A globális nettó nulla szén-dioxid-kibocsátás megvalósítása és a párizsi megállapodás 1,5 Celsius-fokos klímacéljának elérése érdekében évi 11,7 százalékos mértékű dekarbonizációra van szükség, amely közel ötszöröse a 2020-ra elért értéknek – mutat rá a PwC elemzése. A PwC – a nettó nulla kibocsátású gazdaságra vonatkozó – Net Zero Economy Indexe s
Már 1 millió 755 ezren regisztráltak a koronavírus elleni oltásra interneten és postai úton - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
A Lucra LC470 Roadster nevét méltatlanul kevesen ismerik, pedig mókás szójátékok helyett igencsak érdemes komolyan venni a típust. A 2006-ban alapított gyártó ugyanis olyan modellt alkotott, ami mai szemmel is brutális.
Az ortodox vízkereszt napján hívők tömegei merülnek a jeges folyókba vagy tavakba arra emlékezve, ahogy megkeresztelték Jézus Krisztust a Jordán-folyóban.
Még tavaly nyáron jelentette be a hírt a Várkapitányság, hogy több évtized után megújul a Citadella erőd és környezete. A 24.hu szúrta ki, hogy megvannak a kiírt nettó 20 milliárd forintos keretszerződés győztesei.
Közzétette legfrissebb számait a Netflix, amelyekből kiderült, hogy a cég előfizetőinek száma már átlépte a 200 milliót, valamint arról is beszámolt a cég, hogy többé nem lesz szüksége többmilliárdos kölcsönökre, hogy finanszírozni tudja a streaming szolgáltatására készülő filmeket és sorozatokat.
A diétázók nagyon gyakran helyettesítik a nap valamely étkezését gyümölcslével vagy smoothie-val, holott nem egy kutatás kimutatta már, hogy érdemes óvatosan bánnunk velük, főleg a bolti verzióval. Persze, nem kell teljesen kiktatnunk ezeket az étrendünkből, de ha diétázunk, netán inzulinrezisztenciánk vagy cukorbetegségünk van, mindenképpen jobb,
Úgy tűnik, a világsztárok bankszámlája is vészesen apadni kezdett a koronavírus miatt. Shakira után most a Take That slágereit is eladta a dalok szerzője és a csapat zenei producere.
A koronavírus-járvány rengeteg vállalatnak felnyitotta a szemét azzal kapcsolatban, hogy érdemes visszatérni és közelebbi, hazai vagy kontinensen belüli terméket vásárolni. Az európai piacon hatalmas még a fejlődési potenciál, ugyanis a kis- és középvállalkozások számtalanszor botlanak nyelvi nehézségekbe, ami gátat is vethet az együttműködéseknek.
Az énekes úgy döntött, nem ül ölbe tett kézzel, amíg újra koncertezhet, nem akarja felélni az összes tartalékát. Kocsis Tibi jelenleg marketingesként dolgozik.
Egészen hajmeresztő indokokat is hallottak rendőrök olyan emberektől, akik megsértik a kijárási szabályokat. Ezek betartatása hatalmas erőfeszítést kíván a hatóságoktól. Időközben vasúti talpfa nagyságú akadály került az igazságszolgáltatás kerekei közé.
Tavaly voltak olyan vélemények, hogy az egyház vezetése hallgattatta el a népszerű papot. Ezt nem erősítette meg, csak annyit jelentett be, hogy folytatják.
A leköszönő elnöknek már a bőröndjeit kéne összekészíteni, ám utolsó teljes munkanapján még hozott egy rendeletet, ami külföldi felhasználók esetén egy sor személyes adat rögzítésére kötelezi a felhőszolgáltatókat.
Magyar idő szerint este 6 körül lesz Joe Biden az Egyesült Államok 46. elnöke. A demokrata párti politikus beiktatását sosem látott biztonsági intézkedések kísérik Washingtonban.
Néhány héten belül várhatóan az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca vakcináját is bejegyzik Szerbiában, így már négyfajta oltóanyag közül választhatnak azok, akik önként beoltatnák magukat - jelentette be Aleksandar Vucic szerb államfő.
Kemenesi Gábor virológus szerint jó eséllyel a jövő vakcináit harmadik generációs technikával fogják előállítani. Az inaktivált vírustechnológiával készült kínai Sinopharm-vakcináról kérdezve elmondta, hogy ez egy első generációs vakcina, ami bár lehet jó hatásfokú, szerinte 20 év múlva ennek a technikának leáldoznak.
Az angliai Sandhurst Királyi Katonai Akadémia a világ egyik legkeményebb kiképzőközpontja - írja a Blikk. Mint a múlt héten kiderült, itt végzett a magyar miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is.
Az új Közös Agrárpolitika (KAP) egyik legfontosabb újítása, hogy a közvetlen kifizetések 20 százalékát valamilyen többlet környezetvédelmi kötelezettség – az ún. eco-scheme – teljesítéséhez kötik majd – tájékoztatott Mezei Dávid, a Takarékbank agrár- és uniós kapcsolatokért felelős ügyvezető igazgatója.
Egy tengerparti görög kisvárosban csak jó dolgok történhetnek – gondolnánk. Egész évben kellemes meleg lengi körbe az embereket, egyedül nyáron van hőség, de a hűs tenger ezt is enyhíti. Friss gyros illatára kordul meg a gyomrunk, miközben megpihenünk egy virágokkal díszített kis mediterrán tavernában. Milyen idilli, igaz? Ám mindez Yanna számára a