Az eredetileg tervezettnél mintegy 20 százalékkal kevesebb, koronavírus elleni vakcinát kap Csehország a következő néhány hétben a Pfizer/BioNTech cégektől - közölte Jan Blatny cseh egészségügyi miniszter szombaton a dél-morvaországi Brünnben, miután megkapta az egyik helyi kórházban a védőoltás második adagját is.
A legtöbb szürke hályog (katarakta) a kor előrehaladtával alakul ki, és nem lehet megelőzni. Panasz esetén az azonnali szemvizsgálat a korai felismerés kulcsa. Tanácsaink segítségével lassíthatja a szürke hályog kialakulását.
Valamennyi törzskönyvezett vakcina megakadályozza azt, hogy a beoltott súlyos állapotba kerüljön, intenzív osztályra jusson és meghaljon – hangsúlyozta a főorvos.
Azok a védőoltások, amelyeket a hatóságok engedélyeznek - legyenek akár hagyományosan vagy korszerű, új technológiával előállítva - egyaránt hatékonyak és biztonságosak - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Az eredetileg tervezettnél mintegy 20 százalékkal kevesebb, koronavírus elleni vakcinát kap Csehország a következő néhány hétben a Pfizer/BioNTech cégektől - közölte Jan Blatny cseh egészségügyi miniszter szombaton a dél-morvaországi Brünnben, miután megkapta az egyik helyi kórházban a védőoltás második adagját is.
Azok a védőoltások, amelyeket a hatóságok engedélyeznek - legyenek akár hagyományosan vagy korszerű, új technológiával előállítva - egyaránt hatékonyak és biztonságosak - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
Az eredetileg tervezettnél mintegy 20 százalékkal kevesebb, koronavírus elleni vakcinát kap Csehország a következő néhány hétben a Pfizer/BioNTech cégektől - közölte Jan Blatny cseh egészségügyi miniszter szombaton a dél-morvaországi Brünnben, miután megkapta az egyik helyi kórházban a védőoltás második adagját is. Közben a vendéglátósok megelégelt
A szakember szerint a hatékonyság és az oltási reakciók szempontjából lehetnek különbségek a védőoltások között, de mind megakadályozzák azt, hogy a beoltott súlyos állapotba kerüljön, intenzív osztályra jusson és meghaljon.
Azok a védőoltások, amelyeket a hatóságok engedélyeznek - legyenek akár hagyományosan vagy korszerű, új technológiával előállítva - egyaránt hatékonyak és biztonságosak - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
A Meduza ellenzéki hírportál szerint a többtucatnyi városra kiterjedő megmozdulásokon több tízezren vesznek részt. 1090 embert állítottak elő, Moszkvában háromszázat, Szentpéterváron pedig 162-t.
2011 után új, földgázzal üzemelő nagyerőmű jöhet Magyarországon a Magyar Villamos Művek Zrt. tervei szerint. A következő szűk másfél évtizedben mintegy 2000 MW gázerőmű épülhet Magyarországon, de ezzel, a paksi bővítéssel és a várható jelentős naperőmű-fejlesztésekkel is 20 százalék közelében maradhat az import aránya a hazai áramellátásban.
Többször írtunk már a Való Világ 10 szereplőiről, és arról, mi történik a villában, de most olyan esemény történt, amire a legújabb szériában még nem volt példa.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/01/23/3121/
"Sajnos úgy látszik, hogy a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője dugódíj ügyben még mindig nem tudja egyértelműen tisztázni saját és a felettesei álláspontját. Hiszen a Galvani híd megépülése után várható forgalmi hatásokat a dugódíj bevezetésével számították ki a Vitézy Dávid vezette a BFK-nál, Fürjes Balázs államtitkár most mégis úton-útfélen c
Már nagyon érik a Red Magic széria következő modelljének a bemutatója és ha hihetünk a pletykáknak egyszere két modellt is leleplez majd a Nubia. Egyre több infó érkezik a Red Magic 6-ről, amik azt sejtetik, hogy nagyon közel vagyunk már a bemutatóhoz. Most kiderült, hogy a sima Red Magic 6 mellé jöhet egy Red Magic
Az EU és Kína által megkötött Befektetési Egyezmény életbe lépését követően az uniós, köztük a magyar cégek számára számos szektorban már nem lesz kötelező vegyesvállalat alapítása és a technológiáik átadása ahhoz, hogy a távol-keleti országban működjenek.
Azok a védőoltások, amelyeket a hatóságok engedélyeznek - legyenek akár hagyományosan vagy korszerű, új technológiával előállítva - egyaránt hatékonyak és biztonságosak - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Mikor fogják átutalni a MÁK-tól a 2021. évi első, január havi családi pótlékot (mely átutalása februárban esedékes)? Oldalunkon rendszeresen nyomon követjük a családi pótlék havi szintű hivatalos 2021-as átutalási időpontjait, mert nagyon sok olvasónkat érdekli.
Nagy a tétje a magyar férfi kézilabda-válogatott mai mérkőzésének az egyiptomi világbajnokságon. A lengyelek elleni győzelem esetén a csapat bejut a legjobb nyolc közé.
A Mainz - amelyben Szalai Ádám csereként lépett pályára - meglepetésre 3-2-re legyőzte a három magyar válogatott labdarúgójából kettőt bevető RB Leipziget a német bajnokság 18. fordulójának szombati játéknapján.
Azok a védőoltások, amelyeket a hatóságok engedélyeznek - legyenek akár hagyományosan vagy korszerű, új technológiával előállítva - egyaránt hatékonyak és biztonságosak - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
A szólóvitorlázás 1988-ra szintet lépett, egyre komolyabb szerephez jutottak az időjárás-előrejelzési fájlok és az automata kormányok. A hajóstudás már kevés volt, érteni kellett a fedélzeti elektromos rendszerek használatához is. Kilencvenöt nevezést regisztráltak a szervezők, és Nigel Irens előre megmondta: „A rekord meg fog dőlni. A többtestűek
Prágában, Varsóban és Tallinnban is tüntettek Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus letartóztatása ellen - számoltak be különféle hírforrások szombaton.
Nem a magyar vizsgálatok, hanem az orosz tesztek alapján kapta meg az engedélyt a Szputnyik vakcina - erről ír a Népszava. A magyar kormány 2 millió adagot rendelt az oltóanyagból. A Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója közben arról beszélt, hogy minden korábban hiányzó adatot pótoltak az oroszok, ezért engedélyezhetik itthon ezt a vakcinát.
Több brit szakértő is megkérdőjelezte szombaton azt az előző napi tájékoztatást, hogy a koronavírus néhány hónapja Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbi változatnál valamivel több halálesetet okozhat.
A francia egészségügyi hatóság javaslata szerint el kellene tolni időben a második dózis beadását a vakcinákból, az ok pedig ugyanaz, amire anno a britek is hivatkoztak: időt lehetne nyerni az új vakcinák megérkezéséig és több embert be lehetne oltani - írja a Bloomberg.
Több brit szakértő is megkérdőjelezte szombaton azt az előző napi tájékoztatást, hogy a koronavírus néhány hónapja Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbi változatnál valamivel több halálesetet okozhat. Az említett tájékoztatást Boris Johnson miniszterelnök adta péntek este a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatóján.
WINGATE néven Magyarországon is elindult az a vállalkozásélénkítő projekt, amely a sikeres női vállalkozások számát kívánja növelni a régióban. A projekt támogatási összege Izland, Liechtenstein és Norvégia jóvoltából az Európai Gazdasági Térség (EGT) és Norvégia Regionális Együttműködési Alapon keresztül 1 824 320 euró (közel 660 millió forint), a