2021. január 7. csütörtök

jan. 7
17:42
„A magyar mezőgazdaság és vidék megújulásának záloga” (Agrárágazat)
Stratégiai cél: az egyetem előrébb jusson a nemzetközi rangsorokban.
jan. 7
17:42
Elhunyt a Claas csoport vezetője, Helmut Claas (Mezőhír)
Kétkezi munkásként kezdte Európa kiemelkedő mezőgépgyárának tulajdonosa.
jan. 7
17:48
Ezekre érdemes figyelni lakásvásárlásnál (ProfitLine)
A lakásvásárlásnál a vételár mellett figyelni kell a felmerülő plusz költségekre is, mint például az ingatlanszerzési illetékre, az ingatlanközvetítői jutalékra és a közjegyzői díjra is, hiszen ezek több tízezer forinttól akár a milliós nagyságrendet is elérhetik - közölte az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-vel.
jan. 7
17:48
"Ami Washingtonban történt, egyértelműen nem amerikai" - európai vezetők reagáltak a Capitoliumnál történtekre (ATV)
Több európai vezető elítélte csütörtökön az előző napi washingtoni erőszakos tüntetéseket. Emmanuel Macron francia államfő hangsúlyozta: nem szabad engedni azok erőszakának, akik megkérdőjelezik a demokráciát. A brit belügyminiszter szerint közvetlenül Donald Trump amerikai elnök kijelentései vezettek a szövetségi törvényhozás washingtoni épületéné
jan. 7
17:54
Fejleszt, bért emel és árat növel a Budai Egészségközpont (Portfolio)
Várhatóan 10 milliárd forint feletti árbevétellel zárja a 2020-as évet az idén 20 éves Budai Egészségközpont, amely ugyan elmarad a 11,5 milliárd forintos tervektől, de még így is 8-10 százalékos növekedésnek felel meg 2019-hez képest - hangzott el Varga Péter Pál, a szolgáltató ügyvezető igazgatójának online tájékoztatóján. A BEK alapítója arról i
jan. 7
18:00
Döbbenetes maradványok kerültek elő a földből Kínában (ATV)
Egy tojásain "kotló" dinoszaurusz megkövesedett maradványait tárták fel a kutatók a kelet-kínai Csianghszi tartományban.
jan. 7
18:03
Karikó Katalin mellett Lukács Noémi biológusnő nevét is meg kell jegyeznünk (Menedzsment Fórum)
A világ- és a magyar sajtó kereszttüzébe került Dr. Karikó Katalin biokémikusnő, a Pfizer-vakcina technológiájának szabadalmaztatója mellett kevesebb szó esik egy másik magyar tudósnőről, Dr. Lukács Noémiről, aki sziráki laboratóriumában állít elő antitesteket, melyekért a legnagyobb gyógyszergyárak állnak sorba.
jan. 7
18:06
Brutál szigorítás: akár 1,8 millióra is büntethetik a gyorshajtókat a szomszédban (Pénzcentrum)
Már a 30 km/h-t meghaladó sebességtúllépést is bűncselekményi kategóriába sorolják Ausztriában, ahol január elsejétől a büntetési tétel is több mint duplájára emelkedett. Immár akár 5000 euróra is megbüntethetik azt, aki túllépi
jan. 7
18:06
Bedurran a tesztelési verseny? - Egy magánszolgáltató a hatósági árnál is olcsóbban végzi a PCR-teszteket (Portfolio)
Holnaptól a 19.500 forintos hatósági árnál 15 százalékkal olcsóbban fogja kínálni a koronavírust kimutató PCR-tesztet a Swiss Clinic - tudta meg a Portfolio az egyik legnagyobb hazai magánegészségügyi szolgáltatótól.
jan. 7
18:06
1500 fényévnyire megszülető galaxist fotózott le a NASA (Hamu és Gyémánt)
Évmilliárdok múlva a most látott kép helyén már bolygók és aszteroidák is láthatóak lesznek. 2020 végére a NASA még elkészítette az év egyik utolsó űrfotóját, amire érdemes volt várni. Pontosabban inkább csapatmuka volt, hiszen két űrtávcső is kellett a nem mindennapi felvétel elkészítéséhez. Hubble űrteleszkóp és a Spitzer űrtávcső is az
jan. 7
18:06
Sok mindenre kell odafigyelni a lakásvásárlásnál (Demokrata)
A 2021-es év számos kedvező változást hoz az ingatlanvásárlók számára.
