A koronavírus-járvány kezelését célzó, az ellenzéki pártok szerint elégtelen kormányzati intézkedések megvitatása miatt az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte az öt ellenzéki parlamenti frakció és a parlamenten kívüli Momentum kedden.
Van különbség a szófogadó és együttműködő gyerek között? Hallottam már, hogy nem lehet egy gyerek csak az egyik, a másik nélkül… Nos, én viszont úgy gondolom, hogy lehet. Sőt, jó is, ha elkülönítjük e kettőt.
Madonna lánya, Lourdes Leon néhány napja elindította hivatalos Instagram-oldalát, és helyből szétoltott minden kommentelőt, aki csak megszólalt a posztjai alatt.
Gór-Sebestyén Júlia az első magyar női műkorcsolya Európa-bajnok, akinek egykor az egész ország követte minden sportteljesítményét. A sportoló a 25 éves pályafutása után sem hagyta el teljesen a jeget, ugyanis ma már a tanítványaival foglalkozik.
Meglepetésekkel ugyan nem szolgált a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, hiszen sem a 0,6 százalékos jegybanki alapkamat, sem az egyéb monetáris kondíciók nem változtak, azért apró újdonságot így is hozott a mai ülés: a jegybank pénzt csoportosíthat át további állampapír-vásárlásokra, s készen áll 10 évesnél rövidebb lejáratú papírok vétel
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 150 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az angliai Goldsten Limitedre, és 25-25 millió forintot a társaság egy korábbi magyar vezető tisztségviselőjére, illetve egy magánszemélyre betét vagy más visszafizetendő pénzeszköz jogosulatlan gyűjtése miatt - tájékoztatta az MTI-t a jegybank kedden.
Egyre több olyan egzotikus nyaralóhely nyit ki, amelynek szinte a teljes gazdasága a turizmusból él. Jellemzően szigetországokról van szó, ahol változatos járványügyi előírások, kijárási korlátozások is bonyolíthatják a kikapcsolódni vágyók életét. Mivel azonban Európában gyakorlatilag bezártak a síközpontok, sokan itt próbálják meg kiheverni a kor
A Rising Stars sorozat Európa legígéretesebb fiatal zenészei közül válogat, akikkel a magyar közönség évről évre a Müpa színpadán is találkozhat. S bár jelenleg az utazási lehetőségek korlátozottak, a Müpa és az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) a digitális technika segítségével mégis a kontinens egyik legmodernebb előadó-művészeti közpon
Hazánkban a mellrákos esetek nagyjából 10 százaléka már késői stádiumban, áttétekkel kerül felfedezésre. Hogyan alakulnak ki az áttétek? Mi a különbség a korai stádiumú és az áttétes mellrák között? Ezeknek jártunk utána.
Tóth Judit az ATV Start című műsorában mondta el, hogy egyáltalán nem jó ötlet az otthoni oltás, és ők a háziorvosi rendelők helyett is nagyobb, akár komolyabb tömegek befogadására alkalmas oltópontokat alakítanának ki.
Brazília határozatlan időre megtiltotta a beutazást a Dél-afrikai Köztársaságból, illetve szigorított a külföldiek beutazásán a koronavírus újabb, fertőzőbb törzseinek terjedése miatt - tájékoztattak kedden hivatalos források.
Meglepetésekkel ugyan nem szolgált a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, hiszen sem a 0,6 százalékos jegybanki alapkamat, sem az egyéb monetáris kondíciók nem változtak, azért apró újdonságot így is hozott a mai ülés: a jegybank pénzt csoportosíthat át további állampapír-vásárlásokra, s készen áll 10 évesnél rövidebb lejáratú pap
A MET Csoport üzembe helyezte 1,2 MW teljesítményű biogázerőművét Szerbiában. Az ünnepélyes megnyitón Zorana Mihajlović miniszterelnök-helyettes, energiaügyi miniszter is részt vett.
Tizenkétmilliárd forint értékben hajt végre beruházást a két autóipari vállalat, melyekhez a magyar kormány 4,4 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást nyújt.
Összesen 12 milliárd forint értékben hajt végre három beruházást Magyarországon két nagy amerikai autóipari vállalat, a BorgWarner Oroszlányban és a Jabil Tiszaújvárosban, a fejlesztésekhez a kormány 4,4 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást biztosít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a beruházásokat bejelentő sajtótájék
Irán visszatér a nukleáris programjáról megkötött nemzetközi megállapodás tiszteletben tartásához, ha az Egyesült Államok megszünteti a szankciós nyomást, amely akadályozza a nemzetközi együttműködést - jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter kedden Moszkvában.
Februárban országszerte várhatóan 10 települést von be közös programjába a Magyar Posta és a Takarékbank, ezzel csaknem 20-ra emelkedik azon települések száma, ahol a közös működtetés hatékonyságát vizsgálják a felek - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Posta Zrt. kedden.
Indexemelkedéssel indult kedden a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon több kedvező negyedéves vállalati eredményre és az új amerikai kormányzattól várt gazdaságösztönző intézkedések hatására.
Kiadta a KSH a legfrissebb, 2020. július-szeptember közötti időszakra vonatkozó lakásárindexet. Bár még nem érkezett be az összes adásvétel, így előzetes számokat láthatunk csak, az már szembetűnő, hogy a korábbi éves, illetve negyedéves lakásár-csökkenés növekedésbe fordult át. Megindult tehát a hullámvasút az országos lakáspiaci árakban.
Az Európai Bizottság zöld utat adott annak az akkumulátor technológiával kapcsolatos összefogásnak, amelynek részeként mintegy 2,9 milliárd eurós állami támogatást kaphat 42 vállalat, köztük a Tesla és a BMW, de a haszonélvezők közé tartozik a Stellantis és a Northvolt is. A projekt célja, hogy az EU versenypozíciója erősödjön az elektromos járműve
Nem tudsz elaludni a párod horkolása miatt? Versenyt futsz vele, hogy te aludj el előbb, különben esélyed sincs a pihenésre? Netán álmodból is felkelsz a zavaró hangokra? Nem vagy egyedül...
A koronavírus-járvány miatti bevételkiesések ellenére továbbra is az FC Barcelona vezeti a leggazdagabb futballklubok listáját a Real Madrid és a Bayern München előtt.
A Lockheed Martin Corp., a Pentagon első számú fegyverszállítójának profitja az elemzők által vártnál kevésbé nőtt a tavalyi utolsó negyedévben, mert visszaesett a cég néhány terméke iránti globális kereslet a pandémia miatt.