Felülbírálta Donald Trump amerikai elnök vétóját a republikánus többségű amerikai szenátus. Az elnök a 740 milliárd dolláros védelmi költségvetés ellen emelt vétót, kifogásolva a törvénytervezet több elemét.
Jeremy Clarkson, akit a legtöbben a Top gear című autós műsorból ismerhetnek, koronavírussal küzdött karácsonykor, és attól félt, hogy egyedül fog meghalni.
Figyelem, megjelent a Magyar Államkincstár közleménye a baromfiágazati állatjóléti támogatás harmadik tárgynegyedéves kifizetési kérelméről, illetve az átmeneti támogatásról.
Az országgyűlés nyáron elfogadott egy rendeletmódosítást, ami 2021 január 1-től megváltoztatja a Magyarországon értékesített tartós fogyasztási cikkek jótállásának keretszabályozását. Ennek az lesz az egyik legnagyobb előnye, hogy egyes termékekre akár 3 év jótállást is kell majd adni a kereskedőknek vagy a gyártóknak a korábban megszokott 1 évvel
Az AB Consulting Group Zrt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásán 141,24 millió forint állami támogatást nyert. Az összeget a vállalat egy olyan mesterséges intelligencia alapú univerzális szoftvermegoldás kifejlesztésére és piacra dobására for
A felfedezett állatok között az ízeltlábúaktól a főemlősökig, számtalan érdekes faj szerepel. Akadt olyan felfedezés is, amelyben szerepet játszott egy véletlenül mosógépbe került varangy.
A világban 84 543 432-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 835 558-ra a halálos áldozatok és 47 573 839-re a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint.
A kereskedelmi törvény módosítása után januártól minden online pénztárgéppel rendelkező kereskedőnek biztosítania kell valamilyen elektronikus fizetési megoldást vásárlóinak. Az MNB statisztikái szerint közel 60 ezer vállalkozás érintett, amelyek számára a legkézenfekvőbb megoldás a már fogyasztók által is megszokott POS terminálok telepítése.
Egyértelműen látszik a járvány hatása a lakáspiacon, az albérlethirdetések száma rekordot döntött 2020-ban. Az ingatlan.com-on több mint 110 ezer lakást kínáltak a tulajdonosok bérlésre, a kínálatbővüléssel párhuzamosan a fővárosi átlagos bérleti díjak többéves mélypontra süllyedtek. Kevesebb volt az adás-vétel, és 2020-ban 4-5%-al csökkentek az in
Legkésőbb január közepén adják fel az emberek az újévi fogadalmaikat. Ám ha egy pár közösen fogad meg valamit, akkor azt közösen sokkal egyszerűbb betartani is. Szerelmesek, próbáljátok ki, biztos, hogy jó hatással lesz a párkapcsolatotokra!
A nyulakra nem sokszor gondolunk év közben, kivéve húsvétkor, vagy ha egy ínycsiklandozó lakoma főfogása. Utóbbi persze nem vonatkozik a vegetáriánus vagy vegán életmódot folytatókra, pláne nem azokra, akik házi kedvencként tartják ezeket az állatokat. A Guinness Rekorok Könyvébe bekerült nyúl ellenben az egészet világot érdekli a mai napig.
Az európai előrejelzések szerint jelentősen csökken a sertés- és kevésbé a marhahús fogyasztása, nő a baromfi, ez hat a repce-, szója- és napraforgótermesztésre
A Mars hamarosan piacra vezeti az iparágban elsőként a polipropilénből készült, újrahasznosítható, s a mikrohullámú sütőhöz alkalmazható rizses tasakot.
A világban 84,5 millióra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 millió 835 ezerre a halálos áldozatok száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint.
Pokolgépes merényletben életét vesztette két francia katona Mali keleti részén, egy társuk pedig megsebesült - jelentette be a francia elnöki hivatal szombat este.
Tucatnyi republikánus szenátor, köztük a befolyásos Ted Cruz texasi politikus kifogást fog emelni január 6-án a novemberi elnökválasztás eredménye, Joe Biden győzelmének jóváhagyása ellen - jelentették be szombaton közös közleményben, amelyet több hírportál is ismertetett.
Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, majd előbb a nyugati, később a déli tájakon kezd el szakadozni a felhőzet - derül ki az Agrárszektor vasárnapi (2021.01.03.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a betakarítás id
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlását támogató kiírásának második körében 2021. január 4. és 8. között várják a pályázatokat. Az első etap nyertesei több mint ezer pedelec beszerzéséhez kaphatnak összesen közel 110 millió forintot - közölte az ITM.
Életének 78. évében elhunyt Zalai Ernő, az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas professzor - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szombaton az MTI-vel.
Tucatnyi republikánus szenátor, köztük a befolyásos Ted Cruz texasi politikus kifogást fog emelni január 6-án a novemberi elnökválasztás eredménye, Joe Biden győzelmének jóváhagyása ellen - jelentették be szombaton közös közleményben. Az akció inkább szimbolikus, Biden beiktatását nem fogják tudni vele megakadályozni.
Az egészségügyi dolgozók után a szociális ellátásban dolgozók és ellátottak, majd a hatvan év fölöttiek kapnák meg a vakcinát, utána a rendvédelmi dolgozók következhetnek – derül ki a a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) weboldalán publikált oltási javaslatból.
Három férfit gyanúsítanak azzal, hogy megverték, és egy feltehetően gáz- és riasztófegyverrel megfenyegették negyedik társukat, majd elvették a pénzét és telefonját.
Ábel Anita mindössze 12 éves volt, mikor bekerült a Szomszédok című sorozatba, ami azonnal meghozta számára a sikert és az ismertséget. Azt azonban nagyon kevesen tudják, hogyan jutott hozzá Mágenheim Julcsi szerepéhez.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban elmondta, hogy ha hirtelen milliónyi vakcinát kapnánk, akkor mindenki ott kapná meg az oltást, ahol szavazni szokott. Orbán Viktor szerint a Pfizer cég oltóanyag "valójában magyar vakcina".
Magyarország technikailag készen áll a koronavírus elleni oltások tömeges és gyors beadására, amennyiben nagy mennyiségben érkezne vakcina az országba - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A Nikola Corp. vállalatot a utahi Salt Lake City-ben alapította Trevor Milton, aki szeptember 21-én távozott az elnöki székből, miután azzal vádolták meg a társaságot, hogy nem valós információkat közöltek a technológiájukról. Ezt a Nikola társaság és személyesen Trevor Milton is tagadta. Két nappal a jelentés közzététele előtt a General Motors bej
A 2010 és a 2020 közötti évtized az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt Magyarországnak, a következő tíz év pedig még jobb lehet a kormányfő szerint.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlását támogató kiírásának második körében 2021. január 4. és 8. között várják a pályázatokat.
Magyarország technikailag készen áll a koronavírus elleni oltások tömeges és gyors beadására, amennyiben nagy mennyiségben érkezne vakcina az országba - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.