Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma az elmúlt napon 20 921-gyel - ez a legalacsonyabb adat november 11. óta - 3 698 273-re emelkedett a szombaton közzétett hivatalos adatok szerint.
A magyar kormány 2010 óta vallja, hogy a vidék megerősödése számos előnyt, lehetőséget hordoz; az elmúlt évek gazdasági növekedése pedig lehetővé tette, hogy a kormány 2027-ig 4265 milliárd forintos támogatást, az előző ciklus összegének háromszorosát fordítsa az agrárium támogatására – mondta az agrárminiszter a mandiner.hu-n megjelent interjúban,
Észak-Korea úgy tekint a diplomáciára, mint egy eszközre, amelynek segítségével elő tudja mozdítani atomfegyver-fejlesztési programját - jelentette ki pénteken Sydney Seiler, az Egyesült Államok észak-koreai ügyekben illetékes hírszerzési tisztségviselője. Ennek ellenére Joe Biden új amerikai elnök kormánya deklaráltan szeretné ismét tárgyalóasztal
A Miniszterelnökség, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Miniszterelnöki Kormányiroda, az Agrárminisztériuim és a Honvédelmi Minisztérium államtitkárai részesültek a jutalomban – erről ír a K-Monitor a kormány oldalán közzétett iratokra hivatkozva.
Sofia Goggia nyerte a női alpesi síelők világkupa-sorozatának szombati lesiklását a svájci Crans Montanában. Az olasz sportoló egymás után a negyedik szakági versenyen diadalmaskodott.
A fedél nélküliek számára létrehozott karanténváros kapacitását az elmúlt napokban már másodszor kellett növelni. A parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt közben felszólította a kormányt, hogy magyar mintára tegye lehetővé a lakosság orosz vakcinával való beoltását.
Hamarosan mindenki kézhez fogja kapni azt a banki levelet, amelyben összegzik, hogy az utóbbi egy évben milyen költségekkel járt a számlavezetésünk. Mivel nincs kimutatás arról, hogy hány ügyfelet sarkallt váltásra a tavalyi összesítők
A 11 milliós kínai nagyvárosban már szinte nyoma sincs a járványnak, csak a maszkviselés és egy ideiglenes kórházban berendezett kiállítás emlékeztet arra, hogy mi volt ott egy évvel ezelőtt.
A horrobaleset tavaly júliusban történt. Aranka halálát egy leomló szikla okozta a Medve-szurdokban. A család a mai napig képtelen feldolgozni a tragédiát, ráadásul kártérítésre sem számíthatnak.
A főváros szerint a Budapesti Fejlesztési Központ egy olyan modellel érvelt a Galvani híd mellett, amely számolt a dugódíj bevezetésével, ám a kormány képviseletében Gulyás Gergely és Fürjes Balázs is leszögezte, hogy a kormány nem támogatja a dugódíjat. Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke szerint viszont így megdőlnek a Galvani híd mellett
Sára Sándor operatőr, filmrendező emlékére hirdetik meg a 20. Lakiteleki Filmszemlét, amelyre október 1-jéig lehet nevezni - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója.
Az otthonteremtési program számos új elemmel bővült 2021-ben, ám ezek egy részének feltétele, hogy csok-ot – családi otthonteremtési kedvezmény – is igénybe vegyen a család.
A kormány internetes tájékoztató videosorozatot indít az oltással kapcsolatban - tájékoztatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szombaton az MTI-t.
A kormány internetes tájékoztató videosorozatot indít az oltással kapcsolatban - tájékoztatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szombaton az MTI-t.
Ukrajnában továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése, szombatra is csaknem ötezer új beteget jegyeztek fel, csupán 420-szal kevesebbet a megelőző napinál. Magyarországot közben ismét a vörös zónába sorolta Ukrajna.
Ma több mint 75 ezer család izgult a középiskolai felvételi miatt, ahol a gyerekeknek matematikából és magyar nyelvből kellett 10-10 feladatot megoldania.
Mi minden vár a lakáspiacra 2021-ben? A legújabb ingatlanos podcast-ben Banai Ádámmal, az MNB lakáspiaci szakértőjével beszélgettünk a legkülönfélébb ármozgatókról, a kockázatokról, a lakásáfa és a felújítási támogatás hatásaiól. Az biztos, hogy az új programok hatalmas lökést adnak a keresletnek, fejlesztői oldalról pedig már most látható, hogy je
Közös nyilatkozattal zárult a kilencven ország részvételével megrendezett 13. Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világfórum (GFFA), amelynek munkájában Magyarország is aktív szerepet vállalt – közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
Hamis az a kép, amelyet a kormány láttatni akar a bérek növekedéséről, a nettó jövedelmek alakulásáról és az emberek megélhetési lehetőségeiről - jelentette ki az LMP társelnöke szombati online sajtótájékoztatóján.
Angliában eddig több mint 4 millió embert oltottak be, Izraelben is több milliót, ott már a 40 pluszos korosztályt is oltják. Abban minden szakember egyetért, hogy Magyarországon és az egész Európai Unióban lassú az oltási ütem. Nincs elég vakcina, kérdés, mikor és mennyi lesz. A Heti Napló riportja.
A szocialista EP-képviselő két hónapig levelezett eredménytelenül, és szerinte Magyarországon csak egy „totószelvénynél rövidebb oltási tervecske” érhető egyelőre el nyilvánosan.
A munkaügyi statisztikák szerint 288 ezer fiatalt érintene a legújabb kormányzati terv, a 25 évesnél fiatalabb munkavállalókat majdan megillető személyijövedelemadó-mentesség - írta szombati számában a Magyar Nemzet, amelynek Honyek Péter adószakértő, a PwC Magyarország szakembere nyilatkozott a témáról.
Az őszi-téli időszaknak is megvannak a szépségei, de némi kellemetlenséggel is járhat. Szervezetünknek a hideg nagy megterhelést jelent, nemcsak a légzőszerveknek, hanem a keringési rendszernek is. Főleg a nőkre jellemző, hogy jéghidegre is le tud hűlni a lábuk.
Öt éve nem látott árakkal lehet szembesülni az albérletpiacon. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője számolt be a legfrissebb statisztikákról és bérleti árakról a Mokkában.
A tömegközlekedési eszközök személyszállításra szolgálnak, ezért csak bizonyos méretű kézipoggyászokat és tárgyakat lehet magunkkal vinni utazás közben.