jan. 7
18:12
Erősödött a BUX és a vezető részvények is (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 815,64 pontos, 1,89 százalékos emelkedéssel, 43 900,70 ponton zárt csütörtökön.
jan. 7
18:12
A miskolci idősotthonban az érintett ellátottak szinte száz százaléka kérte az oltást az igazgató szerint (ATV)
Az ország négy legnagyobb idősotthonában elkezdték a koronavírus elleni oltást csütörtök reggel a mobil oltócsapatok: a fővárosi Pesti úti, az újpalotai Olajág otthonban, valamint egy pécsi és egy miskolci idősotthonban. Ezekben az intézményekben összesen 1226 személy jelentkezett az oltásra. Gy. Németh Erzsébet azt mondta: későn értesítették az id
jan. 7
18:15
Költségek lakásvásárláskor - mi változott januártól? (Privátbankár)
Több könnyítést is hozott 2021.
jan. 7
18:18
Megtörtént a nagy előzés: Elon Musk lett a világ leggazdagabb embere (Portfolio)
Ebben a pillatanban Elon Musk számít a világ leggazdagabb emberének, a Tesla-részvények csütörtöki szárnyalásának köszönhetően ugyanis Elon Musk vagyona 185 milliárd dollárra nőtt, amivel megelőzte az Amazon alapítóját, Jeff Bezost.
jan. 7
18:24
Beoltották a koronavírus ellen a legidősebb, még aktívan gyógyító magyar háziorvost (ATV)
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora adta be az oltást a 97 éves Dr. Körmendi Istvánnak.
jan. 7
18:24
Meghosszabbította Donald Trump Facebook és Instagram fiókjának felfüggesztését Mark Zuckerberg (SzMo)
A leköszönő elnök fiókjainak felfüggesztése legalább két hétig tart majd.
jan. 7
18:24
Pénteken már havazhat (Promotions)
Hajnalban is számítani lehet hószállingózásra.
jan. 7
18:26
Virológus: leginkább 20 év alatti fiatalok körében terjed a koronavírus angol mutációja (ATV)
Egy 27 éves nő és egy 32 éves férfi is belehalt az elmúlt 24 órában a koronavírus szövődményeibe. A hivatalos tájékoztatás szerint jelentősen emelkedett a napi új fertőzöttek és az elhunytak száma is. Összesen 127-en vesztették életüket a vírussal összefüggésben. Az országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján azt közölte, hogy Magyarors
jan. 7
18:30
Oroszlán Szonja öt év után hazatért Amerikából, elárulta döntése okát (Femcafe)
Magyarországon kezdett új életet a közismert színésznő.
jan. 7
18:30
Az idősotthonokban is elkezdődött a koronavírus elleni védőoltások beadása (SzMo)
Elsőként az ország négy legnagyobb létszámú bentlakásos intézményében kapják meg a vakcinát.
jan. 7
18:36
Milyen költségekkel számoljanak, akik idén vennének lakást? (Menedzsment Fórum)
Több könnyítést is hozott 2021.
jan. 7
18:36
Egy darabig most nem használhatja Facebook- és Instagram-fiókját Donald Trump (ATV)
Mark ZUckerberg, a Facebook vezetője azt írta, hogy Donald Trump Facebook és Instagram profiljai még legalább két hétig nem lesznek használhatók.
jan. 7
18:36
online számlázas - mostantól a nav tényleg mindent lát (KKV Magazin)
Az online számlázás mostantol valt eljessé, hiszen január 1-től már minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja az adóhivatal  Az online  számlázás kiterjesztése a legnagyobb horderejű lépés a feketegazdaság elleni küzdelemben
jan. 7
18:36
2001-Űrodüsszeia lett minden idők legunalmasabb filmje (Hamu és Gyémánt)
A filmezés, akár csak a többi művészeti ág egy teljesen szubjektív műfaj. Ebből kifolyólag nehéz behatárolni, hogy mi a jó és mi a rossz. Ám legutóbb a The Guardian munkatársai tettek egy próbát: megkérték olvasóikat, hogy segítsenek megtalálni minden idők legunalmasabb filmjét. A legrosszabb húsz filmet felsorakoztató lista pedig meglepte
jan. 7
18:42
Aggodalommal figyeljük Joe Biden megválasztását övező amerikai eseményeket (HírTV)
Az Alapjogokért Központ Facebook bejegyzése.
