Az Astrobotic, a Bosch és a Washingtoni Egyetem a WiBotic-kal közösen dolgozik a Holdon is működő vezeték nélküli töltőrendszer megépítésén, jelentette be utóbbi vállalat vezetője az eeNews Europe-nak adott interjújában. Az 5,8 millió dolláros projekt vezetője és fővállalkozója a NASA „Fordulópont” nevű programjában résztvevő Astrobotic, míg maga a
A halál ugyanúgy az élet része, mint a születés, az elmúlást azonban cseppet sem várjuk, általában hallani sem akarunk róla, nemhogy készülni rá. Egyszerűen azért, mert tabunak számít. Talán az egyik legnagyobb tabunak az életben. A Heti Napló riportja.
Kezdjük a végén! Kinek ajánlható a minisorozat?(1) Első körben kvázi mindenkinek, aki szereti, ha van alapprobléma, drámai történéssorozat, elgondolkodtató események, egy nem kiszámítható ám reális pozitív végkimenetel. (2) Második körben feleződhet például ott a potenciális közönség, hogy a (a) Miután (trilógia) tetszett-e valakinek, ami értelmezé
Lehengerlő teljesítményt nyújtott párosban Bak-Szabó Norina és Bíró Melinda az U14-es fedettpályás országos bajnokságon: sem a negyeddöntőben, sem a döntőben nem vesztettek egyetlen játékot sem. A két lány egyéniben is dobogóra állhatott, Norinát épp párostársa győzte le az elődöntőben. „Úgy érzem, az egész versenyen jól játszottam. Egyéniben kif
Nyugodtan lehet vitatkozni a kijelentésemmel, de szerintem a szabadidő-autók között a Countryman az egyik legegyedibb megjelenésű. Méretei sem túlzóak, persze
Gloria Swanson, Lillian Gish és Dolores Costello - nevek, amiről talán még sosem hallottál pedig a régi idők filmjeinek ők voltak a legnagyobb sztárjai.
Nem történt érdemi változás a lakáshitelek kamatában és várható törlesztőrészletében decemberről januárra. A személyi hiteleknél azonban annál jelentősebb események zajlanak: a THM-plafon megszűnése miatt némi drágulás következett be, emellett kezdenek megjelenni a piacon az átlagnál olcsóbb minősített fogyasztóbarát termékek is. Megnéztük, mit ajá
Korszerűsítés vagy teljes műemléki rekonstrukció? Éveken át e kettő között hányódott az Operaház felújítása. Míg az előbbi alapvetően ráncfelvarrást, az utóbbi viszont a pincétől a padlásig tartó restaurálást és korszerűsítést jelent - persze sokmilliárd forintos különbséggel. A nemzeti dalszínházat most már bizonyosnak látszik, hogy decemberben át
Muszáj gondolkodni - szó szerint, írja anyagában László Csaba, korábbi pénzügyminiszter, címzetes egyetemi tanár. Aki megjegyzi, hogy a szerző személyét nézve talán meglepő, hogy a véradásról fog írni.
Ferkai András szemléletformáló írása a balatoni üdülésről Balatonszemes és Balatonszéplak példáján keresztül. A Lidó név gyorsan lekopott az új nyaralótelepről, mert a beígért közösségi szolgáltatások jó részét nem sikerült valóra váltani. A parcellázó társaság homályban hagyta, hogy a strand, sportpályák, játszóterek, közösségi épületek megvalósít
A korábbi évek adataihoz képest rekordnagyságú hiányt halmozott fel a kormány 2020-ban. A kabinet a gazdasági válsággal, az egészségügyi védekezéssel és a gazdaságmentő akciókkal magyarázza a kimagasló deficitet. A jegybank volt elnöke szerint a hiány 15-szörösére nőtt ahhoz képest, mint amit a kormány betervezett, ráadásul ennek a pénznek egy rész
A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját, Petőfi Sándort formázó szobrokat immár ötödik alkalommal adták át, ezúttal tizenkét kategóriában. A 2016-os alapítás óta előbb a VOLT, majd a Strand Fesztivál adott otthont Magyarország egyik lerangosabb zenei díjátadónak, amelyet ezúttal a hagyományos, nyári időpont helyett biztonságos körülmények közöt
Mi várható 2021-ben a magyar agráriumban? Lesz-e hiány vetőmagból? Ezután nehezebben fogunk hozzájutni a műtrágyákhoz? Te mivel szenvedtél meg legjobban a 2020-as szezonban? Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
