényi Mihály botanikus kertet és egy újabb Kutyás Élményparkkal is gazdagodott a Liget. Ezzel 150 000 négyzetméter zöldfelület újult meg a parkban, de ezen kívül átadták a Dózsa Györgyi úti Múzeum Mélygarázst, melynek felszínén a Városligeti Promenád k