jan. 7
18:42
Gyász: elment a mezőgépvilág egyik legendás alakja (Agrárágazat)
Január 5-én elhunyt Helmut Claas, a Claas csoport egykori ügyvezető igazgatója. Olyan fejlesztések, termékek fűződnek a nevéhez, mint a Lexion vagy a Dominator.
jan. 7
18:42
Növényvédőszer-maradékot tartalmaz a szultán mazsola (Mezőhír)
Polcról levéve, a fogyasztóktól visszahívva a termék.
jan. 7
18:48
"Ami Washingtonban történt, egyértelműen nem amerikai" - európai vezetők reagáltak a Capitoliumnál történtekre (ATV)
Több európai vezető elítélte csütörtökön az előző napi washingtoni erőszakos tüntetéseket. Emmanuel Macron francia államfő hangsúlyozta: nem szabad engedni azok erőszakának, akik megkérdőjelezik a demokráciát. A brit belügyminiszter szerint közvetlenül Donald Trump amerikai elnök kijelentései vezettek a szövetségi törvényhozás washingtoni épületéné
jan. 7
18:54
Kifakadt Trump egykori hűséges támogatója: elárulta a hivatalát az amerikai elnök (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök "elárulta hivatalát és támogatóit" azzal a magatartásával, amellyel előidézte, hogy híveinek erőszakos tömege megostromolta a Capitoliumot - hangsúlyozta csütörtökön William Barr korábbi amerikai igazságügyi miniszter.
jan. 7
18:54
Téli mesevilág fogadta a Kékesre látogatókat (fotók, videó) (Háziállat)
Öt centis hótakaró fedi hazánk legmagasabb pontját, csütörtök délelőtt a nap is kisütött, a látvány magáért beszél.
jan. 7
18:54
70 évesen gyúrta ki magát a nagyi, a fürdőruhás képeitől megőrülsz (Femcafe)
Egymilliós Insta-sztár.
jan. 7
18:56
Gyász! Nem tudták megmenteni, elhunyt a 27 éves fitnesz-influenszer (Femcafe)
Szívszorító képek.
jan. 7
19:00
Történelmi pillanatra készül Lázár János (ATV)
Facebook-oldalán azt írja: hamarosan megérkezik Magyarországra hazánk történetének első vasútvillamosa.
jan. 7
19:06
Emelkedéssel zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Pozitív kezdés után indexnyereséggel, többségében a koronavírus-válság előtti szinten fejezték be a csütörtöki kereskedést az európai értékpapírpiacok.
jan. 7
19:06
A hormonvizsgálatokról általában (WebBeteg)
Mikor történik hormonvizsgálat? Mi határozza meg, hogy milyen hormonok vizsgálatát kéri a kezelőorvosa? Hogyan történik a laboratóriumi hormonvizsgálat? Milyen mintából?
jan. 7
19:06
Jó tudni: így változnak a sebességhatárok a magyar utakon (Pénzcentrum)
Ötévente minden közútkezelőnek jogszabályban előírt kötelezettsége felülvizsgálni az útjain a forgalmi rendet. Az Infostart felidézi, hogy 2020. november végéig 23 útszakaszon csökkentették a megengedett maximális sebességet
jan. 7
19:06
Eladó Trump egykori Rolls-Royce Phantomja (Autónavigátor)
Egy különös, botrányoktól sem mentes korszak zárul le január 20-án, amikor is beiktatják Joe Bident, az Egyesült Államok 46. elnökét.
jan. 7
19:06
Curtis egy igazi retro képpel köszöntötte a szülinapos Ganxsta Zolee-t (Promotions)
Úgy látszik, hogy Ganxsta Zolee és Curtis sokkal régebb óta ismerik egymást, mint gondolnánk.