Ismét belebotlottam egy klasszikusba, na persze nem véletlenül, hanem szándékosan, mert kíváncsi voltam, hogy így harminc év (te jó ég) elteltével vajon mit tud nyújtani még nekem eme remek alkotás. Azt kell, hogy mondjam, nem csalódtam, szerencsére nem kopott meg, és még mindig jókat tudok nevetni a Bruce Willis-Damon Wayans pároson. Ez egy remek
Darknetes piactérről árut rendelő drogkereskedőt lepleztek le Győrben a rendőrök. A fiatal férfi Németországból szerezte így be a kábítószert, amelynek ellenértékét a bitcoinnal egyenlítette ki. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) győri osztálya különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytat
Az SLM Solutions az online megrendezett Formnext Connect kereskedelmi kiállításon mutatta be új, nagy teljesítményű 3D nyomtató berendezését, az NXG XII 600-at, amely már 12 darab, egyenként egy kW-os lézerrel működik, írta meg a 3D Printing Industry. Az egyszerre üzemelő lézerfejek (amelyekből tehát többször annyi van a gépben, mint egy átlagos be
Az Európai Bizottság átlagosan kétévente méri fel, hogy az uniós állampolgárok miként ítélik meg az Európai Unió mezőgazdaságát, a vidéki térségek alakulását, valamint a Közös Agrárpolitikát (Kap). A 2020-as felmérés közelmúltban publikált eredményei alapján az európai polgárok és a magyar lakosság is – az elmúlt évekhez képest – összességében kedv
Az elektromosautó-gyártók után úgy tűnik, megérkezett az újabb piaci őrület is, amely a hidrogénnel kapcsolatos cégeket érinti. Sokan nagy jövőt jósolnak ennek az energiahordozónak, amelynek rendkívül széles körű a felhasználási lehetősége az üzemanyagoktól az elektromos berendezésekig. Ehhez pedig megfelelő a politikai támogatottság is, mivel szer
Az úgynevezett egyetemes postai szolgáltatásokat (ezek azok, amiket szerződésben rögzítve elvár saját vállalatától az állam) sokan szidják. Na, ez biztos nem változik. Legfeljebb annyi, hogy az idéntől már a feltételek is enyhébbek. Ami nincs előírva, azt pedig nem lehet számon kérni.
„Az egyik legfontosabb dolog, hogy az ember az otthonával biztonságot hoz létre magának, és megerősíti a saját értékességét. Az otthon visszajelzi számára, hogy ki ő, és hogy értékes személy, vagy tagja egy értékes családnak a világban – ily módon az otthon visszajelzi az identitásunkat.” Ezt jelenti az otthonunk röviden egy pszichológus szemével,
A fő oka annak, hogy az LDL-koleszterint rossz koleszterinnek is nevezik, az a sajátossága, hogy ha túl sok van belőle a vérben, megtapad az érfalakon, az általa szállított anyaggal, a koleszterinnel együtt.
A világon 98 728 154 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 120 414, a gyógyultaké 54 410 178 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 98 157 700 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 106 690 volt.
Egy friss kutatás szerint az online vásárlás a hagyományos kereskedelemhez képest átlag 36 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár. Az áruk optimális útvonalon történő kiszállítása csaknem kilencven százalékkal csökkenti a szállításhoz kapcsolódó kibocsátást – állapítja meg a tanulmány. A hagyományos kereskedelemhez kapcsolódó kibocsá
A Kincsem című magyar sikerfilm női főszereplője tavaly adott életet első gyermekének, de az anyasággal nem adta fel karrirejét - bemutatóra készül a Vígszínházban.
A PwC elemzése szerint ahhoz, hogy az éves átlaghőmérséklet emelkedése globális szinten 1,5 Celsius-fok alatt maradjon, évi 11,7 százalékos, vagyis a 2020-ra elért érték (2,4 százalék) ötszörösének megfelelő mértékben kell csökkenteni a globális GDP alakulásához viszonyított, az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátást.
A jegybank részletes iránymutatását tett közzé a törlesztési moratóriumhoz kötődő nemfizetési és átstrukturálási kategóriák alkalmazására a hitelintézeteknek pénteken.