A 2019/2020 pénzügyi év (2019.08.01.- 2020.07.31.) viszonylagos jó indulása után a Covid-19 eseményei minden üzleti tevékenységre rányomták bélyegüket. A Krone Group nemzetközi lehetőségeit ezen felül a Brexit tárgyalások és protekcionista import korlátozások is kedvezőtlenül befolyásolták.
Ha tetszik, ha nem, ez kell ahhoz, hogy a kollaborációs platformok és az automatizáció új szintre emelkedjen a cégeknél. Rossz hír a vezetőknek: ettől még sok programozót kell felvenni.
Huszonegyedik alkalommal adták át az Év Főépítésze díjat és a Főépítészi Életmű díjat, 2020-ban Fábián Éva okleveles építészmérnököt tüntették ki. A HelloVidéknek adott interjújában beszélt többek között arról, mi lesz
Online tartott órát az egyik Bács-Kiskun megyei középiskola tanárnője, amikor hirtelen rosszul lett. Férje megpróbálta újraéleszteni, ahogy a kiérkező mentősök is, de nem tudták megmenteni az életét. Az osztály az egészet végignézte a webkamerán keresztül.
Az Agilox ultrakönnyű, nagy hatékonyságú és intelligens önvezető targoncái központi vezérlőrendszer nélkül működnek, tehát valóban autonóm módon navigálnak.
Idén is készen áll a Forma-1-es versenyrendezésre a Nürburgring – a német versenypálya a koronavírus-járvány miatt tavaly ismét királykategóriás futamot rendezhetett, és 2021-ben sem zárkóznak el ettől.
Az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok szorosabbá tételén kíván dolgozni a NATO és az Európai Unió a megválasztott amerikai elnökkel, Joe Bidennel - emelte ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedd esti Twitter-üzenetében, amelyet azt követően tett közzé, hogy Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével munkavacsorán megvitatta a transzatla
Az USA leköszönő elnöke egyébként békésebb hangnemet ütött meg a beszédben. Azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok gazdaságilag minden más országnál jobban teljesített a koronavírus-járvány idején.
Huszonegyedik alkalommal adták át az Év Főépítésze díjat és a Főépítészi Életmű díjat, 2020-ban Fábián Éva okleveles építészmérnököt tüntették ki. A HelloVidéknek adott interjújában beszélt többek között arról, mi lesz
Míg az amerikaiak nem ítélik el a hírességek politizálását, sőt, ötödüknek számít is, mit mond kedvence a közügyekről, addig a magyarok körében teljesen más a hozzáállás a kérdéshez, 50 százalékuk nem tartja elfogadhatónak, ha a celebek politizálnak – derül ki a Lounge Group Amerikában és Magyarországon elvégzett, reprezentatív kutatásából. Ma ikt
Az otthoni munkavégzés várhatóan nem átmeneti jelenség lesz Magyarországon, de a munkaidőben nem várható jelentős csökkenés - mondták magyar cégvezetők.
Pozitív kezdésre lehet számítani szerdán az európai tőzsdéken. A főbb indexek a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján 0,3 százalék körüli emelkedéssel kezdhetik a kereskedést.
6,6 millió adag Pfizer-vakcina érkezik Magyarországra az év végéig. A cég szerint bővítik az európai gyártás kapacitást, hogy utána akár az évi 2 milliárd dózist is el tudják érni az eredetileg tervezett 1,3 milliárd helyett. Az
Az Európai Bizottság alelnöke közölte: a legjobb volna a jogállami vita eldöntésére, ha a magyar és a lengyel polgárok a szavazóurnáknál tisztáznák a kérdést.
A mesterséges intelligencián (MI) alapuló gyártási folyamatok nagy áttörés előtt állnak, mutatott rá néhány friss példával illusztrálva állítását a Robotics & Automation News. A cikk szerint a hardver és a MI megfelelő párosítása gyakorlatilag bármely ipari szegmensben gyorsabb, pontosabb és költséghatékonyabb működést eredményez. A technológia fől
Elnökségének vívmányait dicsérte az amerikai nemzethez intézett búcsúbeszédében a távozó republikánus elnök, egyúttal arra kérte az amerikaiakat, hogy imádkozzanak a hivatalba lépő új kormányzat sikeréért.
További erősödéssel kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben, ezzel próbál eltávolodni a 360-as lélektani szinttől. Az utóbbi hetek után az mindenképpen komoly eredmény lenne, ha sikerülne áttörni ezt az erősnek tűnő támaszt, akár további forinterősödésre nyílhatna tér.
A koronavírus-járvány rengeteg vállalatnak felnyitotta a szemét azzal kapcsolatban, hogy érdemes visszatérni s közelebbi, hazai vagy kontinensen belüli terméket vásárolni. Az európai piacon hatalmas még a fejlődési potenciál, ugyanis a kis- és középvállalkozások számtalanszor botlanak nyelvi nehézségekbe, ami gátat is vethet az együttműködéseknek.
Kiderült, hogy tervezi az Mkke az idei év nagy könyves rendezvényeit: a könyvfesztivált az ősz folyamán szeretnék megtartani, az Ünnepi Könyvhetet pedig júniusban.
A 22 éves Amanda Gorman The Hill We Climb című versét mondja el Joe Biden szerdai elnöki beiktatásán. Ezzel olyan költők nyomába léphet, mint Robert Frost vagy Maya Angelou.
A vezetés fokozza a járvány megfékezését célzó intézkedéseit, és szigorítja a határ ellenőrzését is, hogy távol tartsa az új koronavírust az országtól.