jan. 7
19:12
Jakab Ferenc: megkezdődött egy új osztrák-magyar vakcinakísérlet (ATV)
Hosszú hallgatás után exkluzív interjút adott Jakab Ferenc virológus az ATV híradónak, amelyben beszélt az új vírusmutációról, a vakcinák biztonságosságáról, de említést tett egy új magyar, Pécsett és Bécsben fejlesztés alatt álló közös oltóanyagról is.
jan. 7
19:12
Leányálom: világsztár focista kérte meg a magyar modell kezét! (Femcafe)
A gyűrűje egy csoda.
jan. 7
19:15
11,6 millió forint egy bitcoin, Elon Musk lett a világ leggazdagabb embere (Privátbankár)
Új csúcsokra törnek az amerikai tőzsdék és a német DAX is. A BUX is szépen emelkedett, a Mol négy százalékos ugrással megint vitte a prímet. A forint erősödése megakadt, ma gyengült a devizánk. A Tesla száguld, ami Elon Muskot a világ leggazdagabb emberévé tette. A bitcoin ára meg egyenesen robban.
jan. 7
19:18
Orbán Viktor a vakcina érkezésétől teszi függővé a korlátozások feloldását? (ATV)
Pénteken lehet pontosabbat tudni, hogy a kormány feloldja-e a szigoritásokat január 11-től. Úgy néz ki, hogy marad a digitális oktatás a középiskolákban. A miniszterelnök a komolyabb lazításokat a koronavírus elleni vakcina érkezésétől teszi függővé.
jan. 7
19:24
Az általános iskolákban is online oktatást szeretne a PDSZ (ATV)
Az operatív törzs azt javasolja a kormánynak, folytatódjon a digitális oktatás a középiskolákban. A kormány döntését valószínűleg pénteken fogják ismertetni. A szakszervezetek egyetértenek az otthoni oktatás meghosszabbításával de nehezményezik, hogy az utolsó percben fognak csak értesülni a hivatalos határozatról.
jan. 7
19:24
Mától Elon Musk a világ leggazdagabb embere (Femcafe)
Jeff Bezost is megelőzte.
jan. 7
19:30
Angela Merkel szerint Trump felelős az amerikai zavargások kirobbanásááért (ATV)
Angela Merkel német kancellár szerint Donald Trump amerikai elnököt felelős azért, hogy híveinek egy csoportja szerdán megrohamozta a Capitoliumot, a szövetségi törvényhozás épületét. Erről a kancellár csütörtökön beszélt a Bundestagban.
jan. 7
19:36
Autópálya-matricát vásárolhatnak januárban mobil irodából is (ProfitLine)
Az év eleji e-matrica vásárlások gördülékenységének biztosítása érdekében idén januárban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Núsz Zrt.) mobil ellenőrzési egységeinek irodáiban is be lehet majd szerezni az autópálya-matricákat. A Núsz Zrt. mobil ellenőrzést végző munkatársai előre meghirdetett időszakban és autópálya-pihenőhelyeken értékesítik
jan. 7
19:36
Merkel: Trump a felelős a zavargásokért (Portfolio)
Angela Merkel német kancellár szerint Donald Trump amerikai elnököt felelős azért, hogy híveinek egy csoportja szerdán megrohamozta a Capitoliumot, a szövetségi törvényhozás épületét. Erről a kancellár csütörtökön beszélt a Bundestagban.
jan. 7
19:36
Megszólalt VV Fanni barátnője: szerinte ez okozhatta a lány halálát (ATV)
H. Hajnalka szerint a meggyilkolt valóságshow-szereplő konok természet volt, és ez a visszájára sülhetett el, amikor ki akarták rabolni.
jan. 7
19:36
Az egészséges életmód új lépcsője a magyar fejlesztésű zöldségszalámi (Hamu és Gyémánt)
Különleges innovációt jelentő élelmiszer gyártása kezdődhet meg a Szent István Egyetem és a Blue Seven Group Zrt. szoros együttműködése révén. Nemcsak a vegetáriánusok, de a húsevők számára is a boldog és egészséges életmód záloga lehet. Rohanó világunkban sokan nem szánnak kellő időt arra, hogy friss zöldségeket vásároljanak a piacokon, ma

Keresés